Vác - Váci Napló, 2002 (11. évfolyam, 53-105. szám)
2002-07-02 / 53. szám
Vác és vonzáskörzetének lapja Bocsánatot kért a képviselő Tévedett, de nem felelős az igazgatónő A Váci Madách Imre Gimnázium 2002/2003. tanévben indítható osztálylétszámának módosítására adott be a májusi testületi ülésen önálló képviselői indítványt Fördős Attila képviselő. Az indítvány indoklásában az állt, hogy a következő tanévre az intézmény vezetői öt osztályt hirdettek meg, ám a képviselőtestület négy osztály indítását sem szavazta meg, ezzel egyidejűleg két tanári állást elvontak az iskolától. Az alapító okirat öt osztályról szól - olvasható a képviselői indítványban - és ezt a képviselőtestület a mai napig nem módosította. Emellett négy osztály indítása során a maximum létszám meghatározásával - 35 fő/osztály - sem lehet a jelentkezők felvételét biztosítani. »»» folytatás a 2. oldalon mm Bill El mi tíz esztendőn. Majdnem napra tíz éve, 1992. július 3-án pénteken jelent meg először lapunk, a Váci Napló. Azóta sokat zötykölődött velünk a szekér, olykor lejtnek indult, máskor felfelé kapaszkodott, de mi, akik ezt az évtizednyi utazást hosszabb-rövidebb ideig vállaltuk, töretlenül hittünk abban, hogy a célban mi leszünk a győztesek. S lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de azt mondom: vágyunk eddig teljesült. Jöttek más lapok, próbálkoztak, elbuktak. Volt, amelyik mögött százmilliós tőke állt, akadt, amelyikre úgy kalapolták össze a pénzt. Voltak, vannak, akik azt hiszik, ellenük dolgozunk, mások - ők vannak többen - tudják, hogy értük. A sok változás - amelyeknek ebben a pillanatban önök, Kedves Olvasók, most tanúi, hiszen megújult az első oldal, s talán az egész lap ellenére vannak olyan értékeink, amelyek szerkesztőségünkben kőbe vannak vésve: a korrektség, a kiegyensúlyozott és elfogulatlan tájékoztatás, az emberek és mások véleményének tisztelete, a másság elfogadása. A Váci Napló ugyan nem jut el mindenkihez, de egy korábban végzett kutatás szerint a polgárok legalább fele hetente egyszer kézbe veszi. A mi erőnk pedig bennük, önökben, az olvasókban rejlik. Mert ha akarjuk, akarják, történelmet írhatunk, mint például akkor - hogy csak az egyik legfontosabbat említsem -, amikor megakadályoztuk a ligeti benzinkút felépítését. Önök azzal, hogy elmondták, leírták a véleményüket, mi pedig azzal, hogy ezeknek helyet adtunk, akár mellette, akár ellene szóltak. Tíz évesek vagyunk, s ezzel már bőven benne járunk a felnőtt korban. Köszönjük ezt az évtizedet mindazoknak, akik olvasnak minket, s azoknak is, akik részesei voltak munkánknak. S reménykedünk abban, hogy mind többen lesznek, akiknek majd tíz esztendő múlva megint köszönetet mondhatunk. Furucz Zoltán Kitüntetések a Semmelweis-napon A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megemlékeznek a váci kórházban Semmelweis Ignácról, a magyar anyák megmentőjéről. A Semmelweis-napi ünnepséget ma 14 órakor tartják a kórház ebédlőjében, ahol Csereklye Károly polgármesteri jogkörrel felruházott alpolgármester átadja a Vác város egészségügyéért kitüntetést, ezt követően a kórház dolgozói veszik át az elismeréseket és kinevezéseket. (A kitüntetettet lapunk 2. oldalán mutatjuk be.) Tv Emlékezz és ne felejts! A holokauszt váci áldozataira emlékeztek vasárnap a Temető úti zsidó sírkertben. A deportálás 58. évfordulóján több mint félszáz hitközségi tag és érdeklődő gyűlt össze a felújított imateremben. Városunkat többek között dr. Bóth János alpolgármester képviselte. Turós János, a hitközség elnöke megemlékező beszédében kiemelte, hogy egy olyan országban történt a népirtás, amelyet a magyar zsidóság mindig is a hazájának vallott. Városunkban az előírásokat túllicitálva hajtotta végre az akkori városvezetés a zsidótörvényeket. A mai belváros területén kialakított gettóba hajtották be a sárga csillagot viselő embereket, nem csak váciakat, hanem vidékieket is. »»» folytatás a 3. oldalon Vagyonvédelmi konferencia: egy mindenkiért, mindenki a biztonságért A vagyonvédelem területén nagyon fontos a társadalmi összefogás - hangzott el többször is a Váci Rendőrkapitányságon június 28-án délelőtt megrendezett második vagyonvédelmi konferencián, amelyre meghívták a kapitányság illetékességi területéhez tartozó települések polgármestereit, a vagyonvédelmi cégek, polgárőrségek és más civil szervezetek képviselőit is. »»» folytatás a 7. oldalon 771216431001 POINT Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. • RIASZTÓ SZERELÉS • IÁRÓRSZOEGÁLAT 2600 Vác, Damjanich tér 5. Tel: 27/312-733, 27/307-155, e-mail: point@dunaweb.hu www.point.hu