Váci Polgár, 2002 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

8 • VÁCI POLGÁR 2002. AUGUSZTUS Mostan színes könyvekről álmodom... Az olvasás varázsát nem lehet megfejteni. Évekkel ezelőtt olva­sott, és maradandó élményt nyújtó könyvek úgy vonultak be a magunk történelmébe, hogy mit sem tudunk a belső kanyargós lelki csatornák­ról, amelyeken elraktározódnak a mozdulatok, az élmények, amelye­ket akkor, és azután is nyújtottak. Manapság egyre több szocioló­gus, pszichológus vallja, hogy a ké­pi prezentáció, a médiák ilyetén je­len lévő túlsúlya károsan hat az ol­vasásra. Valóban. Mindazt, amit Jókai Mór tájleíró művészetével megvalósított, nem adja vissza sem videó, sem DVD, sem multiplex mozik tucatja. Mindazt, amit Mik­száth ízesen leírt táj és ember össze­függésében, nem adhatja vissza semmilyen rajzfilm vagy játékfilm. Az igazi olvasmányélmények be­íródnak az agykéregbe, és sok-sok évtizeden keresztül hordozzuk ma­gunkban azt a körülményt, amely­ben olvastuk az adott regényt, sok­sok évtizeden keresztül emlékszünk az illatra, a mozdulatra, egy-egy mellékkörülményre, amely kísérte a történet befogadását. A varázs így komplex, összetett. Megfejteni szinte lehetetlen. Egy­­egy apróság megmarad, de valószí­nűleg nem tudatosul. Mindazok, akik ma már bevall­ják, hogy a képi kultúra tönkreteszi az írott-olvasott kultúrát, hisznek abban, hogy a folyamat valójában megfordítható. Igaz lehet a vágya­kozás, csakhogy kevés a példa érté­kű cselekedet. Vannak kampány­­szerű vállalkozások, mint például az Olvasás éve volt, azonban folya­matosan kellene szeretnünk a köny­veket. Folyamatosan, függetlenül kampányoktól, évfordulóktól. Ter­mészetesnek kellene lennie annak a magatartásnak amelynek során oda­nyúlnak gyermekeink a könyves­polcra, s leemelnek egy-egy jó ol­vasmányt. Kevés lehet az erre szánt idő, tud­juk jól. Mégis, ennek ellenére ki kellene tölteni ilyen szép, mara­dandó, értékes foglalatossággal azt a csöppnyi időt is, hogy legyen mi­ről beszélni, elmélkedni unokáink­nak is... D. Nagy Imre Makovecz Imre: írások 2000-1990. 1996-ban, Gerle János szerkesztésében látott napvilágot a Makovecz Imre műhelye című, nagy formátumú, képekkel, tervrajzokkal igényesen illusztrált kötet. Az akkori könyvben is helyet kaptak a kronológiának meg­felelően riportrészletek, egyéni hangú írások. Most az Editio Plurilingua (röviden: EPL) Kiadó arra vállalkozott, hogy a nagyszámú Makovecz­­publicisztikából, megnyitókon mondott beszédéből közöl jó néhányat. Az ízléses, olvasásra, fogásra alkalmas könyvben azokkal az írásokkal találko­zunk, amelyek nemcsak az alkotóművészről adnak képet, hanem a gon­dolkodó, felelősen gondolkodó magyar emberről. Írásai egy része meg­döbbentő, olyan összefüggésekre mutat rá, amelyek valamennyiünket el­gondolkodtatnak, és megkérdőjelezik hétköznapi történeteinket: „Épül a taszári hadiút. 1998-at írunk. A terv fejléce angol nyelvű. A tervkészítés dátuma 1992. A terv Taszárra tehát akkor készült az IFOR hadibázis szá­mára, amikor még nem volt Boszniában háború. Ennek ismeretében azt kell kérdeznem, mi az igazi oka a boszniai háborúnak? Mi az igazi oka az I. és a II. világháborúnak?’ írásai visszatérő témája 1956: „Az én generációm legszebb világa 1956.” Érdekes észrevételeket közöl mindennapi munkájából, a tervezés fázi­saiból. Érthetővé, hihetővé válik, hogy épületekkel is lehet üzenetet közöl­ni, pozitív kisugárzást nyújtani: „Mindig olyan házakat igyekeztem tervezni, melyeknek erőjátékaiban túlsúlyba kerül a tiszta nyomás. A húzott szerkezeteket, a negatív formákat kerültem.” A kötetben markánsan kijönnek hitvallásának, magyarságtudatának, hazaszeretetének mások számára példaként követhető tézisei: „Ha valakit az élet Magyarországra, a Kárpát-medencébe vetett ki, meg kell értenie, hogy önbecsülését, erejét, jogait ne mástól várja. Se szomszé­daitól, se a nagyhatalmaktól, se a történelem ítélőszékétől, csakis önmagá­tól. Egyes avatottakkal szemben nincs kitől és nincs miért bocsánatot kérnünk és nekünk sincs miért megbocsátani, és főleg felejteni.” Makovecz írásai átívelnek két évezredet. Tanulságai a jövőre nézve meg­fellebbezhetetlenek. D. Nagy Imre ANYANYELVI MOZAIKOK Cigányzenekar, népi zenekar A múlt század 50-es éveinek végén és a 60-as évek elején minden vasár­nap hallhattuk a Jó ebédhez szól a nóta című műsort a Kossuth rádió hul­lámhosszán. A bemondótól pedig a következő mondat hangzott el: Közre­működött Lakatos Sándor és népi zenekara. Lakatos Sándor valójában ci­gányzenekar élén állt, de ezt a szót feltehetőleg kerülni kellett. Az akkori kultúrpolitika valamiféle eufemizmusra törekedhetett, amikor a cigányt a népivel helyettesítette. Pedig a népi jelző arra utal, hogy nem hivatásos, nem tanult előadóról (előadókról) van szó, hanem inkább műkedvelőről. A népdal szerzője nem tanulta a költői mesterség csínját-bínját, a népzenész, a néptánccsoportok, népdalkörök tagjai sem hivatásos művészek. A rádió­ban fellépő cigányzenekarok tagjai ezzel szemben egytől-egyig képzett zenészek, elméletileg is felkészült előadók.. Vajon miért váltotta hát fel a cigány népnevet a népi szó, aminek alapsza­va, a nép, inkább társadalmi csoportot jelöl? Valószínűleg a cigány pejora­tív jelentésére gondoltak, és nem nevezték néven a világhírnévre szert tett zenekart, amely, zeneileg pallérozott cigányokból állt. Vizsgáljuk meg ezután magát a cigány szót! Mint tudjuk, a cigányság 1420 körül kezdett tömegesen bevándorolni Magyarországra. A cigány, mint egy bizonyos etnikumot jelölő szó, tehát ennél korábban nem jelenhe­tett meg nyelvünkben. A magyar nyelv történeti etimológiai szótára déli szláv eredetűnek tekinti. Ezzel szemben A Borsod- Abaúj- Zemplén me­gyei Cigánd helynév a Földrajzi nevek etimológiai szótárának szócikkében leírtak alapján Scygan alakban az Anjou kori okmánytárban fordul elő, 1326/27-ből datálva. A helynevet szótárunk személynévből származtatja, és „feltehetőleg török eredetű”-nek tekinti. A már említett TESz. megálla­pítja, hogy történeti okok miatt „a helyneveknek aligha van közük a nép­névhez.” Vajon miért kellett egykor eltitkolni Lakatos Sándor cigány mivoltát? Talán azért, mert pejoratív jelentést társítottak hozzá. A kóborló, nem muzsikus cigányokkal szemben fenntartással éltek. Több faluban megtele­pedett a cigányság egy része, és általában befogadta őket a közösség. Az irodalomban is vannak sajátos figurái ennek a néprétegnek, gondoljunk Gárdonyi Sárköziére, aki kóbor cigányból lett az egri vár „védője”. Visszatérve a cigány, etnikumot jelölő szóra, megállapíthatjuk, hogy napjainkban ennek önmagában nincs negatív töltése, hiszen sokan vallják magukat cigányoknak olyanok is, akik tudásukkal kiemelkedtek az egykor elmaradott rétegből, származásukat egyáltalán nem szégyellik, és arra törekszenek, hogy a még elmaradott társaikat is a polgári színvonalra emeljék. Szólni kell még az újabban gyakrabban használt roma szóról. Ez tulaj­donképpen a cigányságnak cigány, azaz a roma nyelven való megnevezé­se. Más szóval: az említett etnikum ún. belső neve. Ma inkább a roma megnevezés járja, ez ugyanis hivatalosabb szóhasználatnak minősül. Ezzel párhuzamosan él a cigány kisebbségi önkormányzat kifejezés is, teljesen semleges jelentést öltettel. Dóra Zoltán Jobbágy Károly: Kerékpáron (Egy nyári bolyongás ciklusából) Vác Ilyen rideg várost talán nem is láttam, mióta élek. Egy padja sincs, ahonnan szám­bókot mondana e vidéknek, csak nagy falak, drótkerítések... Gyerünk tovább! s a két kerék röpített. Mert csak a Szabadság vigasztal meg és csak az éltet. (1941)

Next