Váci Polgár, 2005 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

ÁRA: 100,-Ft VÁCI © POLGÁR 11. ÉVFOLYAM 10. SZÁM KÖZÉLETI LAP »<g> 2004. OKTOBER TARTALOMBÓL A XX. századi váci püspökök mint mecénások 3. oldal Trianon jogszerűsége (7) 4. oldal Lángoló szívve­l.l Avagy porszem-e (profiász)a? 6.old­al 14 váci vár a törő ÍJicCőfejen 9. oCcCaC d’i. CÍJuka divadal, cJCő’iösi. Csorna Sándo’i első élehaszfaója a. desz íí.oldal Az évforduló margójára. Az egész „rendszerváltást” körbelengi az a tudatos félrevezető hazugság, mely fő jellemzője volt a nagy szocialista tábornak. A Kádár szocialista rendszerében pontosan tudtam kikkel állok szemben, hisz a bőrömön éreztem „ellenforradalmi” múltam hátrányait. Mára ez a kép teljesen összemosódott egy tudatos összemaszatolás következtében. Már nem tudom, kit zsarolnak meg a beépített múltja következményeként és ki a tiszta. Ebben a folyamatban legalább annyi tudatos koncepció van, mint az 56 után a halálbírák által levezényelt perekben. Ennek következtében nem kétséges számomra, hogy 89-ben nem történt rendszerváltás. Amennyiben nem történt rendszerváltás, úgy nem lehet demok­ráciáról sem beszélni, amit nap, mint nap igyekeznek a balga nép tudatába sulykolni. A szomorú csak az, hogy ehhez a képlékeny masszához asszisztált az ellenzék egy része, tudatosan vagy rászedetten valamilyen érdekből, ezt ki-ki döntse el magában. Erkölcstelen volt ebben a nagy átverési folya­matban, hogy a komcsik által gyalázatban kivégzett, majd elkapart mártírok csontjait használták fel ehhez a színjátékhoz nemzeti lepelbe burkolva. Vége van... A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Mondja Ady a „Finita”c. versében. Mintha a rendszer(gengszter)váltás forgatókönyvére írta volna Ady ezeket a sorokat. Hát igen, nehéz lehet lemondani arról a jó­­léti(here)életről, ami évtizedeken át a párt­elit természetes velejárója volt, persze munka nélkül, az Istenadta nép verejtékéből. Ezt a parazita kiváltságot szakította volna meg egy tisztességes rendszerváltás. Ezért időben léptek, hogy a folyamat ne szakadjon meg, az államosítást privatizáció követte reprivatizáció nélkül. Az egykor államosított vagyont GMK beveze­tésével (1984) átalakították magánvagyonná (KFT), majd 89-ben törvénnyel szentesítették. Ez a folyamat gátlástalan teret nyújtott a vörösök kapitalizációs folyamatához és már nem érdekelte őket a korábban általuk hangoztatott jelszavak: „ Tiéd a gyár, magadnak építed”. A gyárakat kirabolva lepusztították magán­vagyonná alakították, majd fillérekért eladták a melós meg hoppon maradt és munkanélküli lett. Ez aztán a svédcsavar. A demagóg szocialista jelszavak átkon­­vertálódtak banki értékpapírokká. Mindezek után ez a nagyfokú erkölcstelenség nem szab gátat mohóságuknak. Visszakövetelik maguknak a hatalmat is, mint a „demokratizálási” folyamat részesei, mert ugyan mit ér a vagyon politikai hatalom nélkül? Szerintük semmit. „Mindent vagy semmit, ezt így akarom” mondja egy régi sláger. Na meg ők. A hatalom nagy úr. Ők már begyakorolták magukat a hatalomba, amitől képtelenek megválni. A hatalomba való bármi áron való visszajutás felszabadította a legalantasabb emberi tulajdon­ságaikat és kimutatták valódi énjüket. Alig egy év, és „ünnepeljük” az 56-os forradalom 56-ik évfordulóját. Vajon ünnepeljük, vagy csendesen emlékezünk? Vajon melyik párt fogja megrendezni nekünk az 56 éves évfordulót? Mi lesz a mi szerepünk benne, az áldozatoké? Vagy mi már „leszerepeltünk” életünkkel és halálunkkal? Emlékezzünk az elrabolt ifjúságunkra vagy a tönkretett életünkre? Kinek és minek az árnyékában „ünnepelünk”? „Megfogni egymás kezét”? Honnan tudom, hogy az a kéz nem csöpög-e az áldozatok vérétől? Megválaszolatlan kérdések. Itt már mindent összemostak, a fehéret a feketével. Már csak a hosszú évek alatt kialakult hetedik érzék, ami segít felismerni a hamisat, na és a hazug ember meg Sándor a sánta kutya szindróma. Egyébként meg többszörös nemzedékváltás kell, hogy tisztuljon a politikai helyzet, csakhogy erre nekünk már kevés az időnk, és ezt a kevés időt is lelki megaláztatásra kényszerítve éljük. Az „emlékművel” is meggyalázzák a forradalom emlékét, az élőket és holtakat. Ez a monumentális rozsdás hulladék, amiről óhatatlanul egy bárgyú szocialista jelszó jut eszembe: „Gyújtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded”. Ez is ott fog rozsdásodni millenniumi homokóra mellett és senki nem fogja tudni a jövőben. Hogy miről szól ez a rozsdás csőgyűjtemény. Sebaj elvtársak lehet ünnepelni, van miért. Igaz a még MSZMP időszakban eljátszott véres szerep, már oly régen volt, ki emlékszik arra, „csak” az áldozatok, akik már kevesen vannak, öregek is, akikre már nem kell odafigyelni. (mondá a D-269). Tiszta a terep. Kezdődjék a következő felvonás, a szalonképessé maszkírozás az áldozatok vére árán. A forradalom kisajátítása már folyamatban, az egységet blokkoltuk, (mire való az ok) s mindezt az áldozatok vére árán. Hogy teljes legyen a kép, még a két fő hóhért kell meghívni az ünneplésre. Megtehetik, mert a hatalom és a népvagyon az ő zsebükben van, a „szerencse” viszont forgandó, jó ezt az emlékezetbe vésni elvtársak. Semmi sem örök. Még a hatalom sem. A kommunisták eszméje a materializmusra épül, vagyis anyagelvű, még pontosabban a pénz, a mammon imádata. Nem számolnak a magyar közmondások aranyigazságával, „ebül szerzett jószág ebül vész el” Ezért aztán körül­veszik magukat gorillákkal, mert ott belül megül a félelem, a rettegés és kell aki megvédje őket, mindegy minek nevezik, ÁVH, munkásőr vagy gorilla. Vannak azonban olyan helyzetek, amivel szemben ők is tehetetlenek. Amikor nem a Duna vagy a Tisza árad meg, hanem egészen más, amit úgy hívnak: NÉPHARAG. Petőfi Sándor a „Feltámadott a tenger” c. versét így kezdi: Feltámadott a tenger, a Népek tengere. A befejező sorai akár intelem is lehetne, amit ajánlanék megszívlelni, mely így hangzik: „Ha­bár fölül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr.” Tudom, nem kell nekik Petőfi, ezért nem nyugodhat hazai földben. Egy hamis illúzió dőlne romba, eltűnt Segesvárnál. Félnek Petőfi csontjától, mert még a csontja is a szabadságot sugározza, még akkor is, ha ő is megjárta a cári „ gulágot”. Nekünk 56-ban Petőfi és az aradi 13-ak voltak

Next