Váci Polgár, 2009 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2009-08-01 / 8. szám
2009. AUGUSZTUS VÁCI POLGÁR • 5 A független Magyarország nagyjai Az 1867-ben kialakult korszerű Magyarország nem egy nehézséggel, nem egy hibával küzdött, de mégis csak a magyar gazdaság felvirágzását jelentette. Szinte a mai napig abból élünk, amit 1867 és az első világháború közötti 50 évben építettünk. Például, ekkor alakult ki vasúthálózatunk, amelyet most számolunk fel. Széchenyi még gyalog járt át Nagycenkről Bécsbe, majd mi is ezt követhetjük. A Budapest- Vác távolság sem leküzdhetetlen gyalog. Ma 25 perc alatt itt volt velem a vonat, de lehet, hogy nemsokára én is gyalog érkezem. A pártok nem szívesen bántok senkit, de amit ez a szocialista kormány művelt az országgal, és saját pártjával is, az a Guiness rekordok könyvébe való. Különben a szocialista párt is egyedülálló a világon, mert létrehozta a világ első milliárdos szocialista kormányát. A stabilitás külföldi elfogadása érdekében 20 évvel ezelőtt meg kellett volna állapodni kormánynak és ellenzéknek. Mi voltunk kormányon, az ellenzék legnagyobb ereje pedig a Szabad Demokrata Párt volt. A kétharmados törvények működtetése érdekében nagykoalíciót kellett volna kötni, de borzalmas lett volna. Antall ezzel zárta ki ezt a lehetőséget: „Én küzdöttem velük másfél hónapon át az ellenzéki kerekasztalnál, de másként jár az agyuk kereke. Nem hogy együtt kormányozni, de együttműködni sem lehet velük. Minden minisztériumot, amit ők kapnának meg, szekérvárrá építenének ki, és a farok csóválná a kutyát.” És ezt a mai napig szoktuk látni. 1945 októberében Antall Józseffel egy napon léptünk be a Független Ifjúságba, a Független Kisgazdapárt ifjúsági szervezetébe. 1956- ban, a forradalom idején, én voltam ennek országos vezetője, Antall pedig a Kisgazdapárt dunántúli fő szervezője. 56-ban csak a fiatalok maradtak itthon a pártból, 89-re azonban ők már vénecskék lettek. Ezért mindketten úgy éreztük, hogy ettől a Kisgazdapárttól többé nem lehet várni egy polgári, független, európai Magyarország létrehozását. A kereszténydemokraták késve alakultak meg, Antallnak ők is felkínálták a főtitkári posztot, amint a Kisgazdapárt is, de nem véletlenül szavazott a harmadik lehetőségre, az MDF-re. A FIDESZ-ről nem lehetett tudni, hogy mit akar, és Antall nagyon féltette is a FIDESZ-t Szerette őket, megtanulta megbecsülni Orbánt, nem csak a Nagy Imre temetésen elhangzott beszéde miatt, hanem a kerekasztalnál tanúsított kiállása miatt is. Ha van párt, amely választásról választásra mindig kevesebb szavazatot kap, mégis mindig győztes, az a SZDSZ. Különben már névválasztása is pofátlanság volt, mert a két név egymás mellett úgy nézett ki, mintha a korábban megalakult FIDESZ az ő ifjúsági szervezetük lenne. A FIDESZ tiltakozott is ez ellen. Szomorú, de ki kell mondani, hogy az azóta elharapódzó korrupció elindítója egy rendszerváltó párt, a SZDSZ volt. Más sem érdekelte őket, mint hogy saját zsebükre dolgozzanak. Amikor négy éve Ráday Mihály kilépett, megkérdeztem tőle: „Miért lépsz ki, Miska, hiszen olyan vad SZDSZ-es voltál?” „Azért, mert, amit a fővárosban Demszky Gábor és Bőhm András csinál, az a korrupció még nekem is sok.” Meg is büntették: kidobták a televízióból, és az általa alapított Városkép Bizottságból is. Jellemző rájuk, hogy Tölgyesi Péter bement egy gyűlésre és megkérdezte Magyar Bálintot: „Mondd, mi a napirend?” ,,Az hogy téged ma leváltunk! ” Ez a párt csak bolsevik módszerekkel tud dolgozni. A valamikori győztes MDF-nek mára sikerült letornásznia magát 2% körüli szimpátiára a választók részéről. Boross Péter ezért írta, hogy nem az MDF-ből száll ki, hanem a jelenlegi pártvezetésből. Örülünk, hogy lesz képviselőjük a brüsszeli parlamentben, de most már meg kellene hirdetni a békét, ehelyett újabb tagokat zárnak ki a pártból. Az elnökasszony a kiábrándult szavazók voksait akarta megszerezni, ehelyett a Jobbik gyűjtötte be azokat. Még nem lehet tudni, hogy a Jobbik hogyan fog szerepelni a következő választásokon. De tény, hogy a problematikus helyeken megverte az MSZP-t. Borsodban is, amely mindig kommunista fellegvár volt. Ugyanígy Szabolcs-Szatmárban, Hajdú-Biharban, és Jász-Nagykun-Szolnokban, amelyet vörös megyének mondtak, hiszen hét választókerületéből öt mindig szocialista szokott lenni. A Jobbik győzött Heves megyében is, amely a Hospinvest középpontja volt, a szocialista párt varrta rá Egerre és most nem tud szabadulni tőle. (Napokban szűnt meg a Hospinvest. Szerk.) Ahol megoldatlan kérdések vannak, de közbiztonság nincs, ott a Jobbik jól szerepelt. Ez megint a szocialisták vétke. Nyakó István tiltakozott az ellen, hogy az MSZP-nek a második helyért kellene küzdenie a Jobbikkal. Lendvai Ildikó, főcenzor azt mondta, hogy 10% körül lesznek a jövő évi országgyűlési választáson. Szerintem, minél tovább húzzák, annál rosszabbul fognak szerepelni. (Folytatjuk) Széchenyi István Kossuth Lajos Deák Ferenc Eötvös József „Él magyar. Áll Buda még!” Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Kevés időm van..., velem legyetek egy hazában. „Mely ápol, s eltakar”, amint illik a szent föld betakar... Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Azt várom, hogy ne várrom legyetek, kenyerem legyen a kenyeretek, s vezérünk a hit..., remény..., szeretet legyen, mit nem a kínhalál vezet... Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Azt várom, hogy ne várrom legyetek, hegyem legyen őrt álló hegyetek, büszke harangszót visszhangozzanak: ez ősi, szent földje a magyarnak! Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Azt várom, hogy ne várrom legyetek, régi dicsősségből épüljetek, mert minket is naponként megölnek..., az agyunkban lyuggatott szöghelyek... Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Ne a csalók játszanak veletek, amint velünk is játszik a világ..., de még piros, fehér, zöld a virág. Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Azt várom, hogy ne várrom legyetek. Mint kő, a másikhoz épüljetek lelki házzá Isten csodájával, és gyertek seregbe a hazával! így várom, hogy ne várrom legyetek. dr. sijó