Vác - Váci Napló, 2011 (20. évfolyam, 1-51. szám)

2011-04-08 / 28. szám

2 Pető Tibor: mit is köszönhetünk a váci szocialistáknak? Közleményben bírálták a szocialisták az elmúlt csü­törtöki rendkívüli testületi ülés összehívásának körül­ményeit - erről keddi la­punkban számoltunk be. Az MSZP helyi frakciója szerint ugyanis a meghívót későn kapták meg, így gyakorlati­lag alig maradt idő a felké­szülésre. Megismételték azt a korábbi vádjukat is, misze­rint a városvezetésre olykor a kapkodás a jellemző. Pető Tibor alpolgármester szer­kesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja: a rendkívüli testületi ülés, me­lyet a szocialisták kifogásol­tak, a szervezeti és működé­si szabályzatnak megfelelő­en került összehívásra. "A rendkívüli ülésen a jegy­zői pályázat visszahívását és új­bóli kiírását tárgyaltuk, erre egy korábbi, törvénytelenséget eredményező MSZP-s módosító javaslat miatt volt szükség. Napirenden volt egy bünte­tőfeljelentés, a 2010. évi pénz­­maradvány, és egy stadion­fej­lesztési téma is, mely 300 gyer­mek sportolási körülményeinek javítását célozza meg, melyet rendkívül fontosnak tartok gyer­mekeink egészsége védelmében. Ez a Fidesz frakciónak megért annyit, hogy sürgősséggel tár­gyaljuk. Az elmúlt évek szocia­lista vezetésének elhibázott gaz­daságpolitikája miatt Vác for­ráshiánnyal küzd. Az országot eladósító szocialista gazdaság­­politikának köszönhetően Vá­cott is van feladatunk bőven. Az iparűzési adó 3,5 milliárd forintról 1,8 mill­iárdra csökkent és a Váci Jávorszky Ödön Kór­ház adósságállománya az előző vezetés tevékenysége miatt meg­haladja a 2 milliárd forintot. A város alpolgármestereként azt tekintem feladatomnak, hogy ne ezen keseregjek, hanem, hogy a problémát megoldjam” - áll a hivatalos közleményben. “A munkát szakértő kollégáimmal megkezdtem egy törvényesen és gazdaságosan működő városfej­lesztési és városüzemeltetési rendszer felépítésével, a város gazdasági társaságainak egy szervezeti egységbe történő tö­mörítésével” - úja meg Pető Ti­bor. A cél szerintük egy gazdasá­gosan működő, piaci környezet­ben is helytálló, 100 százalék­ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság megteremté­se. Úgy látja, hogy a korábbi testületi ülés ezt az átszervezést támogatta. A város vezetése és képviselőtestülete továbbra is Vác érdekét szem előtt tartva végzi munkáját - olvasható a közleményben. Pető Tibor alpolgármester: A vá­ros érdeke a legfontosabb Ittas nő hajtott a ház kerítésének A rendőr nem tudott kommunikálni a sofőrrel Bejelentés érkezett a Váci Rendőrkapitányság ügyeletére hétfőn délután, hogy Sződliget belterületén egy személygépkocsi kerí­tésnek ütközött. A helyszínre érkező járőr a járművezető hölggyel nem tudott kommunikálni, ittassága miatt beszéde összefüggéste­len volt. A baleset során személyi sérülés nem történt. A nőt a rendőrök vérvétel céljából a kórházba előállították. Mint ismere­tes, az ittas vezetést a törvény meglehetősen súlyosan, bizonyos esetekben börtönnel bünteti. Váci Napló Váci televízióban Az ember tragédiája „ 2009. május 2-án este a buda­pesti Madách Színház Stúdió­­színpadán egy mesebeli álom valósult meg. Csodálatos szín­­revitellel lát­hattuk Az em­ber tragédiáját. Modern felfo­gásban, de mégis eredeti­ben. Remek. Gratuláció ille­ti a rendezőt, a szervezőt és az előadókat váci fónayso­ a kat”- olvashat­tuk a Madách Színház inter­netes vendég­könyvében. A Fónay HUMÁNIA- Társulat, városunk­­ kétszeres Közművelődésért dí­jas önképzőköri művészeti cso­portja a fővárosi közönség előtt is bizonyíthatta tehetségét. Ma­dách Imre: Az ember tragédiá­ja című drámai költeményének v. Kautzky Ervin által dramati­zált változatát, az „Álom-vízió mű” az Ember Tragédiájához című darabot adták elő a Ma­dách Színházban, v. Ruzicska László színművész, rendező rendezésében. Az idén a váciak is részesei lehetnek az álom-víziónak: áp­rilis 11 -én 20.30 órakor a váci ES televízió a Költészet napja alkal­mából levetíti az előadást, majd 12-én 20.30 órakor megismétli azt. A társulat ezúton szeretne köszönetet mondani a televízió munkatársainak, hogy az ő mun­kájukat választották a Költészet napjának megünneplésére. Szeretettel várunk mindenkit április 10-én, vasárnap, immár 3. alkalommal, az 1849-es váci csata emlékére megrendezendő teljesítménytúrákon. Rajt: Vác, Zenepavilon, 8:00-9:30, cél ugyanitt Választható távok, gyalogtúrák: 30, 20, 5 km Kerékpártúrák: 50 km, 15 km. Az 50 km-es kerékpártúra rajtja: Zebegény MÁ­V-állomás, cél: Vác, Zenepavilon! Rajt: 8:00-9:30 Nevezési díjak: 50, 30, 20 km: 700 Ft ill. 15, 5 km: 400 Ft A részvétel vádaknak és Vácon tanuló diákoknak ingyenes. További információ: 06 (70) 291-6613, 06 (70) 312-4560 vagdalthus@torzsasztal.hu http://www.felanaszalyra.atw.hu Forgács Péter, Kenyeres Oszkár Szervezők Váci LakóterületiSF Túraszakosztály

Next