Váci Polgár, 2019 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2019-11-01 / 11. szám
2019. november VÁCI POLGÁR 7 Emlékezés r Maklári József Tanár Úr emlékére! Immár 20 éve, hogy Maklári József a váci Vox Humana énekkar karnagya, szeretett „Maestronic” 1999. november 11-én eltávozott a földi világból. Méltón mondhatjuk, hogy a váci zenei élet a kóruskultúra pótolhatatlan egyéniségét vesztettük el halálával. De nemcsak a váci dalosok, hanem az ország kórusmozgalma is szegényebb lett vezérlő egyéniségétől. A Zeneakadémián fiatal karnagyok egész sorát tanította a kórusvezetés pedagógiájára. Egyik kiváló tanítványa Strausz Kálmán a Magyar Fórum 2017. októberi számában így nyilatkozott tanáráról: „Nagyszerű tanáromról és hajdani kiváló kollégámról, Maklári Józsefről méltatlanul hallgatnak. 1993-ban vonult nyugdíjba és 1999-ben tért meg Teremtőjéhez. Kiváló karnagy volt, és az 50-es években - a Vox Humana mellett - vezette a Honvéd férfikart...” Fiatal kórusvezetőknek célozva mondta a Honvéd kórus keretei közt: „.. .nem kell mindent eldirigálni. Magukkal szemben zenészek ülnek, állnak, szeretik szakmájukat, jól elvégzik a feladatot. Csak ott avatkozzon bele, ahol fontosnak érzi. Nem kell minden hangon rajta lenni. Ezt láttam a nagyoknál is.” Mennyire igaza volt! Maklári Tanár Úr érdemei, életműve jól ismert. Ezért szeretném most az alig egy hónapja 2019. szeptember 11 -én elhunyt egykori kórus tagjának, Tóth Sándor írónak a „Maestro” halálára az Új Emberben 1999-ben megjelent búcsúszavait felidézni: „Elment Ő is, aki karnagyi kézmozdulatára tisztán csendült meg az emberi hang, a Vox Humana. A kitűnő mester, madrigálok, motetták benső megélője - hogy aztán minden gondolatot áttestesítsen a kórushangzásban - immár az interpretálok néma seregébe állt, égi karok vezénylői közé, hiszen hivatása volt a szolgálat. Alázattal elfogadni a művet, tisztelni a zeneköltőt, aztán újraalkotni önmagában az Isten dicséretét, az ember örömét, szomorúságát, vágyait, melyek a művészetnek örök témái. A személyes emlékek még bensőbbé mélyítik a fájdalmat: évekig lehettem a váci énekkar tagja, melyet Ő vezényelt, tanított. S hogy álmaim (sokszor ábrándjaim) a Hang újraformálhatja a világot, angyalivá a szerelmet, lebomlóbbá az imádságot, Maklári József zenei érzékenysége nyomán többször valóságosnak tűntek. Soha nem bántam, hittem, ma is hiszek ebben, mert a valóság partjain a hajnalok, s az alkonyok fölfelé és lefelé mutatnak. A kettős egy világ, amely századokezredek muzsikáló létterében arról vall: egy-egy „táncoló csillag” megszületése a művészetre van bízva kezdettől. Schütz, Bach, Jannequin, Verdi, Kodály, Bartók, Monteverdi s még hány nagyszerű komponista - időbeli sorrend nélkül - él a ma is éneklő Vox Humana kóristák lelkében s közösségében, amelyet Maklári József évtizedekig, nehéz években, megpróbáltatásokban is keresztény szívvel fogott össze. Műveltsége invenciója ismert volt s egész életműve, zenepedagógiai munkája a magyar zene lapjaira került. „Halottaim is .. .egyre többen” - írta Kosztolányi. A „nagy időben” mégis vigasz lehet, mert az átlépés a mérhető éveken az örömtartam reménysége: egyszer találkozunk.” A „Mester” halála után tehetsége fiatal karmesterek - Ménesi Gergely, Lógó Tibor, Hartyányi Judit, Sándor Bence - folytatták a magas színvonalú muzsikálást. 2011-től Sándor Bence vezeti a Vox Humanát. Munkáját fiatalos lendület, igényes követelményrendszer jellemzi. Fokozatosan bekapcsolódott a város zenei életébe. A kórus repertoárját felfrissítette, hangját megújította, a kórus mellé zenekart szervezett. Munkásságát hamarosan országosan is elismerték. 2019. augusztus 16-án nemzeti ünnepünk - augusztus 20. - alkalmából tartott kitüntetések között a kórus Csokonai Vitéz Mihály díjat kapott. „A Csokonai-díj az egyik legmagasabb szintű állami kitüntetés, amit egy amatőr énekkar, mint alkotó és értékteremtő közösség kaphat. Ez a rangos díj annak a nyolc évtizedes folyamatos munkának az állami szintű elismerése, amit az alapító ősök kezdtek el, majd mentettek át az újabb és újabb nemzedékeknek, annak a több száz énekesnek, akik a Vox Humana ügyét éltették, szakmai sikerekre vitték és felvirágoztatták legnehezebb körülmények között is. Én azok közé tartozom, akik örökül kapták e megbecsülést, és egyben feladatul kapták a Vox Humana Énekkar megtartását az utókor számára. Ez a díj arra emlékezteti a mostani kórustagokat, hogy a Vox Humana „családjába” tartozni érdem, öröm és egyben a múlttal kapott felelősség is - mondta Maklári Zsolt kórustag, a „Maestro” unokája az elismerést értékelve. Bizton elmondhatjuk, hogy Maklári Tanár Úr munkássága nem ment veszendőbe s a Vox Humana továbbra is a magyar kórusmozgalom élmezőnyébe tartozik. Pinke József