Velencei Híradó, 2004 (12. évfolyam, 1-10. szám)
2004-10-01 / 8. szám
16 VELENCEI HÍRADÓ2004. OKTÓBER Protestáló hit és küldetéses vétó A „Magyar Október” havában hálaadással kell emlékeznünk az 1956-os Magyar Forradalom és a Reformáció (1517) évfordulójára. E két dátum - október 23. és október 31. - páros csillagként örökre ott ragyog a történelem égboltozatán. A református egyház népe a 16. századtól kezdve mindig is —Ady Endre szép kifejezésével - „a protestáló hit és küldetéses vétó ” népe volt. A sárból készült pajták és a meztellábas prédikátorok egyháza már a kezdetektől nagyon mélyen belegyökerezett a magyarságba, a magyar gondolkodásba. Meghatározó volt számára a „nemzeti egyház” jelleg, gondolkodásában és cselekedeteiben soha nem volt szétválasztható a haza, a nemzet és az anyaszentegyház fogalma. Ez az egyház mindig is erős hittel vallotta, az üldöztetés évszázadaiban is, hogy Krisztusban hivattunk el magyarnak és reformátusnak. Sokszor és sokan hívták ezért a kálvinizmust, a kakasos és csillagos, fehérre meszelt templomok kálvinistáinak hitét „ magyar vallásnak”. Ehhez csak a puritán egyszerűség és bibliai tisztaság illett a hitelvekben és a kurucos, kemény, protestáló magatartás a magyarság és a nemzettudat megélésében. Ezért protestáltak, emelték fel szavukat és zászlajukat elsőként mindig, mint protestánsok, a zsarnok vagy az elnyomó hatalom ellenében, a magyarság, a nemzet, a szabadság érdekében. Mindig az élen jártak, ahol a nemzetért küzdeni és meghalni lehetett. így volt ez a múltban, s így 1956-ban is, amikor is az egyház népe által „visszahívott”, s egyedül törvényes vezető, dr. Ravasz László püspök irányításával egyházunk teljes szívvel odaállt a forradalom ügye mellé. A kálvinista gondolkodás bibliai-teológiai alapjait hűen jelzi az un. „öt protestáns alapelv”, sola fide (egyedül hitből), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus), sola Scriptura (egyedül a Szentírás), soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség). Sorjáznak elő a nevek a századok homályából. Csokonai Vitéz Mihály; a nagyszalontai parasztfiú, Arany János; a komáromi születésű, a pápai kollégiumban tanult Jókai Mór. A hamvas pap és költő, Tompa Mihály, az irodalmár püspökök: Szász Károly, Baksay Sándor, Ravasz László, Ady Endre, a csúcsai presbiter, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Németh László és a többiek. S talán az ugyancsak „kálomista” óriás, nemzeti imádságunkat, a Himnuszt író Kölcsey Ferenc foglalja össze legszebben a református vallás lényegét, a hit és a nemzettudat, a vallás és a hazafiság összetartozását: „Isten minden kebelnek egy szívet adott, s ennek az egy szívnek egy hazát... ” Pápai Szabó György Velencei Református Egyházközség 2481 Velence, Templom köz 1. Telefon/fax: (22) 472-372 ; ? i A Velencei Híradó információi az interneten is olvashatók a www.velence.hu/hirado/dmen ESET Izgatott várakozásban telnek mindennapjaink. Pár hét, s családunkba egy új baba érkezik. Még nem ismerjük őt. Sose láttuk az arcát, a szemét, s az ultrahang homályos felvételein át is csak sejteni véljük, hogy fiú lesz. De közelgő érkezése már eddig is sok változást és örömöt hozott. Ki lesz ő, és milyen céllal hozza be Isten ebbe a világba? Az időnek és a térnek miért pont ezen a pontján? Milyen nyomot hagy majd maga után? S a mi felelősségünk, hogy egy időre ránk bízta őt a Teremtő, hogy szeressük, tanítsuk, neveljük őt, hogy maradandó értékeket adjunk neki át, olyat, ami örökkévaló. Hogy azzá válhasson, amivé Isten szeretné formálni. ...Mert érkezése, élete ezen a földön nem esetleges és véletlenszerű. Isten már azelőtt ismerte, ahogy mi érkezése első jeleit észleltük volna. „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, magamnak választottalak.” (Jeremiás 1:5.) Isten mindannyiónk érkezését számon tartja, s vágyik a velünk való közösségre. Nem egy elvont, távoli, személytelen misztérium, de közel szeretne jönni hozzánk. Gondunkat viselni, tanácsolni, elhalmozni szeretetével. Ma azzal telnek napjaim, hogy megpróbálok választ adni a kérdésre: „ Mikorra várjátok a babát? ” Eszembe jutnak Salamon szavai: „ Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek és megvan az ideje a meghalásnak. ” (Prédikátor 3:1-23.) Eszembe jut az a márciusi reggel, amikor Ulánbátorból felhívtam édesanyámat, hogy elújságoljam, egy új kisbaba érkezik közénk. Talán nem véletlen, de 5 perccel korábban tudatták vele a nagypapám halálhírét. Mert nemcsak a születésnek, de a halálnak is eljön az ideje. S erről nem venni tudomást, ostobaság. Az élet több, mint puszta létezés. Több, mint egy vonal két évszám között. Több, mint egy ház, egy karrier vagy pár hátrahagyott családtag. Ne mondd, hogy soha nem érezted még, másnak is lennie kell, valami kevésbé esetlegesnek, örökkévalónak. Hogy van valaki odaát, aki tud rólad, akinek nem vagy közömbös. Ideig-óráig megpróbálhatod betömni a benned lévő Isten-alakú vákuumot földi dolgokkal is, de végül marad a hiány, az üresség. Mert a hely ott legbelül a Mindenható Istennel való személyes kapcsolatra teremtetett, s senki és semmi más nel képes azt betölteni. Néha eszembe jutnak Kosztolányi szavai: „ Van már kenyerem, borom is van,/ van gyerekem és feleségem./Szívem minek is szomorítsam? / Van mindig elég eleségem. / Van kertem/Mit eldalolok az a bánat/könnyekbe borít nem egy orcát/ és énekes ifjú fiának vall engem a vén Magyarország. /De néha megállok az éjen, / gyötrődve, halálba hanyatlón / úgy ásom a kincset a mélyen, / a kincset, a régit, a padlón/... Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, / a kincs, amiért porig égtem./Itthon vagyok itt evilágban / S már nem vagyok otthon az égben. ” Itthon. Otthon. Nemcsak itthon lehetsz otthon. Az a kincs elérhető. Az Élet lehet több, mint puszta létezés. Ez nem ragadható meg filozófiákban, teológiákban, vallásokban, tézisekben. De az a távoli közel jön Jézusban, aki azt mondta magáról: „Én vagyok az Út az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. ” (János 14:6.) Az Út odaátra. Az Élet. Ide is és oda is. Túl egyszerű? Túl profán? Túl mindennapi? Pedig a Tiéd is lehet, ez az Élet! Révész Szilvia