Velencei Híradó, 2019 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2019-01-01 / 1. szám

www.velence.hu Szépkorúak Velencei-tavi Rózsa I. számú Nyugdíjas Klub Aktuális beszámolómat egy kedves témával kez­deném, december elején klubunkat sem kerülte el a Mikulás (ugyan betegsége miatt a rénszar­vast küldte el), aki ajándékokkal megrakott szán­kóval érkezett, majd segítőivel kiosztotta azokat az ünneplő tagoknak. A klubvezető néhány mondatban beszélt Szent Miklós püspökről, a gyermekek védőszentjéről, szó esett az északi népek (vikingek) népszokásairól, valamint Jou­­lupukkiról, a lappföldi Mikulásról. A közben érke­zett forró pizzával éhségünket, a hozzá kínált hideg sörrel és üdítővel szomjunkat enyhítettük. Nem maradt el a szokásos tombola sem, ahol - a tavalyihoz hasonlóan - mindenki nyert valami­lyen ajándékot. Következő összejövetelünkön Luca napját ünnepeltük, ahol megemlékeztünk Szent Lúcia rövidke életéről és önfeláldozásáról, majd a Luca-napi népszokásokról beszélgettünk, ami­ből a boszorkányok és Luca széke sem marad­hattak ki. Ezen a délutánon díszítettük fel a klub karácsonyfáját is. Az adventi hétvégeken szombat délutánonként a klubban gyújtottunk gyertyát, vasárnapon­ként pedig részt vettünk az Adventi téren ren-VELENCEI HÍRADÓ / 28 dezett gyertyagyújtásokon. Az utolsó adventi vasárnapon a műsorban meghívott vendégként szereplő Jász András (a Ghymes együttes szaxo­fonosa) előadását, melyet egyrészt a jazz világá­ból, másrészt karácsonyi dalokból állított össze, a jelenlévő közönség szeretettel és leginkább folyamatos tapssal fogadta. A háttérben még egy alkalmi tánckar is alakult, amihez a fagyos idő is kicsit hozzájárult. A negyedik gyertyát, ünnepi beszéde után, ismételten a polgármester úr gyújtotta meg. Decemberben a Velence Korzó kerengőjében már harmadik alkalommal rendezték meg Mary T. Csajághy és Káldy Imre amatőr festők kiál­lítását, melyet a polgármester úr nyitott meg. Nagy örömünkre klubtársunk, Kanalovics László is kiállíthatta mintegy 25 alkotását a tárlaton. Ennek köszönhetően tagságunk több mint fele részt vett az ünnepélyes megnyitón, melyen megcsodálhattuk gyönyörű tájképeit, csendé­leteit és néhány aktfestményét. A megnyitón, mindannyiunk örömére, ismételten fellépett a „kis művésznő”, a 9 éves Mátay Korina, aki ezúttal Petőfi Sándor: Szeget szeggel c. versét szavalta el, lenyűgözve ezzel a közönséget, és ráadásul még egy szép karácsonyi dallal is debü­tált. Ezúton is gratulálunk a festőknek a szép képekért, Korina szüleinek pedig a talpraesett, ügyes kislányukért. Karácsonyi ünnepségünket néhány versmon­dónk nyitotta meg egy-egy szép verssel, majd Koszti András polgármester úr köszöntött min­ket ünnepi beszéddel, és kiosztotta mindenki részére a Velencei Önkormányzat ajándékát, egy-egy csomag szaloncukrot. Felesége, Mónika pedig saját készítésű gyógyteával kedveskedett a klubtagoknak, amiket ezúton is szeretnénk megköszönni. Végezetül a klub karácsonyi ajándékai is előkerültek, és kiosz­tottuk a tagoknak. A szép és meghitt ünnepség után kellemes karácsonyt és boldog új évet kívántunk egymásnak, és két hétre szabadsá­goltuk magunkat, hogy kellőképpen a szeret­teinknek tudjuk szentelni az elkövetkezendő időszakot. Az óév utolsó előtti napján a színházbérlettel rendelkező tagjaink a Karinthy Színházban a Margarida asszony c. darabot nézték meg. A humorral teli groteszk monodrámában Balázs Andrea kiváló színészi játékát láthattuk. Ezzel a 2018-as év lezárult, most újult erővel láthatunk neki a következő féléves program összeállításá­nak. Beteg klubtagjainknak mielőbbi gyógyu­lást, nyugdíjas társainknak és a lap olvasóinak jó egészséget, békés, boldog új évet kívánunk. Egresfalviné Vidos Anna klubvezető !/£­­(Z i., ni., in., a# 5­5 SZÁMÚ NYUGDÍJAS KLUB Óvárosi Nyugdíjas Klub December az ünnepek, az ajándékozások hava. Mikulás főként a gyermekeké, a karácsony pedig mindenkié. Karácsony a fenyőfaállí­tás ideje, amelynek története két évszázadra visszanyúlik a volt Habsburg-birodalomban. Károly Lajos főherceg /1771 -1847/ felesé­gei nassaui Henrietta Alexandrine hercegnő - evangélikus vallású a katolikus Habsburgok között - /1797-1829/ volt az első, aki Bécs­­ben 1816-ban karácsonyfát állított, melyen

Next