Zalakaros - Karosi Krónika, 2002 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

2 Útépítésre pályáznak Városunk képviselő-testülete rendkívüli ülésen döntött arról, hogy pályázatot nyújt be a Balato­ni Fejlesztési Tanácshoz útépítésre. Ennek keretében a temetőtől északra eső út kialakítására, aszfal­tozására kerülne sor. A pályázat­hoz szükséges önrészt­­ 10 millió forintot - a testület az idei évi be­ruházási céltartalék terhére bizto­sította. érkeznek Szeptember 26. és 29. között lá­togatnak el hozzánk ismét Puchheim polgárai. A vendégeket magánházaknál várják, de az ön­­kormányzat is szervez a látogatók számára programot. Szeptember 27-én a testvérvá­ros lakóit szüretre invitálják, a munkák Kiss József hegyén zajla­nak. A szüret után - a hangulat­hoz, illetve az alkalomhoz illően - lovaskocsikkal szállítják haza a „munkásokat". Szeptember 28-án nagykanizsai program, vagy - kinek hogy tartja a kedve - a Gránit Gyógyfürdő­beli fürdés várja a vendégeket. Ezen a napon a házigazdák is szer­vezhetnek programot vendégeik számára. A puchheimiek szeptem­ber 29-én vesznek búcsút vendég­látóiktól és Zalakarostól. Megalakult a helyi választási bizottság Rendkívüli testületi ülésen, au­gusztus 5-én szavazott a képvise­lő-testület a helyi választási bizott­ság összetételéről. A bizottság tagjai: Ország Lász­ló (Petőfi u. 52.), Rédics László (Li­get u. 26/c), Kanizsai Balázs (Hegyalja u. 68.). Póttagok: Szörcsök Jánosné (Fő u. 49.), Kiss József ( Hegyalja u. 53.). A helyi választási bizottság leg­fontosabb feladata a választási eredmények megállapítása, a vá­lasztás tisztaságának, törvényessé­gének biztosítása, de ők vizsgálják a jelölések törvényességét is. Marosi "Krónika 2002. augusztus Virágos bizottság minősítette városunkat Egyedi megjelenésű utak, parkok két összekötő rézsűk állapotát. Mint mondták, ritkaság számba megy, hogy egy-egy település ennyi gondot fordítson olyan területrésze­ire is, amelyek nem tartoznak a „központhoz", mégis sokat ronta­nak vagy éppen javítanak a telepü­lés arculatán. Egyedinek, különleges „csemegének" minősítették a Zala­karos és Garabonc közötti kerékpár­út mentén ültetett diófa sort, mely kiválóan illeszkedik a garabonci há­zak előtt húzódó diófák sorához. Tudjuk, hogy a zsűri minden esz­tendőben pozitívan bírálta el váro­sunkat, és jobbító szándékú ötletei­vel ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy a Karos-Park Kft. dolgozói még szebbé, esztétikusabb megjele­nésűvé varázsolják Zalakarost. Tele­pülésünk az évek során számos kü­­löndíjjal térhetett haza a Virágos Magyarországért díjkiosztó ünnep­ségéről, reméljük, ez idén sem lesz másként. Egy biztos: a hozzánk ér­kező vendégek kivétel nélkül elis­meréssel szólnak a város tisztaságá­ról, szellős parkjairól, hatalmas zöld felületéről, arról a rengeteg virágról, mely az utak mentén, a parkokban pompázik. Az ő pozitív visszajelzé­sük máris elismerést jelent Zala­­karosnak, és a Karos-Park Kft. ve­zetésének, dolgozóinak. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is augusztus folya­mán szemrevételezte településünk rendjét, virágosítását, a közterületek karbantartását a Virágos Magyarországért közterület szépítő verseny zsűrije. A közelmúltban tartott város­szemlén két bizottság is bejárta Zalakaros területét. Az első bizott­ság megyei és országos szakértők­ből, elsősorban kertészeti szakem­berekből állt, a második bizottság tagjai pedig több minisztérium - így a Környezetvédelmi-, illetve a Belügyminisztérium - képviselői­ből kerültek ki. A bizottsági tagjai megadott szempontok szerint értékelték és pontozták városunkat. Az eredmé­nyeket szeptember 5-én vetik ös­­­sze; az ünnepélyes eredményhir­detésre a győztes városban, szep­tember 25-én kerül sor. A zsűri megállapította: Karos az elmúlt években egyre ápoltabb, mutatósabb külsővel fogadja a vendégeket, de az itt lakók is sokat tesznek portáik rendben tartása, szépítése érdekében. Különösen mutatósnak, városunknak dekora­tív külsőt kölcsönöznek és karak­tert adónak találták a kannavirág ültetéseket. A sé­tányok mellé ki­ültetett növé­nyek külsőt tetszetős kölcsö­nöznek a séta­­utaknak. Na­gyon pozitívan értékelte a zsűri városunk Dísz terét, annak ki­alakítását, illetve növényeit. Tet­szettek a fás szá­rú évelők, ám megjegyezték: a Karos-Park Kft. lágy szárú évelő növények ülteté­sében is gondol­kodhatna az el­következendő években. Nagyon ápoltnak tartot­ták a települése­ A kannavirágok dekoratív külsőt kölcsönöznek a sétányoknak. Alpok-Adria Néptáncgála Ahogyan minden esztendőben, úgy az idén is nagy számú kö­zönség előtt zajlott az Alpok-Adria Nemzetközi Néptáncgála. Az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett tánctalálkozón a kertmozi színpadán horvát, svájci (képünkön), szlovén és olasz együttesek léptek fel, de­­ ugyancsak a hagyományokhoz híven - csatlakozott a csapathoz a Karos Táncegyüttes is. A környező or­szágok tánccsoportjai vidékükre jellemző táncokat, illetve a ná­luk élő néphagyományokat mutatták be a nagyérdeműnek. A ju­talom - a lelkes taps - persze nem maradt el, s bár a műsor igazán hosszúra nyúlt, a színes és hangulatos fellépések alatt nem lehe­tett észrevenni az idő múlását.

Next