Herkules, 1885. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-03 / 5. szám
2 HERKULES Hogyan báloz a mai fiatalság? Úgy, hogy a bál és tánczmulatságok által rendes életmódjával egészen ellentétes életet folytat. Estétől reggelig tánczol s reggeltől délig vagy estig alszik. — No ez még nem volna baj, hisz öregek is átmulatnak egy-egy éjet a nappal rovására, de ez ritkán jó elő, míg a bálozó ifjúság körülbelül két hónapig minden másodnap rendesen éjjelezik. Csak végig kell nézni már most is, a bálozások középidején, a rendesen bálozó ifjakon. Arczuk halavány, szemük fénytelen s egész testük lankadt tartású. — De hát nem csoda, a legedzettebb athlétát is megtöri egy-két heti rendetlen életmód. A bálozó ifjúság téli időben teljesen felhagy mindenféle testedzéssel, mert tényleg nincsen rá ideje, később már ereje sem. — Hisz a bálok s magánmulatságok végén sok ifjú valóságos beteggé tánczolta magát. Mind e bajokon pedig lehetne segíteni és mi valóban segíthetne is, az a rendszeres testedzés. — Az az ifjú, ki örömmel látja neni erejét a rendszeres testedzésben, meghökken a bálok folytán ereje gyengülésén. — Az ifjú előtt az erő és ügyesség főleg akkor válik becsessé, ha munkája eredménye, ha fokozatos testedzésben szerezte, így megtudja becsülni és elvesztését nem kockáztatja a balkárságban. Az igazi athléta előtt nincs fájdalmasabb dolog, mint gyengülésének észrevevése. No és még a rendszeres testedzésnél is hatalmasabb véd a gyengüléstől a versenyekre való készülés. — Az ifjak testedzésétől én a versenyt soha, semmi körülmények közt sem hagynám el. — Versenyezzen a gyermek a tornában, az ifjú mindenféle testi erősödésben. Az az ifjú, ki a közelgő tavaszon erejét össze akarja mérni társaival, kinek büszkesége erős teste és ezzel nyert győzelme, az bizonynyal e nagyobb becsű örömeket nem fogja kockáztatni a bálok fülledt levegőjében. Egy versenyre való készülés a verseny győzelme nélkül is több erőt s ügyességet szerez, mint ez idő alatt a legrendszeresebb testgyakorlat. Mert itt nincs lomha pihenés, itt minden nap meg kell tenni kivétel nélkül a versenygyakorlatokat és mi a fő, már hónapokkal előre a legéberebben kell óvakodni minden kis bajtól. Nem lehet tehát a bálozó ifjúságnak semmi üdvösebbet ajánlani, hogy a bálok csábos, de veszélyes levegőjétől meneküljön, mint a rendszeres testedzést és különösen a versenyre való készülést. EGY VOLT BÁLRENDEZŐ. A czella-lakó szent férfiú oda érkeztünkkor idegen nyelvű igéket mormogott. Zsolozsmájából csak a «grenzzal» szót tudtuk tisztán megérteni. De adakozó kedvében levő csapatunknak ez is elég volt arra, hogy felszólítsuk közös pénztárnokunkat, Vinczét: adja meg a császárnak a mi a császáré. Ő egy ideig kotorgálván nadrágzsebében — megadta. Sőt adott többet is. A mi fölött a mi czellabeli aprópénzes szentünk nem csak hogy nem ütközött meg, hanem — ha lehet mosolyából olvasni — azt felelte, hogy a császári és királyi pénzügyi szent sem különb a többi szentnél, annak is csak maga felé hajlik a keze . . . E megbotránkoztató pazarlás után tovább folytattuk «munkás» életünket. Úgy van kérem, «megbotránkoztató pazarlás» ! Mert igazság szerint nem csak a borravalót, hanem a vámot sem lett volna tőlünk jogosítva követelni az adakozásra szólító pénzügy-őrangyal. Dicsőült II. András király 1351-iki végzeményének 8-ik pontja ugyanis határozottan kimondja, hogy evezős ember nem köteles vámot fizetni — «nisi in pontibus et nargiis transeaatibus» — ha csak hidat vagy kompot nem használ. Figyelmeztetem is. olvasóimat, hogy ha valamikor hason útra indulnak, ne feledjék magukkal vinni a «corpus jurist». Mi nem vittünk magunkkal semmiféle írott jogot s igy a csónak útunk folyamán kifejlett jogintézményeknek kizárólagos forrása a szokás volt. Ez úton számos, az evezősport fejlődése tekintetében nagy horderővel bíró jogintézményt honosítottunk meg. E «reformoknál» az életadó eszme többnyire tőlem származott. És büszkén mondhatom, mindannyi reform eredeti eszmén alapult. Legalább egyet sem puskáztam — Werbőczyből. Legkisebb jelentőségű ezek között az a reform, amelynek értelmében a «helycsere» műveletéből állandó gyakorlat, majd jogszokás lett. Csónakban helyet cserélni voltaképen csak annyit tesz, mint cseberből vederbe jutni. És én e csedres-vedres variácziónak nem is lettem volna oly buzgó protektora, ha az nem szolgáltatott volna egyszersmind kitűnően kedvező alkalmat az evezési szünetek megnyújtását involváló kedélyes epizódok inscenirozására. Én pedig az inscenirozásokban is rendkívül leleményes voltam. Nem is maradt el az elismerés koronája. Mindjárt első reggeliző állomásunknál, Aschachnál a «térdszalag», jó magyarsággal , «strumpfpándli»-renddel kellett magam, társaim jóakaró unszolása következtében, feldiszítenem. Az ő térdek már útunk kezdetétől fogva dekorálva volt e szalaggal. Én azonban, aki demokratikus természetemnél fogva, mindenben barátja vagyok a szabadságnak, nem akartam térdemet — amely már amúgy is a kékvérű harisnya supremanája alatt verejtékezett — még holmi rendszalaggal feszélyezni. De hát végre is engedni voltam kénytelen, a mind hangosabban nyilvánuló közkívánatnak. Megvettem Aschachban a kívánt térdszalagot és egész úton magammal is hordtam azt — a nadrágzsebemben. Hiába, szerény ember vagyok ! Szerénységemben csak Vincze barátom múlt felül, akinek minden kívánsága abban állott, hogy passaui útjából haza érvén, a budapestiek «singaléz»-nek nézzék. Én biztosra is vettem, hogy hő óhaja teljesül. Mert a déli nap hevében hajadon fővel evezett, fürdés után a széllel száríttatta magát. Sőt a kaján fáma azt beszéli, hogy mosdás közben olajjal kente tagjait és hogy irigy szemekkel szemlélte volna az — útszéli czigánypurdét! Vettem is neki egy olvasót — kókuszdióból. — Csinálj belőle magadnak — singaléz-ékszert! És ő tényleg karpereczczé alakította az olvasót, ami aztán tetovirozott karjának teljesen afrikai jelleget adott. Hogy a szerénység nem marad jutalom nélkül, azt már negyedik elemi osztálybeli olvasókönyvemből tudtam. Csak az iránt nem voltam tisztában, hogy miben áll majd a jutalma ?! A korcsolyázás S.-A.-Ujhelyen. S.-A.-Ujhely, jan. 15. Mint minden kezdet nehéz, úgy a korcsolyázás meghonosítása is Ujhelyben — különösen a szépnemnél — sok nehézségekbe ütközött. Sok rábeszélésre volt szükség, mig az apák s mamák előítéletét leküzdeni lehetett. Nagy érdeme e tekintetben s az egylet megalakításában dr. Láczai László eddigi s Csuha Ödön jelenlegi elnöknek, kik nem csak szóval, de igen gyakran seprővel is kezekben mentek jó példával előre, midőn a még 10 év előtti kis pályát a hótól tisztították. Lassankint belátták a szülők, hogy a jégsport sem az erkölcsre, sem a testre nem hat kártékonyan, sőt a jég a «téli falon», hol a kis városban úgy sem gyakori társas összejövetelek történnek s hol, valamint a társalgás a lélekre csak művelőleg hathat, úgy a test is művelődik, edződik s hajlékonynyá lesz. Lassanként szűk lett a kis pálya s e czélra egy a város végén lévő tavat vásárolt meg az egylet az Unió banktól. E tó kedvező fekvésű, közel van a városhoz, közel a Ronyva folyóhoz, melyből zsilip segédével víz bocsátható bármikor a jégre. Szép kilátás nyílik a város s az azt környező hegyekre. Alapszabályainkat beküldöttük a ministeriumnak, mely azt megerősité s készíttettünk s hozattunk nyolcz szánt s buzgón utána néztünk, hogy a nagy térnek megfelelőleg szaporodjanak a tagok is. Ez az egylet tiz éves fennállásának rövid története — igy leirva rövid, de fáradtságnak hosszú volt. Sok harczot kellett vívni mindkét kezdet e két hatalmas ellenségével, az anyagi nehézségekkel s az előítélettel, s hogy a harcz győzelemmel végződött, az csak az egylet lelkes megalapítóinak s azon buzgalomnak köszönhető, melylyel minden perczben készek voltak az egylet érdekében tenni, fáradni. A fáradtság gyümölcse az elért siker s ha most végig tekintenek a nyüzsgő-mozgó életen, mely a körülbelül 5000 négyszögölnyi terjedelmű jégtükrön folyik, a sok korcsolyázón, kik a zene 1885.