Dolinay Gyula (szerk.): Petőfi és a szabadságharc (Budapest, 1901)

A költő önképzőköri szereplése

Palota és kunyhó­ ­Miért vagy oly kevély le palota? Uradnak fényében kevélykedel? Azért van rajta gyémánt, hogy szive Mezítelenségét takarja el. Szakítsd le a cafrangokat, Mit rá szolgája aggatott, S nem ismersz Isten munkájára, Oly nyomorúság marad ott. S hol vette gazdád ama kincseket, Mik semmiből őt mindenné teszik? Ott, hol a héja a kis madarat, Mit szétszakít, melynek vérén hízik. A héja vígan lakomáz, A szomszéd bokornak fészkiben Madárfiuk zokognak, várván Anyjokra, mely meg nem jelen. . Fitogtasd csak, te gőgös palota, Az orzott kincsek ragyogásait, Ragyogj csak, úgy sem ragyogsz már soká, Meg vannak már számlálva napjaid. S kívánom, hogy minél elébb Láthassam omladékodat, S hitvány lakóid összezúzott Csontját az omladék alatt. S te, kis kunyhó, a magas palota Szomszédságában, mért szerénykedel ? Miért bújtál a lombos fák mögé? Azért-e, hogy Ínséged födjed el? Fogadj be, kis sötét szoba! Nekem nem kell szép öltözet. De szép szív , s a sötét szobákban Találni fényes sziveket. Szent a küszöb, melyen beléptem én. Oh szent a szalmakunyhók küszöbe. Mert itt születnek a nagyok, az ég­i megváltókat ide küldi be. Kunyhóból jő mind, a ki a Világnak szenteli magát, S a nép mégis mindenfelől csak Megvetést s Ínséget lát. Ne féljetek, szegény jó emberek, Jön rátok is még boldogabb idő. Ha múlt s jelen nem a tiétek is. Tiétek lesz a végtelen jövő. A földre hajtom térdemet E szűk, de szent födél alatt : Adjátok rám áldástokat, és én Rátok adom áldásomat ! (Pest, 1847.) szervezeténél fogva ott volt a borozó pajtásokkal, de csak nézte azok mulato­zását. Csakhogy az a félévi Selmecbányai diákélet mégis igen fontos az ő életében. Önképzés által itt nyílott meg előtte az irodalom és költészet tudományos ol­dala. Itt már sokkal több alkalma volt hasznos könyveket olvasni. És ő olvasott is mohón, nagy lelki élvezettel. És a­mi­ben tanulmányaiban egyébként hátra ma­radt, azt az időt önképzésre fordította. 80 A szerelem, a szerelem . A szerelem, a szerelem, A szerelem sötét verem, Bele­estem, benne vagyok. Nem láthatok, nem hallhatok. Őrizem az apám nyáját, De nem hallom a kolompját. Rá-rámegy a zöld vetésre, Hejh, csak későn veszem észre. Telerakta édes­anyám Eleséggel a tarisznyám , Elvesztettem szerencsésen. Lesz módom a böjtölésben. Édes­apám, édes anyám, Ne bízzatok most semmit rám ; Nézzétek el, ha hibázok, Tudom is én, mit csinálok ! (Pest, 1843.) így jutott hozzá az akkori költők nagy műveihez. Gvadányit, Csokonait, de külö­nösen Vörösmartyt szerette. A költő önképzőköri szereplése. Egész új világot tárt fel az ifjú költő előtt az éppen akkoriban megalakult lyceiumi «nemes magyar társaság». Oly önképzőkör volt ez, mint a­milyenek most is fönnállanak az iskolákban Ámde még akkor egészen új volt ez a hasznos

Next