Dolinay Gyula (szerk.): Petőfi és a szabadságharc (Budapest, 1901)
A költő önképzőköri szereplése
Palota és kunyhó Miért vagy oly kevély le palota? Uradnak fényében kevélykedel? Azért van rajta gyémánt, hogy szive Mezítelenségét takarja el. Szakítsd le a cafrangokat, Mit rá szolgája aggatott, S nem ismersz Isten munkájára, Oly nyomorúság marad ott. S hol vette gazdád ama kincseket, Mik semmiből őt mindenné teszik? Ott, hol a héja a kis madarat, Mit szétszakít, melynek vérén hízik. A héja vígan lakomáz, A szomszéd bokornak fészkiben Madárfiuk zokognak, várván Anyjokra, mely meg nem jelen. . Fitogtasd csak, te gőgös palota, Az orzott kincsek ragyogásait, Ragyogj csak, úgy sem ragyogsz már soká, Meg vannak már számlálva napjaid. S kívánom, hogy minél elébb Láthassam omladékodat, S hitvány lakóid összezúzott Csontját az omladék alatt. S te, kis kunyhó, a magas palota Szomszédságában, mért szerénykedel ? Miért bújtál a lombos fák mögé? Azért-e, hogy Ínséged födjed el? Fogadj be, kis sötét szoba! Nekem nem kell szép öltözet. De szép szív , s a sötét szobákban Találni fényes sziveket. Szent a küszöb, melyen beléptem én. Oh szent a szalmakunyhók küszöbe. Mert itt születnek a nagyok, az égi megváltókat ide küldi be. Kunyhóból jő mind, a ki a Világnak szenteli magát, S a nép mégis mindenfelől csak Megvetést s Ínséget lát. Ne féljetek, szegény jó emberek, Jön rátok is még boldogabb idő. Ha múlt s jelen nem a tiétek is. Tiétek lesz a végtelen jövő. A földre hajtom térdemet E szűk, de szent födél alatt : Adjátok rám áldástokat, és én Rátok adom áldásomat ! (Pest, 1847.) szervezeténél fogva ott volt a borozó pajtásokkal, de csak nézte azok mulatozását. Csakhogy az a félévi Selmecbányai diákélet mégis igen fontos az ő életében. Önképzés által itt nyílott meg előtte az irodalom és költészet tudományos oldala. Itt már sokkal több alkalma volt hasznos könyveket olvasni. És ő olvasott is mohón, nagy lelki élvezettel. És amiben tanulmányaiban egyébként hátra maradt, azt az időt önképzésre fordította. 80 A szerelem, a szerelem . A szerelem, a szerelem, A szerelem sötét verem, Beleestem, benne vagyok. Nem láthatok, nem hallhatok. Őrizem az apám nyáját, De nem hallom a kolompját. Rá-rámegy a zöld vetésre, Hejh, csak későn veszem észre. Telerakta édesanyám Eleséggel a tarisznyám , Elvesztettem szerencsésen. Lesz módom a böjtölésben. Édesapám, édes anyám, Ne bízzatok most semmit rám ; Nézzétek el, ha hibázok, Tudom is én, mit csinálok ! (Pest, 1843.) így jutott hozzá az akkori költők nagy műveihez. Gvadányit, Csokonait, de különösen Vörösmartyt szerette. A költő önképzőköri szereplése. Egész új világot tárt fel az ifjú költő előtt az éppen akkoriban megalakult lyceiumi «nemes magyar társaság». Oly önképzőkör volt ez, mint amilyenek most is fönnállanak az iskolákban Ámde még akkor egészen új volt ez a hasznos