Dolinay Gyula (szerk.): Petőfi és a szabadságharc (Budapest, 1901)

Petőfi atyja

PETŐFI SÁNDOR KÖLTEMÉNYEI. Honi id­a­­. Tied vagyok, tied hazám! E szív, e lélek ; Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek? Szentegyház keblem belseje, Oltára képed. Te állj, s ha kell , a templomot Eldöntöm érted; S az összeroskadó kebel Végső imája: Áldás a honra, istenem, Áldás reája! De én nem mondom senkinek, Ki nem kiáltom: Legkedvesebbem hogy te vagy A nagy világon. Titkon kisérem lépteid, S mindegyre híven , Nem, mint az árny az utazót, Csak jó időben. De mint az árnyék nő, midőn Az est közelget: Ne bám, ha sötétedni kezd, Hazám! fölötted, És elmegyek, hol híveid, Pohárt emelve, A sorstól új fényt esdenek Szent életedre ; S kihajtom egy cseppig borát A telt üvegnek, Bár keserű . . . mert könnyeim Belé peregnek! (Debrecen, 1844.) Isten csodája. A meddig a történet csillaga Röpíti a múltakba sugarát: A szem saját kezünkben mindenütt Saját szivünkre célzó gyilkot lát, S ez öngyilkos kéz hányszor szállá ránk!... Isten csodája, hogy még áll hazánk, így hordozunk sok százados sebet. Keblünk soha be nem gyógyúlhatott. Mérget kellett mindenkor innia, Ki sebeinkre öntő balzsamot. Valami rossz szellemtől származunk ! Isten csodája, hogy még áll hazánk. S mig egymást martuk szennyes koncokért, Mint a szeméten a silány ebek, Azt vettük észre csak, hogy ezalatt Az oroszlánok itt termettének; Jött a tatár, jött a török reánk . .. Isten csodája, hogy még áll hazánk. Ott foly Sató ... oly görbén kanyarog, Mint ember, a ki görcsben haldokol; Ott haldokoltunk, vérünk ott szivá Az óriási nadály, a mongol, S holttesteinket fölfalá a láng! Isten csodája, hogy még áll ház­uk. S ott van Mohács ... ott nyomta a királyt Sárkoporsóba páncélo­s lova, S készült számunkra a ledőlt király Kardjából a rettentő zabola, Melytől még most is ég és vérzik szánk! Isten csodája, hogy még áll hazánk. Mi lesz belőlünk? ... ezt én kérdezem, De mily kevesen gondolnak vele. Oh nemzetem, magyar nép f­éltecsöt Mindig csak a jó sorsra bízod e? Ne csak Istenben bizzunk, mint bízánk : Emberségünkből álljon fönn hazánk! (Szalk-Szentmartól­, 1846.) tulajdonát képezi Annak idejében min­den dij nélkül átadtuk, csupán azt kö­töttük ki, hogy a telket kizárólag köz­művelődési célra szabad felhasználni; tehát iskolát építhetnek alsó részére. De magát a születési házat örök időkig fenn kell tartani s azt az utcai szobát, melyben a költő először látta meg a napvilágot, emlékszobának kell megőrizni. E szoba már is koszorúkkal s egyéb emlékekkel van tele aggatva. Középen asztal áll, melyen vendégkönyv van kitéve. Kis-Kőrös előkelő, virágzó mezőváros. Most már tiszta magyarok lakják és túl­nyomó részben ág. evangélikusok. Már most is nagyon sok utas elzarándokol oda, hogy lássa Petőfi szülőházát. Jövőre e zarándoklás még nagyobb lesz, mert a nagy költő iránti tisztelet és lelkesedés az idővel csak növekszik. Petőfi atyja, Petrovics Istvánnak hívták a költő apját. De a költőben oly erős volt a magyar.

Next