Paál Ferenc: A szabadság utján Széchenyi, Kossuth és Deák Magyarországa (Kolozsvár, 1939)
t ért fejünket Európa népei előtt le kell horgasztani. A könyv írója a távoli őrhelyen, ahova a magyar sors állította, megélte egy a magyarral évszázados harcban álló, de mégis egy sorsra rendelt nép tündöklésének és bukásának megrázó színjátékát, állt megdöbbent szívvel a helyen, „hol nemzet süllyed el“ s látta hogy a népek szemében nem ült gyászköny, hanem fakó részvétlenség. Soha nem felejti el annak a cseh lapnak sikolyát, mely először adta hírül Prága népének, hogy minden elveszett. „Teljesen egyedül" — hirdette ökölnyi betűkkel az újság, s hosszú harcok után megenyhülve, mély megrendüléssel ismerte fel ebben a sikolyban minden kis nemzet sorsparancsát a magyar újságíró: Egyedül vagyunk! S ezt a legvakmerőbb hatalmi illúziók megszállottai is megtanulják egyszer. A csehek húsz esztendőn át éltek ezeknek a hatalmi illúzióknak rabságában — a kiábrándulás rettentő volt. Rettentő a cseheknek és figyelmeztető Európa valamennyi kis nemzetének. Ez a könyv egy magányos nép harcáról szól — harcról, — mely soha nem veszíti el aktualitását.