Zichy Antal: Magyar szabadelvü-conservativ politika (Pest, 1862)
I. Pártok legyenek
zászlónkat: épen ez a párt az, mely mindenekfelett a „nemzeti“ párt czímét igényli magának. E párt, mely messziről meglátó a vihart, melyet a forradalom látszólag boldogító elvei hazánk egére felidézendettek , egyaránt küzd a szláv mint a német beolvasztási kísérletek ellen s a specifice osztrák politikának zsámolyul soha szolgálni nem fog. S ha van párt nálunk, mely nem a nemzeti léteit tekinti kiindulási pontjának, mely nem a históriai jog szilárd földjén veti meg lábát, hanem előbbre teszi a szabadságot, a democratiát, a népek testvérisülése, s a teljes egyenjogúság csábitó álomképeit, s mely ennélfogva hivatottnak látszik arra, hogy ama tarka bárkának Ararat hegyévé váljék, s olajággal üdvözölje előre kiröppentett galambpostáit; váljon e párt, ha létezik ilyen, nem adja-e fel mindazt, a miért oly erőfeszítéssel, s egy „ezredévi szenvedéssel“ küzdöttünk? E párt, ha létezik, mindennek inkább volna nevezhető, csak magyarnak nem! De szomorú is volna, ha a magyarnak tisztán nemzeti politikát követni nem lehetne. Ha nem volna más választása, mint vagy Ausztriába, vagy a dunai confoederatioba beolvadni, azzal a gyenge vigasztalással, — melyet melesleg mondva, egyaránt penget füleinkbe a nyugoti s a keleti szellő, úgy a Lajtha, mint az alduna neohárfája, — hogy t. i. itt is ott is talán majd mi fogjuk kezünkbe ragadhatni a hegemóniát, hogy mi, keleti ős faj, melynek a nagy világon kívül nincsen számára hely, diszszel is fogjuk azt megállani, s leszünk: primus inter páros! Ha alapos volna azon ellenvetés, hogy nálunk oly !*