Hét Nap, 2004 (1. évfolyam, 1-51. szám)

2004-04-27 / 17. szám

HctTJ^p 2004. április 27. Helyi rendeletek: A gyermekvédelmi támogatás új előírások A dunaújvárosi állampol­gárokra vonatkozó 13 helyi rendeletet alkotott meg, illetve módosított a múlt csütörtöki közgyűlés. E módosítások, ren­deletalkotások fő oka az európai uniós előírásokkal való összhang megteremtése, de más aktuális változtatások, kiegészítések is bekerültek a most megalkotott, illetve módosított helyi ren­deletekbe. Tehát fontos lesz azok ismerete. Noha ez a joganyag meg fog jelenni a szokásos, kinyomtatott formában, lapunkban már most felhívjuk olvasóink figyelmét néhány fontos kötelezettségre, előírásra. r Újraszabályozott állattartás A május 1­­-jén hatályba lépő helyi állattartási rendelet előírá­sainak, tiltásainak többsége nem jelent gyökeres változást a ko­rábbi szabályozáshoz képest, de új követelményekhez is alkal­mazkodniuk kell az állatot tartó­nak, így például fizetni kell a gyepmesteri szolgáltatásért, 2006. január 31.-től tilos min­denféle haszonállat-tartás a volt laktanya környéki tervezett lakó­területen, továbbá a Magyar út, 6-os út, Felsőfoki patak által ha­tárolt területen, valamint az Újpentele városrészben. A kedv­telésből tartott állatok gazdáinak továbbra is kötelessége mentesí­teni állatának ürülékétől a közte­rületet. Többszintes városi házak lakásaiban lakásonként egy eb, illetve két macska tartható. Új­donság viszont, hogy az ebtartás egyéb feltételeit a társasház, a la­kásszövetkezet házirendjében kell szabályozni. Közterületek, közutak Alkotmánybírósági álláspont szerint a tulajdonosi jogokat az önkormányzat gyakorolja a tele­pülés közterületei, közútjai eseté­ben. Ebből eredően a közterület használatának szabályait is mó­dosította a közgyűlés. Változnak május 1­­-jétől a közterületek ren­deltetéstől eltérő használatának díjtételei, a reklámhordozók elhe­lyezésének egyes szabályai. Mó­dosulnak a Városháza téren, a Dózsa mozi előtt, a szökőkútnál tartható rendezvények engedélye­zési feltételei (például zeneszol­gáltatás). Tételes tilalom mondja ki, hogy 3,5 tonna össztömeget meghaladó teher- és áruszállítás­ra szolgáló jármű, traktor, jármű­szerelvény, munkagép közterüle­ten nem tárolható. A közterületen engedély nélkül elhelyezett tár­gyakat a polgármester a tulajdo­nos költségére elszállíttathatja. Újjáalkotott rendelet szabá­lyozza a közcélú zöldfelületek (parkok, játszóterek) használatá­nak rendjét. Kismértékben módo­sult a közterület-felügyeletről szóló helyi rendelet is. Temetés, temetőlátogatás Módosult a temetőkről és a te­metkezés rendjéről szóló helyi rendelet, amely többek között plusz díj ellenében teszi lehetővé a temetést munkaszüneti, illetve ünnepnapon; az infláció és az ÁFA-kulcs változása miatt módo­sította a temetési szolgáltatások díjait, továbbá újraszabályozza a temetőbe gépkocsival való behaj­tás feltételeit. Főként a jogharmonizáció okán módosult kismértékben a szociális ellátásról, a gyermekvé­delemről és gyámügyről, a hátrá­nyos helyzetű felsőiskolások ösz­töndíj-támogatásáról, valamint az oktatási intézmények térítési díja­inak meghatározásáról szóló he­lyi rendelet. Ezentúl a nyugdíjba vonuló pedagógusok munkáját „Pedagó­gus Életpályáért” emlékéremmel ismeri el az önkormányzat a ko­rábbi „Pedagógus Munkásságért” díj helyett. Módosult ugyanis a pedagógus elismeréseket szabá­lyozó rendelet. Elfogadta a testület a tavalyi városi költségvetés végrehajtásá­ról szóló közgyűlési rendeletet 308,5 millió forint negatív pénz­­maradvánnyal, azaz a 2004. évre áthozott adóssággal. Cs. Gy. A gyermekvédelmi támo­gatás a gyermekek védelmét biztosító ellátás, amely lehet rendkívüli és rendszeres. Célja, hogy a gyerek családban való nevelését, gondozását segítse. Azok, akik rendsz­eres gyermekvédelmi támo­gatást kapnak, jogosultak egyszeri támogatásra is, amelyet még a következő két hétben igényelhetnek. Néhány szó a feltételekről: rend­szeres gyermekvédelmi támoga­tást kaphat az a család, ahol az egy főre jutó havi nettó jövede­lem nem haladja meg a 23.200 fo­rintot. Az összeg megállapításá­hoz az utolsó 3 hónapot veszik fi­gyelembe, az igazolások benyúj­tásakor erre figyelni kell. A jelen­leg meghatározott összeg gyere­kenként 5.104 forint, amit utólag folyósít a pénzügyi iroda. Ha a rendszeres támogatást megálla­pítják, az a kérelem benyújtásától esedékes, azzal a kitétellel, hogy ha a tárgyhónap 15.-e előtt nyújt­ják be, akkor egész havi összeg­gel, ha 15.-e után nyújtják be, ak­kor fél havi összeggel indul a fo­lyósítás. A nagykorúság elérése után a fiatalok továbbra is jogo­sultak támogatásra, amennyiben 23. életévüket még nem töltötték be, és középiskolában tanulnak, vagy főiskolán, egyetemen, ez utóbbi esetben 25 év a korhatár. Saját jogon kérvényezhetik a tá­mogatást, annak megítélése vi­szont a család közös jövedelmétől függ. Lényeges, hogy ha bármifé­le változás következik be az ada­tokban, azt 15 napon belül jelezni kell az iroda felé, s be kell mutat­ni a szükséges igazolásokat. A jo­gosulatlanul felvett pénzösszeget vissza kell fizetni. A folyósítás időtartama a feltételek fennállásá­ig tart, amit évente legalább egy­szer felülvizsgál az önkormány­zat. A rendszeres gyermekvédel­mi támogatáshoz kapcsolódik egy úgynevezett egyszeri gyermekvé­delmi támogatás is, amelyet még két hétig igényelhetnek a rend­szeres gyermekvédelmi támoga­tásban részesülők. Ez az összeg 5.104 forint. Az iskolalátogatási igazolást lehetőleg postai úton juttassák el a Szociális Irodához. A.M. Mit főzzünk a hétvégén? Marhahúsgombócos hús­leves Hozzávalók: 50 dkg darált marhahús, 3 evőkanál vaj vagy margarin, 1 kis fej vöröshagy­ma, 4 közepes sárgarépa, 5 evőkanál liszt, 3 húsleveskoc­ka, 1 csomag petrezselyem­zöld, 5 evőkanál zsemlemor­zsa, 1 tojás, 20 dkg zöldborsó, 3 evőkanál vörösbor, csipetnyi pirospaprika, só. Egy nagy lábasban olvas­­­szunk fel 3 evőkanál vajat vagy margarint, pároljuk meg benne az apróra vagdalt hagy­mát, a kockára vágott sárgaré­pát. Amikor már barnul, te­gyük bele a lisztet, a piros­­paprikát, a borsot, a húsleves­­kockákat, majd az egészet öntsük fel 1,5 1 vízzel. Amíg felforr, állandóan keverget­­jük, lassú tűzön főzzük félig befedve, kb. 15 percig. Közben készítsük el a hús­gombócokat: a darált húshoz apróra vágott petrezselymet, sót, zsemlemorzsát, 1 tojást keverünk. Az egészet össze­gyúrjuk, majd gombócokat formálunk belőle. Egy-két evőkanál zsiradékban a hús­gombócok mindkét oldalát megsütjük, majd beletesszük a levesbe a zöldborsóval és a vö­rösborral együtt. Körülbelül 20 percig főzzük. A tetejére apróra vágott petrezselymet szórunk. Rántott almás palacsinta Hozzávalók: 12 palacsinta, 1 kg alma, 3 dkg vaj, 1 citrom, fahéjas porcukor, cukor, liszt, tojás, zsemlemorzsa. A szokott módon 12 pala­csintát készítünk. Az almát megtisztítjuk, és vékony cik­kekre vágjuk, majd 3 dkg va­jon, egy kevés vízzel nagyon puhára pároljuk. Ízesítjük a 1 citrom levével, és egy kevés reszelt citromhéjjal. Ezután az almát fakanállal vagy turmix­gépen összetörjük, és az alma édességétől függően adunk hozzá cukrot, hogy kellemesen édeskés legyen. Majd egy csíkban a palacsintákra hal­mozzuk, és a tésztát egyenként összegöngyölítjük, majd mind­egyiket két darabba vágjuk. Az így kapott kis palacsinták két végén a tésztát benyomjuk, ne­hogy a töltelék kifolyjon, és először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába forgat­juk. Bő forró olajban ropogós­ra sütjük. Végül fahéjas porcu­korral, esetleg valamilyen só­déval tálaljuk. (Jó előre elké­szíteni, így csupán sütni kell a tálalás előtt.) KÉS Raiffeisen BANK áh , fafpjimiyii ;i!„ ymiiiuiyiyf AH illl* üiumimk 'Julim ív. iSilüjSdB t íí' ■JUÜ> M-i'AÚ'), üujtaúj/jjua SM1j&

Next