A Hét, 1891. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1891-08-02 / 31. szám
II. Évfolyam. HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. 1891. A HÉT Egyes számára 20 kr.Szerkeszti KISS JÓZSEF.^(§) Budapest, augusztus 2. 31. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal. BUDAPEST, VIII. ker., József-körut 44. sz. Előfizetési feltételek : Egész évre .......... frt io.— Félévre................... » 5— Hirdetések Negyedévre .......... » 2.50 TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. felvétele ugyanott. Kéziratok nem adatnak vissza. Krónika. „Színházi képtelenségek.“ — Jul. 30. Falb júliusra egész sereg kritikus napot jósolt, de azt a vihart, mely a Magyar Hírlap szenzácziós közlése nyomán keletkezett, bizony nem várta senki. Az immár hirhedett felségfolyamodás meglepő tartalma gondolkozóba ejtette s meghőköltette még azokat is, a kik esküdve Prudhomme urnak a dhauvinizmusról szóló szentencziáira, minden körülmények között zavartalan békében szoktak pihenni nem annyira babéraikon, mint inkább párnáikon. Ennek a felségfolyamodásnak vakmerő szövegezése oly csodálatosan hangzott, hogy szinte komikusnak tűnt volna fel, ha az egész dolog nem lett volna oly megbotránkoztató és felháborító. Hogy találkozzék öt magyar alattvaló, — még ha nem éppen régi alattvalók, sőt részben kocza-magyarok is — akik a lehető legnagyobb nyugalommal tévén túl magukat minden alkotmányjogi skrupuluson, ő Felségéhez, mint császárjukhoz forduljanak egy német színház létesítése érdekében, németül írt folyamodásukban , ez már maga is hihetetlennek tetszett. De hogy ez az öt gyászmagyar elég merész legyen a kérdéses német színház politikai hivatását hangsúlyozni, hogy öt megtévelyedett elme egy bizalmaskodó hivatkozással a hadsereg tisztikarának nyelvi különbözőségére quasi megejteni igyekezzék a koronát: ez már éppen mesésnek tűnt fel. Az egész a legelső pillanatra egy rettenetesen rossz tréfának látszott. S ha nem lett volna ott a hiteles szöveg, bizonyára elhittük volna, hogy a különös írás csak zsurnaliszta találmány, amint hogy elhittük, hogy a német császárhoz intézett hasonló folyamodás csak mese, mivel hogy az utóbbi lépésre vonatkozólag már hiányzik a corpus delicti. Hanem a másik megvan, s ez éppen elég arra, hogy a közmegbotránkozás, mely szundikált a németszínházi koncesszió megadása idején, végre-valahára feltámadjon. Tehát mégse volt az a konczesszió olyan, »nesze semmi, fogd meg jól«, aminőnek akkor a Gerlóczy polgármester megnyugtató szavai feltüntették ! Tehát még se volt az egész olyan jelentéktelen privátaffaire, puszta toleranczia és nemzeti lovagiasság kérdése, mint ahogy akkortájt jellemezték! Őszintén megvallva, nagyon szeretnék tudni, mit mond a magyar iskolaegyesület érdemes elnöke ehhez a felség folyamodáshoz. Ahogy ő ismeretes nyilatkozatában erről a koncesszió-kérdésről nyilatkozott, a szóban forgott német színház csak egy ártatlan, herczig jószág lett volna, mely a légynek sem vét, s mely bizony nem érdemes annyi szóbeszédre. Az oroszlán nem vadászik legyekre, az volt a Gerlóczy úr akkori szavainak az értelme. Vendégszerető nép vagyunk, nezzünk el a fővárosból néhány éhező német komédiást. Lovagias nemzet vagyunk; ne mutassunk ajtót a német múzsa híveinek, akiknek nem juthat eszébe bennünket nemzetiségünkben támadni meg. Szegény, jámbor német színház, hagyjuk tengődni, ám pusztuljon el veleszületett gyöngeségében, de ne általunk! így biztatott akkor a magyar iskolaegyesület jeles elnöke. És íme, most kiderül, hogy az a szegény, jámbor német színház mégse lett volna olyan ártatlan portéka, amilyennek akkoriban tetszett. Legbuzgóbb pártfogói sub camera caritatis bevallják, hogy egy kis politikai hivatása is lett volna. Amely politikai hivatás régente, mikor még napirenden volt, germanizáczió néven volt ismeretes. Ez a fölfedezés végre fölkeltette a közelebb kissé elszunnyadt nemzeti öntudatot, s konstatálhatjuk, hogy ez az öntudat ritkán nyilvánulhat impozánsabban, mint a jelen alkalommal történt. A botor folyamodás aláírói persze sietnek tisztálkodni. Jönnek egymás után, szinte lihegve, és sorra jelentik ki, hogy: ők nem tudták, mit írnak alá, nem tudták, mit jelentenek az általuk használt merész szavak, nem tudják, mi az a politika, nem tudják, mi az a német színház, nem tudják, hogy ők fiuk-e vagy leányok, egyáltalán nem tudnak ők semmiről semmit, csak azt tudják, hogy ők jó hazafiak, ezt is rosszul tudják. Hát ebben, hogy ők sok mindent nem tudtak, csakugyan van valami. (És ez az egyetlen mentségök.) Nem tudták mindenekelőtt, hogy ez a felségfolyamodás ki fog tudódni. Mert ha tudták volna, bizony megnézik, hogy minek jegyzik alá a neveket. Nem tudták másodszor, hogy ámbátor Magyarországon fölötte nagy a türelmesség, vannak dolgok, amelyekben semmiféle jó magyar ember nem érti a tréfát. Nem tudták, hogy vannak politikai hivatások, amelyek ellen Magyarországon pártklikk és bárminemű különbségek nélkül támad fel a koronának minden alattvalója. Nem tudták, hogy a legelső magyar ember a király aki legelül jár alkotmányos jogaink tiszteletében. Nem tudták, hogy a legelső magyar ember színe előtt nincsen helye sem a ravaszul buzgólkodóknak, sem a nemzet vádlóinak. "