A Hét, 1891. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1891-08-02 / 31. szám

II. Évfolyam. HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. 1891. A HÉT Egyes szám­ára 20 kr.Szerkeszti KISS JÓZSEF.­­^(§) Budapest, augusztus 2. 31. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal. BUDAPEST, VIII. ker., József-körut 44. sz. Előfizetési feltételek : Egész évre .......... frt io.— Félévre................... » 5­— Hirdetések Negyedévre .......... » 2.50 TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. felv­étele ugyanott. Kéziratok nem adatnak vissza. Krónika. „Színházi képtelenségek.“ — Jul. 30. Falb júliusra egész sereg kritikus napot jósolt, de azt a vihart, mely a Magyar Hírlap szenzácziós közlése nyomán keletkezett, bizony nem várta senki. Az immár hirhedett felségfolyamodás meglepő tartalma gondolko­zóba ejtette s meghőköltette még azokat is, a kik esküdve Prudhomme urnak a dhauvinizmusról szóló szentencziáira, minden körülmények között zavartalan békében szoktak pihenni nem annyira babéraikon, mint inkább párnáikon. Ennek a felség­folyamodásnak vakmerő szövegezése oly csodálatosan hangzott, hogy szinte komikusnak tűnt volna fel, ha az egész dolog nem lett volna oly megbotrán­koztató és felháborító. Hogy találkozzék öt magyar alatt­való, — még ha nem éppen régi alattvalók, sőt részben kocza-magyarok is — a­kik a lehető legnagyobb nyu­galommal tévén túl magukat minden alkotmányjogi skru­­puluson, ő Felségéhez, mint császárjukhoz forduljanak egy német színház létesítése érdekében, németül írt folya­modásukban , ez már maga is hihetetlennek tetszett. De hogy ez az öt gyászmagyar elég merész legyen a kér­déses német színház politikai hivatását hangsúlyozni, hogy öt megtévelyedett elme egy bizalmaskodó hivat­kozással a hadsereg tisztikarának nyelvi különbözőségére quasi megejteni igyekezzék a koronát: ez már éppen mesésnek tűnt fel. Az egész a legelső pillanatra egy rettenetesen rossz tréfának látszott. S ha nem lett volna ott a hiteles szöveg, bizonyára elhittük volna, hogy a különös írás csak zsurnaliszta­ találmány, a­mint hogy elhittük, hogy a német császárhoz intézett hasonló folya­modás csak mese, mivel hogy az utóbbi lépésre vonat­kozólag már hiányzik a corpus delicti. Hanem a másik megvan, s ez éppen elég arra, hogy a köz­megbotránkozás, mely szundikált a német­­színházi konc­esszió megadása idején, végre-valahára fel­támadjon. Tehát még­se volt az a konczesszió olyan, »nesze semmi, fogd meg jól«, a­minőnek akkor a Ger­­lóczy polgármester megnyugtató szavai feltüntették ! Tehát még se volt az egész olyan jelentéktelen privát­­affaire, puszta toleranczia és nemzeti lovagiasság kérdése, mint a­hogy akkortájt jellemezték! Őszintén megvallva, nagyon szeretnék tudni, mit mond a magyar iskola­egye­sület érdemes elnöke ehhez a felség­ folyamodáshoz. A­hogy ő ismeretes nyilatkozatában erről a konc­esszió-kérdésről nyilatkozott, a szóban forgott német színház csak egy ártatlan, herczig jószág lett volna, mely a légynek sem vét, s mely bizony nem érdemes annyi szóbeszédre. Az oroszlán nem vadászik legyekre, az volt a Gerlóczy úr akkori szavainak az értelme. Vendégszerető nép vagyunk, ne­­zzünk el a fővárosból néhány éhező német komé­diást. Lovagias nemzet vagyunk; ne mutassunk ajtót a német múzsa híveinek, a­kiknek nem juthat eszébe ben­nünket nemzetiségünkben támadni meg. Szegény, jámbor német színház, hagyjuk tengődni, ám pusztuljon el vele­született gyöngeségében, de ne általunk! így biztatott akkor a magyar iskola­egyesület jeles elnöke. És íme, most kiderül, hogy az a szegény, jámbor német színház még­se lett volna olyan ártatlan portéka, a­milyennek akkoriban tetszett. Legbuzgóbb pártfogói sub camera caritatis bevallják, hogy egy kis politikai hivatása is lett volna. A­mely politikai hivatás régente, mikor még napirenden volt, germanizáczió néven volt ismeretes. Ez a fölfedezés végre fölkeltette a közelebb kissé elszunnyadt nemzeti öntudatot, s konstatálhatjuk, hogy ez az öntudat ritkán nyilvánulhat impozánsabban, mint a jelen alkalommal történt. A botor folyamodás aláírói persze sietnek tisztál­kodni. Jönnek egymás­ után, szinte lihegve, és sorra jelen­tik ki, hogy: ők nem tudták, mit írnak alá, nem tudták, mit jelentenek az általuk használt merész szavak, nem tudják, mi az a politika, nem tudják, mi az a német szín­ház, nem tudják, hogy ők fiuk-e vagy leányok, egyálta­lán nem tudnak ők semmiről semmit, csak azt tudják, hogy ők jó hazafiak, ezt is rosszul tudják. Hát ebben, hogy ők sok mindent nem tudtak, csak­ugyan van valami. (És ez az egyetlen mentségök.) Nem tudták mindenekelőtt, hogy ez a felség­folya­modás ki fog tudódni. Mert ha tudták volna, bizony meg­nézik, hogy minek jegyzik alá a neveket. Nem tudták másodszor, hogy ámbátor Magyaror­szágon fölötte nagy a türelmesség, vannak dolgok, a­melyekben semmiféle jó magyar ember nem érti a tréfát. Nem tudták, hogy vannak politikai hivatások, a­melyek ellen Magyarországon párt­klikk­ és bárminemű különbségek nélkül támad fel a koronának minden alatt­valója. Nem tudták, hogy a legelső magyar ember a király a­ki legelül jár alkotmányos jogaink tiszteletében. Nem tudták, hogy a legelső magyar ember színe előtt nincsen helye sem a ravaszul buzgólkodóknak, sem a nemzet vádlóinak. "

Next