A Hét, 1898. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1898-03-13 / 11. szám
162 mintha nem is lett volna forradalom, consulatus és empire. Egyetlen tanulságot tartott meg abból az időből, amely a restaurációig lefolyt: a forradalom, a szabadság, az ujítás gyűlöletét. A revoluczió, liberalizmus, reform szavak az ő szótárában a kárhozatot jelentették. Hogy e démonok ismét a földre ne zúdulhassanak, gátul megépíti a szentszövetséget. Szerkeszt kátét és megállapít dogmákat, amelyek az állandóságról, a rendről, a jogról tanítanak. Kedves szavai a stabilizmus, az Ordnung, a Recht, amelyből megszületik a Kraft. Úgy rémlik, hogy ez az új apokalypszis régi ismerősünk, mintha a XVIII. században, a forradalomig áldásaiban éltek volna az emberek. Olympus akkor is volt, de Versaillesban és Jupiterét a nagyon szeretett XV. Lajosnak hívták. Csak a színhely változott, most Bécs csinálja azt, mit Kaunitz korában Versailles és Páris csinált. És furcsa-e, ha Bécsben is odajutnak, ahova jutottak volt Párisban, hogy az Olympus csak tákolmány, hogy istenei kontár istenek, hogy kijelentése csalás és hazugság? Természetesen az Olympus itt sem akar tudni róla, hogy nem kell és nem veszi észre, hogy lábait, amelyen nyugodott: az állandóság, a tekintély az isteni jog, rágja a szó, az a szellem, amelyet a franczia forradalom szült. A kormányok kongresszusokat tartanak, a fejedelmek itt és amott összeülnek bizalmas tanácsba, meghittjeik társaságában ; a cenzúra megrostálja a gondolatot, a kém meglopja a családi és a társas élet titkát, a rendőr a nyilvános helyek bizalmasságait, nincs többé veszedelem, megvan az állandóság keresett nyitja, örök zára. Harminczhárom évig tartott az a kor, amíg a bécsi Olympusról Metternich adott irányt és divatot Európának. E nagy idő alatt Európaszerte mindenütt csak diplomatizáltak, lesték a forradalmat, hogy nyakon csípjék és kivégezzék, ha megjelenik. Metternich leföstötte száz és száz diplomáciai jegyzékben, hogy megismerjék, mihelyt mutatkozik. Fotográfiai közkézen forogtak, ismerték mindenütt a hol csinálták a politikát; de a kormányok annyira bíztak a maguk bölcseségében, a preventív rendszabályok erejében, hogy megjelenésétől nem igen tartottak. Metternich minden esztenző elején horoskópot szerkesztett és az sohasem jövendölt forradalmat. Nem még az 1848 ik évre szóló sem, noha ez valamivel nyugtalanítóbb elődjeinél, Itáliában forrongtak az elmék. Magyarországon igen sokan és igen hangosan kiáltoztak népképviseletért, felelős kormányért. A bécsi Olympus derűsége néha fölleges. Jupiter, akit most Metternichnek hívnak s aki kancellár méltóságot visel az osztrák császár udvarában, nem ritkán ideges. Milyen hálátlanok és milyen alkalmatlanok az emberek! Hát nem gondolkozik ő helyettük, hát nem várhatják meg békén, hogy ő üdvözítse őket, amint épen jónak látja? Csak taliánok, akik nem nyughatnak a pápától, meg magyarok, akik országgyűlést és minisztériumot kívánnak, ne volnának a világon, kisebb volna a baj, nem rontanák meg a farsangot. Mert az Olympusnak ez az utolsó farsangja egy kissé izgatott volt. Milano és Pozsony sokszor megbosszantotta Jupitert. És ki hitte volna! a galiba ott támadt, ahol harminczhárom évvel ezelőtt annyi vesződséggel teremtettek rendet — Párisban! A francziák elűzik a királyukat. Az ők dolguk, — de Európának békét hagyjanak! A forradalomnak azonban nem volt elég Páris és Francziaország. Egy hónap sem telt bele: egész Európa lángba borult. Rövid egymásutánban, szinte egyszerre forradalom üti föl a fejét Bécsben és Berlinben, Velenczében, Firenzében, Milánóban, Rómában és Nápolyban, Budapesten, Prágában, Gráczban, Krakóban és Lembergben. És első dolga az, hogy Jupitert detronizálja. A bécsi forradalom két nap alatt fenekestül felforgatja a stabilizmus rendszerét és megugrasztja Metternichet. A bécsi Olympus egy recscsenéssel összeomlik, a megriadt istenek és istenasszonyok menekülnek. Metternich Angliába, mások falusi kastélyaikba és meglapulnak csöndesen. Bécsben a Was macht der lederne Herr Pápá-t, Pesten a Talpra magyar t éneklik az utczákon. Az ancienregime, a stabilizmus, az istentől adatott jog, az örökölt tekintély uralma hatvan esztendő alatt másodszor bukott meg és másodszor is a galilei jövevény: a forradalom buktatta meg. Js. Márczius tizenötödikén. Virágot szedjetek; sokat, sokat, szépet! Ingyen, önként adja az örök természet. Szedjetek virágot s koszorúba kötve, E napon vigyétek ki a temetőbe. Nyílik ott is virág; fakad ott is levél; Az édes anya-sziv ott is zokog, beszél; Aki itt élt, meghalt és forrón szeretett, Onnan is csak küld egy édes szenetet. Hát mi ne küldenénk hozzátok, felétek, Hősök, félistenek, katonák, honvédek ! ~ Ötven éves múltúnk legdicsőbb virága Sirotokból nőtt ki: hazánk szabadsága! Ezt a szép virágot gyüjtsétek halomba. Nincs a földön ennél felségesebb pompa, S a temető-kertben tegyétek sírjukra . . . Onnan azt izenik: ha kell, jövünk újra! Szász Gerő: A szégyenkezés gyakran föllobbanó pirja végre is kioltja a szégyen pírját.* Nincs oly nehéz bilincs, mint hymen rózsaláncra, ha rózsái elhulladoznak. * Krisztus ma csak tizenegy tanítványt választana. *