A Hét, 1904. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-12 / 24. szám

384 * * * A Nap sütött, olvadtam egyre jobban, Sültem tovább, kétség s remény között, Epedve lestem a dicső gavallért De a dicső gavallér most se jött. A többi sátor hölgye oda volt már Ájuldozott, hörgött már mind a húsz Fogtam magam tehát — hisz úgy se látják — S a derekamról lekerült a blúz. A híd a népek ezreit okádta És hemzsegett, hömpölygött a tömeg, De azt, amit a sátramban kínáltam Nem nézte és nem vette senki meg. A jótékony, nemes czél érdekében Mind forróbban tűzött alá a Nap, így tűnt el rólam, — minek részleteztem. — Egymásután ruhámból több darab. Minek mondjam tovább még a legendát ? Sejthetik kérem, hogy mi volt a vég, A sátramat, az eddig elkerültet, Most az urak mind körülövezék. Mindent eladtam, mindent szörnyű áron, A czók­mókomból semmi sem maradt Csak most értettem meg, kinek javára küldött a Nap rám annyi sugarat! A jótékony szél érdekében történt, Azért lövelte rám órákon át Kiállhatatlan, elviselhetetlen, Ruháimat elsöprő sugarát. S hogy Nap sütött a rózsa-ünnepélyen És nem a hideg fényű szende hold, Ez volt az ünnepen a legjobb ötlet Az egyetlen, mi jól rendezve volt! Incubus. INNEN-ONNAN. A A török rendjel. A szultánnál kitünőbb diplomata nincs és nem is volt. A Goluchowski gróf fenyegetésére és gorom­baságára fenyegetéssel és gorombasággal kellett volna felelni, de ehhez a szultánnak nincs elég káplárja és shrapnelje. Fogta magát tehát és külön követséggel külön nagy kitüntetést küld ő felségének, a Goluchowski urának és parancsolójának. E ki­tüntetésre viszont hízelgő szóval köszönet jár s talán viszont­­kitüntetés s erre ezután a ravasz szultán a miniszter gorom­baságai ellenében a gazda hízelgő és szerető nyilatkozatához jutott. Már pedig az uralkodó szava csak többet jelent, mint egy miniszteré­s Goluchowski gróf diplomatizálhat tovább, de le van főzve s a török szultán fényesen és félreérthetetlenül elégtételt szerzett magának úgy, hogy magával Ferencz Józseffel demonstráltatott Goluchowski ellen és a török mellett. Erre való a rendjel, s így többet ér Krupp legszebb alkotásainál. * * * 6 Ephrussi. Ephrussi Móriczról, a kis fekete bankárról harmadéve is sokat írtak az újságok. Akkor abból az alka­lomból, hogy az egyik héten az ő lova első lett a párisi lóverseny legnagyobb futamában, a következő héten pedig a fekete Móricz négy óra alatt sprengolta a montekarlói játék­bankot. Akkor az Ephrussi Móricz neve úgy csengett, mint az arany és úgy harsogott, mint a diadalmi kürt szava: most úgy puffog, mint a nagy dob lic­itácziókor. Ephrussi Móricztól ime válik a felesége, aki Rothschild-leány, mert az após, Roth­schild Alfonz báró már nem győzi fizetni a veje kártyavesz­teségeit. Az Ephrussi Móricz veszteségeit, a­ki két ízben spren­golta a montekarlói bankot. — A Fortunatus Móriczért, akit a Drumont lapja szerencse­ládnak nevezett el, mert rut felekezeti gyűlölségből szerencse-malacznak nevezni nem akarta. Íme kiderül, hogy a lud-madár is veszedelmes madár, ha a szerencse a szárnya, egyszerre csak úgy elröpül, hogy még Rothschild báró is sírva néz utána. Szegény Ephrussi Móricz elkövette azt a végzetes hibát, hogy zsarnok módjára bánt a szerencsével, ahelyett, hogy engedelmes szolgájául szegődött volna. Pedig vele kitűnően bánt ez a kényes hatalom, a papájául egy mil­liomost adott neki, feleségül egy Rothschild-leányt; semmit se kellett volna tennie, csak éppen belenyugodni ebbe a pompás állapotba. De ő folyton dolgoztatta a szerencséjét, nem törődve azzal, hogy még a saját elmebeli állapotát is kompromittálja vele, Így pedig a szerencsével, amely nagyon reális portéka, bánni nem lehet. A szerencsének még az ördöggel sincs szerző­dése, annál kevésbé Ephrussi Móricczal, elmegy, amikor akar, mert millió helyen várják tárt karokkal. Ephrussi Móricznak elég bolond szerencséje volt, de szegény, ő nem tudott elég okos lenni hozzá. A A vasutasok. Könnyű dolguk volt: tizenhárman egy ellen, amikor együkkel szemben tizenhárom vádló sem hozha­tott volna föl elég súlyos vádakat. De hát kellett-e perbe­fogni őket ? S kellett-e kérlelhetetlenül az utolsó fázisáig végig­folytatni ezt a pert ? Annyi bizonyos, hogy a vasutasok tizen­három vezetője a rossz ügyet becsületesen képviselték s tisztában lehettek azzal, hogy a legnagyobb siker is számukra csak bajt és mellőzést jelenthet majd. A siker nem állt be a mások számára, a bajba ők belekerültek nyakig. ■ A megbolygatott erkölcsi rendnek ennyi is elég lett volna. De valójában az egész bűnper egy optikai csalódásnak a műve. A sztrájk ide­jén tisztára látszott, hogy a vasutasok szervezve vannak, egy­séges parancsok szerint járnak el s mivel élükön a tizenhármas bizottság állt, logikus, ha az egységes vezetést­ nekik tulajdo­nítják. Hogy tilos, sőt büntetendő dolgok is megestek, hogy hivatali hatalommal is visszaéltek, az is bizonyos, de ime kisült, hogy a tizenhármas bizottság minden inkább volt, csak nem vezér s amint ilyen tömegmozgalmaknál természetes, a valóban büntetendő cselekményeknek nincs gazdájuk. Ezt most mindenki látja, de hogy előbb senki sem látta, ne lepjen meg senkit. S a vasutasok vezérei, ezek a szekérrudjára ültetett legyecskék, eléggé meg vannak büntetve, ha fölmentik is őket. Lakóinak a konzekvencziákért, nem a bűnükért. + A tékozló sógor. A tékozló sógor a német császár sógora, Frigyes Lipót herczeg, aki se nem kártyás, se drága istállót nem tart, a ballet se szenvedélye, mégis meg kellett rendszabályozni, mert különben ráment volna a végrehajtó. A nemes herczegnek csak egy gyöngéje volt: nagyon szerette­m a búrokat, akik olyan gyönyörű hősiességgel védték a szabadságukat. És ez a búr-szimpátia fenyegette vagyoni rom­lással. Egész sereg embert szerződtetett az udvarába a búrnak. Ezek nem voltak búrok, de ő kiöltöztette és kiképeztette őket búroknak. Lehet, hogy annyi búrt akart ilyen módon »szervezni«, amennyi majd elég lesz egykor a búr szabadság kivívására. Fájdalom, ebből már nem lesz semmi, mert a tékozló sógor dolgait megtudta a takarékos sógor és a búrokat valami olyan gondnoki határozattal egyszerűen feloszlatták, a hivatalukból elmozdították, a fizetésüket beszüntették. Ezek most elmehetnek a szegény Cronje generálishoz, aki valóságos bár volt és most kénytelen beállani czirkuszi attrakc­iónak, mert, mint a szomorú levelében elmondja, nincs miből megélnie. Ő. csak dicsőséget nyert a csatán, egyebet mindent elveszített, magát a csatát is

Next