A Hét, 1905. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)
1905-11-19 / 47. szám
764 Az anyja: Amennyi csak kell,fiam. A gyerek: Hát hozzanak ide be nekem annyi spárgát, amennyi csak van. Húsz gombolyagot . . . többet is . . . ötven gombolyagot . . . sokat, sokat . . . (Az anya egy intésére a kisasszony kisiet a konyhába. Két percz múlva a szomszéd fűszeresnél megjelenik egy cseléd és ezt mondja: »Kérem az összes spárgát, ami van«). A gyerek: Ujjé! Ujjé! (A paplanra rakja az összes gombolyagokat. Az ajtón, lábujjhegyen bejön a doktor és némán csókol kezet az aszszonynak.) A gyerek: Mama . . . tudod, most mi lesz? Én most be fogok gubózni. Az anyja: Micsoda? A gyerek : Le fogok mászni az ágyból és a sarokba fogok menni s ott ezzel a spárgával be fogok gubózni, mint egy selyemhernyó. Jaj, de nagyszerű! (A szeme felragyog az örömtől.) Az anyja: De nem szabad leszállnod az ágyról, fiam. (Nagy szünet. A gyerek csöndesen sírni kezd. Az orvos odalép az asszonyhoz.) Az orvos: Engedje meg neki, nagyságos asszonyom. (Az arczával jelzi, hogy fájdalom, már mindent szabad.) Az anyja : Hát jó . . . fiam . . . (A gyerek már lenn is van az ágyról. A kisasszony ráadja piczi bőrpapucsát, finom kis kék slafrokját. Ő pedig nagy komolyan a sarokba megy a spárgákkal s kezdi magát begubózni, úgy, ahogy a selyemhernyóktól látta. Székekhez, képekhez köti a spárgát, véghetetlen boldogsággal az arczán. A kisasszony nem bírja nézni. Kimegy a konyhába és a szenesládán sír. A fiú szorgalmasan szövi a gubót, mely egyre sűrűbbé válik körülötte. Negyedóráig tartó nagy, borzasztó csönd. Aztán megszólal a spárgaszövedék mögül elfáradt, lágy, félig suttogó, de tréfás hangon a gyerek.) És aztán majd kirágom ... és aztán majd kimászok belőle ... és aztán majd repülök. (Lassan sötétedik. A szőnyeges szobában mély csönd. Csak a pici kéz halk motoszkálása hallatszik. Egyre halkabban. Majd lassan ez is elhallgat. Aztán hirtelen ajtókat csapnak, két cseléd rohan keresztül a szobán, a doktor eldobja a czilinderét és a kisasszony reszketve a telefonhoz rohan. A szobaleány az összes lámpákat meggyujtja. A házmesterné kíváncsian somfordál be a sebtében nyitva hagyott ajtón az üres konyhába . . .) A házasságtörés sokkal régibb intézmény, mint maga a házasság. Dumas Fils. * Pénzzel hatalmat vásárolni, hatalommal pénzt, ez a mai társadalom vérkeringése. Bernauer. * Bizonyos, hogy a paradicsomi kígyó meséjét asszony találta ki. Marcel Prévost. * Aki túlvilágot igér, utalványt állít ki a más vagyonára, amelyről nem tudja, létezik-e. Heine. Krónika II. Nebogatov Samu. — nov. 16. Samu, vagy ellenkartelli tájszólás szerint Soma, körülbelül gyűjtőneve ma a budapesti újságíróvilágban azoknak a névtelen fiuknak, akik a legnagyobb publiczitás számára dolgoznak, — és mennyit dolgoznak! — mindent hírül adnak a publikumnak, csak a saját maguk mivoltát nem, mindenről értesítik az olvasót, csak arról nem, hogy ők is vannak a világon és az utolsó, tépéssé foszlott kis idegszálakkal is kábító szenzácziónak éreznek meg hétköznapi eseményeket csupán csak azért, hogy az első nagy átérzésnek nyomtatásban úgy is elhalaványuló adlatjából valami frisseséget, valami idegizgalmat bele tudjanak vinni abba az emberbe is, aki ólmon, papíron és a pusztuló agyvelő láthatatlan rothadásán keresztülment újságlapon olvassa mérsékelt unalommal a reggeli kávé mellé az előző nap eseményeit. Samu, az ellenjargon Somája a névtelen újságíró. Aki nem tárczát ir ,és nem vezérczikket ir és akire a szerkesztői üzenetekben a kutya sem kiváncsi. Mert nem tárczát ir és nem vezérczikket, sőt rovatbeli elmebajnokságokat sem, hanem csak újságot. Azt az »uj«-ságot, ami az újságot valóban újsággá teszi. Szóval riportot, akár politikait, akár társadalmit, akár rendőrségit. Soma, vagy Samu az az újságíró, akinek örök munka, örök lehetetlenség a sorsa és aki el van ütve már a priori az írónak attól az egyetlen jutalmától, amiért érdemes e világon tollat venni a kézbe: az olvasó elismerésétől. A Samu, az újságírás e közlegénye mindig csak mint egyenruha jelentkezik, mégpedig mint a legszürkébb egyenruha, a szürke ólom nyomta fekete betű. És azt ugye tudjátok, hogy a közlegénynek nincsen arcza ? Minden baba egyforma, én nem tudom egyiket sem megkülömböztetni a másiktól és hogy van közöttük mégis néminemű különbség, azt csak a másik pária tudja, a szolgáló. Az újságíró e mellett még eleven és kétlábon járó kikacagása a magyar grammatikának is. Összetett főnév, amely fejtetőre állítja a nyelv logikáját. A kertajtó nem kert, hanem ajtó, az újságíró ellenben nem író, hanem maga az újság. — E természetrajzi elmélkedések után térjünk át a tárgyra. Nebogatov, a volt orosz admirális, a csuzimai ellenhős hazatért most japáni fogságából Oroszországba és miután a czár nem lövette fejbe, hanem csak elcsapta a tengerészet kötelékéből, tehát kijelentette egy intervjúban, hogy újságíróvá lesz. Valóban ez jobb viccz, mint maga az öreg Blowitz volt. Elcsapnak valakit, mert nem ért ahhoz a foglalkozásához, amivel a kenyerét keresi, sőt mert a nemértése mellé még kedvetlen és hűtlen is a kötelességéhez. Elcsapják, kenyér nélkül marad, mi lesz tehát belőle? Újságíró. Hiszen az újságírás minden