A Hét, 1905. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-19 / 47. szám

764 Az anyja: Amennyi csak kell,­fiam. A gyerek: Hát hozzanak ide be nekem annyi spárgát, amennyi csak van. Húsz gombolyagot . . . töb­bet is . . . ötven gombolyagot . . . sokat, sokat . . . (Az anya egy intésére a kisasszony kisiet a konyhába. Két percz múlva a szomszéd fűszeresnél megjelenik egy cseléd és ezt mondja: »Kérem az összes spárgát, ami van«). A gyerek: Ujjé! Ujjé! (A paplanra rakja az összes gombolyagokat. Az ajtón, láb­ujjhegyen bejön a doktor és némán csókol kezet az asz­­szonynak.) A gyerek: Mama . . . tudod, most mi lesz? Én most be fogok gubózni. Az anyja: Micsoda? A gyerek : Le fogok mászni az ágyból és a sarokba fogok menni s ott ezzel a spárgával be fogok gubózni, mint egy selyemhernyó. Jaj, de nagyszerű! (A szeme felragyog az örömtől.) Az anyja: De nem szabad leszállnod az ágy­ról, fiam. (Nagy szünet. A gyerek csöndesen sírni kezd. Az orvos oda­lép az asszonyhoz.) Az orvos: Engedje meg neki, nagyságos asszo­nyom. (Az arczával jelzi, hogy fájdalom, már mindent szabad.) Az anyja : Hát jó . . . fiam . . . (A gyerek már lenn is van az ágyról. A kisasszony ráadja piczi bőrpapucsát, finom kis kék slafrokját. Ő pedig nagy komolyan a sarokba megy a spárgákkal s kezdi magát begu­­bózni, úgy, ahogy a selyemhernyóktól látta. Székekhez, képek­hez köti a spárgát, véghetetlen boldogsággal az arczán. A kis­asszony nem bírja nézni. Kimegy a konyhába és a szenes­ládán sír. A fiú szorgalmasan szövi a gubót, mely egyre sűrűbbé válik körülötte. Negyedóráig tartó nagy, borzasztó csönd. Aztán megszólal a spárgaszövedék mögül elfáradt, lágy, félig suttogó, de tréfás hangon a gyerek.) És aztán majd kirágom ... és aztán majd kimá­­szok belőle ... és aztán majd repülök. (Lassan sötétedik. A szőnyeges szobában mély csönd. Csak a pic­i kéz halk motoszkálása hallatszik. Egyre halkabban. Majd lassan ez is elhallgat. Aztán hirtelen ajtókat csapnak, két cseléd rohan keresztül a szobán, a doktor eldobja a czilinderét és a kisasszony reszketve a telefonhoz rohan. A szobaleány az összes lámpákat meggyujtja. A házmes­­terné kíváncsian somfordál be a sebtében nyitva hagyott ajtón az üres konyhába . . .) A házasságtörés sokkal régibb intézmény, mint maga a házasság. Dumas Fils. * Pénzzel hatalmat vásárolni, hatalommal pénzt, ez a mai társadalom vérkeringése. Bernauer. * Bizonyos, hogy a paradicsomi kígyó meséjét asszony találta ki. Marcel Prévost. * Aki túlvilágot igér, utalványt állít ki a más vagyonára, amelyről nem tudja, létezik-e. Heine. Krónika II. Nebogatov Samu. — nov. 16. Samu, vagy ellenkartelli táj­szólás szerint Soma, körülbelül gyűjtőneve ma a budapesti újságíróvilágban azoknak a névtelen fiuknak, akik a legnagyobb publi­­czitás számára dolgoznak, — és mennyit dolgoznak! — mindent hírül adnak a publikumnak, csak a saját maguk mivoltát nem, mindenről értesítik az olvasót, csak arról nem, hogy ők is vannak a világon és az utolsó, tépéssé foszlott kis idegszálakkal is kábító szenzácziónak éreznek meg hétköznapi eseményeket csupán csak azért, hogy az első nagy átérzésnek nyom­tatásban úgy is elhalaványuló adlatjából valami fris­seséget, valami idegizgalmat bele tudjanak vinni abba az emberbe is, aki ólmon, papíron és a pusztuló agy­velő láthatatlan rothadásán keresztülment újságlapon olvassa mérsékelt unalommal a reggeli kávé mellé az előző nap eseményeit. Samu, az ellenjargon Somája a névtelen újság­író. Aki nem tárczát ir ,és nem vezérczikket ir és akire a szerkesztői üzenetekben a kutya sem kiváncsi. Mert nem tárczát ir és nem vezérczikket, sőt rovatbeli elmebajnokságokat sem, hanem csak újságot. Azt az »uj«-ságot, ami az újságot valóban új­sággá teszi. Szóval riportot, akár politikait, akár társadalmit, akár rendőrségit. Soma, vagy Samu az az újságíró, akinek örök munka, örök lehetetlenség a sorsa és aki el van ütve már a priori az írónak attól az egyetlen jutal­mától, amiért érdemes e világon tollat venni a kézbe: az olvasó elismerésétől. A Samu, az újságírás e köz­legénye mindig csak mint egyenruha jelentkezik, még­pedig mint a legszürkébb egyenruha, a szürke ólom nyomta fekete betű. És azt ugy­e tudjátok, hogy a közlegénynek nincsen arcza ? Minden baba egyforma, én nem tudom egyiket sem megkülömböztetni a másik­tól és hogy van közöttük mégis néminemű különb­­ség, azt csak a másik pária tudja, a szolgáló. Az újságíró e mellett még eleven és kétlábon járó kikac­a­­gása a magyar grammatikának is. Összetett főnév, amely fejtetőre állítja a nyelv logikáját. A kertajtó nem kert, hanem ajtó, az újságíró ellenben nem író, hanem maga az újság. — E természetrajzi elmélkedé­sek után térjünk át a tárgyra. Nebogatov, a volt orosz admirális, a csuzimai ellenhős hazatért most japáni fogságából Oroszországba és miután a czár nem lövette fejbe, hanem csak elcsapta a tengerészet kötelékéből, tehát kijelentette egy intervjúban, hogy újságíróvá lesz. Valóban ez jobb viccz, mint maga az öreg Blowitz volt. Elcsapnak valakit, mert nem ért ahhoz a foglalkozásához, amivel a kenyerét keresi, sőt mert a nemértése mellé még kedvetlen és hűtlen is a köte­lességéhez. Elcsapják, kenyér nélkül marad, mi lesz tehát belőle? Újságíró. Hiszen az újságírás minden

Next