A Hét, 1906. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1906-12-16 / 50. szám

825 képzelhetni a család kétségbeesését, megbotrány­­kozását. A levél augusztus 21-én érkezett Komáromba és a beteg öreg asszony már délután Pestre küldte Károlyt Móriczhoz, hogy e végzetes lépésről, melyhez ő csak átkával járulhatna, beszélje le. Mialatt Károly odajárt, addig se pihent, levelet irt magához Nyáry Pálhoz, melyben felemlítvén a tekintetes alispán úrhoz való rokoni viszonyát Szücsné révén, alázatosan kéri tekintetes uraöcscsét, értesülvén fiának leveléből, hogy ő lesz a násznagya, mentse meg őt a romlástól, amennyiben meggondolatlan lépését ő is szerencsétlennek találná, mert ha nem ítéli annak, ebben az ő aggódó anyai szíve is jobban megnyugodnék. Nyáry Pált, úgy látszik, rossz szeszélyben találta a Jókayné levele, mert egyik közbenjáró barátnéjának, aki személyesen vette át a levelet, hidegen felelte, hogy ebben ő semmit sem tehet, ilyenekbe nem avatkozik, hagyjanak neki békét. Károly is meglehetősen lanyhán járt el a dolog­ban s harmadnap azzal a lehangoló jelentéssel tért vissza a tűkön várakozó családjához, hogy Móriczot nem sikerült észre téríteni. — Akkor hát magam megyek — mondta eltöké­­léssel a szomorú anya s bár még nem gyógyult meg, augusztus 24-én Eszter leányával útra kelt. A hölgyek Pestre érve a »Fehér Hattyu«-ba szál­lottak s onnan másnap Petőfit keresték fel a Dohány­­utczában, hogy az segítségükre legyen. Petőfi készséggel ajánlkozott s elvezette őket Jókai szállására a Hatvani-utczába, ahol anya és fiú közt kínos, szivszaggató jelenet folyt le. Az anya fáj­dalmában becsmérlő szavakkal illette a »vén személyt«, akinek másoktól vannak már gyermekei s aki őt gono­szul behálózta. A jámbor jó hit, aki soha semmiben nem ellenkezett anyjával, most egyszerre föllázadt és haragosan rázta ökleit, hogy az ő szive szerelmét gya­­lázzák. »Megtiltom, anyám, hogy őt valaki sértegesse.« Az öreg asszony, kinek lelki erejét soha semmi se törte össze, a hatalmas asszony-viczeispán, most egyszerre megsemmisült, lerogyott az ágyra és sírt, sirt keser­vesen, de a fiú hajthatatlan maradt. Petőfi azt tanácsolta titokban Eszternek, hogy még egy próbát kellene tenni Móriczczal, elvezetni őt valamely jól kigondolt ürügy alatt abba az intézetbe, ahol Laborfalvi Róza leánya van elhelyezve, hátha személyesen győződvén meg létezéséről, még az utolsó perczben eszére tér. Mert különös ő , amit hall, nem veszi be. Termékeny fantáziája visszaszépíti meny­asszonya múltjában a felmutatott dísztelen helyeket. Váryné megtette ezt a kísérletet, felszólítva Móri­czot, hogy kisérje el egy helyre, ahol látogatást kíván tenni, amit a szorongatott ifjú szívesen megtett. Leg­alább addig a mama is lecsillapodik egy keveset. Míg Petőfi az öreg asszonynyal maradt, Móricz a nénjével kocsizott ki.*) Megtörténvén az ügyesen ki­eszelt látogatás, úgy látszik, mély és lesújtó benyomást tett a szerelmes ifjúra. Azzal jöttek vissza a Hattyúba, hogy Móricz meggondolta a dolgot, lemond a házassági tervről és másnap megy haza övéivel egy pár hétre felejteni. Nagyobb örömhírt alig hallhatott volna Jókayné, mint mikor erről értesült. Hogy felpezsdült egyszerre, madarat lehetett volna vele fogatni! Haza­jön a fia Komáromba. Hisz akkor még minden jóra fordulhat, a nagy szégyen lemúlik a családról. Próbálta faggatni Esztert,­ kiváncsi volt, mi történt, hogyan történt. De az csak integetett a szemeivel, hogy ne is emleges­sük. Jól van hát, ne legyen szó se a »vén személyről«. Határozatba ment, hogy holnap haza utaznak, ezt Petőfi is helyeselte és vacsorára hitta meg Jókayékat. Jókai hamar hazament, állítólag csomagolni az útra, de az asszonyok majdnem éjfélig ott maradtak. A Jókai előbbi szobáját az öreg Petrovics-pár foglalta el ! Ezek is ott ültek az asztalnál és étkezés után Petőfiné kezet csókolt anyósának és apósának és a saját pic­i kezével tömte meg utóbbinak a tajtékpipáját. A körülményekhez mérve, elég vidáman folyt le a lakoma, melyen Petőfiék jó tanácscsal látták el a komáromi hölgyeket, hogyan kell Móriczczal bánni, társaságba kell vinni, kisasszonyokat kell a házhoz hini, szerelmet szerelemmel gyógyítani. Sokat csuklótt a »vén személy« is, bár ő rá az öreg asszony nem haragudott, mert hogy Móriczot szereti, azt ő természetesnek találta, inkább Móriczra volt nehéz szive. Reggelre kelve azonban hiába várták a »bűn­bánót«, nem jött , várták délig, nem jött, sőt délután se került elő, Petőfi vállalta a nyomozást. Kereste otthon, ott azt mondták, hogy reggel elment s azóta nem jött elő. Innen a Laborfalvi Róza lakására ment tudakozódni. Ott meg azt az értesítést kapta, hogy az úrnő a svábhegyi lakásán tartózkodik már pár nap óta. Elment a színházhoz, ott azt tudta meg, hogy a művésznő kétheti szabadságot kért tegnap. Visszament tehát Jókayékhoz, azzal a megállapított ténynyel, hogy az urfi a svábhegyi kalitkában van. Onnan fogjuk reggel haza­hozni. Reggel, mert aznap már nem lehetett mozdulni, bérkocsit fogadtak. Jókaynét az új csapás teljesen összezúzta, nem mehetett, egész nap feküdt Petőfiéknél Petőfi és Vályné indultak el a nyaralóba, melynek helyét bajos most megállapítani, mert akkor még nem volt utczákra osztva a Svábhegy és gyalázatos meredek utak vezettek fel. Egy nagy, koc­káztatott utazás volt az ilyen, már rég elharangozták a delet, mire a villa­fekete hajú, magas, karcsú, eleven leánykával, ki a jobb csípőjét feltűnően ferdén tartotta. Asszonyok szerfelett ügyesek és tapintatosak a heve­nyészett jelenetek vezetésében. Váryné egy betanult szerep rafinériájával játszta el a Petőfi által sugalmazott mentő drámát. — Sokat hallottam önt emlegetni édesem és óhajtottam megismerni, mint a nagy művésznő leányát — mondá sze­­liden, megnevezve magát. — Ugyebár, szintén színésznő lesz? — A mama, egy ideig annak szánt, — csicsergett a leány — de most letett róla. Azért adott be ide az intézetbe, hogy a színházba ne járhassak és egészen elfelejtessék velem a színpadot. — Valószínűleg nyugalmasabb életet óhajt a leányának, mint neki van. — Dehogy — szól a rokonszeves, kedves jószág, csitri fejét megrázva — egyszerűen resteli, hogy öregítem. — Ugyan Róza ! — szólt közbe szemrehányóan a neve­lőnő, ki nem tulajdonított valami különösebb jelentőséget az egész látogatásnak, melynek most már gyorsan vetett véget Vályné. Jókai téveteg léptekkel jött le a kocsihoz s azzal roskadt le a kocsiülésbe — »veletek megyek Komáromba«. *) Ez állítólagos látogatás részleteiről egész terjedelme­sen tájékoztat bennünket Eszter leányának Pety Máriának kéziratban levő naplója, melyből a következőkben vonjuk össze a lényegesebbeket: A kocsi Budán állott meg a Csapliczky Lilla intézete előtt. Vályné beüzente a tulajdonosnőnek, hogy egy vidéki hölgy akarja látni egy ismerőse itt lévő leánykáját, mire egy nevelőnő jött elébek és bevezette a társalgóba. — A Laborfalvi Róza leányát szeretném látni — szólt Vályné elfogulatlan hangon. Jókai halotthalvány lett. A nevelőnő udvariasan eltűnt. — Mit cselekszel ? — dadogta tehetetlenül egy kar­székbe kapaszkodva. — Azt akarom, hogy tisztán láss. Kis­vártatva visszajött a nevelőnő egy göndör, szén­

Next