A Hét, 1908. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-19 / 3. szám

46 nyugtalan, lázas vágy, amely a továbbkeresésre hajszolja a művészt, nem jutott szóhoz nála sohasem. Némely művész munkái éppen azért érdekesek, mert egy titkos és izgalmas jövőbe is nyitnak perspektívát, arra is utalnak, hogy mit akar a művész ezután próbálni ; a Fényes művészete mindig a jelent mutatja és komoly exkluzivitásban marad a jövőre kiváncsi szemlélőkkel szemben. Az ő lírája megmondja, hogy a tegnap mennyi érzéssel, mennyi hangulattal, mennyi új impresszióval töltötte be lelkét, de szemérmesen eltitkolja a holnapra irányuló vágyait, mert férfias aktivitása már a még nem realizált sejtésben, az el nem ért vágyakozásban is valami titkolni való passzivitást lát. Innen van, hogy Fényesről mindig azt hiszi az ember, hogy tovább nem haladhat, hogy kész és kiforrott és megérlelődött, s innen van, hogy egy-egy továbblépése a váratlanság szenzácziójával hat. Egy ideig szoczialistának hitték pusztán azért, mert konok kitartással figyelte a markáns emberi formák és az egyszerű, kevés elemű életek festői érdekességeit, s mert ezeket az érdekességeket véletlenül a szegény emberek környezetében találhatni legkönnyebben. Egész kincsesházra valót gyűjtött ebben a korban a halk, tompa, egyszerű színekből, s nyugodt lendületű vonalakat gyűjtött, amelyek titokzatos módon, kinyomozhatatlan energiával fejezik ki a mozdulat, a plasztika, a tárlat, a térben és az időben valóság jelenségeit, a látható, mozgalmas életet mozdulatlan szimbólumokban és ezekből a magaszerzette kifejező eszközökből egy újabb stílust szerkesztett meg, egy új kifejező készséget vont el magának, amely fölöttébb alkalmas arra, hogy a nyári délutánok, a szűk kis utczák, csöndesen ballagó vizek poéziséről meséljen. A monumentális vonalak biztos, kiegyensúlyozott egységbe simulnak, intim együttlétbe és lárma nélkül, a magától értetődőség nyugalmával rajzolják ki a színek ensemble-jából a sima falu házak és a házak elé kirakott apró asztalok formáit, a halk szinek pedig az egységes nagy tónusokból alig kiváló tompa színek, az értékelés alig észrevehető finom skáláján át vesznek el a perspektíva távolában. Egészen más képeket lát két nagyon értékes művészember. Fényes látja a formát, amely az ő piktorszemei előtt természetesen nemcsak a rajz három dimenziós illúziójában, hanem egyúttal az árnyékos és megvilágított felületek színes kiegyensúlyozottságában jelenik meg. Nem a formák plasztikája a fő, hanem az a mód, ahogy a levegő, a világítás és a színek egymásra hatása ezt a plasztikát felbontja és újabb festői egységekbe alakítja át. Márffy Ödönre a körvonalak dekoratív lendülete hat elsősorban, és úgy látszik, mintha a természeti jelenségeket szemlélvén, már a primér, az első pillanatban meglátott kép főként abból a szempontból kapná meg, hogy a jelenségekből kiérzett vonalak közül melyek alkalmasak arra, hogy egy felületet ritmikus vonalszövedékkel hálózzanak be. A felületek plasztikája az ő szemében csak egymás mellé helyezett színegységek gyanánt jelenik meg, a halványzöld és a lila világos és árnyékos tónusai nem a gömbölyűséget, a hullámosságot, a domborodást vagy a mélyedést fejezik ki, hanem önálló jelentőséget nyernek és arányos, egymást ellensúlyozó csoportokban helyezkednek el a körvonalak között. Még ahol valamely táj perspektivikus képét rögzíti meg, ott is érezhető az egy síkba transzponáló tendenczia s a legnagyobb távolságokat kifejező színek és a közelség színei között is csak roppant finom valőrkülönbségeket lehet észrevenni. Ez a fiatal művész most már a maga útjára tért és azok közül való, akik dalaikban énekelnek a továbbhaladás kínzó, nyugtalanító vágyairól is. Kernstock Károly egészen sajátságos változáson ment át. Az ő művészete ma nem spontán érzéseket igyekszik örökkévalóvá rögzíteni, hanem a látott dolgokat valamely állandó, változatlan érzése szerint, szinte azt mondhatnám, egy ideálhoz viszonyítva értékeli, s csak azt tartja meg, ami ezzel az ideállal közös. Néha a groteszkségig különös és csak sok figyelés után érthető meg az a mód, ahogy ő most konvencionálisan fontosaknak ismert részleteket elhagy, s viszont hangsúlyoz egész mellékesnek látszó részleteket, de érdemes a dolog végére járni, mert bepillantást nyerünk egy erős művészlélek heves küzdelmeibe. Gulácsy Lajos vendégképpen van itt jelen. Mintha ébredőfélben volna quatrocento álmaiból, mintha felszáradófélben volna az a könycsepp, amelyen át eddig különös, bánatos, rejtelmes irritálásban látta a színeket : most derültebb és gazdagabb a látása és egész sor virágzó szint vett észre egy park üde lombjai és fűszálai között. Igen talentumosnak látszik a szintén vendég Czóbel Béla, egyelőre azonban a Van Gogh iránt való csodálat dominál tulajdonságai között és nevezetes, hogy ebben egy régi, kitűnő művészünkkel találkozott össze: Grünwald Béla valami kataklizmán megy át, s nem ugyan a Van Gogh, hanem a Gauguin művészetet nézte meg túl erősen, sőt egy ízben egy Cézanne-tájképet is megfestett, annyira hasonlóan a mesterhez, hogy ez már hatásnak is sok. A többi művészről ezúttal nincs különösebb mondanivalóm. Szinyei-Merse Pál frissen és üdén, de ugyanazt csinálja, amit már évek óta csinál, Strobenz, Vaszary és a többiek szint azonképpen. Csak Magyar-Mannheimernek támadt egy jeles ideája : egy csinos képlevelezőlapért tízezer koronányi pénzeket kér. A kép egész közönséges, illő tehát, hogy az ára ne legyen az. Marco: IRODALOM. Baumberg Gabriella: Horánszky Lajos könyve* A bibliofil egy testes, puha, gyönyörű portréktól duzzadó könyvet tesz a polczára, mikor a Floránszky munkáját odarakja. Az irodalomtörténet gazdagabb lesz általa egy csomó igen értékes felfedezéssel, a laikus olvasó egy regényt kap benne, amelynek minden fejezetére egy hányatott embersors könye szivárog. De vannak, akiket a suhogó papíron, nagy igazságokon és viharzó regényeken felül más is érdekel. Az irodalom gourmetja különleges élvezetet kap ebben a könyvben. Egy korszak szól hozzá emberi írásokban. Gondolatokban, vágyakban, reménységekben és megadásban és a korszakok lelkét sohasem szívhatjuk közvetlenebbül magunkba, mint azoknak a vallomásaiból, akik a korszakos ideák őrállói. Ezért, ezzel a belátással élvezzük ma olyan nagyon egy-egy költő, államférfi leveleit vagy naplóját. Mennyivel szebb és intimebb a belső élet a külsőnél ! Micsoda brutális dolog a Napóleon egyiptomi hadjárata egyetlen egy szerelmes elszóláshoz képest, amely a Bauharnais Jozefinhez írt leveléből megkap. Az ember olyan, amilyennek az önfeledés egy-egy lírikus szülöttében, egy versben, egy levélben, egy kurjantásban megnyilatkozik. Bacsányi János külső életével nagyjában régóta tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy őt is a tizennyolczadik század szomorú magyar átka nyomta : nem lelte honját a * Bacsányi János és kora. Budapest, 1907. Hornyánszky Viktor könyvkiadóvállalata.