Hetedhéthatár, 2001 (5. évfolyam, 1-25. szám)

2001-07-27 / 15. szám

20 Czupy György A vesztes rigómezei csata után Hunyadi János menekülés közben Brankovics György fogságába került, aki megpróbált valamit vissza­szerezni magyarországi vagyonából. A kormányzó szabadulása érde­kében fiát, Lászlót túszként Brankovicshoz küldi azzal a kikötéssel, hogy az idősebb Hunyadi fiú el fogja jegyezni Cillei Erzsébetet, Cillei Ulrik és Brankovics Katalin lányát, ezen felül 100 ezer forint kifizeté­sére és az 1444-ben elvesztett birtokok visszaadására is kötelezi ma­gát. A Cillei-Garai-Brankovics csoport megerősödve került ki a poli­tikai küzdelemből. Hunyadi maradt továbbra is kormányzó, de elvesz­tette erdélyi vajdai címét. Az országtanács többé nem szorgalmazta a török elleni háborút, de Hunyadit Észak-Magyarországra küldik, hogy szabadítsa fel a Felvi­déket Giskra zsoldosaitól. Hosszas és nem túl sikeres háborúskodás után a kormányzó és az országnagyok Mezőkövesden békét kötöttek. Mivel Giskra fonák módon a gyermek Lászlót támogatta, megtarthat­ta a birtokában lévő városokat és várakat, sőt katonái ellátására pénzt is kapott. Ezután Hunyadi megpróbált közeledni Giskrához, felmerült, hogy a kormányzó testvérét a morvat zsoldosvezér venné feleségül. A terv nem sikerült, Hunyadi kormányzó 1450-ben nem várt sikereket ért el: keresztülvitte, hogy érvénytelenítsék a Brankoviccsal kötött szendrői egyezményt, birtokait nem kellett visszaadni és Hunyadi fiát, Lászlót is szabadon engedte. 1450. július 17-én Garaival és Újlakival is egyez­ségre jutott: ligát kötöttek egymással. A gyermek László király megválasztásával nem volt szükség a kor­mányzói intézményre. Hunyadi 1453 januárjában lemondott kormány­zói tisztéről, de a királyi várak és jövedelmek továbbra is birtokában maradtak, s mint az ország főkapitányát, V. László király a besztercei kerület örökös grófi címével is megtisztelte, így továbbra is az ország egyik vezetőjének számított. Három ember kormányozta a gyermek király három országát: Pobjebrád György Csehországot, Hunyadi János Magyarországot, Cilléi Ulrik Ausztriát. Hunyadinak egyre gyarapodtak birtokai: hatal­mának bázisait továbbra is az erdélyi, tiszántúli, kelet-magyarországi földek, várak jelentették, de az ország más területein is szép számmal kerültek birtokok a tulajdonába. Hunyadit többször megpróbálták a hatalomból kiszorítani, de ezek a törekvések nem jártak sikerrel, mert mindenki előtt világos volt, hogy a fenyegetően közelgő szultán seregeit csak Hunyadi képes meg­állítani. Az új szultán, II. Mehmed először a Magyarország kulcsának tartott nándorfehérvári várat akarta elfoglalni, hogy aztán tovább vonuljon az ország belseje felé. Területeiket joggal féltő német rendek 1454-ben 200 ezer forint segélyt szavaztak meg Magyarországnak a regensburgi birodalmi gyűlésen, de a pénzt nem sikerült összegyűjteni. III. Calixtus pápa keresztes hadjáratot hirdetett, anyagi támogatást is ígért, de Kapisztrán János minorita szerzetesen kívül nem sokan érkeztek Magyarországra. A szultán 1456 májusában indult el a Boszporusz partjáról 60-70 ezer katonával. A magyar bárók közül Hunyadi János tette a legtöbbet a vár védelméért: 10 ezer jól felszerelt lovas kiállítását vállalta a győri országgyűlésen. A török ostromgyűrű július közepén már körbefogta a várat, amelyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védett. Az 5 ezer fős magyar és cseh katonaság hősiesen ellenállt a szűnni nem akaró ágyúzásnak. Hunyadi ekkor már úton volt: reguláris seregét 25-30 ezer keresztes felkelő kö­vette. A szultán hiába adott parancsot, hogy a közel 200 hajóból álló török flotta akadályozza meg Hunyadi bejutását a várba, a szerb sajká­sok hősiességének köszönhetően rést szakítottak az összeláncolt török hajók sorában, így megnyílt az út a magyarok számára a várba. Nándorfehérvár az ostrom kimenetele szempontjából döntőnek bi­zonyult. 1456. július 22-én egy kis csapat átkelt a Száván és a várbéli keresztesek támogatásával elfoglalta az ázsiaiak táborát. Hunyadi János is a várban tartózkodott. A keresztesek a Száva szigetén helyez­kedtek el. Az ázsiai tábor elfoglalása után II. Mehmed szultán a ruméliai lovasságot küldte ellenük, de ezzel fedezetlenül hagyta ágyúit. Hu­nyadi zseniálisan ismerte fel az új helyzet lehetőségeit: megtámadta és elfoglalta a török ágyúállásokat, majd oldalba támadta a török csa­patok jobb szárnyát. Az oszmán katonák két tűz közé szorultak, nem sokáig bírták a nehézlovasság és a keresztesek csapásait, nem beszél­ve az erős ágyúzásról, amikor a lövedékek saját fegyvereiktől hullot­tak rájuk. A török sereg megfutamodott. A nándorfehérvári diadal Eu­rópában is nagy visszhangra talált és III. Calixtus pápa elrendelte, hogy a július 22-én aratott győzelem emlékére ettől a naptól kezdve a keresztény világban minden délben zúgjanak a harangok. Hunyadi János nem üldözte II. Mehmedet, mert nem akarta fáradt seregét egy újabb, kétes kimenetelű harcba sodorni. Augusztus 1-én a zimonyi táborban a pestis vetett véget Hunyadi János életének. A gyulafehérvári székesegyházban temették el. Hu­nyadi alakját hősi példaként mondák őrizték meg. A szerb hősi éne­kekben „Magyar János szebenvári vajdának”, „Szebeni Jánosnak”, „Szibinyáni Jankónak” nevezték. A nándorfehérvári győzelem hírét egész Európa ujjongva fogadta. Nem kellett már rettegni II. Mehmed hódításaitól, a keresztény orszá­gok úgy érezték, megszabadultak a „fenyegető gonosztól”. Magyar­­országon is nagy volt az öröm. Csupán a Hunyadi család nem ünne­pelt: a családfőt, Hunyadi Jánost gyászolták. k k­k A néha kormányzó helyét idősebb fia, László vette át, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia. 1456-ban már ő is az ország előke­lői közé tartozik. 1452-ben pozsonyi bán, 1453-ban horvát-dalmát bán, 1456-57-ben temesi ispán. Apja halála után a Hunyadi ház és a Hunya­di párt feje lett. Apja főkapitányságát örökségének tekintette. Valószínű, hogy mint családfő hívta meg Nándorfehérvárra Cilléi Ulrikot, akit Hunyadi János utódaként V. László király országos főka­pitánynak nevezett ki, hiába esküdött hűséget V. Lászlónak a futaki országgyűlésen, 1456-ban. A király és tanácsadói ezért is szerették volna minél előbb tisztázni a László birtokában lévő királyi várak, de legfőképpen Nándorfehérvár sorsát. Már korábban is egyezkedtek a Hunyadi fiúkkal a Bács megyei Futakon, de eredménytelenül. Cik­éit V. László király is elkísérte Nán­dorfehérvárra, ahol még sok minden a küzdelemre emlékeztetett. Az 1456. november 9-én történteket Thuróczy krónikájából ismer­jük: „Ezen a napon kora reggel László gróf elment az említett várba a Cilléi Ulrik gróf szállásául kijelölt házba, hogy megbeszélést tartsa­nak. A két gróf zárt ajtók mögött tárgyalt. Kölcsönösen haragossá vált megbeszélésük, előbb csak fenyegető szavakkal, végül pedig karddal keltek küzdelemre, az egyik a másik vérében áztatta meg kardját. Amikor pedig László gróf híveinek - akik az ajtó mögött álltak - megütötte fülét a benti tusa zaja, nyomban betörték a ház ajtaját, kéte­lyek között tudakolták a zaj okát. Látták, hogy mindkét gróf izzad a küzdelemben, s kardot rántva rárohantak Ulrik grófra, aki vitézül védekezett erejének minden vitézségével, de egy lándzsadöféssel sú­lyosan megsebesítették, leterítették és miután leterítették, lefejezték.” Antonio Bonfini, a Hunyadi család történetírója szerint azért követ­kezett be a gyilkosság, mert Hunyadi László kezébe került Ciliéi egyik levele, amelyet Brankovics Györgyhöz írt. Ebben Ciliéi állítólag két golyóról beszél (a Hunyadi testvérek két feje), melyet hamarosan el fog küldeni szövetségeseinek: ezek szerint ez bőszítette fel az idő­sebb Hunyadi fiút. A kutatások valószínűbbnek látják, hogy a Hunya­diak tőrbe csalták a rivális liga vezérét, Ciliéit, és mivel a király is hatalmukba került, Temesváron kikényszerítették László főkapitányi kinevezését, a család számára pedig a bocsánatot. (folytatjuk) A Hunyadiak A magyar történelem fényes lapjait írták - 3. hetedHÉTHAT­Ár 2001. július 27.

Next