Hétfői Hírek, 1964 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1964-02-03 / 6. szám

Erhard nehéz A 47. számú bűnös döntések előtt Adatok, jelentések, vallomások Krüger bonni ex-miniszter Magyarországi ténykedéséről Az MTI bonni jelentése nyomán közölték a lapok, hogy Hans Krüger, az áttele­pültek ügyeinek minisztere lemondott. Tehetetlen volt a bizonyítékokkal szemben, amelyeket egykori fasiszta múltjáról, lengyelországi há­borús bűncselekményeiről az NDK két államü­gyésze adott át a bonni főügyészségnek. Krügert, aki 1944-ben már az SA birodalmi osztályának egyik vezetője volt, az ellen­állók Nemzetközi Szövetsége is nyilvántartja mint „eddig büntetlen” háborús bűnöst — a listán a 47. sorszám alatt szerepel — és Európa jó né­hány országának antifasiszta szervezete is több ízben tilta­kozott NSZK-beli működése ellen. Külföldi jelentések utaltak arra is, hogy Krüger, az SA egykori Sonderbann­­führere Magyarországon is tevékenykedett. A jelentéseknek bőséges alapjuk van. Az SA birodal­mi osztálya — amelynek Krü­ger volt egyik vezetője —, ugyanis célul tűzte ki, hogy a megszállt országokban „ideo­lógiai harcot” folytat. Ez az „ideológiai harc” nem volt más, mint hogy pontosan elő­készített listák alapján igye­kezett megsemmisíteni azokat, akik a nácizmus ellen foglal­tak állást vagy bármikor tet­tek valamit a hitlerizmus el­len. Krüger magyarországi tény­kedéséről több adatot sikerült szerezni. A legkorábbi 1944. januárjából való, amikor a zürichi magyar kereskedelmi kirendeltségről Ghiczy kül­ügyminiszter a következő rejt­jel-táviratot kapta: 4- Korábbi adásainkra hi­vatkozva közlöm Nagyméltó­ságoddal, hogy az SA biro­dalmi osztálya Baldur von Schirach személyes megbízá­sából dr. Höttl és Krüger fő­­csoportvezetőket jelölte ki a tervezett magyarországi ak­ciókra. Az időpont ismeret­len. Kollégáim már jelentet­ték önnek, hogy az SA biro­dalmi osztálya egyáltalán nem a Harmadik Birodalom belső ügyeivel foglalkozik, hanem a német megszállást készíti elő ideológiai fron­ton. Kérem, jelentésemet bi­zalmasan kezelni és várom annak visszaigazolását a szo­kásos úton. Dr. Soós követ­­ségi tanácsos.” Az ankarai magyar követ­ségről Vörnle János, majd Stockholmból dr. Ullein-Re­­viczky Antal felhívták a kül­ügyminisztérium figyelmét az SA különleges „elvi” osztá­lyaira. Csepei Dénes konzul Lisszabonból egyebek között ezt jelentette: „ Kérem Excellenciájat, figyelmeztesse Ujszászi tá­bornokot, hogy minden ma­gyarnak nagyon kell óva­kodni Höttl és Krüger náci ideológusoktól.” A felszabadulás után a ma­gyar népbíróság előtt Bárczi­­házi-Bárczy István államtit­kár több vallomásában utalt Hettl és Krüger tevékenysé­gére. A Bárdossy-perben a következőket mondotta: “ Meggyőződésem, hogy a magyar politikusok letartóz­tatásában és a magyar szel­lemi élet tönkretételében döntő szerepe csak az SA különleges osztályainak lehe­tett. Tudnék neveket felso­rolni; mindegyik élén ott áll Baldur von Schirach, mel­lettük Krüger és Höttl SA- vezetők.” A népbíróság dr. Piry Gá­bor tanácsa előtt az egykori legfőbb honvéd koronaügyész, dr. Barzó Liviusz így vallott 1946. szeptember 20-án. Beosztásomnál fogva módom volt a katonai elhá­rító szervek jelentéseit ellen­őrizni ... Megbízottaim ál­landóan jelentették — hasz­talanul tájékoztattam a kor­mányzót —, hogy az SA bi­zonyos osztályainak vezetői a legveszélyesebbek, szá­munkra ... Bizonyítékokat terjesztettem Vattay főhad­segéd és Szinnay altábor­nagy elé, hogy a német ideo­lógiai vezérek közül óvakod­junk Krüger és Höttl SA ve­zetőktől. Végül hadd idézzünk Baj­csy-Zsilinszky Endre naplójá­ból: “ A rabkórházban össze­kerültem Zsityics Zsurkó ta­nárral, aki a Titóhoz közel­álló felszabadítási mozgal­mak katonájaként került a nácik fogságába. Arról be­szélgettünk, hogy a háború után kollektíven vonjuk-e felelősségre a németeket. Ő azt mondotta — s ezzel egyetértek —, csak a bűnö­söket. Sorolt neveket: Schi­rach, Höttl, Krüger, Lubma­­novich, Kontz, Streicher, a többiekre már nem emlék­szem. Az elmúlt két évtized során sokak előtt feledésbe merült Krüger háborús bűnös náci múltja. De vannak, akik nem felejtették el. S a hírhedt múl­tú miniszter a bizonyítékok súlya alatt most lemondásával beismerte bűnösségét. Dömötör László »­ Folytatás az L oldalról — miután, a kormánypárt job­b­szárnya éles támadásra indult ellene, és az egyik CDU heti­lap, a Rheinischer Merkur egyenesen lemondását köve­telte, kijelentvén, hogyha Schröder nem támogatja „for­ró szívvel” a Párizzsal való szoros együttműködést, és ha nem teszi politikája sarok­kövévé a francia—nyugatné­met paktumot, akkor „vonja le a szükséges következtetést” és „a jövőben a képviselői székből küzdjön meggyőződé­séért.” Bonnban ugyan senki sem számít olyan drámai fordulat­ra, hogy Schröder valóban eleget tegyen a felszólításnak. Politikai megfigyelők azonban rámutatnak arra, hogy a támadások igazi célpontja nemcsak maga a külügymi­niszter, h­anem egy céltuda­tosan megszervezett kam­pányról van szó, amely meg akarja akadályozni az eddigi vonal akárcsak árnyalati mó­dosítását is. Ennek a kampánynak megin­dítója maga Adenauer, aki egyúttal így jelentette be igé­nyét arra, hogy továbbra is mértékadó módon beleszóljon a bonni politika irányításába. Ebben a helyzetben Bonn­ban nagy érdeklődéssel várják a CDU koalíciós partnerének, a Szabad Demokrata Párt or­szágos vezetőségének e hét közepén tartandó tanácskozá­sait.. A Szabad Demokrata Párt ugyanis nemcsak a Bonn—Párizs— Washington háromszög kér­déseiben ellenzi a bonni ult­ráknak l­e Gaullera épülő politikáját, hanem a kelet­­nyugati viszony kérdéseiben is némileg rugalmasabb ma­gatartást sürget, amint ez legutóbb több FDP vezető — köztük Bücher igaz­­ságügyminiszter nyilatkozatai­ban ismét kifejezésre jutott. Ugyanakkor több belpolitikai kérdésben, így például a tár­sadalombiztosítás régóta vita­tott problémájában is, súrló­dások támadtak a koalíciós partnerek között. Erhardnak mindenesetre — hangsúlyozzák a kommentáto­rok — születésnapján elég sok problémán kell törnie a fejét. Véget ért az a viszonylagos nyugalom, amely a nyugatné­met belpolitikát ősz óta jelle­mezte és az új kancellár a ,,politikai mézeshetek” elmúl­tával most egyire nehezebb döntések elé kerül. Dobsa János 1S@c&€Ef»edett ci Holdba ci Ranger—, de a televíziós kamerák nem működtek PASADENA: A kaliforniai Pasadenából érkezett jelenté­sek szerint a csütörtökön kilőtt ,Ranger—3” amerikai rakéta, amelynek feladata volt tele­víziós felvételeket küldeni a földról, magyar idő szerint vasárnap délelőtt 10.24 órakor - majdnem a tervezett idő­pontban — elérte a Holdat. A pasadenai kísérleti állo­­más közlése szerint a rakéta elevíziós kamerái nem léptek működésbe a Hold felszíne közelében , így nem érkeztek elevíziós felvételek a Holdról­­ vevőkészülékekbe. Hírügynökségi jelentések szerint, a Ranger—6 amerikai kutató­ raktéta a Hold felé ve­zető útján 66 órán át figye­­lmre méltó pontossággal mű­ködött, de sem a kaliforniai Zoldstoneban levő televíziós vevőállomás nem kapott Hold­­felvételeket a rakétán elhelye­zett felvevő-kamerákból, sem­­ pasadéniai megfigyelőállo­más nem észlelte a rakéta be­csapódását. A pasadéniai tudósok remé­lik, hogy a külföldi tudomá­nyos intézetek megfigyelői­től futnak majd be­jelentések a becsapódás észleléséről. Mind az AFP, mind a Reu­ter kiemeli, eddig csak egyet­len rakétának,, a Szovjet­unióban 1959-ben kilőtt „Lu­­nyik—3” rakéta felvevőkészü­lékeinek sikerült feltűnést keltő fényképeket készítenie a Hold takart feléről, 60 000 ki­lométer távolságból és ezeket a Földre továbbítania. A Reuter jelentése szerint a Ranger—6 nem egészen 20 mérföld távolságra csapódott be a Holdon kijelölt célpontjá­tól. Az AFP legújabb jelentése szerint Pasadénában megálla­pították, hogy a Ranger—6 ra­kétával végrehajtott — és 250 millió dollárba kerülő — kí­sérletnél a rakétán elhelyezett hat televíziós kamerának a Földről kapott utasítás vétele után már nem volt elég ideje a­­felmelegedésre a rakétának a Holdra csapódása előtt. Mint az AFP megállapítja, „a Ranger—6 fényképezési fel­adata kudarccal járt”. A pasadéniai figyelőállomás tudósai közölték, sajtóértekez­letet hívtak össze, ahol hiva­talos tájékoztatást kívánnak adni a Ranger—6 rakétával végzett kísérlet részleteiről. (AFP, Reuter, AD) A szovjet küldöttség Nigériában LAGOS: Pejve, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa nemze­tiségi tanácsának elnöke által vezetett szovjet parlamenti küldöttség, amely baráti láto­gatáson Nigériában tartózko­dik, szombaton megtekintette Lagos, Nigéria fővárosának ne­vezetességeit. Később Jalo Ba­­siri, a nigériai parlament el­nöke ebédet adott a küldött­ség tiszteletére. (MTI) Sokatmondó kézfogás... Nguyen Khan tá­bornok, az új dél­vietnami katonai junta vezetője feb­ruár 1-én fogadta a külföldi diplo­máciai testülete­ket. A képen Nguyen Khan (jobbról) kezet fog Cabot Lodge-zsal, az USA saigoni nagykövetével. Bár úgy fest, mintha Lodge fog­na kezet Nguyen Khannal... (Rádiótelefotó / MTI Külföldi Képszolgálat) Az ég szerelmesére emlékeznek a Csillagváros lakói — Telefonj­elentés — MOSZKVA. Ha élne, azok­kal ünnepelné születésnapját, akik ma a csillagváros lakói, Gagarinnal, Tyereskovável, Bikovszkijjal, a jelen és a jövő szovjet űrhajósaival. Ha élne, ujjongva látná álmának meg­valósulását. .. Föld körülrepü­­lését leszállás nélkül... Vale­­rij Pavlovics Cskalov... 63 órás repülőút leszállás nélkül. Vadászgépek tucatjainak be­repülése. És végül a tragikus 1938. december 15. Motorhiba és vége Ma 60 éves lenne. Volga­men­ti falu szülötte, aki 15 éves korában önként állt be a vö­rös hadseregbe, 19 éves korá­ban már kész pilóta volt. Éle­tének legnagyobb vállalkozá­sát a népek barátsága gondola­tának szentelte. 1937. június 18-án indul Cskalov ANT 25-ös gépe a több mint 12 ezer kilo­méteres útra. Moszkvából fel­­szállva a Fehér-tenger, a Fe­renc József-föld, az Északi­­sark, Kanada, a Sziklás Hegy­ség fölött repült el Cskalov és kijutva a Csendes-óceán part­jára, 63 óra és 20 perces meg­szakítás nélküli repülőút után a portlandi katonai repülő­téren ért földet Három évtized távlatából nehéz méltányolni az akkori repülőtechnika teljesítményeit, de a cskalovi iskola hagyomá­nyai tovább élnek a TU—114- esekben, és az IL—62-esekben, a szputnyikokban és főképp s­ szovjet repülőkben, a szovjet űrhajósokban, akik a hazasze­retetben, a rettenthetetlenség­ben, feladataik odaadó teljesí­tésében példaképüknek tartják Cskalovot. És azok, akik szom­baton este a Csillagvárosban, a szovjet űrh­ajósok városkájá­ban Cskalov özvegye és gyer­mekei jelenlétében emlékeztek a szovjet repülés úttörőjére, Jurij Gagarin szavaival fogad­ták, hogy méltóak lesznek Va­­lerij Cskalov­hoz, az ég szerel­meséhez : Pirityi Sándor Johnson sajtóértekezlete az USA külpolitikájáról WASHINGTON: Johnson, az Egyesült Államok elnöke szombaton sajtóértekezletet tartott. Terjedelmes, bevezető nyilatkozatában azt állította, hogy az Egyesült Államok „legalább nyolc esetben de­monstrálta eltökéltségét a béke és szabadság biztosítására”. Az ilyen „esetek” közé so­rolta Johnson egyebek között a Panamával megszakadt dip­lomáciai kapcsolatok helyre­­állítására tett „türelmes erő­feszítéseket”, azt, hogy az Egyesült Államok „higgadtan megvizsgálta barátaival a „cip­rusi válságot”, a dél-vietnami katonai junta új vezetőinek „a Vietkong elleni hadműveleteik haladéktalan kiszélesítésére” tett ígéreteit. Végül az elnök említést tett arról, hogy fel­bocsátották a Saturnus–1 ra­kétát. Johnson bejelentette, hogy az Egyesült Államok tanács­kozott valamennyi érdekelt féllel az Indonézia és Ma­laysia közötti konfliktus ügyé­ben, és megbeszéléseket foly­tatott szövetségeseivel az „Af­rika egyes függetlenné vált országaiban lezajlott esemé­nyek veszélyes irányáról”. Az elnök kijelentette, hogy a jö­vőben feltétlenül meg kell akadályozni a hasonló inci­denseket. Johnson ismét kifejezésre juttatta az Egyesült Államok elé­gedetlenségét a Kínai Népköztársaság és Fran­ciaország ama döntése miatt, amelynek alapján diplomáciai kapcsolatot létesítenek. Amint mondotta, nem tát előre olyan feltételeket, ame­lyek mellett az Egyesült Álla­mok beleegyezne Kína „ENSZ- be való felvételébe”. (Vagyis a Kínai Népköztársaság tör­vényes ENSZ-beli jogainak helyreállításába. — A szerk.) Az Egyesült Államok, fűzte hozzá az elnök, ra­gaszkodni fog korábbi irányvonalához Délkelet- Ázsiában. A nukleáris fegyvereik min­den fajtájának betiltásáról szóló szerződés megkötésével kapcsolatos kérdésre Johnson általánosságban mozgó nyilatkozatra szorítkozott. Kijelentette, hogy most minden állam vezetőjének tö­rekednie kell olyan megegye­zési lehetőségek felkutatására, amelyek a leszereléshez vezet­nek. A sajtóértekezlet folyamán Johnson bejelentette, hogy az Egyesült Államok szüntelenül tökéletesíti és növeli rakéta­fegyvertárát. Jelentős teret szentelt az amerikai elnök belpolitikai kérdéseknek és a kongresszus munkájával kapcsolatos prob­lémáknak. Bejelentette egye­bek között, hogy S. Shrivert, az úgynevezett „békehadtest”­ jelenlegi igazgatóját különle­ges elnöki tanácsadóvá nevez­ték ki az Egyesült Államokban indított „háború a szegénység ellen” elnevezésű program megvalósításának kérdéseiben. (MTI) A világ, 41 táritól ♦ 65 000 halálos áldozata van évente a közúti balese­teknek Európában — állapít­ja meg az ENSZ európai gaz­dasági bizottságának jelenté­se. A halálos balesetek szá­ma hét év alatt mintegy 35 százalékkal emelkedett. Ugyanezen idő alatt a forga­lomban levő autók száma 120 százalékkal nőtt. ♦ Egyre több áldozatot szed a dél-vietnami kolera­­járvány. Január 7-e óta egye­dül Saigonban ezren haltak meg kolerában. ♦ Rohamosan növekszik a kábítószer rabjainak száma az USA-ban — állapítja meg jelentésében a szenátusi vizsgáló bizottság. A jelentés 45—100 ezer főre becsüli a rendszeresen kábítószert fo­gyasztók számát. A kábító­szerek elterjedése szoros kap­csolatban áll az ifjúsági bű­nözés növekedésével — mondja a jelentés. ♦ „Melyik Bundeswehr­­tábornok hajlandó frankfurti egyetemi hallgatóknak elő­adást tartani katonapolitikai kérdésekről?” — ilyen szö­vegű hirdetés jelent meg a Frankfurter Allgemeine Zei­tung hasábjain. Előzmény: a frankfurti egyetem vezetőinek hosszas próbálgatások után sem sikerült rábírni egyetlen magas rangú nyugatnémet tisztet sem arra, hogy meg­tartsa a tantervben előírt elő­adást.­­ Ne gördítsen az egye­tem vezetősége akadályokat az elé, hogy a diákok inter­­nátusi szobáikban fogadhas­sák barátnőiket — mondta ki az amerikai Harvard egye­tem diáktanácsa. Érv: még mindig jobb, ha az egyetemi hallgatókat látogatják barát­nőik, mintha ők látogatnak utcalányokat. ♦ Paul Getty, unatkozó milliárdos, a napokban es­télyt rendezett, amelyen a résztvevőknek „Beatle-egyen­­ruhában”, tehát fejükön hosz­­szú hajú parókával, fekete címeres szvetterben és cow­­boy-nadrágban kellett meg­jelenniük. Ilyen a külsejük ugyanis a Beatlesek­nek, a gitárkísérettel éneklő négy angol fiatalembernek. ♦ 735 000 külföldi látogat­ta meg az elmúlt évben az Egyesült Államokat, 22 szá­zalékkal több, mint 1962-ben. A külföldiek 275 millió dol­lárt költöttek el s ezenkívül 100 millió dollárt fizettek ki amerikai repülőtársaságok­nak jegyeikért . Rövidesen „Sun” cím­­­mel jelenik meg a Daily He­rald, az angol szakszerveze­tek központi lapja — jelen­tette be Cecil King, Anglia legnagyobb sajtómágnása. Az angol szaktanács lapja ugyan­is súlyos anyagi gondokkal küszködik. King elhatározta, hogy felvásárolja a szakszer­vezetek kezében levő 49 szá­zalékos részvénypakettet. A szaktanács még nem nyilat­kozott arról, vajon hajlandó-e megkötni az üzletet. King ki­jelentette, hogy amennyiben átveszi a lapot, azt „jobban hozzáigazítja majd az 1960-as évek követ'',ményeihez”.­­ Ismét munkába állt Si­mon, Anglia leghíresebb vak­vezető kutyája. A sokszoro­san díjnyertes kutya nemré­giben megvakult. Egy angol állatorvos azonban két egy­másutáni műtéten végzett szemátültetéssel visszaadta látását. Simon azóta ismét teljes biztonsággal vezeti vi­lágtalan gazdáját London for­gatagában. ♦ „A kannibálokhoz” a ne­ve Lamine Senti szenegáli fiatalember, ex-orvostanhall­­gató Párizsban most megnyi­tott kiskocsmájának. A kocs­ma két ételkülönlegessége: a „misszionárius szelett” és az „apáca-comb”.­­ Fototelegráfon továbbít­ják a központi lapok oldalai­nak képét Moszkvából Lenin­­grádba január 1. óta. A fény­képekről nyomdai klisé ké­szül, a moszkvai kiadással egy időben Leningrádban is megkaphatják az olvasók a moszkvai újságokat. A közel­jövőben ugyan­ilyen módon továbbítják — a repülőgép öt órája helyett 20 perc alatt — a moszkvai lapokat a no­­­viszibirszki olvasókhoz is.

Next