Hétfői Hírek, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-03 / 27. szám

Guruló betongyár Az Építőgép­gyártó Válla­lat tavaly kerekeken vontat­ható, áttelepíthető betongyár licencét vásárolta meg az NSZK-ból Az első, órán­ként 45 köbméter beton elő­állítására alkalmas gép­­ Budapesten, a Közlekedési Építővállalat Dom­bóvári úti központi anyagtelepén dol­gozik, és 14 „receptre” gyárt különféle összetételű betont. Ha itt befejezi feladatát, „át­gurul” a következő munka­helyére. Növekedett a lakbér­hátralék Az IKV múlt évi tevé­kenységét tárgyalta a Fővá­rosi Tanács mellett működő Számvizsgáló Bizottság. A vállalat tavaly 400 ezer la­kás felmérését, komfortba sorolását, az érintett lakók értesítését végezte el. Egyes házkezelőségeknél azonban — a bizottság megállapítása szerint — romlott a kapcso­lat a vállalat és a bérlők között. Gyakran nem vála­szolnak a bérlők bejelenté­seire. Megállapította a bizottság azt is, hogy növekedett a lak­bér­hátralék. Sok­­bérlő nem fizeti, és emiatt az IKV pénzügyi nehézségekkel küz­dött, ami a lakáskar­bantar­­tási munkákat nehezítette. A Számvizsgáló Bizottság eb­ben az ügyben határozott in­tézkedéseket tart szükséges­nek. Rendelet a szakmunkás­tanulók bérezéséről Egyes szakmák tanulói­nak ösztöndíj-kiegészítésé­ről és szakmunkásbérben történő foglalkoztatásáról adott ki rendeletet a mun­kaügyi miniszter. Eszerint a kőműves, a vájár, a­ henge­rész, az öntő, a kovács, a gépiforgácsoló, az ács, a víz­­szigetelő, a bányalakatos és a lányokat érintő fonó-szövő szakmában szeptember 1-től a ta­nulmányi ösztöndíjon fe­lül egységesen havi 200 forint ösztöndíj-kiegé­szítésben részesülnek a fiatalok. Ez az összeg évfolyamra és tanulmányi eredményre va­ló tekintet nélkül mindenkit megillet, a tanulóviszony teljes tartamára. Ezt a mér­téket csökkenteni nem lehet, legfeljebb igazolatlan mu­lasztás esetén, a mulasztás idejére eső részt a kiegészí­tésből le kell vonni. Ezen a kedvezményen kívül a szerkezetlakatos, a vasúti­­jármű-szerelő, a gumigyár­tó, a cipész, a kelmefestő és vegytisztító, a kőfaragó, az állattenyésztő és a budapesti élelmiszereladó szakmában tanulók az utolsó évben szak­munkásbérben foglal­koztathatók, az elégtelen tanulmányi eredmény­nyel végzetteket kivéve. A rendelkezéseket a már ko­rábban tanulóviszonyba lé­pett tanulók esetében is al­kalmazni kell. CENTRUM HÉTFŐ Hogyan kell okosan elkölteni százmilliót? De sokszor játszunk, mit tennénk, ha ötös találatot ér­nénk el. Elméletben mindig si­kerül jól, okosan „elkölteni” kétmilliót. A Május 1. Ruha­gyár vezetőinek nehezebb a dolga: a valóságban célsze­rűen kell beosztaniuk százmil­lió forintot. Százmillió, a könnyűiparban, ahol viszony­lag nem drága gépek dolgoz­nak, csaknem annyi, mint egy magánembernek a kétmillió. Ám legalább akkora gon­dot — persze kellemes gon­dokat — okoz a sok pénz, mint a szegénység. Arccal ... , az igények felé Régen, a központosított tervgazdálkodás idején meg­szabott mennyiségeket, nagy szériákat készített a ruha­gyár a nagy létszámú sza­lagokon. Az utóbbi években, amikor alkalmazkodni kel­lett a kereslethez, változatos, divatos árut, kis szériákat is kell készíteni. A régi nagy szalagok helyett kisebb mun­kacsoportokat szerveztek, hogy rugalmasabban tudja­nak alkalmazkodni a rende­lésekhez. A százmillió forint felét már elköltötték, sorra jöttek az új gépek. Nagy teljesít­ményű vasalók, varrógépek. A kis szalagokhoz azonban túl nagyok, túlságosan ter­melékenyek voltak. A gép csak nagyobb szériánál kifi­zetődő, a kereskedelem vi­szont kicsiket igényel. Tessék megoldani! Átszervezték tehát az egész üzemet. Eddig­ egy szalag egy terméket állított elő a kiszabott anyagtól, a vállfá­ra kerülő kész kabátig. Most nagyobb szalagokat szervez­tek, egy-egy részmunkára. Az egyiken csak a kabátuj­jak készülnek. A másikon csak a gallérok. És így to­vább. Külön munkafolyamat a kabát összeállítása. Így jól ki tudják használni például az ujja­vasalásra beállított nagy teljesítményű gépet. Egyetlen hétvégén Az átállást hosszas felké­szülés előzte meg: előbb be­széltek a dolgozókkal. A di­vattervezőknél kellett kezde­ni, hiszen az ilyen gyártás már a tervezőktől is olyan megoldásokat követel, amit ez a technológiai folyamat ki tud szolgálni. A beszélgetés­sorozat a konfekció-munká­soknál fejeződött be. Mind­egyiknek meg kellett tanul­nia az új technológiát, a gép­nek a kezelését, amin majd dolgozni fog. A szalagokon dolgozó 24—26 főnyi brigád­nak az új folyamatban szo­rosan együtt kell működnie egy másikkal. Szakmailag is, emberileg is (ez utóbbi a politikai, társadalmi szervek feladata volt) össze kellett hangolni őket. Amikor minden részletkér­dést tisztáztak, amikor már mindenki tudta, hogy melyik gépen mit kell majd csinál­nia, egyetlen hét végén átren­dezték az egész üzemet. S egy hétfő reggel megkezdő­dött az új fajta termelés. A munkások, akik új gépre ke­rültek — átmenetileg 100— 300 forintos technikai pótlé­kot kaptak, a kezdeti bi­zonytalankodás, a törvény­szerűen fellépő selejt bér­csökkentő hatásának ellen­­súlyozására. De az új gépek gyorsabbak, termelékenyeb­bek a régieknél. A számítá­sok szerint az év végéig 8— 10 százalékkal emelkedik a termelés. (Az első négy hó­nap eredménye: 4,4 százalé­kos emelkedés.) Ha meglesz amit elterveztek, biztos az év végi nyereség. Az új gépeken dolgozók teljesítménye meg­növekszik, emelkedik a bé­rük, s így néhány hónap múlva a technikai pótlék nélkül is többet keresnek, mint régebben. A régi varrógépek, vasaló­automaták legtöbbjét kise­lejtezték. Csak a viszonylag jobbakat, termelékenyeb­beket tudták eladni szövet­kezeteknek, kisebb vállala­toknak. S ez jó jel: ma már a kisebb vállalatok se veszik meg az öreg masinákat, hi­szen ezek később náluk is nehezítenék a fejlődést. Most beruházási szünetet tart a Május 1. Ruhagyár. Előbb ugyanis „meg kell emészteni”, folyamatba tel­jesen be kell állítani az 50 millióért vásárolt új gépeket. A másik 50 millió forintot jövőre használják fel. Az el­képzelések szerint, nagyjából fele-fele arányban, építkezé­sekre, gépekre. Akkor a Bu­dapesten bevált módszerek zöld utat kapnak a vidéki gyártelepeken is. Faludi András Moszkvicsok, Fiatok, Skodák stb. Alkatrészhortók kocsitípusok szerint Anyagbeszerzőket csak —^^ a nagykereskedelem szolgál ki Autóalkatrészt vásárolni közismerten nem könnyű do­log. Egyes alkatrészek egyál­talán nem kaphatók, mások­ból pedig akadozik az után­pótlás. Az Autókernél megtudtuk: először azon segítenek, amire saját erejükből futja. Első lépésként szakosították azo­kat a kiskereskedelmi bolto­kat, ahol a kocsihoz motor- és karosszériarészeket árul­nak, s új üzleteket is nyitot­tak. Kocsitípusonként jelen­leg ez a helyzet: Moszkvics: a mindig túlter­helt Népköztársaság úti bolton kívül a XIII. Kelli utca 17-ben a második Moszkvics-üzletben is áru­sítják az alkatrészeket. Fiat, Zsiguli, Zasztava, Polski Fiat, Warszawa és Zaporozsec: szakbolt nyílt a XIII., Gogol utca 13-ban. Mint látható, itt a Fiat és a Fiat-típusú szovjet, lengyel és jugoszláv kocsik, s a má­sik két típus allkatrésziköz­­pontja alakult ki. Volkswagen, Opel: tovább­ra is a Liszt Ferenc tér 8. Wartburg, Trabant, Skoda s a fel nem sorolt nyugati kocsi-alkatrészek: Rádai utca 31. Feltehetően jelentős javu­lást hoz, hogy a felsorolt üz­letek a jövőben csak magán­­fogyasztókat szolgálnak ki. Ezeknek tehát nem kell majd kivárni a hosszú megrende­lőlistákkal érkező anyagbe­szerzőket. Ők csak a nagyke­reskedelemtől vásárolhatnak. A nagykereskedelmet fo­lyamatosan áthelyezik az Ecseri úti új Autóker-telep­­re. Budaörsön is épül egy újabb 10 000 négyzetméteres raktár, és 1975-ig Budapes­ten további 10 000 négyzet­­méter. Ezek már korszerű, automatizált magasraktárak lesznek. A munka meggyor­sítására számítógépet is vá­sárolt az Autóker. Ez egyet­len csavarról se „feledkezik meg”, ami már a raktáron van. Feltehető hát, hogy a beérkező alkatrészeket gyor­san a szakboltokba tudják irányítani. Az év második felében, amikor a nagykereskedést már teljesen elkülönítették, a felszerelési szakboltok — mint például a villamoscik­keket vagy az ékszíjakat áru­sító üzletek­­ megtartása mellett a kocsitípusok sze­rinti kereskedésekben is kap­ni lehet majd valamennyi azokhoz való apróbb felsze­relési cikkeket is. (f. a.) Tíz emelet magasban Festik már a 43 méter magas távvezetékoszlopokat Száz­­halombatta és Inota között. 165 ilyen acélóriás hordozza majd azt a távvezetéket, amely már a szocialista országokat összekötő, 400 ezer voltos nemzetközi távvezetékrendszerhez tartozik. Képünkön: Fekete Sándor brigádja az egyik most felállított oszlopot vonja be korrózióvédő anyaggal. Rakétáktól fényszórókig Korszerűsítés előtt a balatoni viharjelzés Nyár volt akkor is. És, bár a viharfelhők már gyülekez­tek a tó felett, a Balatoni Önkéntes Motoros Testület Vízből Mentő és Figyelmez­tető Szolgálatának képvise­lője nem a közeledő vihar­ra figyelt. Azt várta, hogy az ügyeletes meteorológus Mátyásföldről (!) eldöntse és jelentse: veszélyes lesz-e a Balatonra az időjárásvál­tozás? Aztán — amikor je­lezte a veszélyt — a társa­dalmi megbízottak a part menti jelzőhelyekre siettek, a mólón felhúzták a „kosa­rat”, elsütötték a jelzőágyút, és megszólaltatták a sziré­nát. Mindez pedig történt 1934-ben, amikor először szervezték meg a balatoni vi­harjelzést. „Dupla vörös?* Mennyit változott a vihar­jelző szolgálat az elmúlt har­mincnyolc évben. Alig egy hete, hogy erről és a további feladatokról folytattak véle­ménycserét Siófokon, a me­teorológiai szakemberek­ és az illetékes hatóságok. A viharjelzés „lelke”, a másfél évtizede felépült sió­foki obszervatórium, ma már URH- és telexösszeköt­tetést tud teremteni az or­szág fontosabb meteorológiai állomásaival, tornyában vil­lámszámláló berendezés van, és tól műszerrel mérni lehet a víz hőmérsékletét is. A riasz­tás azonban szinte semmivel sem lett korszerűbb. (Csak a háborús emlékeket idéző szi­rénázás maradt el.) A vihar­jelzés után most is, a part 34 helyén, megbízott „kilövő­felelős” figyelmeztet sárga és vörös rakétákkal a ve­szélyre. (Sárga jelzést akkor lőnek fel, ha a várható szél­­sebesség percenként 12—17 méter, a vörösre akkor ke­rül sor, ha ennél nagyobb). Riasztás, lefújás Az elmúlt évtizedben a legtöbbször sárgát — 55-ször —, 1959-ben, a legtöbbször vöröset — 35-ször —, 1968- ban lőtték fel. A legkevésbé viharveszélyes év 1961 volt — 33 sárgával — és 1964, amikor csak 22 vörös rakéta szállt fel. Előfordult — már ebben az évben is két alka­lommal —, hogy „dupla vö­rös” vihar volt: a különösen erős és hirtelen érkező vihar idején, rendkívüli esetben két vörös jelzőrakétával igyekeznek rávenni a tavon levőket, hogy a leggyorsab­ban vonuljanak védett hely­re. — Ha azt nézzük, hogy tízévi átlagban mennyi ve­szélyjelzést lőttünk fel — magyarázza dr. Böjti Béla, a siófoki Előrejelző Obszer­vatórium vezetője —, kitű­nik, hogy felesleges jelzésre, „vadlármára”, alig került sor. Az évente fellőtt 40 sár­ga, 29 vörös rakéta nagyob­­bára megfelel a Balaton fe­lett tapasztalható időjárás­veszély gyakoriságának. Ha azonban azt is tekintetbe vesszük, hogy a veszélyjel­zések átlag 40—45 (sőt volt 114 órás rekord is) hosszan maradtak érvényben, akkor már kiderül, hogy a jelen­legi rendszer elavult. Amíg ugyanis a Balaton-parti he­lyekről telefonon összegyűjt­­jük az információkat, és ugyancsak telefonon megta­lálják a riasztással megbí­zott személyeket, sok idő te­lik el. A feladat tehát a gyor­sabb előrejelzés és a megfe­lelő riasztás megszervezése. A jelenlegi, csak emberekre — bármennyire önfeláldozó munkatársakra — épült rendszer mellett, erre nincs lehetőség. Megoldás az auto­matizálás, amivel gyorsabban és akadálytalanul gyűjthet­­nénk­ be az információkat. Most például csak egyetlen távszélmérő automatánk mű­ködik — Füreden —, pedig a szélinformációk adják a viharjelzés alapját. A kor­szerű vihar­jelzés feltétele, hogy létrehozzák a koráb­ban már megtervezett táv­riasztó rendszert is, amivel innen az obszervatóriumból központilag lehetne biztosí­tani a gyors, egyidejű riasz­tást. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a lehetőségek hatá­rain belül mindent megtett, hogy a viharokat kellő idő­ben felismerhessék és előre­jelezhessék. A vízirendészet pedig — az elavult jelzési módszerek ellenére —, fel­­adatának magaslatán áll, és korszerű vízi és légi járműv­veivel eredményesen segít a balesetek megelőzésében és a bajba jutottakon. Az obszervatórium vezető­je elmondta, hogy kezdettől fogva megoldatlan a viharok „lefúvásának” kérdése. Az el­múlt években többféle ja­vaslat hangzott el, milyen le­gyen a korszerű viharjel­zés. A rakéta nem tud folya­matos jelzést adni, aki pél­dául a fellövés pillanatában nem néz a part felé, nem látja, hogy a levegőben van a rakéta, gyanútlanul a ví­zen marad. Volt olyan jav­­aslat, hogy állítsuk vissza a szirénázást, mások külön­böző színű füst eregetését ajánlották. Boden-tó Az említett tanácskozáson a szakemberek a Boden-ta­r­von alkalmazott viharjelzést vélték olyan korszerűnek, amilyent nálunk is érdemes lenne alkalmazni. Lényege: hatalmas erejű — 26 ezer lumenes, tehát nappal is észlelhető —, fényszórók al­­kalmazása, amelyek sárga, illetve vörös fénnyel villog­­­ak mindaddig, amíg a vi­­harveszély tart. A kérdés: ki biztosítja a balatoni viharjelzés korsze­rűsítéséhez szükséges anya­gi fedezetet? Úgy véljük, ez nem megy egyik napról a másikra, és nem is lehet csak a meteorológia és a hatósá­gok feladata. A balatoni fürdővendégek biztonsága — ebben az évben 5 millió üdü­lőre és 11 ezer vízijárműre számítanak — megkívánja, hogy valamennyi érintett in­tézmény, társadalmi szerv és üdülőtulajdonos is részt­­ vállaljon a költségekből. Pálos Miklós

Next