Hétfői Hírek, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-02 / 18. szám

margójára Ha nem világbajnoki se­lejtezőt látunk vasárnap dél­után a Népstadionban , tu­lajdonképpen elégedetten nyugtázhattuk volna a 2:2-es döntetlent. A két régi ellen­fél az eddigi több mint száz mérkőzéshez méltó küzdel­met vívott, hol az egyik, hol a másik együttes kerekedett felül, és a magyar válogatott őrzi további jó mérlegét. Vagyis azt, hogy az osztrá­koknak Budapesten utoljára 1961-ben engedte át a győ­zelmet, ezt megelőzően pe­dig csak a Wunderman­­schaftnak, az osztrák „csoda­csapatnak” sikerült ez a bra­vúr — még 1932-ben... Elégedettek lehetünk azért is, mert a Népstadion a mo­dern futballvilág légkörét adta és a tökéletes szerve­zés, rendezés már azt a ná­lunk még egyedülálló felada­tot is megoldotta, hogy min­den fennakadás nélkül fo­gadni lehetett a mérkőzés­re érkezett 33160 külföldit, 6614 gépkocsit, 330 társas autóbuszt, két különvonatot és három szárnyashajót. Ven­déglátók és vendégek Buda­pesten a Népstadionban egy­aránt az európai futball mai nagy áramlatában érezhették magukat!• Az izgalmas összecsapás­nak magyar szempontból egyetlen fájó pontja, hogy ez a találkozó ezúttal több volt, mint a két ország sok évtizedes rivalizálásának újabb kilencven perce a tétmérkőzés a világbajnok­ság döntőjébe jutásért. Az osztrákok ebből egymás után háromszor is kiestek, nem voltak Chilében, Angliában és 1970-ben Mexikóban sem. A magyar válogatott csak Mexikót mulasztotta el. Most a két válogatott — miként Anglia előtt — újra ugyanazon selejtező csoport­ba került, s ahogyan nyolc éve a magyar csapat (Bécs­­ben 1:0, itthon 3:1), most legalábbis egyelőre az oszt­rákok javára billen a mér­leg. Május 24., csütörtök lesz a sorsdöntő nap, ha az oszt­rákok győznek Göteborgban — páholyban vannak. Dön­tetlennél június 13-án Buda­pesten a magyar—svéd mér­kőzés ad választ arra, ki utazhat az NSZK-ba. A magyar csapatnak itt­hon győznie kellett volna va­sárnap délután, de sorsát a döntetlennel — sajnos — a svédekre bízta. Az erőviszo­nyokat, az osztrák válogatott jelenlegi erejét ismerve, a Stastny-csapatnak van a legtöbb esélye: képes arra, hogy Göteborgban két pon­tot szerezzen. Miben áll az ereje? Elsősorban (és ezt jól láthattuk már ősszel a Práter­­ban a 2:2-nél, azután a vi­lágkupa-győztes Ajax or­szágának, Hollandiának a le­győzésekor) a négy-öt „légio­náriusban”, akik a nyugat­német Bundesliga és a hol­land bajnokság kemény küz­delmeiben igazi „profikká” váltak. Stastnvnak nem volt szüksége tizenöt edzőmérkő­zésre, megjöttek, szinte az utolsó napokban, a „külföl­diek”, s ősszel is, most is egy csapásra beilleszkedtek az osztrák válogatottba, sőt, a csapat igazi arculatát ad­ták. • Mindez kitűnően szemlél­teti azt, hogy a bajnokság az alapja mindennek. Ebben le­het megedződni, megtanul­ni a küzdőképességet, a győz­ni akarást. Csak az a játé­kos, akinek hétről hétre vizs­gáznia kell, képes arra, hogy a válogatottban is ebben a szellemben játsszék. Ez az iskola — a bajnokság — ta­lán többet ér, mint a sokszor ismétlődő edzőtáborozás vagy az ifjúsági csapatok elleni próbajátékok hosszú sorozata, Illovszky Rudolf szövetsé­gi kapitány megtette a ma­gáét, a rendelkezésre álló legjobb játékosokból válo­gatott (legfeljebb hajszálnyi különbségek lehetnek azok­nál, akik esetleg kimarad­tak), de nem pótolhatja azt, amit a magyar labdarúgók klubjaikban hosszú éveken át elmulasztanak. Ha végig­tekintünk a magyar válo­gatotton, könnyen felsorol­hatunk öt-hat játékost is, akik az igazi nagy erőpróbá­kon, a nagy ellenfelekkel szemben rendszeresen alul­maradnak akkor, amikor csak nagy technikai készség­gel, nem kevésbé fizikai erő­vel, akaraterővel lehet felül­kerekedni. Nem véletlen, hogy az idei nemzetközi ku­padöntőkbe is egytől egyig olyan csapatok kerültek be (Ajax, Juventus, Borussia, Leeds, Liverpool, Milan), amelyeknek a játékosai „kö­nyörtelen” bajnokságot ját­szanak. Nyilvánvaló, hogy a ma­gyar futballban is minden erőt a bajnokságra kell kon­centrálni: itt nőhetnek fel, érhetnek be a fiatal tehetsé­gek, itt válik a játékos vé­révé a küzdőképesség, itt ta­nulja meg a klubszínek sze­­retetét, s mindezek birtoká­ban a válogatott játékos ha­sonló szellemben száll sík­ra a nemzeti tizenegyben is. • Nem vitás, a magyar vá­logatott jól küzdött vasár­nap, mindegyik játékos na­gyon akart, hiszen számukra sem közömbös (sokuknak utolsó lehetőség pályafutá­suk alatt), hogy ott lehetnek a világbajnokság tizenhatos döntőjében. Szerencséje sem volt a csapatnak, de ösz­­szességében mégis az a plusz hiányzott, amiről az előb­biekben már szót ejtettünk. Saját pályán, hazai környe­zetben nem lehet megeléged­ni a döntetlennel , mint ahogy most történt, s mi­ként néhány héttel ezelőtt az V. Dózsa is ezzel bukott el a Juventusszal szemben. A közönség végül is mél­tányolta a magyar játékosok igyekezetét, végig kitartott csapata mellett, az 1:2-nél is buzdította. De mint ahogy hosszú távon nem elegendő, ha csak egy-egy napra össz­pontosítanak a játékosok, ugyanúgy a magyar futball érzi meg a kárát, ha csak kivételes alkalmakkor telnek meg a lelátók. A jó bajnok­ság elképzelhetetlen az in­tenzív érdeklődés nélkül, s ha az egyesületek nem tesz­nek meg mindent azért, hogy ezrek és ezrek hétről hétre jelenlétükkel „ellen­őrizzék”­­buzdítsák a csapatokat, ak­kor átlagában továbbra is középszerű marad bajnoksá­gunk. Nem szabad belenyu­godni abba, hogy nálunk a futballt a szurkolók a sze­zon nagy részében már csak a képernyőn nézik és az új­ságokban olvassák, így (ahogy az unalmas bajnok­ságban a küzdelemről), a szurkolásról is le lehet szok­ni, pedig ennek sem árt az állandó tréning ... Lukács László • 0 Illovszky: Még nincs vége Göteborg (és talán) Budapest dönt — Nagyon bíztam a győze­lemben — mondta kedd dél­előtti beszélgetésünk alkalmá­val Illovszky Rudolf. — Az optimizmust egyrészt arra alapoztam, hogy a Népsta­dionban játszottunk, másrészt a felkészülés jól sikerült. Úgy érzem, meg is lett volna a si­ker, ha 1:0 után nem jön a gyors egyenlítés. Idegessé vált a csapat, sok volt a meg nem értés. Mindemellett a mérkő­zés másképp nézett ki, mint Bécsben. Ott az osztrákoké volt a hajrá, itt viszont csa­patunk az utolsó percig fö­lényben volt. S hogy a döntő gólt mégsem tudtak elérni, annak több oka van. A mérkőzés előtti héten az edzőtáborozás alatt Illovszky valamennyi játékossal több­ször is beszélt a követendő taktikáról. Ennek egyik fontos eleme volt — s ebben Illovsz­­ky bízott —, hogy a hátvédek ne fussanak fel a széleken, s egy feladatuk legyen: gólt nem kapni! Az ugyanis reálisnak látszott, hogy a csatársor ké­pes megbirkózni az osztrák vé­delemmel és legalább egy gólt szerez. — Két kritikus pontra már előzőleg számítottam — foly­tatta. — Az egyik, hogy Bálint képes lesz-e Hasik­, az osztrá­kok motorját semlegesíteni. A fiatal játékos tökéletesen látta el feladatát, nemcsak kikap­csolta a játékból Hasilt, hanem részt vett a támadásokban, az első gólt is az ő átadásából sze­rezte Zámbó, s nagyszerű hely­zetfelismeréssel még egyenlí­tésre is telt az erejéből. A má­sik területen a Kocsis—Starek párnál az osztrák labdarúgó győzött. Kocsis nem tudta sem átjátszani, sem szerelni ellenfe­lét. Illovszky azt is elmondta, hogy amikor szünetben levo­nultak, már elhatározott szán­déka volt Dunai és Páncsics le­cserélése. Ezt már meg is mondta a játékosoknak, ami­kor Zámbó panaszkodott, hogy nagyon fáj a lába, s nem tud tovább játszani. — Mindezzel együtt az egész csapat dicséretes akarással küzdött, s nem egy gyengébb válogatottal szemben vesztett pontot — tette hozzá Illovszky. — Más kérdés, hogy lehetett volna több szerencsénk, s ha csak az egyik kapufa helyett gólt szerzünk, biztos más az eredmény. Az is igaz, hogy az együttesben akadtak gyenge pontok, nekem Bálint, Szűcs, Fazekas játéka, Bene küzdőké­pessége tetszett. A válogatott csapat legköze­lebb a jövő héten találkozik, és május 14-én indul Karl-Marx- Stadtba, az NDK elleni barát­ságos találkozóra. Aztán ... várja a svéd—osztrák mérkő­zést, majd júniusban a svédek elleni utolsó selejtezőt. — Nincs még vége a csoport­ban a küzdelemnek, mert a svédek, ha mind a három mér­kőzésüket megnyerik, elsők le­hetnek — hangsúlyozta a szö­vetségi kapitány. — Úgy gon­dolom, Göteborgban nem lehe­tetlen a svédek győzelme. Dön­tetlen esetén egy kevés remény a számunkra is felcsillan, mert Budapesten a svédek ellen há­rom góllal kellene nyernünk, hogy azonos legyen a gólkü­lönbségünk az osztrákokkal. Hogy ez sikerül-e, azt ma nem lehet megmondani, minden­esetre a labdarúgásban semmi sem lehetetlen. OSZTRÁK SZEMMEL ......... ...... ■ « ■ Megszolgáltuk a döntetlent Nekünk, a bécsi Kurier munkatársainak, akik ott ül­tünk a Népstadion sajtópáho­lyában, két nagy meglepetés­sel szolgált a mérkőzés. Az el­ső és a kellemes: megszaba­dultunk attól a traumától, hogy Budapesten nem tud győzni az osztrák válogatott. Ez a komplexum bennünket, osztrákokat, már évtizedek óta bénít, de ebből ezúttal semmit sem lehetett érezni. Ausztria válogatottja, véleményünk sze­rint, magabiztosan játszott úgy, ahogy az magyarorszá­gi vendégszerepléshez illik. A másik meglepetés kelle­metlen volt. Csapatunk öltö­zőjében a félidőben ugyanis aligha hitte volna valaki, hogy a 2:1-es vezetést nem le­het megtartani. Mi a lelátón már azzal a gondolattal ját­szottunk, hogy nem csupán a remélt egy ponttal térünk ha­za, hanem a világbajnoki se­lejtezők nagy szenzációjával is. Robert Sara is alátámasz­totta az újságírók hangulatát a mérkőzés utáni nyilatkozatá­ban: Azt hittük, hogy a ma­gyar csapat szünet után ösz­­szeomlik. Legalábbis ilyen hangulatot láttunk a játékosok arcán, amikor levonultunk a szünetben. S hogy mégsem lett szen­záció, annak több oka van. 1. Illovszky sakkhúzása Fábián és Váradi bevetésé­vel bevált. Olyannyira, hogy Sara nemcsak nehezen boldogult Váradival, hanem elvesztette a többi osztrák védővel a kapcsolatát. 2. Franz Hasil, Bécs hőse, az utolsó félórában teljesen elfáradt. Véleményünk sze­rint Stastny egyetlen hibája az volt, hogy nem cserélte le Hasilt az erős fizikumú Horvathtal. 3. A Bálint—Hasil párbaj­ban felcserélődtek a szere­pek. Az első félidőben Bá­lintnak kellett őriznie a Feyenoord-játékost, szünet után Hasil kényszerült a legjobb magyar labdarúgót lépésről lépésre követni. Ez azonban nem sikerült, és Bálint a pálya egyik ural­kodó személyiségévé vált. 4. A másik két középpá­lyás, Kocsis és Starek pár­harcában viszont Starek győzött. A kis Kocsis jó fut­ballista, azonban ezúttal nagyszerű tudásából keveset láttunk. Starek egyszerűbb eszközökkel felülmúlta a kis magyart. Ezen a találkozón a mérkő­zés első részében a Wiener Walzert láttuk a pályán, de őszintén meg kell monda­nunk, hogy a végén a ma­gyar csárdásnak alig vártuk a befejezését. Az eredményt il­letően mi úgy érezzük, hogy az osztrák válogatott kétségtele­nül rászolgált a számunkra győzelemmel felérő döntet­lenre. Walter Hoyer, a Kurier sportszerkesztője KAKUK TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ REGÉNYÉBŐL KÉSZÜLT SZÍNES MAGYAR FILMMUSICAL ' ! Operatőr:RAGÁLYI ELEMÉR • Zene: VUKÁN GYÖRGY Versek:VARGHA BALÁZS­ és WEÖRES SÁNDOR Csak 16 éven felülieknek Bemutató: május 3. M­ARCI­­ FŐSZEREPLŐK: HARSÁNYI GÁBOR HAUMANN PÉTER VÁRHEGYI TERÉZ RendezőREVESZ SZERENCSI ÉVA PIROS ILDIKÓ SZEMES MARI PÁLOS ZSUZSA GYÖRGYÉ ////////////Ő Összecsapás és kibékülés Stastny lehet, hogy babo­nából, de senkinek nem adja meg előre az összeállítást. Huszonnégy órával a mérkő­zés előtt például Gerhard Zimmer osztrák rádióripor­ter szerette volna mikrofon elé kérni a „labdarúgó-pro­fesszort”. Stastny sehogy sem akart kötélnek állni: „Miért kérdik folyton tőlem az ösz­­szeállítást, mikor még ma­gam sem tudom?” Kínos je­lenet támadt, szócsatával. Végül a mindig diplomatikus futballelnök, Heinz Gerő mentette meg a helyzetet, szombat estére meghívta a Vörös Csillag Szállóba a rá­dióriportert és néhány kollé­gáját. Egy üveg egri bikavér mellett végül is Stastny el­mondta csapatát. Igaz, késő éjszaka volt, így azt egyetlen bécsi lap, s a rádió sem kö­zölhette már. Illovszky az osztrák tv-ben A Margitszigeti Nagyszál­lóban alkalmi stúdiót rende­zett be a bécsi Telesport ve­zető riportere, dr. Kurt Jeschko. Illovszkytól meg­kérdezte: Okozott-e számára valamiféle meglepetést az osztrák válogatott összeállí­tása? A magyar kapitány mosolygott: „Úgy ismerjük már egymást, mint a tenye­rünket.” Jeschko szerint azonban Stastnyt mégis meglepte Illovszky húzá­sa, nem számított arra, hogy Bálint lesz Hasil testőre. „Ez valóban olyan lépés volt, amely eldönthette volna a mérkőzés sorsát” — jegyezte meg Illovszky. Mi a vélemé­nye az osztrákokról? — „Jobbak voltak, mint a hol­landok ellen. Egy évvel ez­előtt nem hittem, hogy ilyen erős lesz világbajnoki rivá­lisunk. Nagyszerű csapat, méltó folytatója az oszt­rák labdarúgó-hagyományok­nak.” Bálint, Szűcs Bálint László nevét va­sárnap délután az osztrák televíziónézők milliói is megjegyezték. Kitűnő játé­ka után meghívást ka­pott a televíziós beszélgetés­re. Jeschko különösen azt emelte ki, milyen keményen, de mégis mennyire szabályo­san tudta őrizni a legfélel­metesebb ellenfelét, Hasilt. „Arra ügyeltem, hogy ne jus­son szabad területhez. Négy­­szemközti beszélgetésen Ii­­lovszky Rudi bácsi már há­rom nappal előbb közölte ve­lem, hogy Hasi­ őrzése lesz a feladatom. Jólesett a biza­lom, sokat töprengtem, ho­gyan is oldhatnám meg jól. Tudtam, hogy az erőnléttel nem lehet baj, csak egyre ügyeltem, idegállapotom a lehető legfrissebb legyen. Azt a­­ikrofon hiszem, sikerült.” Kérdés Bű­néhez: Milyen volt az oszt­rák védelem? „Régen talál­koztam ilyen szívós védőjá­tékosokkal. De balszeren­csém is volt, annak a kapu­fának be kellett volna csúsz­ni.” Szűcs sárga lapot ka­pott, „jogosan?” A Honvéd középpályása így válaszolt: „A játékvezető, megítélésem szerint fölöslegesen ado­gatta a sárga lapokat. Én voltam a kivétel, mert bár nem szándékosan, de mégis­csak veszélyes belépővel értem el Párizsot. Azt hiszem egyébként, ez a drá­mai küzdelem valóban sport­szerű keretek között zajlott le.” Mindhárom magyar já­tékosnak feltette az osztrák műsorvezető a kérdést: Vajon melyik ország jut el a világ­­bajnokságra? Ha némi töp­rengés, gondolkodás után, de mégis egyértelműen hangzott a válasz: Magyarország! Be­ne indokolt: „A göteborgi kisméretű stadionban nagyon otthon lesznek a svédek. Ne­kik is nyitva áll még az út, s ha keserves harcban, de egy góllal talán legyőzik az oszt­rákokat. A döntés akkor a magyar—svéd mérkőzésre marad, újra a Népstadion­ban. Talán június 13-án ke­gyesebb lesz hozzánk Fortu­na!” A magyar tévészerep­lők közé ültették Jarat is, a mezőny legjobb osztrák játé­kosát. Elégedett az ered­ménnyel? „Győznünk kellett volna. Senki nem számított azonban arra, hogy a magya­rok a második félidőben jön­nek fel. 2:1 után abban bíz­tunk, elfogy a magyar játé­kosok ereje, s nyerünk. Meg­lepett, hogy kondícióban mennyire felülmúlta a ma­gyar válogatott azt a csapa­tot, amely legutóbb Bécsben játszott ellenünk.” Tenisznyitány Két kapust is hozott ma­gával Leopold Stastny, de szerepelt a Népstadionban egy harmadik válogatott ka­puvédő is. Igaz, nem a 116-ik magyar—osztrákon, hanem a vörös salakon, bár képessé­gei alapján akár a világbaj­noki selejtezőkre is beállít­hatta volna az osztrák kapi­tány. A 32 esztendős Gernot Fraydl tíz esztendeje még Zeman utódjának számított, ő volt a háló őre például azon a mérkőzésen, amelyen 29 esztendő után első ízben győzött Budapesten 1961-ben az osztrák válogatott. Fraudl a Népstadion igazgatójának, Németh Imrének meghívásá­ra érkezett Budapestre az osztrák művelődésügyi mi­nisztérium teniszcsapatáva. Az OTSH-teniszezők neszto­ra, Németh ugyanis kitűnő együttest kovácsolt (Kertész István, a Jégsport Szövetség főtitkára, az egykori váloga­tott kosaras, Judik Zoltán, Pálfy Béla testnevelő tanár és Tóth József, az OTSH elő­adója alkotja a csapatot.) A bécsiek vándorserleget ala­pítottak, s az első találkozót a válogatott mérkőzés dél­előttjén Németh Imre csapa­ta nyerte 5:4-re. Szepesi György Bene, SSSSSSSSSSSSSSSSS/SS//SSSSS/SSS/SSSSSSS///S/S/SSSS//S/SSS/SS/SSSSSSSf/SSS/S/SSSS/SSSSSSk Öröm a magyaroknál: sikerült az egyenlítés.

Next