Hétfői Hírek, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-02 / 18. szám
margójára Ha nem világbajnoki selejtezőt látunk vasárnap délután a Népstadionban , tulajdonképpen elégedetten nyugtázhattuk volna a 2:2-es döntetlent. A két régi ellenfél az eddigi több mint száz mérkőzéshez méltó küzdelmet vívott, hol az egyik, hol a másik együttes kerekedett felül, és a magyar válogatott őrzi további jó mérlegét. Vagyis azt, hogy az osztrákoknak Budapesten utoljára 1961-ben engedte át a győzelmet, ezt megelőzően pedig csak a Wundermanschaftnak, az osztrák „csodacsapatnak” sikerült ez a bravúr — még 1932-ben... Elégedettek lehetünk azért is, mert a Népstadion a modern futballvilág légkörét adta és a tökéletes szervezés, rendezés már azt a nálunk még egyedülálló feladatot is megoldotta, hogy minden fennakadás nélkül fogadni lehetett a mérkőzésre érkezett 33160 külföldit, 6614 gépkocsit, 330 társas autóbuszt, két különvonatot és három szárnyashajót. Vendéglátók és vendégek Budapesten a Népstadionban egyaránt az európai futball mai nagy áramlatában érezhették magukat!• Az izgalmas összecsapásnak magyar szempontból egyetlen fájó pontja, hogy ez a találkozó ezúttal több volt, mint a két ország sok évtizedes rivalizálásának újabb kilencven perce a tétmérkőzés a világbajnokság döntőjébe jutásért. Az osztrákok ebből egymás után háromszor is kiestek, nem voltak Chilében, Angliában és 1970-ben Mexikóban sem. A magyar válogatott csak Mexikót mulasztotta el. Most a két válogatott — miként Anglia előtt — újra ugyanazon selejtező csoportba került, s ahogyan nyolc éve a magyar csapat (Bécsben 1:0, itthon 3:1), most legalábbis egyelőre az osztrákok javára billen a mérleg. Május 24., csütörtök lesz a sorsdöntő nap, ha az osztrákok győznek Göteborgban — páholyban vannak. Döntetlennél június 13-án Budapesten a magyar—svéd mérkőzés ad választ arra, ki utazhat az NSZK-ba. A magyar csapatnak itthon győznie kellett volna vasárnap délután, de sorsát a döntetlennel — sajnos — a svédekre bízta. Az erőviszonyokat, az osztrák válogatott jelenlegi erejét ismerve, a Stastny-csapatnak van a legtöbb esélye: képes arra, hogy Göteborgban két pontot szerezzen. Miben áll az ereje? Elsősorban (és ezt jól láthattuk már ősszel a Práterban a 2:2-nél, azután a világkupa-győztes Ajax országának, Hollandiának a legyőzésekor) a négy-öt „légionáriusban”, akik a nyugatnémet Bundesliga és a holland bajnokság kemény küzdelmeiben igazi „profikká” váltak. Stastnvnak nem volt szüksége tizenöt edzőmérkőzésre, megjöttek, szinte az utolsó napokban, a „külföldiek”, s ősszel is, most is egy csapásra beilleszkedtek az osztrák válogatottba, sőt, a csapat igazi arculatát adták. • Mindez kitűnően szemlélteti azt, hogy a bajnokság az alapja mindennek. Ebben lehet megedződni, megtanulni a küzdőképességet, a győzni akarást. Csak az a játékos, akinek hétről hétre vizsgáznia kell, képes arra, hogy a válogatottban is ebben a szellemben játsszék. Ez az iskola — a bajnokság — talán többet ér, mint a sokszor ismétlődő edzőtáborozás vagy az ifjúsági csapatok elleni próbajátékok hosszú sorozata, Illovszky Rudolf szövetségi kapitány megtette a magáét, a rendelkezésre álló legjobb játékosokból válogatott (legfeljebb hajszálnyi különbségek lehetnek azoknál, akik esetleg kimaradtak), de nem pótolhatja azt, amit a magyar labdarúgók klubjaikban hosszú éveken át elmulasztanak. Ha végigtekintünk a magyar válogatotton, könnyen felsorolhatunk öt-hat játékost is, akik az igazi nagy erőpróbákon, a nagy ellenfelekkel szemben rendszeresen alulmaradnak akkor, amikor csak nagy technikai készséggel, nem kevésbé fizikai erővel, akaraterővel lehet felülkerekedni. Nem véletlen, hogy az idei nemzetközi kupadöntőkbe is egytől egyig olyan csapatok kerültek be (Ajax, Juventus, Borussia, Leeds, Liverpool, Milan), amelyeknek a játékosai „könyörtelen” bajnokságot játszanak. Nyilvánvaló, hogy a magyar futballban is minden erőt a bajnokságra kell koncentrálni: itt nőhetnek fel, érhetnek be a fiatal tehetségek, itt válik a játékos vérévé a küzdőképesség, itt tanulja meg a klubszínek szeretetét, s mindezek birtokában a válogatott játékos hasonló szellemben száll síkra a nemzeti tizenegyben is. • Nem vitás, a magyar válogatott jól küzdött vasárnap, mindegyik játékos nagyon akart, hiszen számukra sem közömbös (sokuknak utolsó lehetőség pályafutásuk alatt), hogy ott lehetnek a világbajnokság tizenhatos döntőjében. Szerencséje sem volt a csapatnak, de öszszességében mégis az a plusz hiányzott, amiről az előbbiekben már szót ejtettünk. Saját pályán, hazai környezetben nem lehet megelégedni a döntetlennel , mint ahogy most történt, s miként néhány héttel ezelőtt az V. Dózsa is ezzel bukott el a Juventusszal szemben. A közönség végül is méltányolta a magyar játékosok igyekezetét, végig kitartott csapata mellett, az 1:2-nél is buzdította. De mint ahogy hosszú távon nem elegendő, ha csak egy-egy napra összpontosítanak a játékosok, ugyanúgy a magyar futball érzi meg a kárát, ha csak kivételes alkalmakkor telnek meg a lelátók. A jó bajnokság elképzelhetetlen az intenzív érdeklődés nélkül, s ha az egyesületek nem tesznek meg mindent azért, hogy ezrek és ezrek hétről hétre jelenlétükkel „ellenőrizzék”buzdítsák a csapatokat, akkor átlagában továbbra is középszerű marad bajnokságunk. Nem szabad belenyugodni abba, hogy nálunk a futballt a szurkolók a szezon nagy részében már csak a képernyőn nézik és az újságokban olvassák, így (ahogy az unalmas bajnokságban a küzdelemről), a szurkolásról is le lehet szokni, pedig ennek sem árt az állandó tréning ... Lukács László • 0 Illovszky: Még nincs vége Göteborg (és talán) Budapest dönt — Nagyon bíztam a győzelemben — mondta kedd délelőtti beszélgetésünk alkalmával Illovszky Rudolf. — Az optimizmust egyrészt arra alapoztam, hogy a Népstadionban játszottunk, másrészt a felkészülés jól sikerült. Úgy érzem, meg is lett volna a siker, ha 1:0 után nem jön a gyors egyenlítés. Idegessé vált a csapat, sok volt a meg nem értés. Mindemellett a mérkőzés másképp nézett ki, mint Bécsben. Ott az osztrákoké volt a hajrá, itt viszont csapatunk az utolsó percig fölényben volt. S hogy a döntő gólt mégsem tudtak elérni, annak több oka van. A mérkőzés előtti héten az edzőtáborozás alatt Illovszky valamennyi játékossal többször is beszélt a követendő taktikáról. Ennek egyik fontos eleme volt — s ebben Illovszky bízott —, hogy a hátvédek ne fussanak fel a széleken, s egy feladatuk legyen: gólt nem kapni! Az ugyanis reálisnak látszott, hogy a csatársor képes megbirkózni az osztrák védelemmel és legalább egy gólt szerez. — Két kritikus pontra már előzőleg számítottam — folytatta. — Az egyik, hogy Bálint képes lesz-e Hasik, az osztrákok motorját semlegesíteni. A fiatal játékos tökéletesen látta el feladatát, nemcsak kikapcsolta a játékból Hasilt, hanem részt vett a támadásokban, az első gólt is az ő átadásából szerezte Zámbó, s nagyszerű helyzetfelismeréssel még egyenlítésre is telt az erejéből. A másik területen a Kocsis—Starek párnál az osztrák labdarúgó győzött. Kocsis nem tudta sem átjátszani, sem szerelni ellenfelét. Illovszky azt is elmondta, hogy amikor szünetben levonultak, már elhatározott szándéka volt Dunai és Páncsics lecserélése. Ezt már meg is mondta a játékosoknak, amikor Zámbó panaszkodott, hogy nagyon fáj a lába, s nem tud tovább játszani. — Mindezzel együtt az egész csapat dicséretes akarással küzdött, s nem egy gyengébb válogatottal szemben vesztett pontot — tette hozzá Illovszky. — Más kérdés, hogy lehetett volna több szerencsénk, s ha csak az egyik kapufa helyett gólt szerzünk, biztos más az eredmény. Az is igaz, hogy az együttesben akadtak gyenge pontok, nekem Bálint, Szűcs, Fazekas játéka, Bene küzdőképessége tetszett. A válogatott csapat legközelebb a jövő héten találkozik, és május 14-én indul Karl-Marx- Stadtba, az NDK elleni barátságos találkozóra. Aztán ... várja a svéd—osztrák mérkőzést, majd júniusban a svédek elleni utolsó selejtezőt. — Nincs még vége a csoportban a küzdelemnek, mert a svédek, ha mind a három mérkőzésüket megnyerik, elsők lehetnek — hangsúlyozta a szövetségi kapitány. — Úgy gondolom, Göteborgban nem lehetetlen a svédek győzelme. Döntetlen esetén egy kevés remény a számunkra is felcsillan, mert Budapesten a svédek ellen három góllal kellene nyernünk, hogy azonos legyen a gólkülönbségünk az osztrákokkal. Hogy ez sikerül-e, azt ma nem lehet megmondani, mindenesetre a labdarúgásban semmi sem lehetetlen. OSZTRÁK SZEMMEL ......... ...... ■ « ■ Megszolgáltuk a döntetlent Nekünk, a bécsi Kurier munkatársainak, akik ott ültünk a Népstadion sajtópáholyában, két nagy meglepetéssel szolgált a mérkőzés. Az első és a kellemes: megszabadultunk attól a traumától, hogy Budapesten nem tud győzni az osztrák válogatott. Ez a komplexum bennünket, osztrákokat, már évtizedek óta bénít, de ebből ezúttal semmit sem lehetett érezni. Ausztria válogatottja, véleményünk szerint, magabiztosan játszott úgy, ahogy az magyarországi vendégszerepléshez illik. A másik meglepetés kellemetlen volt. Csapatunk öltözőjében a félidőben ugyanis aligha hitte volna valaki, hogy a 2:1-es vezetést nem lehet megtartani. Mi a lelátón már azzal a gondolattal játszottunk, hogy nem csupán a remélt egy ponttal térünk haza, hanem a világbajnoki selejtezők nagy szenzációjával is. Robert Sara is alátámasztotta az újságírók hangulatát a mérkőzés utáni nyilatkozatában: Azt hittük, hogy a magyar csapat szünet után öszszeomlik. Legalábbis ilyen hangulatot láttunk a játékosok arcán, amikor levonultunk a szünetben. S hogy mégsem lett szenzáció, annak több oka van. 1. Illovszky sakkhúzása Fábián és Váradi bevetésével bevált. Olyannyira, hogy Sara nemcsak nehezen boldogult Váradival, hanem elvesztette a többi osztrák védővel a kapcsolatát. 2. Franz Hasil, Bécs hőse, az utolsó félórában teljesen elfáradt. Véleményünk szerint Stastny egyetlen hibája az volt, hogy nem cserélte le Hasilt az erős fizikumú Horvathtal. 3. A Bálint—Hasil párbajban felcserélődtek a szerepek. Az első félidőben Bálintnak kellett őriznie a Feyenoord-játékost, szünet után Hasil kényszerült a legjobb magyar labdarúgót lépésről lépésre követni. Ez azonban nem sikerült, és Bálint a pálya egyik uralkodó személyiségévé vált. 4. A másik két középpályás, Kocsis és Starek párharcában viszont Starek győzött. A kis Kocsis jó futballista, azonban ezúttal nagyszerű tudásából keveset láttunk. Starek egyszerűbb eszközökkel felülmúlta a kis magyart. Ezen a találkozón a mérkőzés első részében a Wiener Walzert láttuk a pályán, de őszintén meg kell mondanunk, hogy a végén a magyar csárdásnak alig vártuk a befejezését. Az eredményt illetően mi úgy érezzük, hogy az osztrák válogatott kétségtelenül rászolgált a számunkra győzelemmel felérő döntetlenre. Walter Hoyer, a Kurier sportszerkesztője KAKUK TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ REGÉNYÉBŐL KÉSZÜLT SZÍNES MAGYAR FILMMUSICAL ' ! Operatőr:RAGÁLYI ELEMÉR • Zene: VUKÁN GYÖRGY Versek:VARGHA BALÁZS és WEÖRES SÁNDOR Csak 16 éven felülieknek Bemutató: május 3. MARCI FŐSZEREPLŐK: HARSÁNYI GÁBOR HAUMANN PÉTER VÁRHEGYI TERÉZ RendezőREVESZ SZERENCSI ÉVA PIROS ILDIKÓ SZEMES MARI PÁLOS ZSUZSA GYÖRGYÉ ////////////Ő Összecsapás és kibékülés Stastny lehet, hogy babonából, de senkinek nem adja meg előre az összeállítást. Huszonnégy órával a mérkőzés előtt például Gerhard Zimmer osztrák rádióriporter szerette volna mikrofon elé kérni a „labdarúgó-professzort”. Stastny sehogy sem akart kötélnek állni: „Miért kérdik folyton tőlem az öszszeállítást, mikor még magam sem tudom?” Kínos jelenet támadt, szócsatával. Végül a mindig diplomatikus futballelnök, Heinz Gerő mentette meg a helyzetet, szombat estére meghívta a Vörös Csillag Szállóba a rádióriportert és néhány kollégáját. Egy üveg egri bikavér mellett végül is Stastny elmondta csapatát. Igaz, késő éjszaka volt, így azt egyetlen bécsi lap, s a rádió sem közölhette már. Illovszky az osztrák tv-ben A Margitszigeti Nagyszállóban alkalmi stúdiót rendezett be a bécsi Telesport vezető riportere, dr. Kurt Jeschko. Illovszkytól megkérdezte: Okozott-e számára valamiféle meglepetést az osztrák válogatott összeállítása? A magyar kapitány mosolygott: „Úgy ismerjük már egymást, mint a tenyerünket.” Jeschko szerint azonban Stastnyt mégis meglepte Illovszky húzása, nem számított arra, hogy Bálint lesz Hasil testőre. „Ez valóban olyan lépés volt, amely eldönthette volna a mérkőzés sorsát” — jegyezte meg Illovszky. Mi a véleménye az osztrákokról? — „Jobbak voltak, mint a hollandok ellen. Egy évvel ezelőtt nem hittem, hogy ilyen erős lesz világbajnoki riválisunk. Nagyszerű csapat, méltó folytatója az osztrák labdarúgó-hagyományoknak.” Bálint, Szűcs Bálint László nevét vasárnap délután az osztrák televíziónézők milliói is megjegyezték. Kitűnő játéka után meghívást kapott a televíziós beszélgetésre. Jeschko különösen azt emelte ki, milyen keményen, de mégis mennyire szabályosan tudta őrizni a legfélelmetesebb ellenfelét, Hasilt. „Arra ügyeltem, hogy ne jusson szabad területhez. Négyszemközti beszélgetésen Iilovszky Rudi bácsi már három nappal előbb közölte velem, hogy Hasi őrzése lesz a feladatom. Jólesett a bizalom, sokat töprengtem, hogyan is oldhatnám meg jól. Tudtam, hogy az erőnléttel nem lehet baj, csak egyre ügyeltem, idegállapotom a lehető legfrissebb legyen. Azt aikrofon hiszem, sikerült.” Kérdés Bűnéhez: Milyen volt az osztrák védelem? „Régen találkoztam ilyen szívós védőjátékosokkal. De balszerencsém is volt, annak a kapufának be kellett volna csúszni.” Szűcs sárga lapot kapott, „jogosan?” A Honvéd középpályása így válaszolt: „A játékvezető, megítélésem szerint fölöslegesen adogatta a sárga lapokat. Én voltam a kivétel, mert bár nem szándékosan, de mégiscsak veszélyes belépővel értem el Párizsot. Azt hiszem egyébként, ez a drámai küzdelem valóban sportszerű keretek között zajlott le.” Mindhárom magyar játékosnak feltette az osztrák műsorvezető a kérdést: Vajon melyik ország jut el a világbajnokságra? Ha némi töprengés, gondolkodás után, de mégis egyértelműen hangzott a válasz: Magyarország! Bene indokolt: „A göteborgi kisméretű stadionban nagyon otthon lesznek a svédek. Nekik is nyitva áll még az út, s ha keserves harcban, de egy góllal talán legyőzik az osztrákokat. A döntés akkor a magyar—svéd mérkőzésre marad, újra a Népstadionban. Talán június 13-án kegyesebb lesz hozzánk Fortuna!” A magyar tévészereplők közé ültették Jarat is, a mezőny legjobb osztrák játékosát. Elégedett az eredménnyel? „Győznünk kellett volna. Senki nem számított azonban arra, hogy a magyarok a második félidőben jönnek fel. 2:1 után abban bíztunk, elfogy a magyar játékosok ereje, s nyerünk. Meglepett, hogy kondícióban mennyire felülmúlta a magyar válogatott azt a csapatot, amely legutóbb Bécsben játszott ellenünk.” Tenisznyitány Két kapust is hozott magával Leopold Stastny, de szerepelt a Népstadionban egy harmadik válogatott kapuvédő is. Igaz, nem a 116-ik magyar—osztrákon, hanem a vörös salakon, bár képességei alapján akár a világbajnoki selejtezőkre is beállíthatta volna az osztrák kapitány. A 32 esztendős Gernot Fraydl tíz esztendeje még Zeman utódjának számított, ő volt a háló őre például azon a mérkőzésen, amelyen 29 esztendő után első ízben győzött Budapesten 1961-ben az osztrák válogatott. Fraudl a Népstadion igazgatójának, Németh Imrének meghívására érkezett Budapestre az osztrák művelődésügyi minisztérium teniszcsapatáva. Az OTSH-teniszezők nesztora, Németh ugyanis kitűnő együttest kovácsolt (Kertész István, a Jégsport Szövetség főtitkára, az egykori válogatott kosaras, Judik Zoltán, Pálfy Béla testnevelő tanár és Tóth József, az OTSH előadója alkotja a csapatot.) A bécsiek vándorserleget alapítottak, s az első találkozót a válogatott mérkőzés délelőttjén Németh Imre csapata nyerte 5:4-re. Szepesi György Bene, SSSSSSSSSSSSSSSSS/SS//SSSSS/SSS/SSSSSSS///S/S/SSSS//S/SSS/SS/SSSSSSSf/SSS/S/SSSS/SSSSSSk Öröm a magyaroknál: sikerült az egyenlítés.