Hétfői Hírek, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-03 / 1. szám

A beteljesülő várakozás bizonyosságával... Losonczi Pál újévi köszöntője Tisztelt honfitársak! Kedves barátaim! Az új év köszöntésének szép hagyománya az embe­ri természetnek abból a forrásából fakad, amely a bizakodást és a reményt táplálja. Az újévi köszön­tőt és jókívánságokat a de­rűlátás élteti és éleszti. A józan számvetéssel élő ember azonban azt is tud­ja, hogy a jövő kilátása, a holnap reménye a mában és a tegnapban gyökerezik. Az évforduló ezért mindig a számvetés ideje és napja is. Most, amikor búcsút mondunk az óévnek és kö­szöntjük az újat, szocialis­ta hazánk, magyar népünk a derekasan végzett munka jóleső érzésével tudhatja maga mögött 1976-ot, ugyanakkor a beteljesülő várakozás bizonyosságával nézhet 1977 elé. A múlt esztendő hazai és nemzetközi eseményeinek, teljesítményeinek mérlegét megvonva, elmondhatjuk, hogy 1976 egyaránt kedve­ző eredményeket hozott hazánk, a szocialista világ, a haladásért és a békéért küzdő erők számára. Érle­lőben vannak a Helsinki­ben elültetett fa gyümölcsei. Kiállták a próbát az euró­pai biztonsági és együtt­működési értekezleten le­fektetett elvek. Él, hat és mindinkább túlnő földré­szünk határain a népek és nemzetek közötti együtt­élés, együttműködés új szelleme. Akkor is mély meggyőződéssel állíthat­juk ezt, ha nem hunyunk szemet azon imperialista mesterkedéseknek láttán, amelyek félre nem érthető módon arra irányulnak, hogy fékezzék vagy visz­­szafordítsák a nemzetközi enyhülés folyamatát. Ebben a javunkra — az élet, a boldogulás javára — változó világban, szoros összefogásban és együttmű­ködésben a szocialista kö­zösség országaival, szaka­datlanul bővült hazánk nemzetközi tevékenysége, nőtt tekintélye. Kiterjedt és cselekvő, kezdeményező külpolitikai tevékenysé­günk hozzájárult ahhoz, hogy kedvező körülményei, jó feltételei legyenek belső építő munkánknak, szocia­lista társadalmunk fejlesz­tésének, országunk gyara­podásának, népünk élete szebbé és jobbá válásának. Jogos lehet a kérdés: nem az ünnepi hangulat diktál­ — FOLYTATÁS A 3. OLDALON — Szovjetunió Biztatóan indul a hatvanadik — Telex­­ elemit­és­ünk — Reális szemlélet, magas fo­kú felelősségtudat és meg­fontolt derűlátás jellemezte a szovjet vezető szervek, politi­kai személyiségek és hírma­gyarázók évzáró-évnyitó nyi­latkozatait és kommentárjait. Január elsejével fennállá­sának hatvanadik esztende­jébe lépett a Szovjetunió, s általános vélemény szerint­­kedvező gazdasági helyzet­ben kezdheti meg a jubileu­mi év feladatainak végre­hajtását. 1976-ban az ország történetének második legnagyobb ga­bonatermését aratták le, s Jurij Zsukov a Pravda vasárnapi számában az egész népgazdasági terv si­keres végrehajtásáról be­szél. Mindenképpen a gaz­dasági erőforrások felhal­mozódását bizonyítja az a tény, hogy közvetlenül újév előtt, a párt, a kormány és a szakszervezet 31 millió munkás és al­kalmazott alapbérének átlag 18 százalékos eme­léséről adott ki határo­zatot, melynek végrehajtása a Szovjetunió néhány terüle­tén már ebben a hónapban megkezdődik. Vlagyimir Iszajev, a Szov­jet Állami Tervbizottság el­ső elnökhelyettese, újévi nyilatkozatában kijelentet­te: az ötéves terv második évében csökkentik az új építkezések számát, de lé­nyegesen növelik a rekonst­rukcióra fordítandó össze­geket. 1977 a fordulat éve lesz a beruházások tervezé­se és finanszírozása tekinte­tében, amennyiben a válla­latok munkáját mostantól csakis a befejezett és át­adott objektumok alapján értékelik. Továbbra is elsőrendű gazdasági fel­adat a fogyasztási cik­kek termelésének bőví­tése és a lakásépítési program következetes végrehajtása. A külpolitikai kommentá­torok egyöntetű megállapí­tása szerint 1976-ban a szo­cializmus nemzetközi pozí­ciói tovább erősödtek, a kelet-nyugati enyhü­lés vonalán azonban las­sulás érezhető, mivel a vezető tőkés hatal­mak belpolitikai gondjaikkal voltak elfoglalva. Az új esz­tendőben viszont, mint Zsu­kov írja a Pravdában „be­hozzuk a lemaradást”. A szovjet diplomácia to­vábbi feladatai közül a va­sárnapi Pravda kiemeli a közép-európai haderőcsök­­kentési tárgyalások ki­moz­­dítását arról a holtpontról, melyre a nyugati fél hibájá­ból több mint egy évvel ez­előtt került. Szovjet szem­pontból változatlanul az érdeklődés homlok­terében marad a genfi közel-keleti konferen­cia összehívása. A szovjet kommentárok ezenkívül kilátásba he­lyezték Leonyid Brezs­­nyev NSZK-beli és francia­­országi látogatását, s emlé­keztettek: Carter amerikai elnök is kifejezte reményét, hogy még az idén találkoz­hat az SZK­P főtitkárával. Bokor Pál XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM­ÁRA: 1,50 FORINT 1977. JANUÁR 3., HÉTFŐ ,P PO­L­I­T­I­K­A­I . H­E­T­I­L­A­P. Enyhülés HÉTFŐN: MÍNUSZ 1­­ PLUSZ 4 FOK 1976 utolsó napján déli, délnyugati irányból keskeny sávban nagyon enyhe levegő áramlott a Kárpát-medencé­be — mondották a Meteoro­lógiai Intézetben. Vasárnap megindult az olvadás, reggel a hóréteg vas­tagsága, a Kisalföld kivételé­vel, országszerte 5—25 centi­méter volt, estére azonban sok leolvadt belőle. Az utak az olvadástól síkosak, a fő­utak jól, a mellékutak nehe­zebben járhatóak. Várható időjárás hétfő es­tig. Változóan felhős idő. El­szórtan havas eső, eső. Meg­élénkülő déli szél. Helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. y/y/////// ////w///////>>ww? r>/////.y/////w////y /////////////>rjmmwA ////////////wwyyvr /////////////////////^ //////////í Petőfi szülőhelyén Ezüstérmes Andrea A 70 éves Ferencsihnél W-prébázzon TOTÓ | a 8. oldalon I Budapesten: 150 ezer lakásigénylő . __ ■ ■—............­ ■ . Kiutalások ’77 Átmeneti lakás egyedülállóknak és öregeknek Befejeződött a fővárosban a lakásigénylések gépi fel­dolgozása. Az idei végered­mény: 150 ezerre emelke­dett a budapesti lakásigény­lők száma. A tanácsok la­kásügyi osztályai most ké­szítik, s február 28-ig nyil­vánosságra hozzák, kifüg­gesztik az 1977-ben lakás­hoz jutók névjegyzékét. A számítógépes összesítés alapján, az összes fővárosi lakásigénylő közül, 1980-ig lakást kap 69 hatgyermekes, 143 ötgyermekes, 414 négy­gyermekes, 2782 háromgyer­mekes és 18 869 kétgyerme­kes család. Az új esztendőben, 1977-ben lakáskiutalást kézbesítenek valameny­­nyi négy, és ennél több­­gyermekes családnak, s mindazoknak a három­­gyermekeseknek, akik 1975 decemberig beadták igénylésüket. A háromgyermekesek lakás­­kérelmének elbírálásában ugyanis az a jóváhagyott, kö­telező elv vezeti a tanács il­letékeseit, hogy igénylők két évnél többet ne várakozza­nak. Az összesítésben sze­replő kétgyermekes családok is folyamatosan jutnak igé­n­y­j­ogosul­ts­águk­n­ak meg­felelő méretű lakáshoz. A Fővárosi Tanács illeté­kesei egy újdonságról is tá­jékoztatták a HH-tt: 1977. ja­nuár elsejétől kezdve a Fővárosi Tanács a fiatal házasokon kívül átmeneti, félkomfortos, illetve szoba-konyhás la­káshoz juttatja azokat az egyedülálló és idős em­bereket is, akiknek nincs lakásuk. Az ötéves terv időszaka alatt 5000 megüresedő kislakással számolnak az illetékesek, ezeket korábban csak olyan fiatal házasoknak utalták ki, akik tanácsi értékesítésű la­kásra jogosultak. Az átmene­ti kislakásra jogosultak kö­rébe most bevonták a taná­csi értékesítésű szövetkezeti és OTP-társaslakásra jogo­sultakat is. A legtöbb felsza­baduló kislakást a VII.,­­a VIII. és a IX. kerületben utalják ki. Átmeneti lakásra csak abban az esetben kell külön igénylést beadni, ha valaki korábbi kérelmében nemmel válaszolt arra a kér­désre, hogy igényt tart-e át­meneti elhelyezésre. A kerü­leti tanácsok 1977. február 28-ig az át­meneti kislakásokhoz jutók névjegyzékét is el­készítik és közzéteszik. k. é. - i Üdvözlet Kubának MOSZKVA: A szovjet veze­tők táviratban üdvözölték Fi­del Castrót, a Kubai Kommu­nista Párt KB első titkárát, a kubai Államtanács és Minisz­tertanács elnökét a köztársa­ság nemzeti ünnepe­n a fel­­szabadulás napja alkalmából. „A Szovjetunióban általá­nos elismerést vált ki a Ku­bai Köztársaság nagymérté­kű hozzájárulása a szocialis­ta közösség egységének és összeforrottságának megszi­lárdításához, valamint a test­véri országok egyeztetett irányvonalának kialakításá­hoz, amely a nemzetközi fe­szültség csökkentésének el­mélyítését, a különböző tár­sadalmi rendszerű államok közötti békés egymás mellett élés elveinek megszilárdítá­sát, a béke állandósítását és a nemzetközi együttműködés fejlesztését célozza. Az impe­rialista, kolonialista és neo­­kolonialista mesterkedések elleni következetes harcával Kuba jogos tekintélyt vívott ki magának az egész világon” — hangoztatja a távirat. SZILVESZTER, 1976 trombitáknak. A kora esti órákig fokozódott a hangulat, hogy azután éjfélkor elérje a tetőpontját. Az átmeneti „KRESZ-szü­­netet” kihasználva, szinte va­lamennyi aluljáró fölött fo­lyamatos volt a gyalogforga­lom, a „csakezérts” az úttes­ten sétálók hada szinte kiszo­rította a tülkölő gépkocsikat. A járművek viszont, a megál­lást egyébként szigorúan tiltó táblák közelében sorakoztak. Valamennyi szórakozóhely, szilveszteri műsort hirdető étterem zsúfolva volt, s meg­tartotta nyitóbálját a Várban a Hilton szálló. Ismert vidéki idegenforgal­mi helyeink is megteltek kül­földi vendégekkel. A hévízi Thermal Szállóban jugoszláv, osztrák és NSZK-beli látoga­tókat fogadtak. A keszthelyi Helikonban, a hazaiakon kí­vül amerikai, argentin, jugo­szláv, olasz, osztrák és svéd turisták várták vidáman az új évet. Telt ház volt az egész évben nyitva tartó balatoni 1976. december 31-én már kora délután megkezdődött a szilveszter a budapesti utcá­kon. Nagy keletje volt az al­kalmi árusoknál a sapkáknak, álarcoknak, s főként a papír szállodákban: több mint két­ezren töltötték a szilvesztert a magyar tenger partján. Tu­risták százai voltak a bükki kirándulóhelyeken, a zemp­léni turistaházakban és egye­bütt. Szilveszteri „idill” az EMKE-aluljáróban Tévézők prömére Jön a központi antennaszabvány Ki lehet „védeni" a vasbetont is Mindazoknak, akiknek a központi tévé­antenna pilla­natnyilag több bosszúsággal — szellemképpel, kásával, szemcsével, vibrálással stb. — szolgál, mint örömmel, bizo­nyára jó újévi hír: még az idén kidolgozzák a központi antennák szab­ványelőírását és a Postavezérigazgatóság (mint hatóság!) külön műsza­ki követelményrendszert is kidolgoz. Ez utóbbi pedig azt az alapvető előírást tartal­mazza, hogy a központi an­tennákkal valamennyi hazai tévé- és rádióműsor vételét lehetővé kell tenni. — Tulajdonképpen egyetlen központi antennával sem len­ne baj, ha azokat jól és szak­szerűen szerelnék fel, s ha rendszeresen karban is tarta­nák — mondta Fucskó Lajos, a Postavezérigazgatóság ügy­osztály vezetője. A valóság­­­­ba­n azonban az a helyzet, hogy az antennáknak nincs igazi gazdája, egy-egy új an­tennát műszakilag nem vesz át senki. Hivatalosan ugyan a tulajdonosok, például: a lakásszövetkezetek és az Ingatalnkezelő Vállalatok dol­ga lenne ez, csakhogy ezek a szervek nem képesek ellen­őrizni: jól vagy rosszul végez­ték-e munkájukat a szerelők. Egyszóval nincs mérési bi­zonylat, amelynek alapján ké­sőbb, az esetleges hibák ke­letkezésekor, rendet lehessen teremteni. — FOLYTATÁS A 3. OLDALON — B. ú. é. k. — az üzemben A gépek mellett töltötték a szilvesztert a folyamatosan dolgozó üzemek éjszakai mű­szakjának munkásai. A diós­győri Lenin Kohászati Mű­veknél az 1-es kohónál pont­ban éjfélkor kezdték meg az új esztendő első adagjának csapolását. Túlteljesítette első újévi műszaktervét a martin­acélmű is. Kaposvárott, Pe­­tőházán és Szerencsen a cu­korgyárak folyamatosan dol­goztak. Kaposvárott eddig ezer vagonnal több cukrot gyártottak, mit tavaly ilyen­kor.

Next