Hétfői Hírek, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-02 / 1. szám

Együtt, közös akarattal az új év sikereiért Losonczi Pál ünnepi köszöntője Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke január 1-én a rádióban újévi köszöntőt mondott. Tisztelt honfitársak! Ked­ves barátaim! Az új eszten­dő első napján szívből kö­szöntöm hazánk minden ál­lampolgárát. Régi hagyo­mány már, hogy újévkor visszapillantunk az elmúlt esztendőre, s annak tanulsá­­gaiból kiindulva előre vet­jük tekintetünket a követke­ző évre. Természetesen a mai ünnepi köszöntőmben nem vállalkozhatom tevé­kenységünk részletes elemzé­sére. Azért sem, mert ezt­ a kö­zelmúltban elvégezték az ar­ra illetékes párt- és kor­mányszervek, s egyidejűleg meghatározták jövő évi ten­nivalóinkat is. A magyar nép 1977-ben is szorgalmas és eredményes munkával járult hozzá or­szágunk gyarapodásához, sa­ját jólétének a növekedésé­hez. A fejlett szocialista tár­sadalom felépítésének nagy nemzeti programja tovább erősítette népünk szocialista nemzeti egy­ségét, tovább növelte a társadal­munkat vezető pártunk poli­tikája iránti bizalmat. Az el­múlt esztendőben a világ ha­ladó emberisége méltó mó­don ünnepelte a társadalmi fejlődés történelmi mérföld­kövét, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzel­mének 60. évfordulóját. A magyar munkásosztály, a magyar nép kezdeményezően járult hozzá a jubileumi munkaverseny nemzeti és nemzetközi kibontakozásá­hoz. Alkotó lelkesedésével, munkasikereivel, eredmé­nyeivel meggyőzően kifejezte szilárd és egyetemes elköte­lezettségét a szocializmus ügye mellett, azonosulását a fejlett szocialista társadalom építésének céljaival. Nem szokásunk eltúlozni eredményeinket, én is a mér­téktartó számadás elégedett­ségével szólok 1977-ben, dol­gozó népünk egyre javuló munkája nyomán új ered­mények születtek, örvende­tesen nőtt a termelés, gyara­podott a nemzeti jövedelem. Javult a munka hatékonysá­ga, fokozódott a termelé­kenység, emelkedett az élet­színvonal. Kimagasló sikerek születtek a mezőgazdaság­ban, eredményesebb, terv­szerűbb munka folyt az ipar­ban, általában az élet min­den területén. A tudomány és a kultúra művelői hasz­nosan segítették nemzetünk gazdagodását. Tisztelet és elismerés il­leti hazánk minden ál­lampolgárát, akik az élet, a munka különböző te­rületein becsülettel helytálltak. Közös munkánk eredmé­nyeinek értékét csak növeli, politikánk helyességét, dol­gozó népünk helytállását tükrözi, hogy a nehezebb külgazdasági feltételek kö­zött is, a legtöbb területen elértük az ötödik ötéves terv első két évére kitűzött célo­kat. A jól végzett munka tuda­tában megállapíthatjuk, hogy gazdaságunk figyelemre mél­tóan fejlődött, életünk ki­egyensúlyozott, hogy maga­biztosan tekinthetünk a jö­vőbe. Jól tudjuk, hogy a­ ­ FOLYTATÁS A 3. OLDALON — agXSSSOQQ xxii. évfolyam, 1. szám ÁRA: 1,50 FORINT 1978. JANUAR 2., HÉTFŐ Szolidaritási nagygyűlés Vasárnap délután nagygyű­lésen juttatták kifejezésre szolidaritásukat a palesztin nép igaz ügye mellett a SZOT szociálturisztikai iroda nem­zetközi rendezvénysoroza­tán részt vevő küldöttségek. Az évenként hagyományos eseménysorozatra ez alka­lomból 900 külföldi szakszer­vezeti vendég érkezett ha­zánkba Ausztriából, Jugosz­láviából, a Német Szövetségi Köztársaságból és Olaszor­szágból. A SZOT rózsadom­bi gyógyüdülőjében rende­zett nagygyűlésen részt vet­tek a Magyar Szolidaritási Bizottság képviselői, Harmati Sándor elnök vezetésével. Jelen volt Abdulla Hijazi, a Palesztin Felszabadítási Front budapesti képvisele­tének vezetője és ott voltak a Budapesten tanuló palesz­tin fiatalok képviselői is. Kiss Károly, a SZOT alelnö­­ke mondott beszédet, felszó­lalt Harmati Sándor, Ab­dulla Hijazi, valamint Savio Antonio, a CGIL munkás­­utazási irodájának alelnöke, a 660 tagú olasz csoport ve­zetője is. ­ Államosítások Angolában LUANDA: Agostinho Neto, az Angola­ Népi Köztársaság elnöke vasárnap elnöki ren­delettel államosított 53 ma­gánkézben levő mezőgazda­­sági vállalkozást, illetve 52 ültetvényt. Hétfőn: Mínusz 3, plusz 2 fok Kép az űrön át Ön mire emlékszik? Sorban állnak gyerekért Totó a 8. oldalon Ilyennek ígérkezik a közellátás 1978-ban romfiból sokhelyütt javítják az ellátást, tojásból folyama­tos és bőséges lesz a kínálat. Számos vidéki kisebb telepü­lésen — ahol eddig nem volt — bevezetik a rendszeres húsárusítást. Újabb ABC- áruházakban árulnak majd sült­ és főtt húsféléket. Ha­sonlóképpen szélesebb kör­ben kívánják megteremteni tejtermékekénl a helyben fo­gyasztás, reggelizés lehetősé­gét. Tovább növelik a közér­tekben a szeletelőgépek szá­mát, így a felvágottfélék áru­sítása kulturáltabb lesz. Hús­ból és­­ húskészítményekből egyébként az idén 6 száza­lékkal több kerül forgalom­ba, mint tavaly. A nyershús 82 százaléka sertéshús lesz. Halból mintegy 7,8 százalé­kos forgalomnövekedés vár­ható, ennek ellenére a nyári hónapokban egyes hazai hal­fajtákból választékhiányra is lehet számítani. Javul az ellátás a bébiételekből. A gyorsfagyasztott termékek közül kevesebb lesz a főze­lékféléből, mivel az ipar a tavalyinál 18 százalékkal ke­vesebbet gyárt. Jónak ígérke­zik az ellátás édesipari ter­mékekből, de egyes cukorka­félékből, finomlisztes áruk­ból, csokoládé- és desszertfé­lékből hiány lesz. A narancs és a banán importja mintegy 10 százalékkal növekszik. Ruházati cikkekből 6 szá­zalékkal több kerül forga­lomba. Az eddiginél jobb lesz a cipő-, a csecsemőruhá­zati, a konfekcióruha-ellátás. Több lesz az olcsóbb cikk. Ugyanakkor nagyobb válasz­ték ígérkezik a drágább di­vatárukból is. Vas-műszaki cikkekből a budapesti tapasztalatok alap­­— FOLYTATÁS AZ 5. ODALON - Mit ígér a belkereskedelem 1978-ra? Lesz-e elegendő élelmiszer, vegyi- és műszaki cikk, milyen termékeket impor­tálnak, miként készül fel a vendéglátás, milyen intézkedése­ket tesznek az ellátás javítására? A Belkereskedelmi Minisz­tériumban elmondták: 1978- ban a szükséges termékek több mint 80 százaléka ha­zai, s mintegy 20 százaléka importból származik majd. Jövőre 13 százalékkal több fogyasztási cikket importá­lunk a szocialista országok­ból, s mintegy 8 százalékkal többet a tőkés országokból. Az élelmiszerek közül ha­ Külügyminisztereket várnak Moszkvába — Telexjelentésünk — MOSZKVA: Békét hoz-e az új esztendő az emberiség szá­mára? — a kérdést természe­tesen gyakran teszik fel Moszkvában is újév táján. A szovjet emberek megalapozott derűlátással tekintenek a jö­vőbe. A népek közötti barátság erősítésére irányuló kipró­bált elvi politika a jól is­mert sikereket eredményez­te. Nincs szükség semmilyen „bűvös kristálygömbre” ah­hoz, hogy megtudjuk, milyen külpolitikát követ a Szovjet­unió 1978-ban. Világosan szólt erről Leonyid B­­jzs­­nyev a Pravda tudósítójának adott nyilatkozatában: „A S­zvjetunió erőfeszítései a jövőben is arra irányulnak, hogy végérvényesen kiküszö­böljék a nukleáris háború ve­szélyeit, megszilárdítsák a nemzetközi kapcsolatokban végbement változásokat, el­mélyítsék az enyhülést, ki­szélesítsék, az államok közöt­ti békés együttműködést.” Ez a külpolitikai program az egész haladó emberiség tá­mogatására talál. A szovjet főváros diplo­máciai köreiben figyelemre méltónak tartják, hogy alig 48 órával James Carter var­sói látogatása után Moszk­vába várják Emil Wojtaszek lengyel külügyminisztert. Ugyancsak január első felé­ben, pontosan két évvel Andrej Gromiko legutóbbi tokiói tárgyalásai után láto­gat a szovjet fővárosba Szo­­noda Szunao, a japán dip­lomácia újonnan kinevezett vezetője. S ha ehhez hozzá­tesszük, hogy az új esztendő első negyedévére teszik Leo­nyid Brezsnyev közelgő bon­ni látogatását, akkor teljes joggal elmondható, hogy a szovjet diplomácia semmit sem veszít lendületéből, kez­deményezőkészségéből, ru­galmasságából. Pék Miklós Százezrek karneválja köszöntötte 1978-at Az új esztendő első „elsői” 'Valsó'ni i ——. ——— - - i' A visszaszivárgó tél had­üzenetével, heves széllökések­kel kezdődött az óév búcsúz­tatása a fővárosban. A karne­vált és a sportot kedvelő pes­tieket azonban ez csöppet sem zavarta: Szilveszter dél­előttjén csaknem négyezer önfeledt trombitás kereke­dett fel a Kisstadionba, hogy tanúja lehessen a zené­szek, focisták és öttusázók hagyományos jégkorong pa­rádéjának. Az FTC hokissá vedlett labdarúgóinak kapu­ját Ebedli Zoltán, míg a ze­nészekét Koós János védte. Ebedli volt az ügyesebb, mert remek vetődéssel kifogott egy időntúli büntetőt és ezzel csa­patát tornagyőzelemhez jut­tatta. A nézők csak ámulták, hogy Martos Győző, Nyilasi Tibor, Bálint László, az öttu­sázó Maracskó és az Expressz zenekar szólógitárosa Sóly­mos Antal milyen remekül bánik a hokiütővel. ★ A Budapesti Rendőrfőka­pitányság az autók várakozá­si tilalmának feloldásával és az aluljárók feletti gyalogos közlekedés engedélyezésével adott zöld utat, a nagykörúti karneválnak. Trombitáltak kicsik és trombitáltak na­gyok, s ahogy ez már hosszú évek óta szokásos, a főváro­siak kitódultak az utcákra.­ Talán csak Kojak felügyelő szombat esti nyomozása „eny­hítette” a forgalmat, kilenc óra után azonban újult erővel folytatódott a felvonulás. Zsúfolt éttermek, presszók,­­ dióhéjban ez jellemezte a szórakozó fővárost. Az Állami Biztosító szék­házában 0 és egy óra között pontosan huszonkétszer csön­gött a telefon: ennyi újszü­lött jött világra vidéken és Budapesten. A vidéki kisma­mák alaposan lepipálták a fővárosiakat, ugyanis a buda­pesti kórházakból mindössze két újszülöttet jelentettek. Talán már ez is természetes: az újszülöttek versenyében a lányok diadalmaskodtak 13:9- re. Az Állami Biztosító több mint másfél évtizedes hagyo­mányt folytatva, ezúttal is 20 — FOLYTATÁS A 3. OLDALON — 213 halott Tengerbe zuhant a repülőgép A levegőben robbant fel a Boeing BOMBAY­ Röviddel a fel­szállás után vasárnap felrob­bant és az Arab-tengerbe zu­hant az Indiai Légitársaság­nak egy Boeing-747 típusú utasszállító repülőgépe — je­lentette a Samachar indiai hírügynökség. A gép a Bom­bay melletti Santa Cruz lé­gikikötő betonpályájáról in­dult Dubaiba. Felszállás után a repülőtér irányító központja elvesztette a kap­csolatot a Jumbo kapitányá­val. A repülőgép fedélzetén 190 utas és 23 főnyi személyzet tartózkodott. Az első jelen­tések szerint senki sem élte túl a katasztrófát. Szemta­núk elmondották, hogy a gép még a levegőben felrobbant, majd a tengerbe zuhant, hat kilométerrel az indiai part­tól. A szerencsétlenség szín­helyére mentőhajók siettek. A vizsgálatot azonnal meg­indították, de egyelőre sem­mit sem tudnak a katasztrófa okáról. Olaj Párizs közelében ? PÁRIZS: Olaj után kutat­nak a franciák fővárosuk kö­zelében. Párizstól 70 kilomé­terre az első fúrások sikerrel jártak. 1835 méter mélyen kőolaj nyomaira bukkantak. A kutatók, akik 2800 méter mélységig akarják folytatni a fúrásokat, óvatosan nyilat­koznak. Szerintük korai vol­na biztosra venni, hogy Pá­rizs környéke a „fekete arany” új lelőhelye.

Next