Hétfői Hírek, 1978. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1978-07-03 / 27. szám

Orenburgból: ötös Szeptembertől „él" a kompreszorállomás Hatalmas „harapás” a Zbrucs folyó partján, a domboldalon: egymillió köb­méter agyagos földet távolí­tottak el Guszjatyinban a Szövetség gázvezeték magyar építői. Helyén már ott kéklik a kompresszorállomás hét épülete. — Két turbina már meg­érkezett, most várjuk a második szállítmányt, Lenin­­grádban már vasútra is rak­ták — magyarázza Paliga Frigyes, az ÉVM miniszteri biztosa. — Egy turbina sú­lya 64 tonna, helyszínre jut­tatásához különleges pályát építünk. A laza talajt „meg kellett fogni”: hat hónap alatt 2000 cölöpöt vertek a földbe a 22-es Állami Építő­ipari Vállalat munkásai. Most kezdődik a kompresz­­szorállomás vezérlésével, irá­nyításával kapcsolatos kü­lönböző mély aknák, hőtáv­vezetékek, kábelrendszerek építése. A guszjatyini kompresszor­állomás üzembe helyezésé­nek határideje 1979 márciu­sa. A bogorodcsáni komp­resszorállomást pedig idén szeptemberben kell üzembe állítani, hogy a gáz próba­­szállítása megkezdődhessék. Ez meghatározója a csaknem 2700 kilométeres orenburgi gázvezeték sikeres próbájá­nak, s annak, hogy a vezeték a negyedik negyedévben már gázt adhasson. Most toboroz­zák az üzembe helyezéshez a különleges képzettségű, tur­binákhoz, elektronikához ér­tő szakembereket... Pénteken 2500 dolgozó képviseletében 150 építő szo­cialista és munkabrigád ve­zetőjének tanácskozásán, már a „célegyenes” volt a téma. Teljesíteni a programban meghatározott feladatokat — határidőre. Huszton, Guszja­tyinban és a legexponáltabb kompresszorállomáson, itt Bogorodcsániban. — Eddig a szovjet fővállal­kozó ötös osztályzattal illette az eddig átadott lakásokat, óvodákat ,s egyéb létesítmé­nyeket. A többi szakasz előtt ezzel mi vezetünk, jól vizs­gáztunk — summázza Bár­sony János, az ÉVM építés­ügyi főosztályának vezetője. — Most még jobban kell együttműködniük építőknek, szerelőknek, beruházóknak, hogy semmi ne zavarhassa meg a „Szövetség gázvezeték” határidőre, kiváló minőség­ben való átadását M. Szabó Imre Pinochet bukik?­ Az USA visszarendelte chilei nagykövetét MEXIKÓVÁROS: Nincs ki­zárva a lehetőség, hogy Pino­chet tábornokot, a chilei fa­siszta junta vezérét, a közeljö­vőben más, a véres bűncselek­ményekben kevésbé kompro­­mittált személlyel váltják fel — állapítják meg latin-ameri­kai politikai megfigyelők. Santiagóban és külföldön egyaránt híreszteléseik ter­jedtek el Pinochet elkerülhe­tetlen leváltásáról. Megne­vezik valószínű utódját is, Brady dandártábornok sze­mélyében. Valószínű, hogy az Egyesült Államok is arra a következtetésre jutott, hogy Pinochet el­játszotta szerepét. A Washington Post két fel­hívást intézett a junta vezé­réhez, hogy mondjon le, az Egyesült Államok chilei nagykövetét pedig „konzul­tációs céllal” visszahívták Washingtonba. Pinochet és környezete az utóbbi napokban több cáfolatot tett közzé a vezetésben végbemenő változásokról, és a junta tagjainak állítóla­gos egységéről. ... __ Nem elegendők az USA szép szavai Pravda-cikk az ENSZ-közgyűlésről . MOSZKVA: Az ENSZ köz­gyűlés rendkívüli leszerelési időszakának eredményéről a Pravda vasárnapi száma meg­állapítja: a tanácskozás meg­mutatta, hogy az államok vég­céljáért leszerelés folyamatá­ban a,hatékony nemzetközi el­lenőrzés melletti általános és teljes leszerelés megvalósítása. Ezen belül elsőrendű je­lentőségű a fegyverkezési hajsza megszüntetésének út­­ján a hatékony nukleáris le­szerelési intézkedések meg­valósítása és az atomháború elhárítása. A közgyűlés ülésszaka ki­emelte — hangsúlyozza a cikkíró —, hogy a lehető legrövidebb időn belül össze kell hívni a leszerelési világ­­konferenciát, amelynek megrendezését — mint isme­retes —, a Szovjetunió indít­ványozta. Az SZKP lapja jóváhagyó­­lag megemlíti, hogy Carter amerikai elnök legutóbb ki­fejezte óhaját az enyhülés és a leszerelés felé haladásra. A szép szavak mégsem elegen­dők, konkrét tettekre van szükség, ilyen tettekre vár a washingtoni kormányzattól mind az amerikai, mind a nemzetközi közvélemény. Carter hatni próbál Izraelre WASHINGTON: Carter el­nök, egy sajtótalálkozón ismét a genfi közel-keleti értekezle­tet emlegette béketárgyalási fórumként, arra az esetre, ha a jelenlegi diplomáciai erőfeszí­tések az egyiptomi—izraeli párbeszédek folytatására ku­darcot szenvednének. „Mondale alelnök izraeli és egyiptomi tárgyalásai után az amerikai diplomácia — közvetítőként — újabb, most már végleges egyiptomi ja­vaslatokat juttat majd el Iz­raelhez” — jelentette ki Car­ter és hozzátette: fel van készülve arra, hogy az izrae­liek ezeket is elutasítják majd. Egyes megfigyelők szerint a nyilatkozat a célból történt csupán, hogy nyomást gyako­roljon Izraelre, nagyobb rugalmasságra ösztökélje a Begin-kormányt. Jemen Észak, Dél ellen KAIRO: Észak-Jemen kérte a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kizárását a 22 arab országot tömörítő Arab Ligából. Megfigyelők valószínűtlen­nek tartják, hogy az arab külügyminiszterek helyt ad­janak Észak-Jemen kérésé­nek, az Arab Liga alapok­mánya szerint ugyanis a ki­záráshoz egyhangú határozat szükséges, hat tagország — Algéria, Líbia, Szíria, Irak, Dél-Jemen és a PFSZ — azonban nyilván nem járul hozzá a kizáráshoz. Pénzhamisítás BELGRÁD: Hamis 500 di­­nárosok árasztották el a trieszti feketepénzpiacot, és tetemes részük át is jutott Jugoszláviába. A Nemzeti Bank közleményben hívta fel a lakosság figyelmét a forgalomba került majdnem tökéletes hamisítványokra. Egyelőre ismeretlen készítő­jük bámulatos kézügyesség­gel rendelkezhet, de a jelek szerint a helyesírással már hadilábon áll. A nyomómat­ricán a Beograd szóra ékeze­tett tett­ a „B” betű fölé. Így különös ismertetőjellel látta el a hamis bankókat, s ezzel megkönnyítette a pénzügy­őrök és a rendőrség munká­ját Francia rágalmak, MOSZKVA: A TASZSZ szovjet hírügynökség hírma­gyarázója vasárnapi kommen­tárjában felhívja a figyelmet arra, hogy a francia állami te­levízió az utóbbi időben pro­vokációs szovjetellenes mű­sorsorozatot sugárzott. Olyan személyek zúdítottak durva rágalmakat a Szovjet­unió afrikai politikájára, mint Smith rhodesiai mi­niszterelnök és Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbiz­tonsági főtanácsadója. A TASZSZ megállapítja: a mű­sorsorozat időpontjának meg­választása nem tekinthető vé­letlennek. Nyilvánvaló célja, hogy rágalmakkal elvonják a franciák figyelmét azokról az akciókról, amelyeket maga a francia kormány hajt végre Afrikában. Vizsgára készülnek a magyar űrhajósok — FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL — A kísérleteknek rendkívül nagy a népgazdasági jelentő­ségük, és még nagyobb lehet a jövőben. A tudományos szakértők nem tartják kizárt­nak, hogy a jelenlegi kristá­­lyosítási kísérletek eredmé­­nyei alapján már az 1990-es években megindulhat az első vi­lágűr-nagyüzem félvezető kristályok gyártására, mégpedig „iparszerű” körül­­mények között. Hozzávetőle­ges becslések szerint terme­lése egy év alatt bőven fe­dezné az egész kutatási prog­ram alapvető költségeit. Nem kisebb népgazdasági hatása van az olyan munkák­­nak is, mint a Föld és a vi­lágóceánok fényképezése. Mint kiderült, a különleges felvételek igen pontosan jel­zik a halrajok vándorlását. Vagyis a világóceánokon dolgozó halászflották pontos „hal­térképet” kaphatnak a világűrből. A szibériai nyersolaj- és földgázkutatáshoz a felvéte­lek éppúgy segítséget adnak, mint a folyamszabályozáshoz, vagy a talajerózió megaka­dályozásához. . . A csillagvárosi nemzet­közi űrhajós tanfolyam ma­gyar és más nemzetiségű részvevői számára már nincs nagyon távol az első vizsga­­időszak, mikor az általános ismeretekből és a Szojuz űr­hajó kezeléséből kell vizs­­gázniok. Ha ez sikerült, meg­kezdődik a tanfolyam máso­dik része, ahol már elsősor­ban az űrállomás ismerete, az ott végzendő munkák begya­korlása a fő tantárgy.­­ A Szojuz—30 űrhajósainak utazása egyébként már-már túljutott a félidőn — rövidesen megkezdődik a Szaljut—6-on összegyűjtött anyag csomago­lása és a költözködés a visz­­szatérő űrhajóba. Kis Csaba Taxistop Intézményesítik Belgium­ban az autóstopot. Illetéke­sek kiszámították, hogy egy­­egy autó áltagosan csupán 1,3 utast szállít, ami — energiaválság, üzemanyag­­hiány idején — hallatlan pazarlás. Az önkéntesen je­lentkező autósokat és a stopolni szándékozókat „Ta­xistop” szervezetbe tömörí­tik, amelyre már áldását adta a közlekedésügyi mi­nisztérium is. Évi 130 fo­rintnak megfelelő összeg ellenében jelvényt kapnak kocsijuk szélvédőjére az autósok; hason­ló­ -összeget fi­zetnek a stopotok a kék­­fehér színű műanyag táb­láért, amelyre fölírva fel­mutathatják úticéljukat. Az utasok 100 kilométerig kilométerenként 65 fillér­­nyi, minden további kilo­méterért már csak 30 fil­­lérnyi díjat fizetnek a gép­kocsi vezetőjének, aki azon­ban nem köteles minden stopást felvenni. ­ Sikeresnek mondható újítást vezettek be a giesse­­ni (NSZK) egyetemi nőgyó­gyászati és szülészeti klini­kán: a csecsemőket születé­sük után azonnal anyjuk gondjaira bízzák. Az újszü­lött ágyát anyja ágya mellé helyezik, az anya pályázhat­ja, teheti tisztába csecsemő­jét és mérheti meg súlyát. Az ápolónők egyre inkább a tanácsadó szerepét veszik át, a kismamák pedig a kórhá­zat elhagyva, sokkal maga­biztosabbak kicsinyeik ellá­tásában.­­ Huszonöt százalékkal emelkedett az Egyesült Álla­mokban 1973 óta a magukat sterilizáltató házaspárok szá­ma, a National Center for Health Statistics Washing­tonban közzétett adatai sze­rint. A George Washington Egyetem Orvosi Központja által végzett tanulmány pe­dig azt állítja, hogy a steri­lizálás a fogamzásgátlás leginkább elterjedt módja a világon. Eddig kereken 80 millió házaspár sterilizáltat­­ta magát, míg fogamzásgátló tablettát 55 millió nő szed rendszeresen. ♦ „Bankrablás miatt zár­va!” — az elmúlt kilenc hó­nap folyamán már negyed­szer fogadja ilyen feliratú tábla a legnagyobb dániai takarékpénztár albertslun­­deni fiókjának ügyfeleit. Öt év alatt hatszor követtek el fegyveres rablótámadást az intézmény ellen. Legutóbb egy géppisztolyos, álarcos fiatalember vitte el a pénz­tár tartalmát, magyar pénz­ben számolva 400 ezer fo­rintot. ♦ Elkészült az első öt bol­gár villanyautó egy szófiai tudományos kutató intézet­ben. A villanyautó maximá­lis sebessége mintegy 50 ki­lométer óránként, s egy fel­töltéssel 60—80 kilométert képes megtenni. Az akkumu­látorok percek alatt cserél­hetők. E korszerű, zajtalan közlekedési eszközt a keres­kedelem és a kommunális szolgáltatások céljára szán­ják, áruszállításra, valamint üdülőhelyeken a vendégek utazhatnak vele. ♦ Gyorsan fejlődnek Ku­ba és Tanzánia kapcsolatai. A szocialista szigetország számos ipartelep, köztük cu­korgyári kombinát, valamint iskolák építésében nyújt se­gítséget afrikai partnerének. A tudományos együttműkö­dés keretében, Tanzánia ké­résére valószínűleg egy év­ről két évre hosszabbítják meg a kubai orvosok szerző­dését is. ♦ 800 millió dollárért vá­sároltak a múlt évben kül­földi tőkések szántóföldeket az Egyesült Államokban. Ezért most egyre több USA- állam foganatosított védő­­intézkedéseket a túlzott külföldi beáramlás ellen. Missouri államban külföldi legfeljebb öt acre (két hek­tár) földterületet vásárolhat és rövidesen hasonló korlá­tozást léptetnek életbe Iowában és Illinoisban is. Az amerikai ingatlanok iránt érdeklődők jelentős része nyugatnémet. ♦ Négy hónapi börtönre ítélték Rómában az ismert olasz újságírónőt, Oriana Fallacit. Egyik cikksorozatá­ban azt állította, hogy Paso­­linit, a világhírű filmrende­zőt előre megfontoltan egy terrorcsoport gyilkolta meg, amely mögött jobboldali ra­dikális személyek álltak. Az újságírónő megtagadta in­formátorai megnevezését. A rendőrség annak idején azt állította, hogy a rendezőt egy veszekedés során, egy Giu­seppe Palosi nevű fiatalem­ber ölte meg, akit ezért tíz évre ítéltek. Faliad felleb­bezését az illetékes bíróság elutasította, ezért most a legfelső fellebbezési bíróság elé viszi az ügyet. Nyári javaslat, síugróknak (A moszkvai Szmenából) VIZIPARADER SKÁLÁBAN! Skála műanyag horgászcsónakok kerti úszómedencék, és gumicsónakok vízi sportfelszerelések ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT BEMUTATÓJA A SKÁLÁBAN Budapesten, Székesfehérváron és Szombathelyen. skála telex © Vallási alapon álló újabb kormányellenes tün­tetések zajlottak le az el­múlt két napban az Irán nyugati részén levő Ker­­manshah városában. (UPI) © A bécsi Hofburgban megtartotta első ülését a nők világkonferenciájának előkészítő bizottsága. A konferenciát 1980-ban Te­heránban tartják, az ENSZ által kezdeményezett „Nők évtizede” keretében. (TASZSZ) @ Valery Giscard d’Es­­taing francia elnök hivata­los spanyolországi látogatá­sának befejeztével visszaér­kezett Párizsba. (Reuter)­­ Az első lengyel állam­polgár űrrepülése alkalmá­ból a lengyel posta két cím­letből álló sort bocsátott ki. (TASZSZ) 0 Gustdur Okcuni török külügyminiszter a jövő hé­ten Indiába utazik, hogy a török—indiai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyaljon. (TANJUNG) © A maribori repülőtér július 1-én — kéthónapi időtartamra — átvette a ljubjanai repülőtér­­ teljes légiforgalmát. A ljubjanai repülőteret ugyanis teljesen újjáépítik és korszerűsítik. (TANJUNG)­­ Két halálos áldozata volt szombaton a törökor­szági politikai zavargások­nak, és ezzel az utóbbi egy hónapban elkövetett politi­kai merényletek halálos ál­dozatainak száma ötvenre emelkedett. (AFP)­­ Kína népességnöveke­dését évi 1 százalékkal igyekszik leszorítani — je­lentette ki Li Hszien-nien, a kínai KP Központi Bi­zottságának alelnöke, az ál­lamtanács alelnöke, az ál­lamtanács családtervezési bizottsága által rendezett háromnapos konferencián (Új-KÍNA) Egy mongai - egy hír Nyugatnémet kézbe került a 110 éves svájci, schaffhau­­seni IWC óragyár, az NSZK- beli VDO Adolf Schindling AG „Instek” nevű leányválla­lata vette meg. A Mar­uha­­nat szív a Pentagon bizalmas felmérése szerint az amerikai szárazföldi hadsereg tisztesei­nek 31 százaléka, s 7 százalé­kuk még erősebb kábítósze­rekkel él. -1­­9 millió 549 ezer napilapot vásároltak Francia­­országban az olvasók tavaly, 1 millió 780 ezer példánnyal ke­vesebbet, mint tíz éve; a te­temes csökkenést részint az újságárak emelkedésével — 1967-ben 40 centimes, 77-ben 1 frank 60­0, részint a rádió és a tévé konkurenciájának tulajdonítok.

Next