Hétfői Hírek, 1983. január-június (27. évfolyam, 2-26. szám)

1983-01-10 / 2. szám

NSZK Minden lehetséges a márciusi választáson — FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL — A tartományokban koráb­ban dinamikusan előretörő zöld baloldali tömegmozga­lom esélyei is romlottak az­óta, hogy az SDP kormány­pártból ellenzéki párttá vált, és a zöldekéhez hasonló jel­szavakkal próbálja meghódí­tani a közös választói bázis ingadozó részeit. A zöldek várhatóan öt százalék körüli eredményt érnek majd el. Mindezek alapján, könnyen meglehet, hogy a márciusi vá­lasztás nyomán kétpártrend­­szer jön létre az NSZK-ban. Mivel azonban az alkotmány értelmében az öt százaléknál kevesebbet elért pártok ered­ményét „semmisnek" kell te­kinteni, lehetséges, hogy az érvényes szavazatok mintegy 92 százalékot tesznek majd ki, így a két nagy párt valame­lyike már 46 százalékkal is megszerezheti az abszolút többséget. Follinus Könyves János Cselekvési program a munkafegyelemért MOSZKVA — Tehát két ember hiányzik majd csak­nem egy órán át a mun­kából — állapította meg a szovjet televízió híradó­műsorának riportere, ami­kor a gyárudvaron megál­lított, s úti cél­ja felől kérde­zett dolgozóktól azt a vá­laszt kapta, hogy a szom­széd műhelybe tart, meg­beszélni valami fontos sze­mélyes dolgot barátjával. Az elmúlt héten vetített riport csak egy volt a szovjet sajtónak a munkahe­lyi, termelési fegyelem kérdé­seivel foglalkozó, az utóbbi időben igen megszaporodott anyagai közül. Mint a legkülönbözőbb mű­fajú újságcikkek, rádióadá­sok és tv-műsorok is jelzik, a Szovjetunióban ma ország­­szerte komoly lépéseket tesz­nek annak érdekében, hogy megszilárdítsák az eredmé­­­nyes, hatékony gazdasági munka fointos előfeltételének tekintett termelési fegyelmet. Hangsúlyt helyezett erre a kérdésre már az SZKP Köz­ponti Bizottságának a múlt év novemberében megtartott ülé­se is. Jurij Andropov főtitkár a KB-plénumon mondott be­szédében nyomatékosan kije­lentette, hogy határozott har­cot kell vívni a munkafegye­lem megsértésének minden formája ellen, s el kell érni, hogy a rossz munkavégzés, a felelőtlenség, a munkaköri kötelezettségek elhanyagolása pontosan tükröződjön az ille­tő dolgozó keresetében, szol­gálati beosztásában, erkölcsi megbecsülésében. S hogy a munkafegyelem megszilárdítását a szovjet gazdaság irányítói nem gyor­san letudandó kampányfel­adatnak, hanem hosszabb táv­ra szóló, átgondolt cselekvést igénylő programnak tekintik, azt jelzi az e kérdésről az SZKP Központi Bizottságá­ban pénteken rendezett ta­nácskozás is. Ezen a Szovjet­unió minisztériumainak és a gazdasági tevékenységet irá­nyító országos hatáskörű szer­veinek vezetői vettek részt. Az értekezleten hangsú­lyozták, hogy a munkahelyi fegyelem megszilárdítása az egyik, legfontosabb gazdaság­­politikai feladat. Olyan mun­kahelyi légkört kell kialakí­tani, amelyben a dolgozó kol­lektívák egyszerűen nem tű­rik el a tessék-lássák munka­végzést, a puszta jelenlétet a munkahelyem. -.­Az értekezlet résztvevői ugyanakkor azt is megállapí­tották, hogy helytelen volna csupán a dolgozókra hárítani a felelősséget a munkahelyi fegyelem megsértéséért. Azért, hogy az ennek kikü­szöböléséhez szükséges felté­telek rendelkezésre álljanak, fokozott felelősség terheli az egyes minisztériumok, orszá­gos hatáskörű irányító szer­vek vezetőit. Nekik a jövőben még többet kell tenniük azért, hogy megteremtsék a folya­matos munkavégzés szerve­zeti és gazdasági feltételeit Fazekas László ­ Kambodzsai krónika Egy távoli ország gyermekeiért — Rambután? — mutoga­tott a kézzel-lábbal hadoná­szó férfi a Phnom Penh-i piacon a nagy vesszőkosár­ban lapuló piros szőrű gyü­mölcsökre. A töpörödött pia­ci árus rémülten meredt rá, s félénken bizonygatta: szao­­mao. Dr. Simon László, a Kambodzsában dolgozó ma­gyar csoport orvosa kevere­dett ilyen „nyelvi vitába” a piacon. (Az ominózus alma­szerű gyümölcsöt a kambod­zsaiak ugyanis szao-maónak, a kínaiak rambutánnak, a vietnamiak pedig csom-csom­­nak nevezik itt.) ★ Kambodzsa festőjén szép ország. Őslakói a khmerek — a gyötrelmek, s a megaláz­tatások kora után — most az újjászületés napjait élik. Eb­ben a munkában segítők is akadnak: szovjetek, NDK- sok, magyarok. Hazánk az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság kezdeményezésére egy gyermekváros építését vál­lalta, melyet a KISZ KB szervez és irányít. Mi adjuk az építőanyagot, a berende­zéseket, az oktatási eszközö­ket, az építő szakmunkáso­kat. Olyan komplexum ké­szül, ahol nemcsak laknak, hanem tanulnak is a gyere­kek, majd 16 évesen szak­munkás-bizonyítvánnyal a kezükben lépnek ki az élet­be. Az intézmény pedagógiai rendszerét dr. Barna Lajos, a Fóti Gyermekváros igazga­tója dolgozta ki. — A fővárostól 30 kilo­méternyire, Kompong Kan­­tountban épül a gyermekvá­ros — mondja Szűcs László, a KISZ KB építésszervezési irodájának vezetője. — A Pol Pot idején romhalmazzá vált volt pedagógiai főiskola húszhektáros területén való­sítják meg ezer árva gyer­mek otthonát. Az első magyar KISZ-cso­­port hathónapi kemény mun­kával hozta tető alá az épü­leteket. ők most itthon pi­hennek. A második csoport a hét vég­én utazik, s tagjai között villany- és vízvezeték­­szerelők is lesznek. — Eleinte mindannyi­unkat megviselt a szokatlan klíma — veszi át a szót Édes Zol­tán csoportvezető. — A mun­kabeosztást, s az étrendet a helyi viszonyokhoz kellett alakítanunk. A legnagyobb forróságban — 11 és 14 óra között — mi is pihenőt tar­tottunk. A hazai ízekről ma­gyar szakácsunk gondosko­dott és mi a kambodzsai se­gédmunkások élelmezéséről. Igaz, nekik sokszor nem íz­lett a magyaros étel. Hogy milyen emberek? Nyugodtak, türelmesek, lele­ményesek. A hangos szótól megrettennek, a mosolytól készségesek. Leleményessé­gükre jellemző, hogy minden hulladékanyagot hasznosíta­nak. A kikötőből „szerzett” hungarocell lapokat például benzinben feloldják, s az így nyert péppel javítják házai­kat. A műanyag fóliákat is újraolvasztják, s­­marmon­­kannát készítenek belőle. A víz ugyanis itt nagyon nagy kincs, s a családok vízveze­ték híján ebben tárolják a folyadékot. Legkedveltebb ételük a vízben főtt rizs, nyakon öntve erjesztett hal­lével és csili­paprikával íze­sítve. ★ Megszerették a magyarokat Kambodzsában. Csoportjuk mikrobuszát munkába menet mindig hangos üdvrivalgás­sal köszöntik a falvak lakói. Ferenczi Annamária Nicaragua Titkos hadművelet MANAGUA. A nicaraguai külügyminisztérium határo­zottan tiltakozott Washing­tonnál a Reagan-kormány támogatását élvező ellenfor­radalmi erők újabb bűntette miatt. Mint az Egyesült Álla­mok külügyminisztériumához intézett jegyzék elmondta, ja­nuár 7-én somozista bandi­ták behatoltak Nicaragua egyik északi tartományába, bestiális módon meggyilkol­tak két parasztot, majd visszatértek hondurasi tá­maszpontjukra. A vietnami háború óta legátfogóbb titkos hadműve­let céljaira használja fel Honduras területét a CIA — mutat rá vasárnapi számá­ban a Pravda, a Honduras területéről Nicaragua ellen indított támadásokkal kap­csolatban. Idézi a The New York Times című lapot, amely szerint a Hondurasból kiin­duló fegyveres akciókat az Egyesült Államok ottani nagykövete irányítja. TÖRÖKORSZÁG lakóházba rohant az expressz ISZTAMBUL. Szombaton este Isztambultól mintegy 200 kilométerre, lakott területen kisiklott és egy lakóházba rohant az Isztambulból An­karába tartó expresszvonat. A ház egyik lakója életét vesztette, az expressz utasai közül tizenegyen megsérül­tek. A szerencsétlenség után csaknem 24 órán át szünetelt a forgalom a rendkívül fon­tos vasútvonalon. ­ Országos jellegű tün­tetést rendezett a hét vé­gén az Olasz Kommunista Párt a kábítószer-fogyasz­tás rohamos növekedése el­len. Mintegy 20 ezer ember érkezett az ország minden részéből Ravennába és ott nagygyűlésen vett részt. (TASZSZ)­­ Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke a jordániai fő­városba érkezett és meg­kezdte a Libanon elleni iz­raeli támadás óta negyedik tárgyalássorozatát Husszein királlyal. (AFP) Nem pokolbeli táj — vulkánfelhők a Hawaii-szigetek felett. A Kilauea tűzhányó január 7. óta ontja belsejéből a tüzet, lávát és a forró, fehér gőzgomolyokat. A kitörés egyelőre nem fenyeget lakott területeket, de a környékről mégis sokan elmenekülnek. Jgr­(MTI — Telefoto) kis ■t telex © A salvadori hadügymi­niszter állítása szerint Pe­rez ezredesnek, Cabanas tartomány katonai, pa­rancsnokának a lázadása elszigetelt marad. (Reuter)­­ Vasárnap hajnalban 119 izraeli arabot tartóztat­tak le Tel Avivban, miután előző este ismeretlen tette­sek kézigránátos merényle­tet hajtottak végre egy autóbusz ellen. Az utasok közül tizenketten megsebe­sültek. (AP)­­ Nyugat-európai kör­útjának befejeztével, vasár­nap visszaérkezett Tokióba Abe Sintaro japán külügy­miniszter. Az első japán ér­tékelő kommentárok sze­rint a tárgyalásokon egy jottányit sem sikerült csök­kenteni a Közös Piac és Japán kereskedelmi ellen­téteit. (MTI)­­ Csao Ce-jang kínai miniszterelnök vasárnap 11 országot érintő afrikai kör­útjának kilencedik állomá­sára, Zimbabwébe érkezett. A repülőtéren, érkezésekor az üdvözlésére összesereg­­lettek halálra tapostak öt személyt. (AP)­­ A közép-amerikai helyzet lesz az egyik leg­fontosabb téma, amelyet az el nem kötelezett országok koordinációs irodájának Managuában ma kezdődő rendkívüli miniszteri ülé­sén megvitatnak — mon­dotta a nicaraguai főváros­ban Isidoro Malmierca ku­bai külügyminiszter. Meg­tárgyalják a Falkland (Mal­vin)-szigetek ügyét is. (AFP)­­ A hét végén Panama­városban tanácskozott Pa­nama, Mexikó, Venezuela és Kolumbia külügyminiszte­re arról, hogy miként lehet­ne biztosítani a békét Kö­­zép-Amerikában. A részt­vevők Mexikó és Venezuela közösen beterjesztett javas­latait vitatják meg. (UPI)­­ Ausztrália két államá­ban a hét végén négy em­ber vesztette életét és nyol­can sebesültek meg bozót­­tüzek következtében, ame­lyeket — a rendőrség fel­tevése szerint — gyújtoga­tás idézett elő. (Reuter) A világ 4 tájáról ♦ A Nemzetközi Csillag­kutató Központ jóváhagyta, hogy a legújabban felfede­zett, 2371. számú kisbolygót Georgi Dimitrovról nevezzék el. A 15 kilométer átmérőjű, s a Napot 366 millió kilomé­ter sugarú körpályán 3,8 év alatt megkerülő bolygót a le­­ningrádi Tamara Szmirnova csillagásznő találta meg az űrben, s a „Dimitrov” elne­vezést segítői, bolgár aspi­ránsok és egyetemisták irán­ti hálából javasolta — jelenti a Sofiapress. ❖ Újból visszatér a villa­mos Párizs peremvárosaiba. A francia fővárosban 1937- ben szüntették meg az utol­só villamosjáratot, Párizs és peremvárosai között a tö­megközlekedést autóbuszon és — főként — metrón bo­nyolítják le. A közutakon azonban gyakoriak a „du­gók”, a torlódások, az autó-, teherautó- és autóbuszforga­lom sokszor megbénul. Az il­letékes hatóságok elhatároz­ták, hogy a közúti forgalom tehermentesítésére a Párizstól északra fekvő Saint Denis ipari központ és Bobigny közigazgatási központ közötti tíz kilométeres szakaszon lé­tesítenek villamos összekötte­tést. Újból jár majd a villa­mos 12 francia nagyvárosban is. . tp Baj van a női egyen­jogúsággal az NSZK-ban, noha az alkotmány ezt 1949 óta előírja — jelenti a „Pro­fil”. Különösen az egyenlő bérezésben vannak hiányos­ságok: az ipari munkásnak — azonos munkáért — 40 százalékkal kevesebb bért kapnak mint a férfiak, sőt, a tisztviselőknél már 50 szá­zalék ez a különbség a nők kárára. A többség mégis tű­ri hátrányos helyzetét, mert a munkáltatók, a válságra hivatkozva, hamarabb bo­csátják el a nőket, mint a férfiakat . Hét aranylemezből álló, 1400 éves, szankszrit szöve­gű „könyvet” talált Sri Lan­ka régi fővárosában, Anu­­radhapurában egy régészex­pedíció. A Drevatana Rama­­ja templom közelében, a föld alól előkerült ritka kultúr­­kincs, a szakértők véleménye szerint Indiából kerülhetett az ősi Anuradhapurába, ♦ 54 rendbeli csalással és 100 ezer márka adóeltitkolás­sal vádolva állt a brémai bí­róság elé egy 38 éves kőmű­ves, akit a sajtó „a fusizók fejedelmének” nevez. A vád­lott, néhány társával együtt, rendszeresen megszökött munkahelyéről, hogy idejét, busás „mellékjövedelmet” ho­zó fusimunkával tölthesse. Az NSZK iparosszövetségé­nek becslése szerint, a jelen­ség nem kivétel: a fusizók országszerte, évente mintegy 37 milliárd márka „fekete” forgalmat bonyolítanak le. ♦ Antilopszámlálás volt Kazahsztán sztyeppéin. Az eredmény: több mint egymil­lió antilop él ezeken a terü­leteken, holott a század ele­jén mindössze néhány száz akadt. A vadászok évszáza­dokig gátlástalanul pusztítot­ták a kecses állatokat, mert az antilopszarvból készített porokat gyógyerejűnek tet­ték. A szovjet kormány­­va­dászati tilalma óta az álla­tok megmenekültek a kiha­lás­tól ♦Az USA-ban a kisiskolá­sok körében közszájon forog egy kis vers, amelynek lé­nyege, hogy arra a kérdésre, „mit tanultál ma az iskolá­ban”, a gyermek azt vála­szolja: „megtudtam: az el­nök sohasem hazudik, a ka­tonák sohasem halnak meg, s hogy országunkban min­denki szabad”. Az utóbbi évek eseményei azonban ar­ról győzik meg az amerikai iskolásokat, hogy a valóság egészen más, mint a kis versben, és az iskolában ta­nított társadalomtudományi tantárgyakban. Arra kény­szerülnek ugyanis a fiatalok — iskolások, egyetemi hall­gatók, ifjúmunkások —,hogy az utcára menjenek és köve­teljék a munkához való jo­got. Az USA uralkodó körei viszont azt várják az iskolá­tól, hogy hatékonyabbban töltse be ideológiai funkció­ját. O­S NDK MOSÓAUTOMATA SZAKÜZLET* BP.VI, LENIN krt.94. CSAK NÁLUNK KAPHATÓ: ENERGIA-, VÍZ- ÉS NDK- MOSÓSZER-TAKARÉKOS MOSÓAUTOMATA A gyapjútól a műszálas csipkéig mindenféle textiliát mos. Ára: 5480 Ft Ha telefonon kéri, ön Budapesten, a saját lakásában vásárolhatja meg és OTP-hitelre is fizetheti. A szállítás díjtalan. Várjuk megrendelését a 110-601 -es számon. VEVŐSZOLGÁLAT

Next