Hétfői Új Hírek, 1948 (2. évfolyam, 2-44. szám)

1948-03-16 / 14. szám

Páratlanul lelkes munkások és diákok százezrei a pesti utcákon (Tudósítók eleje 1., 2., 3. oldalon.) ~ Bízom abban, hogy a szabadság és az emberi ha­ladás eszméi és erői szét­áradnak majd a világban A köztársaság elnöke u­tán Hartosi Mátyás miniszterelnök­­helyettes mondott az óriási tömeg tapsától és tetszésétől kísért beszédet: — Mi, a népi köztársa­ság demokratái, tanultunk az 1848-as forradalom ese­ményeiből,, Az 1945. évi földosztás ténye minden szónál ékesebben bizo­nyítja, hogy a népi demo­krácia nemcsak örököse, hanem továbbfolytatása és befejezője mindannak, amit Kossuth, Petőfi, Táncsics célui tűztek ki. — A belső reakció vere­sége meggyorsította az új­jáépítés iramát, lehetővé tette a hároméves tervet és még szorosabbá tette a nemzeti összefogást. Van valami jelképes ab­ban, hogy éppen 1848 már­ciusának századik évfor­dulóján történt meg a döntő lépés a két munkás­párt egyesülésére. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Az ifjúsági egység­ és a demokratikus nők egysé­gének megteremtésére. A dolgozó magyar nép egyre világosabban látja, hogy helyes az az út, amelyre a felszabadulás után léptünk. Ennek egyik megnyilvánulása az az áramlás, amely falun és vá­rosban egyaránt megindul a magyar újjászületés mo­­torja, a Magyar Kommu­nista Párt felé. — A magyar demokrácia büszkén hirdetheti magáról, hogy örököse, végrehajtója és továbbfejlesztője a 48-as nagy hagyományoknak és ezeknek a hagyományoknak szellemében cselekszik magyar dolgozó nép, ami­n­dőn a termelési versenyt március 15-nek százeszten­dős évfordulóján kezdi meg.­­ Abban a mértékben, és a szabadságszerető népek világszolidaritása megakadá­lyozza azoknak a spekulá­cióit, akik újabb háború ka­tasztrófáját zúdítanák a földre, amilyenben idehaza leszá­moltunk a régi úri rend híveivel, nőtt a tekinté­lyünk a szabadságszerető népek között. Három esz­tendő alatt Hitler utolsó csatlósából a népi demo­kráciák nemzeteinek meg­becsült tagjává küzdöttük fel magunkat, szerződések­kel megpecsételt őszinte baráti viszony köt össze bennünket a szomszéd né­pekkel, köztük felszabadí­tónkkal, a hatalmas Szov­­jet­ Ünióval. (Hosszas éljen­zés és taps és felkiáltások: Éljen Sztálin!) Nekünk jutott a történelmi feladat, hogy valóra vált­suk mindazt, amiért az 1848-as foradalom hősei küz­döttek. Megvédj­ük­ 1848 ha­gyatékát: a szabad, boldog magyarok független, vi­rágzó köztársaságát. Az ifjúság fáklyás­­menete A centen­áris ünnepségek­nek csodálatos nyitánya volt az a szín- és fénypom­pás ifjúsági fáklyás felvo­nulás, amelyet a SZIT-gár­­disták vezetésével az ifjú­ság rendezett az Oktogon tér és az Opera­ház között. Délután öt órakor a fővá­ros mindet­­ részéből nemzeti színű és vörös zászlók alatt vonultak fel a fiatalok és a­ munkások százezrei a Hő­sök Terére és onnan az Ok­togonra. A fiatalság menetbe te­ fődött és büszke léptek­kel, harsogó zeneszóval indult el az Oktogon felé, ahol m­eggyújtották a fák­lyákat. _Az operaházi dísztribün­ről nézte végig a felvonu­lást Tikig Zoltán köztársa­sági el­n­ök és hitvese, Din­­­nyés Lajos miniszterelnök, Rákosi Mátyás és Szakosíts Árpád miniszterelnökhelyet­­tesek. Közvetlenül Tildy elnök mellett ült Vorosilov mar­sall, a márciusi ünnepsé­gekre Budapestre érke­­zett k­ormá­n­yk­üldöttség tagjaival, valamivel bát­rabb Zamercev tábornok és a centenáriumi ünnep­ségekre érkezett­­ külföldi küldöttségek tagjai. Negyed 8 órakor érkezett az Opera elé az ifjúság fáklyásmenete. Fogadalomtétel a Múzeum-ker tben A hatalmas díszmenet az Andrássy útról a Bajcsy Zsilinszky úton keresztül érkezett a Múzeum-kert elé. Az ifjak fáklyákkal, zász­lókkal­, és táblákkal helyez­kedtek el a Múzeum-kert­ben, míg kint, a Múzeum körúton, a Bródy Sándor uccában és a Múzeum utcá­­ban hatalmas tömeg­­ gyűlt össze, hogy végighallgassa a magyar ifjúság fogada­lomtételét. Felhangzott a Himnusz és abban a pillanatban, ahogy utolsó hangjai el­enyésztek az esteledő szürkületben, megérkezett Alsódabasról, Kossuth László sírjától a fáklyás kegyeleti staféta, amely felszaladt a Múzeum lép­csőin. Ezután következett az ifjúság fogadalomtétele, amelynek szövegét Gere Zoltán egyetemista olvasta fel. — Én — így szól a foga­dalom — a dicsőséges már­cius 15. századik évforduló­ján fogadom, hogy hű le­szek 1818 igazi tanításához. Fogadom, hogy a márciusi ifjúság szellemében építeni a dolgozó magyar fiatalok egységét és küzdök a rend­bontó kísérletek ellen. Fo­gadom, hogy amilyen hő­siességgel harcoltak a már­ciusi ifjak, olyan lelkesedés­sel fogok dolgozni Magyar­­ország újjáépítéséért. Foga­dom, hogy a márciusi ifjak­hoz méltóan harcolok a nép ellenségei ellen. Fogadom, hogy Petőfi szellemében testvéreimnek tekintem a világ összes demokratikus fiataljait. Fogadom, hogy minden tettemmel a magyar nép és nemzet érdekeit szol­gálom és fogadom, hogy Petőfi, Kossuth és Táncsics követőjeként építem és vé­delmezem a magyar köztár­saságot. Az ifjúság dörgő szóval ismételte a fogadalom szö­vegét, majd zárt sorokban vonult a Petőfi-szo­borhoz, amelynek talapzatára le­tették az ifjúság koszorúit. RÁKOSI: A 48-as eszmék örökösei vagyunk! Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásár Budapest, X. Pongrácz úti kiállítási telep Március 19—23 VIDÉKI LÁTOGATÓKNAK: Az 50%-os utazási ked­vezmény Vásárigazol­vány alapján már ér­vénybe lépett. Feluta­zásra március 23-án, kedden délig vehető igénybe. Visszauta­zásra március 29-ének 24. órájáig érvényes. Minden Vásárigazolványhoz, minden­napi belépőjegyhez és a dolgozók minden egyes elővételi jegyéhez utalvány v­an csatolva, amely a vásár területén keny­ér jegy nélkül 10 darab fehér péksütemény vásárlására jogosít. A 29­ jelzésű villamos sűrű járatai már március 16-tól a Rókus-kórház és a kiállítás főkapuja között közlekednek BUDAPESTI LÁTOGATÓKNAK: Raul belipijetr Ft *•— Dolozfti elfivéteü legre Ft 2.50 Kapható a szakszer­vezeteknél, az üzemek­ben, az Áfosz fiókjai*­ban, az IBUSZ-pavil­­oonnokban és a jegy­irodákban. ­orosilov marsall és Tildy elnök megkoszorúzzák Petőfi és Kossuth szobrát A márcus 15-iki ünnep­ségek első pontja a Petőfi szobor ünnepélyes megkoszo­rúzása volt. Pontban fél 9 órakor érkezett meg az ün­nepségre Tildy Zoltán köz­­társasági elnök, Mihály­fi Ernő miniszter és Nagy Imre, az országgyűlés el­nöke kíséretében. A köztár­sasági elnököt Dinnyés La­jos miniszterelnök fogadta. Közvetlenül a köztársa­sági elnök, után érkezett meg Vorosilov marsall, a szovjet kormánydelegáció élén. A többi kü­lföldi kormány­küldöttségek tagjai időköz­ben már mind megjelentek a Petőfi téren. A kivonult honvédzenekar a Kossuth-nótát­ játszotta, miközben a köztársasági el­nök koszorúját elhelyezték a Petőfi-szobor talapzatára. Utána Nagy Imre, az or­szággyűlés elnöke helyezte el koszorúját. Vorosilov marsall a szov­jet nép nevében helyezett el hatalmas koszorút, majd valamennyi külföldi kormányküldöttség veze­tője megkoszorúzta a sza­badság lánglelkű költőjé­nek szobrát. A koszorúk elhelyezése után Tildy Zoltán köztársa­sági elnök, Nagy Imre az országgyűlés elnöke, Din­­­nyés Lajos miniszterelnök, Vorosilov marsall a­ szovjet kormánydelegációval, vala­mint az összes külföldi kor­mányküldöttség­­ vezetői a autón a Kossuth Lajos térre Kossuth-szoborhoz haj­tottak. A Kossuth-szobor előtt Rajk László belügyminisz­ter fogadta a köztársasági elnököt. A Kossuth-szobrot a köztársasági elnökön és­­ az országgyűlés elnökén kívül megkoszorúzták Vo­rosilov marsall, valamint a külföldi kormánydelegá­ciók vezetői is. A főváros díszközgyűlése az Hétfő délután fél 5 órakor Újvárosháza nem­z­eti­­színű, vörös és fővárosi lo­bogókkal, délszaki növé­nyekkel díszített üléstermé­ben kezdődött a főváros törvényhatósági bizottsá­gának díszközgyűlése. Nagy Imre házelnök, Dinnyés La­jos miniszterelnök a kor­mány tagjaival, a Törté­nelmi Emlékbizottság, vala­­mint az Országos Nemzeti Bizottság tagjai. Szakosíts Árpád elnöki meg­nyitójában a többi között eze­ket mondatta: A márciusi ifjak hőstet­teihez és önfeláldozásához méltó volt a pesti munkás, a magyar dolgozó,, amikor &ÍS telén éhesen és rongyosan si­ránkozás helyett nekiállt vá­rost és országot építeni. — Nem lenne teljes a meg­emlékezés — mondotta Sza­kosíts Árpád e kögyűlés tagjainak viharos helyeslése közben —, ha nem monda­nék városunk nevében újból köszönetet a nemzet szabad­ságát kivívó Szovjet Hadse­regnek és vezérének, váro­sunk első díszpolgárának, Sztálin generalisszimusznak. Nekik köszönhetjük elsősor­ban, hogy a magyar szabad­ságharc százesztendős évfor­dulóját, szabad ország, szabad fővárosában, nemzeti függet­lenségünk teljes birtokában ünnepelhetjük meg. Bognár József polgár­­mester javaslatára a köz­gyűlés tagjaiból alakult küldöttség az megkoszorúzta a ülés alatt Nemzeti Múzeum lépcsőjénél lévő Petőfi emléktáblát és a Heckenast-nyomda emlék­tábláját. Goda Gábor tanácsnok ezután több nagyfontos­­ságú javaslatot terjesztett a közgyűlés elé. A világ összes dolgozóit lázba hozta az „Eskü„Nagy Péter“ „Viborgi városrész“ monumentális testvérfilmje­i (Maxim ifjúsága) Keddtől s U­ránia ÚJ HÍREK A­ Szociáldemokrata Piri lapj* Főszerkesztő: GERGELY ISTVÁN Felelős szerkesztő: SZIRMAI REZSŐ Felelős kiadó: FENYVES JENŐ Megjelenik minden vasár- 4* ___________ünnepnapon. Világosság nyomda Bt.. gaMSi­­nsaac&ISSssW! Äicei!

Next