Heti Budapest, 1989. március-június (1. évfolyam, 1-16. szám)

1989-03-11 / 1. szám

Kevés a pénzünk, építsünk színházat? Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi hetekben láttam a televízióban, hogy a Fővá­rosi Tanács HETI BUDAPEST címmel új lapot indít. Feltéte­lezem, hogy az új Nemzeti Színház problémája Önöket is éppúgy foglalkoztatja, mint a szakembereket és a laikuso­kat. E sorok írója természete­sen laikus mind építészeti, mind gazdasági szempontból, de az eddig végzett „munká­ról” van véleményem, és van­nak kérdéseim is. Azt gondoltam, hogy ekkora volumenű kulturális beruhá­zásra általában akkor vállal­koznak, amikor a gazdasági fellendülés olyan szakaszában vagyunk, amely lehetővé teszi. Az adakozásból gyűjtött pénz — az inflálódást is figyelembe véve — egyre kevésbé látszik elegendőnek az építkezés fede­zésére. Ám ott még nem tar­tunk. Volt már egy pályázat, mely messze nem járt sikerrel, csak felesleges ráfordítással (még akkor is, ha az állam ezt pótolta a befizetési szám­lára). Lezajlott a következő, a „helykijelölő” pályázat is. I. díj nincs, viszont van két helyszín. Valamikor talán el­dől, hogy melyik az igazi, az­tán majd újabb pályázat kö­vetkezik — már építészetre. Ezután már „csak” meg kell tervezni (1—2 év bizonyára), kivitelezőt kell találni, és is­merve a hazai építőipar gyor­saságát: „unokáink is látni fogják” — vagy lehet, hogy csak ők? Tehát az évek telnek, az infláció mértéke az utóbbi évek tapasztalatai szerint nö­vekszik, és a leendő nézők száma egyre csökken, hiszen nap mint nap hallunk azok­ról, akik már ma (sőt tegnap is) a létminimum alatti jöve­delemmel rendelkeznek. Tehát miközben növekszik azoknak a száma, akik állandó megél­hetési gondokkal küzdenek, aközben egy impozáns Nem­zeti Színház építéséről álmo­dunk. A Hevesi Sándor téren áll egy Nemzeti Színház, és kész­séggel elismerem, hogy hely szempontjából nem igazán „a nemzet színháza”, de azt gon­dolom, hogy egy színház mi­lyenségét nem elhelyezkedése határozza meg! Kiváló elő­adások születhetnek bárhol, ha az előadásra kerülő mű és a művészek alakításai azzá te­szik! A jelenlegi gazdasági hely­zetben célszerűnek látnám fe­lülvizsgálni álmainkat, és a realitások talajáról újragon­dolni, hogy valóban ez-e a megfelelő időszak egy igazi NEMZET SZÍNHÁZÁT építe­ni, vagy találni egy kevésbé kulturális, de annál humánu­sabb célt, mely népünknek ta­lán szélesebb rétegét szolgál­ná. A magam részéről kíváncsi volnék sok-sok ember véle­ményére, mert azt hiszem, hogy a fenti gondolatok nem­csak egyedül engem foglalkoz­tatnak, talán csak én vagyok az első, aki papírra is vetem, sőt elküldöm Önöknek. Név és cím a szerkesztőségben тятттшяштшяттт швяшаш 2 HETI BUDAPEST ­Kedves Olvasás ! Leírtam a címsort, s úgy érzem, névjegyet cseréltünk. Legyen ez az első lépés az ismerke­déshez. Bemutatko­zunk: a Heti Budapest a főváros lapja. Tehát az ön lapja kedves buda­pesti olvasónk ! Most még csak gondolatban tesszük utána: várospo­litikai hetilap. Mert tö­rekvésünk, hogy azzá váljék. Hogyan? Sorol­hatnám a célkitűzése­ket, a bevált vagy ,,csalhatatlan” recepte­ket. De a legjobb meg­oldás egyszerűbb: cél­jainkat csak Önökkel és a Városházával együtt­működve, egymást se­gítve tudjuk megvalósí­tani. Leírtam a címsort, mert erre a címre vár­juk az Önök bosszús, dicsérő, ér­velő-vitázó leveleit, valamint érde­kes pillanatokat meg­örökítő fényképeiket. Nagy budapesti szol­gáltató vállalatok veze­tői gyakorta nem kis büszkeséggel mondják: kétmillió fővárosi lakos, kétmillió kritikus fi­gyeli munkájukat. Mi­nek tagadjam, mi azzal szeretnénk majd dicse­kedni — ha ez a kifeje­zés egyáltalán fedi a szándékunkat —, hogy kétmillió budapesti munkatársunk van. Tisztelettel várjuk je­lentkezésüket! яашяшшшяяшяшй ЯШШШШЯШШ Élő Ferencné, a XIV., Füredi úti, drága albérleti szobájában fogalmazta le­velét: „ ... 1987. február 10. óta a két kiskorú gyermekem­mel igen magas albérletet fizetve élünk. Igénylésem­kor a XIV. Kerületi Ta­nács lakásügyi osztályán azt az ígéretet kaptam, hogy 1989 első felében la­kást kapok. Rengeteget dolgozom, szombat-vasárnap is, azért, hogy az albérletet kifizet­hessem, gyermekeimet a körülményekhez képest el tudjam tartani, fel tudjam nevelni. Kérem, segítsen egy lehetőségeihez képest igazán elkeseredett édes­anyán és két kicsi gyer­mekén ...” ötsoros kísérő szöveggel érkezett a levél a Fővárosi Tanácshoz a Szociális és Egészségügyi Minisztérium­ból: „ ... Kérem, szívesked­jenek kérelmét megvizsgál­ni, és indokolt esetben ré­szére méltányos támogatást biztosítani.” Csak néhány napot idézött az irat a ta­nács titkárságának jogi osztályán, s már „utazott” is tovább a XIV. Kerületi Tanács elnökéhez: „ ... Ké­rem, szíveskedjék megvizs­gálni annak lehetőségét, hogy a két kiskorú gyer­mekét egyedül nevelő anyá­nak — szociális körülmé­nyeire is tekintettel — át­meneti elhelyezést tudnak-e biztosítani.” Egy hét telt el, s a XIV. Kerületi Tanács­tól visszaérkező ötsoros le­velet dr. Szűcs Éva főelő­adó (képünkön) a másik hárommal együtt azzal a jóleső érzéssel tehette ad acta, hogy 25 nap alatt, összesen hatvansornyi leve­lezéssel a XIV., Telepes u. 82. fszt. 3. alatt Élő Ferenc­né — pályázat útján — át­meneti lakást kapott. Hoz­zá kell tennünk, nem csu­pán a „sors kegyének” kö­szönheti szerencséjét: jo­gosult volt a lakásra, neve szerepelt a tanács idei név­jegyzékén. Senki se látja? „A II. kerületben, Pesthideg­­kúton, a Hidegkúti út 216. sz. házon, az egykori, községháza felett elhanyagolt, elfelejtett 1848-as emléktábla áll” — ír­ja Toperczer Oszkár (Ábránd utca 4/A 1029) a helyi baráti kör tagja, s mellékelte a fény­képet is. Olvasónk részletesen ismer­teti az emléktáblához fűződő eseményt. Ezek szerint „a hi­degkúti dombokon védelemre berendezkedő honvédeknek a környező községekben lévő csapatokkal együtt az volt a feladatuk, hogy biztosítsák egyrészt a magyar kormány át­­települését Debrecenbe, más­részt a honvédsereg átkelését a Dunán.” Levele végén kedves olva­sónk felteszi a kérdést: — Miért állhat ennyire elhanya­golva a 48-as szabadságharc­nak ez az emléke? — majd meg is válaszolja: „Évtizedek óta ilyen s ehhez hasonló volt a hazaszeretetre nevelésünk (tudniillik elhanyagolt és mél­tatlan — A szerk.). Senkinek nem fájt, senkiit­­sem sértett történelmi emlékeink semmi­­bevétele? Pedig Hidegkúton a március 15-i ünnepséget is itt lehetne megtartani. A fiatal 48-as honvédek a mostani Hi­degkúti, az akkori postaúton vonultak feladatuk teljesítése után Buda felé”. Levelét így fejezi be: „A szülőföld, a la­kóhely szeretete, megbecsülé­se a múlt eseményeinek a megismertetésével sokkal mé­lyebb értelmet nyerhetne.” „BARBÁR” FELÚJÍTÁS A Budapesti Városszépítő Egyesület Promontor-Tétény munkacsoportja ezúttal is til­takozását fejezi ki azon „bar­bár munka” miatt, amit az il­letékes IKV megbízásából vé­geztek a XXII. kerületi Klau­zál utca 99. számú épületen. A volt 1848-as miniszter, Klauzál Gábor villája, mely az álla­mosításig a híres August cuk­rászcsalád tulajdona volt, nem műemlék ugyan, de — kezde­ményezésünkre — a Budapesti Műemléki Felügyelőség ta­vasszal felhívta a XI—XXII. kerületi IKV illetékesének fi­gyelmét arra, hogy a villa kul­túrtörténeti értékű, ezért bár­minemű építészeti beavatkozás csak a velük való konzultáció után lehetséges. A múlt év nyarán az épület tönkretétele, „ jelleg­tel­en­í­tése” megtörtént. Az épületet díszítő domborművek közül több nem került vissza, van amelyiket a helyszínen összetörték. A kerti műromok közül többet elbon­tottak, ledöntöttek. Nem gon­doljuk, hogy mindez a Buda­pesti Műemléki Felügyelőség hozzájárulásával történt vol­na! Felhívjuk fotós tagtársaink figyelmét, siessenek, talán még sikerül egy pár képet készíte­niük a páratlan épületről és parkjáról. A villa kertjében található egy kőpad — a hozzá való asztal már eltűnt —, me­lyen, a szájhagyomány szerint, a Klauzál család barátja, Deák Ferenc fogalmazta a Kiegyezés szövegét. Reméljük, az illeté­kesek vállalják — név szerint is — anyagi-erkölcsi felelőssé­güket, és hogy lesz, aki ezt hi­vatalból számon kéri tőlük. Bartos Mihály A kör bezárult — a Fondue bár nem A panaszos levelet a Fővá­rosi Tanács elnökének címez­ték, egy évek óta folyó, áldat­lan perlekedés megoldásához kérve segítséget. „A II. kerületi Keleti Károly u. 25. szám alatt üzemel a Fondue bár. A magánbár a környék lakosságának késő esti nyugalmát, éjszakai pihe­nését, alvását nagymértékben zavarja ... Elviselhetetlen a lárma zárás körül, amikor a részeg társaságok gépkocsijaik motorját teljes gázzal zúgat­­ják, dallamkürtökön játszanak, gépkocsiajtókat csapkodnak. A kocsik egymás mellett három sorban parkolnak e szűk utcá­ban. Az ittas, ordítozó társasá­gokkal többször került sor la­kossági összecsapásokra, és a rendőrség URH-szolgálatát is igen sokszor kihívtuk. Panaszainkat minden évben tolmácsoltuk a II. Kerületi Tanács illetékeseinek, sajnos, minden eredmény nélkül” —■ írja dr. Baracs Ágnes lakóbi­­zottsági elnök kilenc ház 87 lakójának nevében. A panaszos levél iratcsomó­vá dagadt, s december végén lezárva — de a problémát nem megoldva! — irattárba került. És ez nem a Fővárosi Tanács előadóján múlott, hiszen a fővárosnak sem intézkedési, sem felelősségrevonási lehe­tősége ez ügyben nincs; a megnyugtató megoldást elő­segítendő fordult levélben a II. Kerületi Tanácshoz. Mert ha valami mulasztás történt, ha valami hibádzik, annak fe­lelőse feltehetően a II. Kerü­leti Tanács épületében kere­sendő ... Mert levél ezúttal a Fővá­rostól ment: „Kérem, szíves­kedjék intézkedni az ügy mi­előbbi kivizsgálása és lezárása érdekében.” A válasz jött: .......megálla­pítottam, hogy amennyiben az ipar-,kereskedelmi osztály kö­rültekintően látja el feladatát, már rég tisztázódott volna, hogy a bejelentés megalapo­zott-e vagy sem, és ennek eredményéhez képest a köz­rend, illetve a lakosság nyu­galmának zavarását megálla­pító határozatát meg kellett volna hoznia, hiszen az előfel­tétele a nyitva tartást korlá­tozó vagy megtiltó érdemi ha­tározatnak” — írta többek kö­zött dr­. Hajdú Mária, a II. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára. Mivel a dolog ilyetén való elintézése bennünket sem nyugtatott meg, utánajárunk, hogy vajon mi kellene ahhoz, hogy ne csak a szünnap éjsza­káján legyen zavartalan kilenc lakóház 87 lakójának álma? ­ Emelkedő tarifa, romló szolgáltatás? A XIV. kerület, Ungvár ut­ca 36. sz. alatti Hajós Alfréd Általános Iskola igazgatónője — többek között — a követke­zőket írta a Budapesti Közle­­kedési Vállalatnak: „Mivel Önök az utazási költ­­géket emelik, ehhez szolgál­tatásaik színvonalát is javíta­niuk kell. Február 1-jétől te­hát, ha egy pedagógusunk tíz percnél többet kénytelen a tro­lira várni (a 74-es troliról van szó — A szerk.), taxiba ül és a taxiszámlát Önökhöz továb­bítjuk kifizetés céljából ... A tanulókat is hátrány éri, ha a troli késik, ugyanis öt ké­sés esetén magatartásjegyet rontunk. Ez a gyerekek to­vábbtanulási esélyeit rontja. Ilyen reklamációk esetén a ta­nulók szüleit ugyancsak Önök­höz fogjuk irányítani. . . Belátjuk, hogy a troli a szűk utcákon nem ideális körülmé­nyek között kénytelen közle­kedni, de ez nem ránk tarto­zik. Nekünk az a fontos, hogy időben, pontosan beérjünk a munkahelyre. Kérjük Önöket, hogy figyeljenek arra, hogy a járat pontosan, a követési idő­ket betartva közlekedjen, és a jövőben ne legyenek rekla­mációkból származó peres ügyek. A tantestület és diákjaink nevében: Valent Györgyné igazgató’’ Az „akta” ügyintézője, a vá­laszlevél megfogalmazója Gye­kre László forgalmi igazgató: „Talán elkerülte figyelmét, hogy az Országgyűlés határo­zatára épülő kormányintézke­dések — a viteldíj emelésének szükségessége — nem a közle­kedés színvonalának javítása érdekében születtek, hanem hazánk gazdasági, pénzügyi helyzete romlásának mérsék­lésére . . . Mások nevében beszélni, ír­ni nagy felelősség. Ha a tanári testület és a tanulók vélemé­nye az, amit levelében leírt, kérem, tegye lehetővé, hogy partnerként, segítő szándék­kal találkozhassunk a tanári testület tagjaival és a diákok­kal, remélem, hogy ott meg­értjük egymást. Szívélyes üdvözlettel: Dr. Zahumenszky József vezérigazgató” ШЯШШШЯi

Next