Heti Új Hírnök, 2003. július-december (2. évfolyam, 26-50. szám)

2003-12-13 / 49. szám

Még mindig nincs új ve­zetőedző a DVTK-nál, igaz, a felkészülés csak a jövő­­ január hatodikén kezdődik el a felkészülési terv azonban készül, mint ahogy az is biztos, új nevekkel is találkozha­tunk a bővebb keretben. - Tényleg felmerült a Leskó, Szlifka páros edzőként való alkal­mazása Diósgyőrben ? - kérdeztük Őze Tibor szakmai igazgatót. - Szó sincs ilyenről. Sőt, még egyetlen szakemberrel sem beszél­tünk ez ügyben, még telefonon sem. Mindaddig, míg nincs szer­ződtetve az új tréner, a Veréb, Ko­vács János páros végzi majd a szakmai felkészítést. Nem akarunk ez ügyben sem kapkodni, egészen más dolgok voltak számunkra fon­tosak: a játékosok és az alkalma­zottak felé való tartozás kiegyenlí­tése. A felkészítési terv időben el­készül, azt csak az új vezetőedző igazíthatja a saját elképzeléséhez, ám nem gyökeresen változtatva azon. Olyan szakembert akarunk, akinek megvan a megfelelő vég­zettsége, megfizethető. Az biztos, lesz edzőtábor. Külföldi lehetősé­geket is figyelembe veszünk. Oda megyünk, ahol nekünk való ellen­felek vannak, lesznek, megfelelő­ek a körülmények és természete­sen az anyagi lehetőségeinknek megfelelő. - Úgy tudjuk, Spanyolország a kiszemelt célpont. - A spanyolok is a listán van­nak, de másokkal is tárgyalunk. - Változni fog a keret is, igaz, csak némileg. - Szeretnénk néhány labdarúgót szerződtetni, ám nagyon körülte­kintőnek kell lenni, hiszen nem a téli a normál átigazolási időszak. Hivatalosan csak nyáron lehet iga­zolni. Körültekintően kell tehát el­jár. Csak olyanokkal tárgyalha­tunk, aki nyáron nem kelt el. Le­het, hogy két, három játékostól megválunk, de csak ha találunk helyettük jobbakat. Elsősorban miskolci, a megyében élő játéko­sokat keresünk, hiszen az a szán­dékunk, hogy érzelmileg is jobban kötődjenek a régióhoz, a Diós­győrhöz. Sokat beszéltünk az utánpótlásról, most két fiatal ke­rült a kerethez, mindketten tizen­hét évesek. Egyikük a támadó sze­repkört ellátó Rab László, mási­k A Reszeli-időszakban össze­gyűlt negyven millió forintos mí­nusszal kezdtük meg Diósgyőrben a munkát - jelentette ki Guti Mik­lós, ügyvezető igazgató. Nem igaz tehát, hogy mostanra ennyi adós­ságot halmoztunk volna fel, ezt cá­folnom kell. Minden tartozásunkat rendeztünk, miután a tulajdonos­­váltással kapcsolatos papírmunká­kat lezártunk. - Aláírták végül a Borsodi Sör­gyárral a szponzori szerződést? - Igen. Már az első részletet is átutalták a DVTK számlájára. Je­lenleg újabb támogatókat kere­sünk, hiszen szükségünk van rá­juk. - Nem lehet könnyű munka tulaj­donképpen a Borsodi Sörgyáron és az önkormányzaton kívül nehéz kihez fordulni.­­ A Borsod Volán az előző baj­nokságban még felkarolta a diós­győri futballt, az idén viszont erre a feladatra nem vállalkozott, mert túl nagy volt az akkori veszteség. Minden eddigi próbálkozásunk zá­tonyra futott. Akiket ez ügyben megkerestünk, az előző évek rossz tapasztalatai alapján elutasítottak bennünket. Most várunk, hátha a mi munkánk megváltoztatja ezt az kuk pedig Krajicz Balázs, aki szervező középpályás. Ők saját nevelésüek. - Sokan kifogásolják, hogy zsol­dosok vannak a DVTK-nál, érzel­mileg nem kötődnek ehhez a klub­hoz. Akkor Önökhöz is elérkezett ez a vélemény, álláspontot. Bízom ebben, és ab­ban, hogy a helyi vállalkozások is támogatni fogják a jelenlegi diós­győri futballt. szt . Egy kicsit még mindig túl opti­mistának tartom Guti Miklóst. Hisz abban, hogy itt, Miskolcon, vagy a megyében talál a csapat­nak, a klubnak nagyobb támoga­tást adó szponzort. Nehéz lesz. Kovács János (képünkön) Veréb Györggyel párban végzi a szakmai munkát az új edző megérkezéséig - Zsoldosokra is szükség van. Egyetlen dolog fontos számunkra, hogy a pénzért tudása maximumát nyújtsa. Nem kizárt azonban ré­szükről sem az érzelem. sőt Vissza­gondolva a múltra, itt min­dig csak ígéretek hangzottak el. Mondogatták többen is: ha felke­rül a Diósgyőr az NB I-be, adnak pénzt, így volt ez Palicskó Tibor, Vlad László, Sándor István, de Tornyi Barnabás idejében is. A nyolcvanas évek végén, a kilencve­nes évek elején még a kohászatból csurrant-cseppent. Jöttek később azok, akik inkább kivenni akartak a klubból, többnyire büntetlenül sikerült is sokuknak. Aztán voltak, akiket, mint később kiderült alap­talanul vádoltak meg azzal, hogy kivitték a pénzt. Ilyenek az előzmé­nyek. Csoda, hogy ma már száz­szor is meggondolja mindenki, ad­jon-e pénzt Diósgyőrbe? SPORT Kevesebb lehet a zsoldos Higgadt tréner-keresők Már nem is ígérnék a Diósgyőrnek Kifizették a focisták bérét Diósgyőrben ez az ősz sem telt el nyugalomban. Már­mint ami az anyagiakat illeti elsősorban. A DVTK 1910 Kft. folyamatosan tartozott a labdarúgóknak, az alkal­mazottaknak. Ezt az adósságot most lerendezte a cég. 17- ­j­ánLÁsi UTÁNFUTÓK, BETONKEVERŐK, HILTI-GÉPEK KÖLCSÖNZÉSE Kazincbarcika, Alkotmány u. 2. Telefon:06-48/311-196, 70/532-3666, 70/315-8545

Next