Heti Pesti Riport, 1992 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1992-09-18 / 15. szám
Nálunk a manökeneknek és a modelleknek önmagukat kell menedzselniük. Részben, mert kevés a jó ügynökség, amely ezt a szerepet profi módon betöltené, vagy ha van is ilyen, még nem tudnak elég munkát találni, így aztán az ismert és kevésbé ismert szépek maguk házalnak újságoknál, cégeknél, egyáltalán mindenhol, ahol a szépség, a jó mozgás kelendő áru. A jó értelemben vett rámenősség alapvető feltétel ebben a szakmában, ha hiányzik, könnyen „éhen halhat” a szerényebbje. Az utóbbiak közé tartozik Gábor Judit is, akit csak hosszas huzavona után lehetett rávenni, hogy mondjon magáról valamit. Szívesebben ajánlja kolléganőit, mostani találkozásunkkor is hosszú névsorral állított be. „Róluk is érdemes írni, valóban megérdemlik” — mondta. Az persze túlzás, hogy Gábor Juditot az „éhenhalás” fenyegetné. Bár sohasem ácsingózik több és több címlapfotóért és nem kopogtat unos-untalan a szerkesztőségi ajtókon, a megfelelő helyeken tudnak róla, így inkább őt keresik, mint fordítva. Nem csoda, hiszen ebben a szakmában ami fény és dicsőség, azt már maga mögött tudhatja. Na nem, egyáltalán nem évei magas száma miatt. Hiszen hihetetlenül fiatal még, nem is gondolná az ember, mennyire az. Talán az lehet a csalóka, hogy már évek óta az élvonalban van. Hiába, korán kezdte, még mindig csak... Ezt azért nem illik, maradjon titok, bár megtudtam. Találkozásunkkor ugyanis megmutatta friss fegyvertartási engedélyét, s lopva megnéztem azt a bizonyos dátumot is, amit nem illett volna. Apropó, fegyvertartási engedély. Talán fél éve találkoztunk utoljára, amikor arról panaszkodott, hogy esténként retteg hazamenni, mert gyakran kéretlen kísérői szemtelen modorban kerülgetik. A férje meg nem lehet állandóan mellette, zenészember, ő is általában esténként dolgozik. Ezért döntött úgy Gábor Judit, hogy gázpisztolyt vásárol, s hozzá engedélyt szerez. Hosszas procedúrák után végül is átment az alkalmassági vizsgálatokon és most már valamivel magabiztosabban vág neki a kispesti sötét estéknek, bár ő sem használná szívesen a táskája mélyén lapuló fegyvert. Vannak persze örömtelibb események is az életében. Nemrégiben felkérést kapott a Kolumbusz modellügynökségtől, hogy a manökentanfolyamokon alapmozgást oktasson a jelentkező fiúknak és lányoknak. Ez azért is nagy dolog, mert általában a szakmából azokat szokták ilyen feladatra felkérni, akik már befejezték pályafutásukat, vagy nagyon arrafelé haladnak. Igaz, nem először végez ilyen munkát, hiszen már más ügynökségnél is felkérték hasonló tevékenységre. Az új helyen még sminkelést is tanít, ami egyáltalán nem furcsa, hiszen egyebek között a Stella cég háziasszonya is, a kozmetikumokat és azok kezelését tehát elég közelről ismeri. Néhány évvel ezelőtt Gábor Judit alig volt fellelhető itthon, mivel külföldi ügynökségek igencsak munkával tartották. Mostanában azonban ritka esemény, ha átlépi a határt, s ennek nagyon prózai oka van. Meghívás éppen lenne, csak hát amióta bekötötték a fejét, nem szívesen utazik el hosszabb időre. „Nem lenne élet, ha hónapokig távol lennénk egymástól” — mondta. S hogy ezt mennyire komolyan gondolja, mi sem jelzi jobban: beszélgetésünk idején Floridában kellett volna lennie, de nem vállalta a féléves kintlétet — egyedül. „Talán, ha mindkettőnknek megfelelő munkája lenne, akkor szívesen utaznék, de másként nem!" Olaszországba is hívták, szintén több hónapra, a szerződésben azonban olyan kitétel volt, hogy csak akkor alkalmazzák, ha egyedül utazik ki. Ki tudja, miért került be ez a furcsa mondat a szerződésbe, de éppen elég ok volt a visszautasításra ... Ha hiszik, ha nem, floridai meghívás ide, olaszországi csábítás oda, amikor Gábor Judittal találkoztam, az egyik legnagyobb problémája az volt, hogy vajon sikerül-e estére krumplis tésztát főzni otthon. Főzni éppenséggel tud, de krumplis tésztával még nem próbálkozott. Azonban ez volt a rendelés estére. Abban maradtunk, ha sikerül, egyszer én is megkóstolhatom. K. F.