Heti Pesti Riport, 1992 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1992-09-18 / 15. szám
ZUPELFÖLD DIPLOMÁJA: mások karrierje Szécsi Pál, Kovács Apollónia. Mindketten — és még sokan ezen a pályán — Kovács Magda zenetanárhoz jártak. — A szakembernek mi a diplomája? — kérdezem. — Az élettapasztalat! — feleli. — Hízásra hajlamos kisleány voltam. Anyukám úgy megmozgattatott, hogy háromévesen már az Operettszínházban léptem fel. Szteppeltem és énekeltem Latabár Kálmánnal, a Latyi Matyi és a Furfangos cukrászinas című darabokban. Majd szólóharmonikáztam az Állami Népi Együttesben. Évek múltán zongorakísérője lettem, jaj, csak ki ne hagyjak valakit, Aradszkynak, Koósnak, Szécsinek, a Sárosi—Zsoldos házaspárnak, de Leblanc Győzőnek is. — És mi a zenetanári módszer lényege ? — Ugye, nem haragszik meg, ha ezt az egyet nem árulom el? — hárít el. — Legfeljebb annyit, hogy más, mint a régi módszer, amivel igazából nem is nagyon lehet beállítani egy stúdióba. Ez finomabb, igényesebb, és több energiát követel. Volt már, aki emberkínzásnak nevezte... — A légzéstechnika! — próbálom kitalálni. Netán azé a főszerep? — Amikor a Szécsi először járt nálam korrepetáláson, megfigyeltem, hogyan is énekel. Azt mondtam aztán: Pali, itt én fogok tanulni tőled. Nem ott vette a levegőt, ahol előírásosan vennie kellett volna. Ettől volt ő Szécsi Pál, így született. Más ezt nem tudja, csak tanulhat belőle. Őt nem kellett tanítani, mindössze át kellett vele vennem az új számait, mert így kívánta. — Úgy gondoltam, a korrepetálás egyszerűbb. — Pólikával, Kovács Apollóniával öröm volt átnézni az új melódiákat. Csak felkészülnöm volt nehéz. Felvételeket készített cigánydalokról, azokat kellett leírnom, és a korrepetáláshoz betanulnom. Különösen a jellegzetes pörgetések elsajátítása izzasztott meg. Ez nem hangprobléma, bár semmi hangom, mert azt elüvöltöztem gyermekkoromban az Operettszínházban. — Ha nem ? — Mondtam már, kedves! — feleli. — Élettapasztalat. 5