Heti Válasz, 2002. július-augusztus (2. évfolyam, 27-35. szám)

2002-07-05 / 27. szám

Közélet ■hi tett": a vezetése alatt álló Kereskedelmi és Hitelbank 1998-ban - az előirányzott 3,5 milliárd forintos nyereség helyett - 4,4 milliárdnyi hiányt halmozott fel, így a tulajdonosi kör innen is száműzte Medgyessy mai harcostársát. A K&H eladásakor Erős fél áron (banki hitelből) segítette önmagát 300 millió forintnyi pénzintézeti részvényhez, melyet csakha­mar fölvásárolt az általa irányított bank saját brókercége - mindezt potom 270 százalékos árfolyamon.­ ­ ZÁRT KÖRBEN Mindezek ellenére Erős és Medgyessy jó ideje egy kötelékben mozog. A kétes hírű bankár és a kormányfő neje, Csaplár Kata­lin, valamint a közelmúltban elhunyt hu­morista, Hofi Géza egyaránt alapító rész­vényesei a Tiszapüspöki Aranykorona Rt.­­nek, melyet Benedek Fülöp, a Horn-éra földművelésügyi államtitkára, az FTC 1996 és 1998 közötti, „fradiszív-hiányos" elnö­ke igazgat. 2000 novemberében új rész­vények zártkörű forgalomba hozatalával tőkeemelést hajtottak végre a társaság­nál, így a 30-40 milliós forgalmat lebo­nyolító, nehéz pénzügyi helyzetben lévő cég tulajdonosai között feltűnhetett a Gresham-ügyben elhíresült Medgyessy Ta­nácsadó Kft. és az Erős János ér­dekkörébe tartozó B. I. L. Invest Ingatlanforgalmazó Kft. is. (A B. I. L. rövidítés az angol brothers-in­­law szóból származik, jelentése so­kat mondó: sógorok.) A száraz cégadatok azonban nem magyarázzák meg, hogy mit keresnek a százmilliókhoz szokott „sógorok" egy kétezer lelkes, Jász- Nagykun-Szolnok megyei község agrárvilágában. Tiszapüspökiről nem sokat tudhat a közember: a fa­luról szóló tanulmányok a helyi ro­maközösség belvillongásait, vala­mint az egyre kiszámíthatatlanabbá váló demográfiai folyamatokat tag­lalják csupán, a lábjegyzetekben pe­dig szűkszavúan emlékeznek meg ar­ról, hogy „a kárpótlás során a földek nem a falubeliek, hanem az Aranykorona mező­­gazdasági kisszövetkezetet létrehozó nagybirtokosok kezébe kerültek". (Az Aranykorona Rt. a szövetkezet jogutódja.) A tiszapüspökiek viszont szinte min­dent felfednek a látogató előtt; ha kell, a falu szülöttjéről, ma a Nemzeti Földala­pot felügyelő kormánybiztosról, Benedek Fülöpről beszélnek, ha kell, az Aranyko­rona Rt. állatállományát veszik sorra - ám az Aranykorona Vadásztársaságról, valamint a „titkos csapat" tagjairól, Medgyessyről, Erős Jánosról és „a többi hatalmasságról" még kérdezni sem igen illik. A halála előtt szintén tiszapüspöki­­ben vadászó Hofi Géza nevének említé­sekor aztán oda a komorság, hiszen - mint megtudjuk - az „öreg szelleme ma is a faluban él". A szocialista udvartar­tást erősítő Juszt Lászlóról, Erős János gyermekkori barátjáról egyetlen jó szava sincs a helyieknek: a „Juszt is...?" kez­detű kérdésekre halk „Bárcsak ne járna FOTÓ: GRIECHISCH TAMÁS Medgyessy Péter „A Központi Bizottságban nem lehet elintézni, de egy vadászházban igen" - jellemzi a szállóigévé vált mondás a hetvenes, nyolcvanas évek magyaror­szági viszonyait. Rákosi Mátyás - aki gyakran Gyulajon pufogtatott - nyom­dokába léptek a párt- és állami vezetők, amikor 1963-ban megalakult az Egyetértés Vadásztársaság. Alapító tagjai - többek között - Kádár János, az MSZMP első titkára, Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, Fock Jenő mi­niszterelnök (akitől nyers stílusa miatt nemcsak a hivatásos vadászok, de még a társaság tagjai is féltek), Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja (akit biztonsági okokból nem volt szabad a Kádár melletti lőállásba enged­ni), Czinege Lajos honvédelmi miniszter (aki általában fröccsel vagy tokaji aszúval öblítette le a libamájas, fácánleveses, őzsültes, csörögefánkos va­dászlakomát), Losonczi Pál földművelésügyi miniszter (aki az Elnöki Tanács elnökeként is legszívesebben a barcsi erdőkben pufogtatott), Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára (akit a legjobb jövőnek tartottak). Csak 1971-ben lett tag Lázár György akkori munkaügyi miniszter, későbbi kormányfő; nem ma­radhatott ki Raél György kulturális mindenes sem, s Grósz Károly is lövöl­­dözgetett. (Éveken keresztül csak az MSZMP-hű káderek kaphattak fegyver­­tartási engedélyt, ezért a vadásztársaságok tagjait a „párt első munkásőr­ségének" is titulálták.) A vadászatra jogosult elvtársak az ország számos ré­szén ingyen tizedelték a vadállományt: Gyulajon vaddisznóra, Soponyán vad­kacsára, Gödöllőn fácánra, Telkiben és Gemencen szarvasra lövöldöztek. (Ezeken a helyeken csak az elkerített vadászterületek kerítése több mint het­­venmillió forintba került a hatvanas években.) Az elvtársakkal együtt vadászó plasztikai sebészprofesszor, dr. Zoltán Já­nos Legenda és valóság című könyvéből kiderül, hogy az újságok nem egy cikket szenteltek Gáspár Sándor „ világrekordjának", amikor 1986. december 21-én, a gemenci rezervá­tumhoz tartozó Lenesen 1710 keltetett fácánt lőtt. A Gödöllő melletti Jakabpusztán több mint 20 ezer fácánt neveltek, hogy a protokollvadászatokon legyen mit leteríteni. Az ilyen alkalmakkor száz haj­tó az erdő egyik részéből a másikba, egyenesen a lőállásokhoz hajtotta a fácánokat, elzárva minden menekülési utat. Egyikőjük így festett le a Heti Válasznak egy húsz évvel ezelőtti „vadászatot": „Mintha az egyik baromfi­­udvarból a másikba terelnénk a csirkéket, csak éppen a kapunál halomra lő­nénk őket.” Minden elvtárs mellett állt egy vadász is, aki folyamatosan töl­tötte és adogatta a fegyvereket. Ily módon Gáspár Sándor csaknem ezer, Ká­dár János 900 fácánt kaszabolt le egy nap alatt. (Normális vadászatnál 15- 20 fácán elejtése egy nap alatt jó eredménynek számít.) 1971-ben Fock 90 napot, Aczél 64, Gáspár 54 napot töltött­ a vadászterületen. Marjai József - még moszkvai nagykövetként - kisebb diplomáciai bonyo­dalmat okozott, mert amikor meghívták jávorszarvas-vadászatra, ő a megen­gedett egy elejtés helyett öt szarvast puffantott le. A külföldi elvtársak gyak­ran látogattak Magyarországra, egy kis vadászatra. Ha Tito, Fidel Castro, Brezsnyev vagy Gromiko járt itt, akkor mindent meg kellett tenni, hogy nagy vadat, trófeás állatot ejthessen el, vagy legalábbis el kellett hitetni vele, hogy ő lőtte. Például vadkamrákban rejtették el, még a vadászat előtti napon a hi­vatásos vadász által lelőtt nagyvadat, majd miután pufogtatott a vendég, be­bújt a sűrűbe a vadászmester, a magával vitt kisüveg vérből csöppentett néhá­nyat, és megnyugtatta a „nagy embert": az utánkereső brigád rálel az elejtett vadra, a trófeát pedig elszállítják neki. Vöő György A nagy elődök 16 . heti Válasz 2002/07/05

Next