Heti Válasz, 2003. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)
2003-03-03 / 10. szám
Kultúra Nem nehéz felfedezni, hogy a baloldali világsajtó egyik leghálásabb témája manapság a katolikus egyház. Nem telik el nap, hogy messzemenő következtetéseket levonó leleplező cikkek ne jelennének meg Európában éppúgy, mint a többi kontinensen. A pedofil papok felkutatásában elévülhetetlen érdemeket szerző amerikai sajtó ma már persze óvatosabb, amikor a vádak mellett a hamis vádlókat is megemlíti. Tudják, hogy elég lejáratni a katolikus egyházat, szétverni nem kell, mert akkor mi lesz az iskolákkal, a kórházakkal, a hajléktalanokkal, az AIDS-esekkel. Ebből a divatos áramlatból a filmesek sem maradnak ki. Gyenge filmeket elnéző mosollyal nyugtáznak, közepes teljesítményeket fesztiválnagydíjakkal jutalmaznak, ha azok a katolikus egyház viszszásságaira, erkölcsi képmutatására utalnak. A katolikus egyháznak a holokauszt idején tanúsított felelőtlenségét, bűneit vizsgáló Costa Gavras-film, az Amen mindössze annyi elismerést tudott kicsikarni komolyabb szakemberektől, hogy a probléma árnyaltabb, mélyebb értelmezést érdemelne, így feltétlenül szükség volt a horogkeresztet a kereszttel összemosó provokáló plakátra is. Sokkoló, nagy lehetőségeket magában hordozó történetet dolgozott fel a skót Peter Mullan Magdalena nővérek című filmjében. Az 1990-es évek közepéig működött Írországban egy olyan intézet, ahova a családok büntetésképpen küldték megtévedt vagy útban lévő lánygyermekeiket. A lakók a középkori időket idéző lelki és fizikai terror alatt éltek. A tapasztalt, kiváló színész, de debütáló filmrendező, Peter Mullan elköveti az elsőfilmesek összes hibáját: állandóan ismétli önmagát, képtelen befejezni a filmet, az összes apáca egysíkú, egyformán gonosz, perverz, képmutató, az egyetlen pap szexmániás. A film így is elvitte az Aranyoroszlán díjat Velencéből, s a nagydíjat a torontói filmfesztiválról. A mexikói El Crimen De Padre Amaro (Amaro atya bűne) című film egy kis falu életét mutatja be egy pénzügyi korrupcióba és egy szexuális-szerelmi kapcsolatba keveredő pap történetén keresztül. A nemes próbálkozást először Aranyglóbusszal, most pedig Oscar-felterjesztéssel jutalmazták. Az Oscar-díjas ausztrál színész-rendező, Mel Gibson, Hollywood (Tom Cruise és Tom Hanks után) legjobban fizetett szupersztárja sohasem gondolta volna, milyen nehéz az árral szemben filmet csinálni, még akkor is, ha a vállalkozásba saját pénzét fekteti. A katolikus Mel Gibson régi terve valósult meg, amikor elhatározta, hogy filmet készít Jézus Krisztus utolsó tizenkét órájának történetéről, Passió címmel. (Jézus Krisztus: Jim Caviezel; Mária Magdolna: Monica Bellucci; Mária: Maia Morgerstern.) Pasolini, Zeffirelli, Bunuel, Scorsese hí res vagy hírhedt Jézus-feldolgozásai után ezúttal egy gyakorló katolikus rendező vallomását láthatjuk majd a megváltás lényegéről. (A Jézust alakító Jim Caviezel úgyszintén vallásos fiatalember, akit II. János Pál pápa megáldott a forgatás előtt.) A hitelességre oly nagyon ügyelő rendező a bibliai részletek mellett Szent Anna Katalin Jézus Krisztus szenvedéseiről szóló látomásait használta fel, konzultálva több teológussal. A forgatókönyvet végül a két eredeti nyelvre, a rómaiak által beszélt latinra és az ősi sémi nyelvre, az arámira fordították. A film majd ezen a két halott nyelven szólal meg. Mel Gibson bízik abban, hogy a képek magukért beszélnek, nem lesz szükség sem szinkronizálásra, sem feliratokra. A külső jeleneteket a veszélyes Szentföld helyett egy olasz kis faluban, Materában forgatták, a belső színhely a római Cineccita stúdió volt. A film bővelkedik véres, kegyetlen jelenetekben. Részletesen bemutatja Jézus Krisztus testi szenvedéseinek borzalmait. Gibson szerint a brutalitás szemléletes ábrázolásával nem volt célja, hogy a zsidók vagy a keresztények érzékenységét megsértse. Csupán az önként vállalt szenvedés árán történt megváltás nagyságát akarta hangsúlyozni. „Azt hiszem - mondja -, itt az idő, hogy az eredeti üzenethez visszatérjünk. Különösen fontos ez most, amikor úgy látom, a világ megőrült. Krisztus a hitről, a reményről, a szeretetről, a megbocsátásról beszélt. És ezekre a világot újból és újból emlékeztetni kell." A film még nem készült el, nem lehet tudni, hogy az erőszakon keresztül átsüt-e a rendező üzenete, nem lehet tudni, hogy siker vagy bukás lesz. De furcsa közjáték zavarta meg a forgatást és Mel Gibson nyugalmát. Titokzatos újságírók tűntek fel és nyomozásba kezdtek. Az köztudomású, hogy Mel Gibson családi élete példás, kikezdhetetlen, így a nyomozó riporterek a barátokhoz, a munkatársakhoz, sőt a rendező 85 éves édesapjához fordultak, hogy valami terhelőt találjanak ellene. Átvizsgálták bankszámláit, hozzáfértek üzleti könyveihez, és ellenőrizték, milyen jótékonysági szervezeteknek ad pénzt. Mel Gibson biztosra veszi, hogy az „érdeklődés" nem személyének, hanem annak a ténynek szólt, hogy Jézus utolsó óráiról készít filmet. Lehetséges, hogy 2003-ban a hit-remény-szeretet-megbocsátás ugyanolyan veszélyes tan, mint a véres keresztre feszítés idején? De lehet, hogy a nem kívánt nyomozók akaratukon kívül is a film leghatásosabb reklámozói lettek. A showbusinessben semmi sem lehetetlen... Balla Eszter ------------------------------UI*----------------------- FILM JÉZUS UTOLSÓ TIZENKÉT ÓRÁJÁNAK TÖRTÉNETÉRŐL Mel Gibson Passiója 76 ► hetiválasz 2003/03/07