Heti Válasz, 2003. április-június (3. évfolyam, 14-26. szám)

2003-04-04 / 14. szám

Ic­tMW iJqmi tlpHiep Közelet SCHUSTER LÓRÁNT AZ ÉRKEZŐ FRONTRÓL ÉS CSURKA ISTVÁN FELÁSATLAN KERTJÉRŐL Míg kisebbítenek, lassan megnövünk A MIÉP-ből dezertáltak új zászlót találtak maguknak. A Magyar Nemzeti Front kevesebb aláírás-gyűjtési akciót, kalaplengetést, véraláfutást ígér. A Heti Vá­lasz a front egyik alapítóját -a P. Mobil zenekar frontemberét Schuster Lórántot kérdezte. ►► Gyakran hallja, hogy a Schuster maradjon a kaptafánál? ►► Mióta az eszemet tudom. ►► Mégis állandóan újít. A zenekar-vezetői titulus már-már elkopott a neve mellől - politikus lett. Most letette a MIÉP- jelvényt, hogy másikat tűzhessen a helyére. ►► Az interneten is vita indult, valójában mi vagyok: zenész vagy politikus. Volt, aki azt állította, egyik sem. Ez így igaz. Ve­zetek ugyan egy zenekart - 34 éve - anélkül, hogy zenész len­nék. Politikus sem vagyok. A mai politikusok többségére jellem­ző ismérvekkel nem is szeretnék rendelkezni. Jól érzem magam a számító, a pénzéhes, a hazaáruló és a korrupt jelzők nélkül. A rendszerváltozás utáni első parlamentnek állítólag a kétharmada hálózati ember volt, s nyilván most is vannak elegen. Semmi kö­zöm hozzájuk. ►> Pedig Csurka István valódi politikust próbált faragni ön­ből - néhány éve még a győri MIÉP-alapszervezet újjáalakítá­sáért felelős elnöki biztossá is kinevezte. Mára befellegzett e bizalmi kapcsolatnak. ►► Mindig tiszteletben tartottam a párthierarchiát és a szol­gálati szabályzatot. A tavalyi két választáson kiderült: a párt po­csékul áll. A sikertelenséget nem lehetett csak a csalásokra fog­ni. Négy évig irányítottam a MIÉP szervezési csoportját­­ úgy, hogy Csurka folyton hangoztatta: nem hisz a szervezésben. Ez olyan, mintha egy karmester azt ismételgetné, nem hisz a kottá­ban. ►► A polcain még mindig ott sorakoznak a Csurka-kötetek. Már csak porfogók? ►► A könyveket, ajándékba kaptam a jó munkámért. Eleinte eszünkbe sem jutott, hogy menesszük az elnököt. Az írásai alap­ján elképzelt működőképes és demokratikus párttá akartuk for­málni a MIÉP-et, ő azonban ellenállt. Akadnak olyanok, akik úgy hiszik, feladatot hajt végre. » Csurka szerint önök azok, akik mögött felsorakozott a zsidó világhatalom. ►► És persze alvó ügynökök, Moszad-huszárok meg szcientoló­­gusok vagyunk. ►► Mindkét oldal az összeesküvés-elméletekre esküszik. ►► Ugyan, ez legfeljebb a Csurka-csapatra igaz. Nekem nincse­nek fóbiáim, gyógyultan távoztam a MIÉP-ből. Csurka maga nyi­latkozta 1975-ben az Új írásban: „Feltétel nélkül hittem a szocia­lizmusban mint egyetlen lehetséges létformában." Cselekedetei­vel bizonyíthatná, hogy már nem az az ember, aki Aczél Györggyel kvaterkázott. Csurka vonzó elveket hirdet, de nem ezek szerint él. Sokszor leírta, hogy miként kellene a kertet felásni. Hosszan ér­tekezett az ásó tulajdonságáról, a gyomok terjedéséről. Egy dol­got nem tett: nem ásta föl, nem ásatta föl velünk a kertet. ►► Önök ástak volna? ►► Nagyon is. Soha nem írtunk volna alá például egy EU-t tá­mogató hatpárti megállapodást - ahogy az elnök megtette az elő­ző ciklusban -, miközben kritikusan szemléljük az uniót. Csele­kedetét úgy magyarázta a frakciónak: „Látnotok kellett volna, ahogy leesett a Kovácsék meg a Kunczéék álla." Hozzátette: „Egy­szerűen jól jött ki dramaturgiailag." Én nem a Magyar Igazság és Élet Színházába léptem be statisztának, hanem egy pártba. ►► Most pedig egy újabb pártba. ►► A MIÉP elnökségi tagjainak többségét kizárták az anyapárt­ból. Az elmúlt hét évben rengeteg tisztességes embert - MIÉP- est, kisgazdát, kereszténydemokratát és fideszest - ismertem meg. Nem a magunkfajta talpasokon múlt, hogy elmaradt a nem­zeti összefogás. Az lenne természetes, ha partneremnek tekint­hetnék mindenkit, akivel a nemzet érdekében megtaláltuk a leg­kisebb közös többszöröst. Nem kellene azon vitatkoznunk, hogy Jézus zsidó volt-e vagy pártus herceg. Szolzsenyicin írta: igazi vá­lasztóvonal nem pártok között, hanem az emberek szívén keresz­tül húzódik. Sokkal többen fogékonyak arra az értékrendre, amit a MIÉP-ben képviselni szerettünk volna, mint ahányan a pártra szavaztak. ►► Segítsen megérteni: miben különbözik a MIÉP-től a Ma­gyar Nemzeti Front? ►► Minimálisra csökkentjük például az aláírás-gyűjtési akció­kat. A kitöltött ívek ugyanis mindig egy-egy nagy kollektív ku­kában landoltak. Kevesebb lesz a kalaplengetés, a véraláfutás. Tisztességgel megüljük majd a nemzeti ünnepeket, de értelmes feladatokat is szeretnénk adni az embereinknek. Bármennyire FOTÓ: GRIECHISCH TAMÁS 22 . heti válasz­om/M/ot

Next