Heti Válasz, 2007. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2007-08-09 / 32. szám

ÉLETSTÍLUS // VII. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM 2007. augusztus 9. HetiVálasz ÜTŐRE TETT GYEREKKOR A FOLYONDÁR UTCAI VASAS TENISZTELEPEN LETT HAJDAN KOROSZTÁ­LYOS EURÓPA-BAJNOK BORIS BECKER IS, És in KEZDTE MEG MŰKÖ­DÉSÉT TAVALY MÁJUSBAN A SÁVOLT TENISZAKADÉMIA. ■ HV-ÖSSZEÁLLÍTÁS eletstilus@hetivalasz.hu A­z akadémiarendszer az egész világon, majd’ minden sportág­ban működik. Ezt a már bevált modellt követi Sávolt Attila, próbálja összeegyeztetni az élsportot és a tanulást. Az akadémiarendszer lényege a bentlakás, hogy mindent a sportnak lehessen alárendelni. „Sok országban láttam már, hogy 13-14 évesen kiveszik az iskolából a gyerekeket, és mindent a teniszre tesznek fel az életében. Nem törőd­nek azzal, hogy jöhet egy sérülés, vagy hogy akkora a harc a mai profi világban, hogy egyáltalán nincs ga­rantálva a siker” - vallja a hajdani élsportoló, aki szerint 18 éves korig semmiképp sem szabad feladni a versenyzőknek a tanulást. Ezért kö­tött megállapodást az akadémia a kö­zeli Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziummal arról, hogy a teni­szező diákok itt tanulhassanak a reg­geli és a délutáni edzések között. Ha valaki, hát Sávolt Attila tudja, mit jelent, ha idő előtt abba kell hagyni a versenyzést. Huszonnyolc éves korára a férfi világranglistán si­került bekerülnie az első 70-be, ami­kor fokozódó ízületi fájdalmairól ki­derült: olyan krónikus gyulladásról van szó, amelyet az élsporttal járó terhelés felerősít. Azonban az aktív sportolás befejezése után sem akar elszakadni a tenisztől. Úgy érzi, tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki az első 50-60 közé kerüljön a férfi világ­­ranglistán. „Mindig is szerettem a gyerekeket, úgyhogy minden ötvöző­dik az akadémiában, amit az aktív pályafutásomat követő időszakra el­képzeltem” - mesél az indíttatásról az edzővé vált teniszező. A gyerekkorától Vasas SC színek­ben játszó Sávolt Attila számára nem csak az érzelmi kötődés miatt volt egyértelmű, hogy a Vasas Folyondár utcai tenisztelepén indítja el iskolá­ját. Magyarország legszebb tenisz­komplexumának tartja a Vasas sport­telepét, amely a magyar tenisz életé­ben mindig központi szerepet ját­szott, s szeretné, ha ez a hagyomány folytatódna. Az akadémia működése-20 nek egyik alapja, hogy a klub adja a pályát és az infrastruktúrát annak fe­jében, hogy a tehetséges gyermekek idővel a Vasas játékosai lesznek. S bár a sikerhez több évre, sok tü­relemre, lemondásra és kitartásra van szükség a gyerekek és a szülők részéről egyaránt, a tavaly májusban beindult iskola vezetője már most is több tanítványában lát fantáziát, s le­hetőséget arra, hogy utánpótlás­szinten a világ élmezőnyébe kerül­jön. Míg 2006-ban még csak tíz éven aluliakkal foglalkoztak, idén májustól már 12-18 éveseket érin­tő, közvetlen utánpótlásképzést is vé­geznek. Jelenleg hatvan tíz év alatti gyermekük és tizenkét utánpótlásko­rú nebulójuk van. Jövőre már hazai és nemzetközi korosztályos ver­senyeket szeretnének rendezni a Fo­lyondár utcában, s a tíz év alatti kor­osztály országos képzését is szeret­nék megoldani. Az öt-hat évesek pár ezer forintból elkezdhetik a sportot. A komolyabb kiadások akkor kezdődnek, amikor nemzetközi szinten kezdenek verse­nyezni, ott már szponzorokra van szükség. Mint ahogy az akadémiá­nak is. Hosszú távon csak támogatók segítségével lehet elérni, hogy töb­ben teniszezzenek Magyarországon. „Amikor én voltam utánpótláskorú, egy-egy versenyen több mint száz gyermek gyűlt össze a főtáblán. Ma azon szenved a szövetség, hogy kor­osztályonként hét-nyolc gyereket össze tudjon szedni. Pedig nálunk sincs kevesebb tehetség, mint más országokban.” Az akadémia a legmodernebb ame­rikai és spanyol módszerekkel tanít, amely játékos formában szeretteti meg a teniszt. Hangsúlyt fektetnek a külföldi tapasztalatszerzésre, ami újabb motivációt jelenthet. Sávolt jó kapcsolatokat ápol Emilio Sanchezzel, ezért könnyebb volt az Európában legismertebb Sanchez-Casal Akadé­miával megállapodnia arról, hogy évente két-három hetes edzőtáboron vehessenek részt Barcelonában, s a fiatalok később ösztöndíjra is jelent­kezhetnek valamelyik amerikai egye­temre. ■ Szávay Ágnes jelenleg a legsikeresebb magyar teniszező SZELES SZÁRNYÁN? BÁR AZ ELMÚLT ÖTVEN ÉVBEN AKADTAK KIEMELKEDŐ TENISZ­EREDMÉNYEK, HAZÁNKBAN AZ ÁTTÖRÉS MÉG VÁRAT MAGÁRA. A tenisztörténelem legsikeresebb ha­zai képviselője, az ötvenes-hatvanas évek kiválósága a tavaly elhunyt Kör­­möczy Zsuzsa volt. Pályafutása során megnyerte a párizsi Roland Garrost, a világranglistán pedig a második he­lyen szerepelt. A hetvenes évektől a kilencvenes évek elejéig Taróczy Balázsnak (1982-ben 13. volt a világ­­ranglistán), majd Temesvári Andreá­

Next