Heti Válasz, 2008. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)
2008-02-28 / 9. szám
ARCHITÉKA Teológia fényben és kőben A Krisztus király ünnep életbe lépésének napján, 1926. október 31-én - a világ első, Krisztus királyról nevezett templomaként - szentelték fel a rózsadombi Rákócziánum iskolakápolnáját. Az egyszerű szerkezetű épület főhajója és a két, karzattal osztott mellékhajó napsütésben is sötét volt az erős bordó és kék színek használata, valamint a kicsi, színes üvegablakok miatt. A diadalívvel elválasztott, boltozattal fedett szentély viszont a két oldal- és a tetőablak által megvilágítva a belső térhez képest sok fényt kapott. A sötét templomhajó és a világos szentély ellentéte Krisztus földi életét és égi uralmát jelenítette meg. A szentélyboltozat uralkodó Krisztust ábrázoló szecessziós üvegmozaikjában és az árkádokat tartó pilléreken lévő képrendszerben is ez van jelen. 1987-ben azonban új liturgikus teret alakítottak ki egyszerű fabútorokkal. A világháborúban elpusztult ablakokat 1972-ben színtelen, maratott ablakokkal pótolták. Ekkor átfestették a templombelsőt is fehér és sárga színekre, és új ornamentikák és képek készültek. Az épület külső őrzi még az eredeti jelleget, különösen szép a bélletes kapuzat a befelé vágyódó lelkek ábrázolásával. A belsőben a szentély, a famennyezet és az ajtók eredetiek még. Most világos templomtérbe lépünk be, vegyes érzésekkel. Azt a kapcsolatot, ami az építészet és teológia között ebben az épületben létrejött, maguk a használók bontották meg. A bal oldali galérián ma az Érseki Gimnázium múzeuma található. Az eredetileg 400 fős iskolakápolna ma - leválasztva a már régóta állami gimnáziumról - a Keleti Károly utcából nyíló „köztemplom”. Az Árkay Aladár tervezte templom késői szecessziós stílusú, magyaros jelleggel. Nemrég felkerült a műemléki listára. ÖRFI JÓZSEF építész ■ Krisztus király temploma, II. ker. Keleti Károly utca 39 HetiVálaszt Vill. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM , 2008. február 28. Megépítenék a főváros nyugati kapuját Osztapenko lépést váltott Évtizedekig jelképezte Budapest nyugati kapuját Osztapenko szobra, eltávolítása óta nem került méltó jel a helyére. Újbuda önkormányzata pótolná a hiányt, ezért felkérésére a jövő szakemberei szabadon engedték a fantáziájukat. Noha a tervek papíron maradnak, lökést adhatnak, hogy ismét jellegzetes kép fogadja a fővárosba érkezőket. A. B. I budailatkep@hetivalasz.hu „Majd ha Osztyapenkó lépést vált” - évtizedeken keresztül ezzel a kifejezéssel - a nevet helytelenül ejtve - jelezte a Kádár-rendszer szocialista polgára, ha valamit elképzelhetetlennek tartott. Nemzedékek utazási élményének volt meghatározó eleme a Budapest nyugati kapujában kinyújtott kézzel, magasba tartott parlamenten zászlóval megörökített kapitány emlékműve. A tervezéskor talán Herényi Jenő szobrász sem gondolta, hogy ez lesz egyik legemlékezetesebb alkotása. A művésznek 1937-es római ösztöndíja idején, amikor az etruszk művészetet tanulmányozta, vélhetően nem fordult meg a fejében, hogy majdan a szocialista realizmus egyik díszpéldányával ajándékozza meg Magyarországot. A szovjet katonatiszt szobrának 1951-es felállításakor Kerényi Jenő divatos művész volt. Abban az évben kapott Munkácsy-díjat (az elismerésben két év múlva másodjára is részesült), 1955-ben pedig Kossuth-díjjal is kitüntették. Több kortársától eltérően annál jobb alkotó volt, hogy a szocialista realizmus csillagának leáldozásával eltűnjön a süllyesztőben. A Kerepesi úti temetőben álló Csontváry-síremlék figurája vagy a győri díszket a sematizmuson túllépett, biztos ízlésről tanúskodik. Osztapenko kapitány története nem csak a megörökítés módja miatt érdekes. A szocializmus évtizedei alatt (a vele egy időben elesett Steinmetz Miklóssal együtt) ő volt a szovjet humanizmust eltaposó náci barbarizmus ikonná magasztosult áldozata. A hivatalos történetírás szerint a Budapestet körbezáró szovjet csapatok parlamentereként a követségot nem tisztelő német csapatok géppuskatüzében halt meg. A történet alapja igaz, Osztapenko százados Malinovszkij marsall üzenetét vitte a körbezárt magyar főváros német katonai parancsnokságára. A szovjet parancsnok üzenetében megadásra szólította fel a védőket, ezt azonban a németek visszautasították, Hitlertől ugyanis azt a parancsot kapták, hogy az utolsó emberig ki kell tartani. Osztapenko a válasszal a saját vonalak felé indult, s ma