Heti Válasz, 2011. április-június (11. évfolyam, 14-25. szám)
2011-04-28 / 17. szám
Nyirkos, sötét Erdő KÉZDI BEÁTA | kultura@hetivalasz.hu Szomorov az állástalan színész kollégájával felkerekedik, és meglátogatja gazdag nagynénjét, Gurmizsszkaját, akinek birtokán felforgatják az ott élők életét. A látogatásból ugyanolyan nincstelenül távoznak, ahogy érkeztek, de azzal a jóleső érzéssel, hogy a színészet olyan művészet, amely mindent felül tud írni. Osztrovszkij Erdő című komédiáját Egon Savin az 1800-as évekből áthelyezte az 1950-es évek Szovjetuniójába. Gurmizsszkaja rezidenciája olyan, mint egy pártház, melyben van besúgó, van mindent megörökítő fényképezőt villantgató inas, szegény sorsú prolilány és „iskolába kényszerített, de vezetésre született” pincér. És akár egy szappanoperában, mindenki mást szeret, és mindenki boldogtalan. A korosodó Gurmizsszkaja a pincérért rajong, de a fiút mégis Ariszjusának (Nemes Vanda), a takarítónőként alkalmazott, terhes árvalánynak szánja, aki pedig Pjotrt (Száraz Dénes) szereti, Voszmibratov (Hirtling István) fiát. Voszmibratov Gurmizsszkaja állandó üzleti partnere, aki örömmel forgatná ki vagyonából a földbirtokosnőt. Ekkor érkezik meg Szomorov (Gáspár Sándor) és társa, Vidor, a komikus színész (Vass György üdítően könnyed játékával). Beszélő nevekhez híven, magukért ERDŐ - Új Színház Rendező: Egon Savin (Szerbia) beszélnek a tettek, a váratlan fordulat következtében a szerelmesek végül egymásra találnak, és a kínkeservvel megszerzett tízezer rubelt is ők kapják a tragikus hőstől, boldogságuk beteljesedéséhez. A szerelem-hatalom-pénz hármasa körül forgó komédia keserédes pillanatokat szerez. Nem sokat nevetünk akár a végül célt érő Bujanovon (Almási Sándor simulékony, gumigerincű ifjúján), vagy a kapzsi és fösvény Gurmizsszkaján (Takács Katalin elegánsan elvtársnői zsarnokán). Szomorov Don Quijote-i karaktere is csak Gáspár Sándor megformálása miatt emelkedik felül a történteken. Savin Osztrovszkij-átdolgozásában a szerencsétlen, kiszolgáltatott emberek és a főzsarnok földbirtokosnő tragédiája tényleg olyan, mint egy nyirkos, sötét erdő: alig várjuk, hogy kikeveredjünk belőle. ■ »Gáspár Sándor (Szomorov) WWW.HETIVALASZ.hu | kultúra | XI.évfolyam, 17.szám,2011.április 28. zeneszínház „Mikor Kodály Zoltán 55. zsoltára elhangzott, mindenki úgy érezte, hogy valami fenséges csoda történt, hogy valami feltámadt bennünk, ami minden veszteségért kárpótol bennünket...” - írta a Pesti Naplóban Tóth Aladár a Psalmus Hungaricus vigadóbeli bemutatója után, 1923- ban. Valami hasonlót érezhettünk most mindannyian, akik ott lehettünk a Művészetek Palotájában április 25-én este az új magyar alaptörvény megszületésének tiszteletére rendezett gálakoncerten. A Psalmus Hungaricus - a Magyar zsoltársebeket gyógyító remekmű. A hit és a remény oratóriuma. Anno Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára született, és áttörést hozott Kodály művészetének megítélésében. Szövege Kecskeméti Vég Mihály XVI. századi református prédikátor zsoltárparafrázisa, melynek címe: Könyörgés a hamis atyafiak ellen. Vigasztalódás Istenben. Borzongatóan időszerű téma, ugye? S ha századszor hallja is az ember a Psalmust, végigfut hátán a hideg. Szédítő mélységeket és magasságokat jár be rövid idő alatt. Kodály oratóriuma, mint egy hatalmas históriás ének, amely a keserűségtől, az Istenhez való könyörgéstől eljut a feloldozásig, a nemzet apoteózisáig, összeköti a múlt, a jelen és a jövő magyarjait. Ahogy egy jó alkotmány is ezt teszi a jog eszközeivel. Ezért volt nemes gondolat, hogy a Psalmus legyen az alaptörvényt köszöntő alapmű. Az új alkotmány aláírásának napján egyszerre szólalt meg tíz nagyvárosban: Budapest mellett Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Szombathelyen, valamint Kolozsváron - mint egy nagy, közös nemzeti imádság. Le a kalappal a Filharmónia előtt, hogy megszervezte a hangversenyeket néhány nap alatt. Hiszen nem volt könnyű hirtelen kiállítani tíz színvonalas produkciót. A Művészetek Palotájában Medveczky Ádám vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa adta elő Kodály művét. Az együttesek, melyek régóta bizonytalanságban vergődnek, kiszolgáltatottan, szenzációsan muzsikáltak, mintha az „életükért” léptek volna pódiumra. Minden dicséretet megérdemelnek, és persze minden figyelmet. Reméljük, rájuk is igaz lesz a zsoltár verssora: „Nagy tisztességre ismét felemeled”. A tenor szólista, Kiss B. Atilla is meggyőző volt. Szívből énekelt. Olyan jó, hogy a Psalmusba újra és újra belekapaszkodhatunk! Lehet rá építkezni. S ha már a gálakoncerten alapnak tekintették, a politika bárcsak megfogadná Kodály és a zsoltáros üzenetét: „Én pedig, Uram, hozzád kiáltok”! ■ Falfirka - Devich Márton rovata | kultura@hetivalasz.hu Alaptörvényt köszöntő alapmű » Kodály Zoltán 79