Hetilap, 1846. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1846-09-01 / 70. szám
Pest, kedden HETILAP. sept. 1.1846. ENCYCLOPEDICUS TARTALMÚ FOLYÓIRAT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KÖZGAZDÁSZAIRA, MŰIPARRA ÉS KERESKEDÉSRE. Előfizethetni az Iparegyesület hivatalában (újvilág utcza Ilkey ház) vagy Kossuth Lajos iparegyesületi igazgató urnál (úri utcza Trattner Károlyi ház) vagy a Szerkesztőnél (Seminarium utcza 806. sz. Ráth ház) vidéken pedig minden postahivatalnál félévre helyben 4, postán 5 ezüst forintjával. Egész évre kétszer annyival. — Megjelenik a Hetilap minden kedden és pénteken legalább egy egy tömött nyomtatású íven. Ha tárgybőség kivánandja 11, sőt két íven is. — Iktatmányi dij: egyszeri hirdetésnek minden petit hasábsoráért 8 kr., kétszeri hirdetés’ mind. petit hasábsoráért 5 kr., háromszori hirdetés’ mind. petit hasábsoráért 6 kr. ezp. Tartalom: Nyílt levél André E. úrhoz a német gyarmatosítási ügyben. — Drágán volna-e a fiumei vasút 16 vagy 20 millió pengő forinton Magyarország által megvásárolva ? 2X^—4. — Egyesületi mozgalmak. A kisdedovó egyesület. Pestmegyei gazdasági fiókegyesület. Budai takarékpénztár. — Egy szó a mértékletességi ügyben, a B. P. H.-nak. X-I-Y. — Különös kárvallás. Kelemen. — Dr. Nendtwich és a rézvirág. — Könyvismertetés. Magyarföld és népei. Szerkeszti és kiadja Vahot Imre. — Egy kis regestrum a B. P. Híradónak. — Aratási hírek. — Nézzünk szét. Nyílt levél Andre E. urnak a német gyarmatosítás! ügyben. Hogy ön az osztrák tartományban a német nemzetiségnek és a tartományi érdekeknek határozott védelmezője, azt mi igen helyén látjuk, és nagyra becsüljük; sőt ha ön lapjában más irányt látnánk, higye el, hogy helyeslésünkre soha sem számolhatna, mert mi a hazafias kötelességet ismerjük , szeretjük és sírunkig annak érzetében működünk. De megütközünk, és méltán, ha hogy ön bennünket azért nyilvánosan korhol, mivelhogy mi hazánk közepette fiúi kötelességgel és keblünk egész hálaérzetével magyarok vagyunk, és a magyar érdekeket pro aris et focis védelmezzük. Ön lapja 42 számában*) jónak látja a német gyarmatosítási ügyben magyar érdekeink ellen ismét neküink rugaszkodni. Tessék, mi a keztyüt annyiszor menynyiszer szívesen felvesszük, ámbár a tér, mellyen, és az eszközök, mellyekkel vívunk nem egyenlők. Ön a német colonisatiót sürgeti Magyarországban , és mivel mi országgazdászati elveink szerint hazánk lakóinak kézerejét javasolván felhasználtatni, ellenezzük, felkiált: „majdnem hihetetlen, hogy az ember 1846ban illy országgazdászati tanra akadjon!“ Engedje meg ön, hogy mi e felkiáltáson csodálkozhassunk. — Mi olvasóink irányában sokkal több tiszteletet és kíméletet érzünk, bennük sokkal több hazaszeretetet teszünk föl, sem hogy azon thema fölött kívánnánk értekezni: „Mi üdvesebb Magyarországra nézve: német gyarmatosításról gondoskodni-e, vagy arról, mikint lehessen az ország lakóinak képesitését eszközleni, s ezeknek kézerejét felhasználni.“ — Ama szemrehányást, miszerint Magyarországban a német colonisatio ellen gyülölség van, melly valóságos hálátlanságra mutat a németség ellen, melly e hazába ipart, kézművességet és műveltséget hozott be, egyenesen visszautasítjuk. Először azért, mert ki a házi viszonyokat respectálván saját családa irányában teljesíti kötelességét, nem következik , hogy az azon kívüliek iránt, kikre jó akarata, jó cselekedetté nem válhatik, gyűlölséget táplál. Másodszor azért, mert ha olly tágértelmű előzményből hálát követel a németség, azon esetre egy kis számot kellene vetni az okok és okozatok summázasával. De e számvetésbe, noha sem kedvünkben, sem az adatokban hiányt nem érzünk, nem ereszkedhetünk. — Különben kár is annyira felhányni, ha mi jót tettünk valakivel! mert ezen valakinek van még arra való esze, hogy az orránál tovább látván, a civilisatiót, kézművességet és ipart, nem egyedül jött vendégeknek érti, és korából vissza is tudván emlékezni, tudja a históriát, a tényekre nézve pedig a summázásban tudja az asithmetikát. A múlt században történt bánsági telepitvényeket felhozni nem gyámolt. Tessék próbát tenni a n. m. m. k. kincstárnak, s akár azoknak, kik mint kebelbeliek nemes Pest vármegye utján régebben sürgetik már, hogy részükre valamelly kincstári puszta adassék telepedésre, akár túlnépesedett alföldi városaink felesleges népségének, akár felföldi szorgalmas és ügyes atyánkfiainak jeleljen ki gyarmatul, ha bár nem olly Kánaán földet is mint a bánság és olly feltételek alatt, miilyenek alatt tette azoknak, hogy minden gazda kapjon bizonyos ideig robot- és adómentes földet, kapjon kész házat, marhát, gazdasági szereket, sőt nagy részt még bútort is egész a késig, villáig, kanálig*), s aztán vagy tíz esztendő múlva szóljon ön, ki a jó gazda. Ha ön felföldi tótnyelvű atyánkfiainak alakó földmostohasága miatti nyomorúságát és ügyességét fontolóra venné, ha tudni akarná, hogy alföldünkön több túlnépesedett helyekben tengő saját vérünk magyarok millyszi k. Andre’s neue oeconomische Zeitschrift Nr. 42’ 1846. #) Az igy könnyűvé vált életet az akkor gyarmatosítottak annyira megszokták, hogy miután az adómentes évek elteltek, s p. o. (ami valóságos tény) Tolna vármegyében V. I. akkori szolgabiró az adóbehajtásra az illető bírákat felszólította, azt vette válaszul: Mer seyn net in des Land kume zu zahla , sondern nur zum zichta (Wir sind nicht in die sz