Hetilap, 1846. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1846-12-18 / 101. szám

1657 1658 mit mi szent hely gyanánt szeretnénk tisztelni, azon tem­plomát a művészetnek, tudománynak és nemzeti emlékeink­nek 9—10 család lakja, és hogy évek hosszú során át alig bir ez intézet, az azt környező szemét­dombokból kibonta­kozva egy önbecsét értő és érző nemzethez illő kész álla­potra vergődni stb. hanem csak azt érinteni száraz-röviden, hogy e nemzeti intézet belső felszerelését a nemzet jelen­tősségének érzete nyíltan követeli. Való, hogy más országokban az illy intézetek megszü­­lemlése könnyebb szerrel történik, mert csak nagy a kü­­lönség ország és ország között, mellyben csak a koldus és a cseléd adómentes, és meg mellyben a koldus és cseléd­osztály kiváltságával a nemesség bir, de annyi mégis igaz, hogy sokkal inkább felébredt, főkép az újabb jelek követ­keztében a magyar nemzet életfentartási ösztöne, hogy sem kétkednünk szabad lenne, miként a múltnak tiszteletét s em­lékeinek felevenítését lényeges tulajdonnak tartván a jövő országgyűlés­e részben az intézkedést halogatni fogja. Koránsem akarunk az olly siralmasan kiáltó szükség esetében, akár feltolakodó közbenjárói szerepet affectálni, minthogy a felkérést az illetők, reméljük, majd annak helyén a szegénység bepanaszlásával együtt megteendik, akár egyéni nézetünknek érvényességet követelve a nemzeti museum egyes osztályai között érdemsort vonni, hanem csupán igény­telen szerénységgel figyelmeztetésül kijelenteni, mit vélünk fontosnak és mellőzhetlennek e nemzeti intézet gyarapítá­sában. A képcsarnokot nem tartjuk museum alkotó ré­szének. — A természettudományi osztály, könyv­ kincs- és ré­giség­tár tetemes szükségekkel küzd. Nehogy azonban hosz­­szasra terjedjen jeremiadánk, csak az utóbbiakról emlékez­zünk meg ezúttal. Bútorbeli felszerelés és folytonos szaporí­tásra megkívántató évenkénti költség az, miután ezek epednek. Mi valahányszor könyvtárba lépünk valamelly nehéz érzelem súlyosul keblünkre, mint sírboltban kedves övéi kö­zött andalgónak. Ott látjuk a hatalmas elmék műveit, és év­tizedek múlnak el, mig nagy részét egyéb mint a porzó seprő megérintené, de tisztelettel adózunk nekik mint olly kincsnek, melly a feltűnhető szükség esetére tétetik el. A régiség-osztály, mellyhez az éremtár is tartozik, egyéni nézetünk szerint nekünk magyarok­nak, kik az önismeret-hiány szerencsétlenségében sintak, mig Europa más civilizált nemzetei saját hazájuknak minden ziget zugát történetileg, földiratilag és statistikailag jól isme­rik, s már más hazák tudományos felkutatására fordítják fi­gyelmüket, sokkal fontosabb mint sokan gondolják. Ez osz­tályban rejlik nemzetünk hajdani életének,mint a miénk böl­csőjének felismerése, ebben tudomány-hiányunk kutforrása, ebben nemzetünk nagysága kicsinlésének alap­oka.És fájdalom­mal kell tapasztalnunk, hogy a fenebb említett kincstári osz­tály teremében a felszerelés hiánya még most is több mint 30 ládában mint szabadságával egy egész nemzet felvilágosulá­­sását eszközleni képes fogoly lezárva rejtetik a római, görög és magyar éremgyűjtemény. És félös, hogy ez is ama bécsi gyűjteménynek sorsára jutand, mellybe ha valaki nemesebb tudományvágyból bejutni kíván, hetekig kell kunyerálnia és kuncsorognia mig egy példány meglátá­sához szerencsésü­lhet. Távol legyen, hogy a bécsi rendel­kezés ellen jogi szempontból szót emeljünk, melly pri­vát tulajdon lévén legfölebb a tudomány érdekében szen­vedhet némi követelést, m­ellyről ha ki valaha külföldön uta­zott, a tudósok panasza özönében sokat hallhatott. De a ma­gyar nemzeti museum gyűjteményei a nemzet kincse, és ezeknek újra elásatása ellen szót emelni nemcsak tudományos érdekben szabad. Ugyan hol van oka , hogy történet­tudományi munká­ink csak háborúk regestruma, és az uralkodók egyoldalú életírása? Hol van oka, hogy népi és alkotmányi életünk fö­lött az ismeretlenség ködfátyola vonul el? Hol van oka, hogy diplomaticai tekintetben első rendű múltúnk felől olly hiá­nyos tudomásunk ? Hol van oka , hogy mind­ezen hiányok daczára a külföld fáradalmas kutatásaiból kell szégyen szemre annyiszor okulnunk? Hol van oka, hogy tiszteltebb nevű tu­dósaink is ha az oklevél­­ (Diplomatiea) és az érem­tan (Numismatica) terén állnak elő, tetemes botlásokról vádol­­hatók”*)? A járatlanságban. És ennek oka? a segéd­esz­közök hiányában. — Pedig nem csak egyes embernek, de egész nemzetnek is tökélyesbülésére első feltétel saját álla­potainak ismerete, legyenek aztán ez állapotok a múltnak ta­nulságos képei vagy a jelennek termő fái, mindig a jöven­dőnek bölcsői gyanánt tekinthetők. A nemzeti museum érem- és okle­vél gyűjteményének zárva kell állani, hogy a tudni vágyók tanulság-forrásul használhassák, az ahhoz nem értők pedig legalább bámulják. A történet-tanárnak például az egyterűnél a római, görög vagy magyar hajdankor történe­tében előadván a népéleti, jelesül a pénzforgalmi, és keres­kedelmi ügyeket és viszonyokat, legyen hova utalnia a ta­nítványt, hogy az illető szakra vonatkozó érmeket és okle­veleket tanulságosan megtekinthesse; a tudományokkal fog­­lalkozó férfiúnak pedig szabad tere legyen a tanulságos múltnak emlékeiből tisztítani tudományát és hasznossá tenni azt azoknak, kiknek a sors fürkészésre kevesebb idővel és alkalommal kedveskedett. És e pontnál lehetetlen a legforróbb hazafias hálaérze­lemmel meg nem emlékeznünk Nádor ő fenségének abbeli intézkedéséről, hogy a magyar academiának a nemzeti mu­­seumban szállás adassék, miszerint ott a tudományos életnek pénzei csak olly nagyok voltak mint az említettekéi. Egy har­madik ismét mikor a nemzeti museum éremgyüjteményéről ir, azt mondja, hogy abban Attilától kezdve minden magyar fe­jedelemnek korából találtatnak érem­példányok, holott a ma­gyar éremtan csak sz. Istvánon kezdődik. És illy botlások nem !) Egyik p. o. azt állítja , hogy már sz. István pénzein arab számok jelennek meg, s felejti, hogy illy szám­i érmek J­e­­szenovszky János kegyes iskolai szerzetes (szül. 1748. – 1815.) koholmányai. Másik azt állítja I. Béla nagyobb pénzeket veretett mint Istvánéi, Péteréi, Aba Samuéi stb. vol­tak, s megfeledkezik, hogy a bécsi képes krónikában, honnan ez állítást veszi, mikor az mondatik, hogy Béla nagyobb dé­nárokat veretett, csak az értetik, hogy már e krónika íratása­kor (a XIV. században) fillérek is voltak­­, mert hiszen I. Béla

Next