Hétvége, 1983 (5. évfolyam, 158-208. szám)

1983-02-10 / 163. szám

MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS NYELVMŰVELŐ HETPROBAS ES TARSAI Nyelvünk igen gazdag közmondásokban, szólásokban, szóláshasonlatokban, szóképekben. Ezek az elemek, az úgy­nevezett állandósult szókapcsolatok színezik a stílust, a szemléletesség eszközeiként képi megfogalmazást, hangulati megvilágítást adnak a mondanivalónak. Jól teszi hát a stílusára kényes újságíró, ha merít e gazdag nyelvi eszköztárból. Persze nem mindegy, hogyan. Ha ugyanis ezeket a főleg hangulati értékükkel, képiségük­­kel, a lényegre utaló tömörségükkel ható elemeket a nyelv­fejlődés során kialakult gondolati tartalmakkal, ellentétes értelemben alkalmazza, stílusélénkítő szándéka a fonákjára fordul. A jugoszláviai magyar sajtóban sajnos garmadával sor­jáznak erre a példák. A választékosságra való igény nem mindig jár együtt a pontos nyelvismerettel, a fogalmazás­beli körültekintéssel, következésképp — legtöbbször talán a fordító hibájából — a forradalmár hétpróbás lesz (alig­hanem a szerbhorvát oprobani helytelen értelmezése miatt). Pedig tudni való, hogy a hétpróbás vonzata a magyarban mindig negatív fogalom: gazember, zsivány, útonálló, bű­nöző. Milyen jelzővel illessük hát a forradalmárt? Ha már ragaszkodunk az oprobani hangzásbelileg is pontos átülte­téséhez, írjuk ezt: kipróbált, de nem tévedünk akkor sem, ha a tapasztalt, harcedzett jelzőt használjuk. Mintha nem volna érzékünk a jó és a rossz megkülön­böztetésére, gyakran folyamodunk az efféle helytelen kép­zettársításokhoz: a szakemberképzés melegágya, a női sak­kozás táptalaja, holott egyik is másik is bomlasztó tenyészet, a tartalmilag hozzájuk kapcsolódó negatív fogalom a bűn, viszály. E sorba tartozik az értelmi szerző is, amelynek alkal­mazása kizárólag aknamunkával bűnös, ellenséges tettet ki­agyaló személy vagy csoport jelentésben helyénvaló, pozitív megmozdulás, cselekedet kezdeményezőjének jelölésére azon­ban semmiképpen. A felsorolásnak természetesen még nem értünk a végé­re, két hét múlva folytatjuk a sort, a nyelvi kétségek el­oszlatására addig is vegyük igénybe a Magyar Nyelv Értel­mező Szótárát. TAKÁCS Ilona SZÍNHÁZ lépesek A MUNKÁSKÖZÖNSÉG felé Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Szabadkai Népszín­ház munkáját már jó ideje a vezetés válsága kíséri. En­nek következtében a társulat lassan elkedvetlenedett, elő­adásainak fénye megkopott, művészi becsvágya alábbha­gyott. Éppen ezért reménykedéssel fogadtuk a hírt, hogy Dávid Máriát, a Tartományi Oktatás-, Művelődés- és Tu­dományügyi Titkárság segédtitkárát nevezték ki a színház főigazgatójává. Nyilatkozata székfoglalónak is beillene, hiszen alapo­san neki kell gyürkőznie a munkának, ha meg akarja ál­lítani Thália enyhe lejtőn guruló szekerét. — A színháznak eléggé elmosódó, határozatlan a mű­vész­ arculata, melyet Vajdaság egyetlen, a magyarlakta helységeket bejáró, tájoló együttesének különböző előéletű közönsége is meghatároz. A műsorpolitikát ennélfogva a közönség eltérő igényeihez kell igazítani, és ebből szük­ségszerűen következik a Népszínház kétarcúsága. Mert nyilvánvaló, hogy a közönség minden rétege nem képes egy Beckett-művet élvezni, vagy éppenséggel Brecht tan­­drámáért lelkesedni. Ezután Dávid Mária személyében, a fokozatosság jól bevált elvének hangsúlyozásával, máris színre lép a peda­gógus: — A Népszínháznak nagy előnye, hogy nemcsak szóra­koztatja a nézőket, hanem lépésről lépésre bevezetheti egy tartalmasabb szellemi élet szféráiba. A színészek cselek­vési rugója nem kizárólag az anyagi érdekeltség, hanem hivatástudatból végzik időnkénti bukásoktól is veszélyez­tetett, küldetéssel felérő munkásságukat, és ebben a nép­művelőkhöz hasonlítanak. Éppen ezért szeretnénk, ha a színház megtenné azt a néhány, elengedhetetlenül szükséges lépést a közönség felé, hogy Thália temploma ne legyen főként az értelmiségieké. Eközben a munkacsarnokokban ambientált, közérthető, de mégis művészi értékű előadá­sokra gondolok, nem pedig télapós bohóckodásra. Amikor a színészeknek Szabadkáról Újvidékre való áramlását megszüntető lehetőségeket latolgatom, tréfásan megjegyzi, hogy Észak-Bácska egy szép napon azért mégis­csak ellátja megfelelő számú színésszel az Újvidéki Szín­házat, a rádiót és a televíziót. De erősíteni kívánja a Népszínház kapcsolatait az újvidéki Művészeti Akadémiával is, hogy a színészállomány felhalmozódott művészi tapasz­talatát fiatalos magakereséssel ötvözze. Végül a jóval tényszerűbb anyagiakra terelődik a szó. Hogy egyik kollégám találó megfogalmazásával éljek, az oszlopcsarnokos objektumot belülről csak „a pókháló tartja össze”. Alaposan megrokkant, statikájában megingott, ezért Dávid Mária gyors számítással próbálja megállapítani, mi­kor is lehetne érdemében hozzálátni a felújítási munkála­tokhoz.­­ Jelenleg 80—90 millió (új) dinárból meg lehetne oldani a dolgot, de a Tartományi Művelődési Érdekközös­ség csak akkor folyósíthatja a szükséges összeg felét, ha a városának megvolna a másik fele. Szabadka érdekközössége évi 7 milliót fordít erre a célra. Még megbízatásom alatt, három év múlva, a gazdasági helyzet javulása reményé­ben, az említett és más forrásokból össze lehetne hozni az eszközök 50 százalékát, és megkezdeni a javításii munká­latokat. ALADICS János FILM A FILM CUKOR NÉLKÜL A film „nagy öregjeinek” egyike volt CUKOR György magyar származású amerikai rendező, pontosabban, Hollywood, az álomváros megalapítói közé sorolható több más magyarral együtt, mint például a tavaly elhunyt King VIDOR is volt. Mert a New York-i születésű Cukor György is befejezte sikerekben gazdag pályafutását, az elmúlt napokban, 84 éves korában. Kortársa volt a filmművészet azon pionírjainak, akik Los Angeles tőszomszédságában létrehozták az első stú­diókat, amelyek inkább hasonlítottak valami ormótlan nagy raktárakra, mint az álomipar csodás szentélyeire. Mégis, filmkarrierjét korántsem számítják a kezdetektől, amikor forró, kellemetlen hangárok bádogtetői alatt arab sejkek pálmafák övezte oázisait fakasztották, robogó vonatok rablótámadásait mímelték a hetedik művészet trükk­mesterei. Cukor György 1930 körül került csak a filmhez, de már mint a Broadway nagyhírű színházi szakembere. A legnevesebb New York-i színházakban ismerte ki a kulisszák sok-sok bohémiát, ugyanakkor kérlelhetetlen pontosságot, alapos munkamódszert igénylő világát. A színházban szeretkezett fel egy ritka tudománnyal, az asszonyszelídítéssel, így van. Cukor György filmrendezői képességeinek legkülönb sajátjaként emlegetik azt a képességet, ahogyan bánni tudott filmjeinek női főszerep­lőivel. Azt mondják róla, nőstényoroszlánokat szelídített meg sok-sok hisztérikában, és ő volt az, aki a legjobban értett Greta GARBO igába fogásához. Annak ugyan nem temperamentumát, de meghódíthatatlan hideg fenségét kellett valahogy a közönséges halandókhoz melegíteni. A napokban újra láthattuk a negyvenöt esztendővel ezelőtt készült Kaméliás hölgy című szép, romantikus Cukor­filmet. Audrey Hepburnnel még többet nyert Hollywood e magyar megalapítója, a My Fair Lady című filmjével, amelyben a törékeny színésznő feledhetetlen alakítást nyújtott. Cukor György feliratkozott az Oscar-díjasok listájára. De ő rendezte meg a Gázláng (1944), az Egy csillag született (1955) és több más filmtörténeti jelentőségű műveket. Csak most, halálával tudódott ki: az Elfújta a szél forgatását ő kezdte meg, ennek a minden idők egyik leglátogatottabb filmnek a rendezését átengedve V. FLE­­MINGNEK. Tehát alapítóként és gavallérként távozott a filmvilágból, amely ismét egy nagy öreg: Cukor nélkül maradt. v. J.

Next