Heves Megyei Élelmiszergazdaság, 1975 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1975-12-30 / 24. szám
I szüret—régen Régi, megsárgult, zörgő hártyapapíron az írás: „...a borok... a pinczében, nem előbb, mint mikor kiforrott Márton napja táján, rendről rendre meg fognak kóstoltatni.” E réges-régi írás kívánkoztatott a hegyre, Eger fölé, szét venni a föld alá merült pincefolyosókon hordókba préselt szőlőszemek vérének-könnyének. Hegyoldalban a pince, meredek „bevágásban”, innét indulnak s ide tartanak sugarasan mind a szőlősorok. Távol, a völgyek tányérjában zsibong a város, itt fenn a nagy csend ölel mindent, szél se tépdesi most a fákon megmaradt utolsó leveleket. A pince gyomrában jóleső langyosság. Új bor illata terjeng a mésztufa szelíden faragott boltívei alatt. Gyertyafény mellett vendéglátónk egy lélegzettel szippantja tele a lopót úgy, hogy a szájába is felfusson. Megkóstolja, nem változotte tegnap óta. Lassan, tempósan, szertartásosan a fénybe fordítja a nemes nedűt, s aztán odakint a nap világánál újra ismétli a mozdulatot, pedig jól tudja, nincsen annak a bornak semmi baja. De így szokta már, így tettek a régiek is; a gazda mozdulata ősi mozdulat, ősi mint maga a bor ízének „kitudása” is ősöktől hagyományozott szertartás. A poharakba spriccen az ital, gyöngyözve habzik, ingerkedik velünk s mi áhitatosan kortyoljuk. Áhitatos a csend is, a benünket körülfogó. Hallgatunk, mert úgy illik. A nemes nedűt nem szavak dicsérik — a hallgatás. És a mozdulat. Ahogy poharát nyújtja az ember a lopó alá: „még!” Nagysokára mondja borízlelésre bennünket meginvitált gazdánk. — Napok óta kijártam a hegyre, nézegetni a szőlőt, mikor kezdhetjük a szedést. Lehetett volna bővebb a termés, mert a pincében van arra hely. De hát akárhogy termett, a szüret csak olyan volt, mint máskor... szüret. Nagy-nagy tüzet gyújtottunk és bográcsban főztük a gulyást. Zsírosan főztük, hogy csússzon rája könnyen a bor. De meg se főtt, már úgy gondolom, már elfogyott az egész, ahogy volt a bográcsban. Mert, hogy kóstolgatásra meg-megállt mellette gyakorta valaki. Azután a bor sem tartott sokáig. Szüret__ Elképzelik-e hogyan tartott a szüret régen az egri dombokon? Egri dombok, híres termőhelyek. Mint a Cseplesz, a Nedves, a Széldomb, a Gardon, vagy a Szánomtető, a Semyke, a Kemeteke, s méginkább a Hergyimó. A szőlőtermelés és borgazdálkodás ősi foglalkozás Egerben. S az egri szőlők, borok híre nem önmagától teremtődött, de kemény törvények segítették szétterjedni a világban. A régi egri szőlősök például szüretelni sem akkor szüretelhettek, amikor arra kedvük kerekedett. A szüret idejét mindig is pontosan megállapították. Mindenkor az időjáráshoz és a szőlőéréshez igazították a szedési engedélyezést. Két időpontot szabtak. Az „Urak” — a püspök-földesúr, a Káptalan tagjai, majd a káptalani birtokrészek bérlőinek — szürete egy-két nappal mindig előbb kezdődött, mint a „közönség” szürete. Éspedig csak azért, mert a földesuraság, az egyház, a lakosok terméséből bordézsmát szedetett, s a megbízottak képtelenek voltak az uraság szüretjét is intézni, még egyszerre a tizedet is szedni. Mikor az urasági szüret véget ért, kezdődhetett a közönséges szüret, a tizedszedő decimátorok. A szüret idején nemcsak megszabták, de féltékenyen és kemény szigorúsággal őrködtek is, hogy a határozatot senki meg ne sértse, az uraságot senki ki ne játssza. Minden úton, amely a szőlőhegyekre vezetett, széles és mély árkot ástak, olyat, hogy szekerek az árkokon által nem juthattak. Csak pontosan a lakosság szüretének kezdetén temették be újra az árkokat. Így is akadt azonban, aki szüretelni kezdett... K. Boldizsárnak a Cegléden volt szőlője, engedelem nélkül hozzákezdett a szedéshez, s a termést puttonyban hordta haza. S mert a szüretet engedelem nélkül kezdeni merészelte, „másoknak gonosz Példa adásával”, ezen cselekedeteiért szigorúságos büntetést szabtak reá:... A Szőlőinek Töve az Méltóságos Urnák, az Mostani Termése mind a kit elhordott, mind az ki még tövön vagyon, az bötsülletes Városnak adjudkaltatott...” A múlt időkből egyszerre a jelenbe visszaránt a pince grádusáról csendülő hang. — No, csak kóstoljuk tovább, édes feleim... Most egy másik hordóból ízleljük a lopónyi mintát. — Jó finom bor... kezdem, de a társak lehurrognak, feleslegesnek ítélve a hangos dicsérgetést. — Várjatok — mondom csak egy régi dicséretet idézek. 1777-ben írták az egri szőlősök egy kérvényükben a Káptalanhoz, felpanaszolva a rontást, aggódva a bor jó híréért. Halljátok hát az igazat „Jó finom bor Termésekért még külső hellyeken is nem csak jó hasznot, de még Szép hírt, s nevet is kapott Városunk !” Dagad a borizlelő társak melle, szemük együtt csillan az aranysárga nedűvel. Büszke egriek. Tövestől-gyökérestől ebben a tájban élnek. — Nem is termett itten rossz bor soha — így az egyik. — Talán mégiscsak — mondom — És akad most is a város falai között silányság, amire pontosan ráillik a régiek véleménye, hogy „az Ember még az ivástól is irtózik... oly iszonyú genedségszínű Csevice”. — Minek engedik az ilyen „genedségeket” a város falai között megtűrni is, és főként minek engedik „borkóstolókban” mérni?! — Van ebben igazság — mondom. A régi egriek jobban védték boraikat, lxoraik hírét, mint a maiak. Már kétszáz évvel ezelőtt hoztak egy törvényt, amely megtiltotta például, hogy „idegen” bort a városba hozzanak. Legfeljebb csak akkor tettek engedelmet, ha már az egész termés elfogyott. Ma már megmosolyogtató és érdekességnek számító dolog az is, hogy maga Erdődy püspök kellett figyelmeztesse Eger város tanácsát, hogy a „kocsmárosokra nagyon ügyeltessen” nehogy rossz és hamis bort mérjenek. Szedelőzködünk, ballagunk lefelé a hegyről. Valaki dudorászgat. Csendesen, halkan. A borról. Pataky Dezső a % Elťl ai r & a /.cl :i *a <£ szerkesztő bizottsága Bw Ur EK 1976 HUMOR Egy férfi ül a villamoson és apró magokat rágcsál. A szemben ülő megkérdezi: — Mit eszik? — Almamagokat. Jót tesz az értelmi képességnek. — Kaphatnék én is öt darabot? — Természetesen öt frank. A másik fizet, és mohón rágni kezdi. A harmadik almamag lenyelése után hirtelen felkiált: — Becsapott! Öt frankon már rengeteg almát vehettem volna magamnak! — Máris hat, okosodik okosodik. — Uram az ön dakszlije megharapta a lábamat! — Nem kívánhatja ézttől e kicsi állattól, hogy a nyakát harapja meg! Legenda a nyúlpaprikásról Tersánszky Józsi Jenő írásai mindig jó szórakozást jelentenek az olvasónak, s ha filmre kerülnek, általában a főhős, a központi figura megválasztása dönti el a mű sikerét. Gazsi a falu kelekótya mindenese. Mindig vidám, elégedett, mindenki a barátja. A gyerekek néha játszanak vele, csúfot űznek belőle, de ők is szeretik. Igazi barátai azonban az állatok. Jól ismeri az erdei vadak búvóhelyét, szokásaikat, félti őket mindentől, legfőképpen a vadászok puskáitól. De a vészt nem lehet feltartóztatni. Megkezdődik a vadásszezon, megérkezik kíséretével a hóbortos grófkisassony, s megindul a hajtás. A falu lakói számára ez örömünnep, vásár, pénzosztás, szórakozás. Gazsi viszont eszelősen rohan kedvenc nyulaihoz, hogy riassza őket, figyelmeztesse a veszélyre, összegyűjtse, fedezékbe rejtse a fiókákat. Élete kockáztatásával próbálja jobb belátásra bírni a vadászokat, de azok kinevetik, haragszanak rá, amiért megzavarja a grófkisasszony szórakozását. A jól sikerül nap után szállásadója, a vadászmester kiküldi Gazsit a hegyoldalba, ottfelejtett bicskájáért. Ott derül ki, hogy a bicska csak ürügy volt, valójában azt a néhány elrejtett nyulat kell hazavinni, amelyet az előrelátó gazda félrerakott. Otthon aztán a háziasszony finom nyúlpaprikást készít. Bőven lekmározhatnak a háziak, a gyerekek, sőt a kedvenc vizsla is, de Gazsinak még kóstolóban sem adnak egy falatot. Fogadalmat tesz, hogy jövőre ő is eltesz egy nyulat, s megkóstolja azokat a csodálatos ízeket, amelyekből őt most kirekesztették. Egész évben ez a gondolat élteti, miközben a malacokra vigyáz, s neveli az eltévedt nyúlfiókákat. Egészen addig, amíg el nem jön ismét az ősz, s nem kezdődik el az új vadászszezon. A színes magyar filmet Tersánszky Józsi Jenő regényéből írta és rendezte Kabay Barna, fényképezte: Illés György, főszereplők: Wojciech Siemion, Garas Dezső, Halász Judit. Jelenet a filmből. Szakoktatsi sajtótájékoztató Az állatorvostudományigyetem a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti és faipari szakoktatás helyzetéről és időszerű feladatairól tájékoztatták az újságírókat. Elmondották, hogy a tárca szakoktatása teljesítette a negyedik ötéves terv előirányzatait. Az elmúlt öt évben 11 ezer hallgató végzett az egyetemeken és a főiskolákon, 16 ezren érettségiztek a szakközépiskolákban, 39 ezren kaptak szakmunkás-bizonyítványt és csaknem 50 ezren vettek részt a betanított munkás képzésben. Mindent egybevetve hozzávetőleg 80 ezren szereztek a MÉM oktatási intézményeiben magasabb fokú végzettséget, összefüggésben azzal, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar technikai bázisa kibővült és korszerűsödött. Nem okozott gondot a végzett hallgatóknak az elhelyezkedés; a gazdaságok, vállalatok nagyszámú munkahelyet ajánlottak fel nekik. A végzett mérnökök 98 százaléka a szakmában vállalt állást, mintegy 70 százalékuk termelőüzemben helyezkedett el és ily módon közvetlenül segíti az ágazat munkáját, korszerűsítését. A felsőoktatási intézményekben gyakorlatiasabbá tették az oktatást. A gyakorló gazdaságok száma tovább bővült, 1975-ben a tárcának két tangazdasága és 74 gyakorló gazdasága van, közöttük 22 mezőgazdasági tsz. Újdonság, hogy bevezették és általánosabbá tették a környezetvédelmi oktatást. Jó eredményeket érnek el szakmérnökök képzésénél. 15 év alatt a szakmérnöki és 4 szakállatorvosi szakon több mint négyezren kaptak oklevelet. 1976-ban 14 szakon indulnak új évfolyamok 600 hallgatóval. Miután az ágazatokban a termelés szinte évről évre fejlődik, átalakul, ennek megfelelően folyamatos továbbképzésre van szükség. A negyedik ötéves terv időszakában mintegy 70 ezer fizikai munkás továbbképzésére került sor. a MiMisitmms AC A Heves megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a tsz-szövetségek, az élelmiszeripari vállalatok lapja. Felelős szerkesztő: Kovács András. Szerkesztőség : Heves megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, 3301. Eger, Kossuth Lajos u. 9. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. 3301. Eger, Beloiannisz u. 3. szám. Telefon: 24-44. Megjelenik havonta kétszer. Előfizetési díj : egy évre 24 forint. Felelős kiadó: Noszticzius Ferenc. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor u. 4. Igazgató: Sólymos József.