Népújság, 1953. május (35-44. szám)

1953-05-01 / 35-36. szám

Éljen május 1 — a békéért küzdő népek seregszemléje, a proletárnemzetköziség harcos ünnepe! Benedek Andor-brigád az élen Az istenmezejei bánya­ dolgozói 62 tonna túltermelésit ígértek má­jus 17-ig, de vállalásukat ápri­lis 28-án reggel már öt tonnával túlteljesítették. Az asztaghegyi kvarcitbányászok 155 tonnát vállaltak, s kedd reggelre már 111­ tonnát teljesítettek. A lel­kes verseny eredménye, hogy a bányavállalat április 28-án ég­gel 107,7 százalékban teljesítette esedékes havi tervét. Az egyéniek közül a választási békeversenyben Benedek Andor sztahanovista brigádja érte el a legjobb eredményt 151 százalé­kos átlagteljesítménnyel. Szoró­san nyomában van azonban, 147 százalékos átlagteljesítményével Kerek János brigádja. Jó mun­kát végez a csillejavító brigád is, amely hetenként tíz­ csille he­lyett 15-öt ad vissza a forgalom­nak. A termelés emelését szolgál­ják azok az újítások is, amelye­ket na­p mint nap benyújtanak a dolgozók. Szabó László többszö­rös újító, a veszélyes üzemi sikló megépítése helyett, a két bánya­­szint között döntő­ csúszdával ol­dotta meg a szállítást. Ezzel az eljárással hozzávetőlegesen száz­ezer forint megtakarítás érhető el. Példát mutat a beadásban a maklártályai Viharsarok ts­cs A maklártályai Viharsarok termelőcsoport alig néhány hó­­napos múltra tekinthet vissza, de máris példát mutat a község­ben a tavaszi munka, s a be­gyűjtés terén. A Viharsarok­­tszcs a helyi Szabadság ter­melőcsoporttal áll párosverseny­ben, de megelőzte versenytár­sát, mert minden talpalatnyi földet bevetett, s teljesítette el­ső félévi beadását is. A korai és gyors vetés után most a csoport 73 tagja a cukorrépa és a mák sarabolását végzi. A területet egyénekre bontották fel, bevonták a családtagokat is, s az a tszcs-tag, aki egész évben tisztántartja a reábízott területet, a legjobb termésered­ményt éri el, év végén jutal­mat kap. A munkacsapatok és egyének versenye növényápolásban is meghozta az eredményt: április 27-én délután befejezték a 15 hold cukorrépa és 2 hold mák darabolását. Elhatározták, hogy a választási békeversenyben má­jus 10-ig a cukorrépa egyelését is elvégzik. • Nem feledkeznek meg a beadásról sem, május 5- re a háztáji gazdaságból telje­sítik a harmadik negyedévi to­jás- és baromfibeadást. Bodony jó munkájával is szavaz Két esztendővel ezelőtt ala­kult csoportunk, a bodonyi III. típusú Béke tszcs. Nem volt más vagyonunk, csak a két kezünk, de nem hagyott magunkra az állam, s ma 18 szarvasmarha, 4 ló, 24 sertés van a tszcs tulaj­donában. Jól élünk, jól ruházko­­dunk, nem kell már summás munkára járnunk. Megváltozott, életünket mun­kánkkal köszönjük meg. Már április közepére elvégeztük a kalászosok és kapások ültetését s két hold lencsén végeztünk a hordással is. Nincs lemaradás a begyűjtésben sem: félévi tej-, to­jás-, baromfibeadásunkat telje­sítjük május 1-re, s felemelt fővel állhatunk majd az urnák elé. Példánk nyomán lendületes munkát végeznek az egyéni gazdák is a községben. A bodo­­nyi dolgozók minden talpalat­nyi földet megműveltek, 300 boti őszi, tavaszi­­ kalászoson elvégez­ték a gyomirtást, folyik a cu­korrépa kapálása. Május 1-re az egész község 100 százalék­ban teljesíti a­ tojás- és baromf­­beadást, s ezzel is leadja szava­zatát a népfrontra. Gábor Márton, levelező A besenyőtelki állami gazdaságból jelentik Az egész megyét versenyre hívta a besenyőtelki állami gaz­daság. Mint Fejes János, a gaz­daság igazgatója írja, április 25-én értékelték a választási békeverseny eddigi eredményeit. Az állattenyésztésben az első féléves szarvasmarhaszapo­ru­­lati, valamint a sertéstenyész­tési tervet eddig 80, míg a ló­szaporulati tervet 90 százalék­ban teljesítették A növénytermelésben a mag­hozó répa kapálását április 28-a helyett 1­7-re, a kukorica négyzetes vetését április 18-ra­ befejezték. A gépesítés dolgo­zói hat fűkasza,ó és két siló­­töltőgép javítását vállalták áp­rilis 20-i határidőre, — már áp­rilis 16-án teljesítették foga­dalmukat Az építő brigád dol­gozói a 120 férőhelyes sertés­­fiaztatót, április 20-a helyett április 18-ra, a 250 férőhelyes kocaszállást április 28-a helyett április 21-én, a 32 férőhelyes kanszállást május 5, s a 38 fé­rőhelyes betegszállást május 15-e helyett, már április 25-én befejezték. A KERECSEN­DI TANÁCS MEGTARTJA ADOTT SZAVÁT Kerecsenden­ a sok szép új ház fényesen bizonyítja életünk­ben végbement változást. 1945- ben az érseki birtokon gürcölő csel­é­dek­nek, kisparasztoknak 720 hold földet osztottak ki. De azóta sem állt meg a fejlődés. Az o­rszág egyik legnagyobb csemetekertje több száz dolgozó számára biztosítja a megélhe­tést. A helyreállított téglagyár, az orvosi rendelő, a felépített híd, mind, mind államunk gon­doskodását tükrözi. A múltban a hatalom gyakorlásában a dol­gozó parasztságnak nem volt beleszólása. Most a kerecsendi dolgozó parasztok közül 51 kép­viseli a nép érdekét a helyi ta­nácsban. A község dolgozói a párt vezetésével, a tanács jó munkájával, az őszi munkákat tizenöt nappal a határidő előtt elvégezték. Példát mutattak be­adási kötelezettségük teljesítésé­vel is. Sertésből 200, búzából 124, kukoricából 121 százalékra teljesítették beadási tervüket. De az ellenség itt sem alszik. Szabotálja a beadás teljesítését. Kristíi Péter ku'âjjh'ak a m­­ult évről - cSaköepi 20001­ darab; tojás - hátralékra -vien. ’De Pau­er József és Hágen Pa­ kulákok sem job­bak. Jóval később adták be hí­zott sertéseiket, mint az­t a ren­delet előírja. Népellenes cseleke­detükért megkapták méltó bün­tetésüket. Varga Sándor kulák befurakodott a termelőcsoportba, hogy belülről bomlassza a cso­portot. De a tagok ébersége meghiúsította tervét. Kisöpör­ék soraik közül. A kerecsendi dolgozók azzal válaszoltak a kulákok aknai mun­kájára, hogy győzelemre vitték az április 4-i munkaversenyt. De nem pihentek meg határaikon, csatlakoztak a választási béke­­versenyhez, s kihívták versenyre a megye összes községét. A párt és a tanács ismertette a nép­front választási felhívását s eredménye máris megmutatko­zott. A röpgyű­­éseken, a gazda­gyűléseken párosversenyre hív­ták ki egymást,a dolgozó pa­rasztok. A verseny szervezésé­ben’nagy része van a­ községi tanácsnak, a­ kisgyűléseken, ta­­­nácsüléseken a vállalások telje­sítésére mozgósítsák a falu dol­gozóit. A versenytáblán heten­ként értékelik a versenyt, a han­goshíradón népszerűsítik az élenjáróidat."A verseny szervezé­sére jól vonták bet az­ állandó bizottságokat. A tanácstagokat és az állandó bizotts­ág tagjait beosztották népnevelő munkára, de bevonták az élenjáró dolgozó parasztokat is. Az állandó bi­zottságok tagjai jó példával járnak elöl. Póder Istvánná egészévi, Czoller Péter félévi beadását teljesítette. Jó mun­kát végez Czoller Péter, a begyűjtési állandó bizottság elnöke. Röpgyűléseket tart, ahol összehasonlítja a múl­tat a jelennel és saját példáján mutatja meg; a beadást lehet teljesíteni. Ismerteti, mit kapott a község a felszabadulás óta s mit ad a második ötéves terv országunk dolgozóinak. Elmond­ja­, hogy a múltban testvére ta­nítására­ az egész család jöve­delme ráment, most pedig fia ingyen tanulhat tovább. Páros­­versenyben 411 Román István és Póder Károly dolgozó parasz­tokkal. Jó felvilágosító munká­jának köszönhető, hogy körze­tében nincs hátralékos. Az ál­landó bizottság többi tagjai is kiveszik részüket a felvilágosító munkából. Kovács Pál a fel­ajánlások teljesítésére agitál. Bodnár Jánosné a népfront fel­hívását ismerteti a­ dolgozó pa­rasztokkal. A jó felvilágosító munkának megvan az eredménye, a község az első negyedévben baromfiból 112, sertésből 103, tojásból 77 százalékra teljesítette tervét. Félévi baromfibeadási­­ kötele­zettségüket már 93 százalékban teljesítették. A versenykihívás­ban vállalt tavaszi munkák ha­táridejét betartották, a legelők, árkok kutak tisztítását határ­időre befejezik. A kerecsendi dolgozó parasztok kemény har­cot folytatnak azért, hogy a vá­lasztás napjára vállalt kötele­zettségüket teljesítsék. Czeller Péter, a begyűjtési­ ál­landó bizottság elnöke Boldog község a választásra készül A hatvani járás második leg­jobb községe most Boldog. Sok évi jó munka eredménye ez, amelyben benne van a párt ál­tal vezetett dolgozó parasztság kemény harca­ a falu ellenségei ellen. A dolgozó parasztok alig egy hónapja leplezték le és tá­volították el a községi tanácsból Kiss István VB-titkárt, aki visszaélt a dolgozó nép bizal­mával, aljas módon kiforgatta és meghamisította pártunk pa­­rasztpolitikáját. Mentesítette a kul­ákokat a teher alól, s beadási kötelezettségüket a dolgozó pa­rasztokra rakta. Kiss István durván­ megsértette az önkén­­tesség elvét, úgy erőszakolta be a­ dolgozó parasztokat a tszcs­­be, hogyha be nem lépnek, két­szeresére emeli fel beadási kö­telezettségüket. A kulákokat igyekezett beépíteni a termelő­­csoportba, hogy ott romboló munkát végezhessenek, így ke­rült a Béke tszcs-be ifj. Csordás István volt cséplőgéptulajdonos, akinek az apja a mal évben leégette a csoport szérűjét, ifj. Záhony Lukács 27 holdas ku­lák fia­, az új élet tszcs-be. Varga István, akinek fűszer- kereskedése volt, kupecked­éssel foglalkozott, most ő a csoport irányítója, s állandóan ellen­téteket szít a dolgozók között. A község dolgozó parasztsága elzavarta a faluból Kiss Ist­vánt, de keményen folyik a harc a még meglévő ellenség fel­számolásáért. Az ellenség e­távolítása után lendületet vett a község mun­kája, s most lelkesen harcolnak, hogy sikerre vigyék a válasz­tási békeverseny csatáját. A község párosversenyre hívta Csány községet. Vállalták, hogy minden mezőgazdasági munkát határidő előtt öt nappal elvé­geznek, s május havi beadási tervüket 17-re teljesítik A lelkes vállalás után meg­indult a harc, 64 dolgozó pa­raszt lépett párosversenyre, s megindult a­ nemes vetélkedés a termelőcsoportok között is. Az eredmény: a község dolgozó pa­rasztjai határidő előtt elvégez­ték a tavaszi kalászosok veté­sét, és az 574 hold kukoricából közel 400 holdat egy hete már elültettek. „Ötéves tervünk sikeres befeje­zéséhez az kell, hogy parasztsá­gunk pontosan megadja az ál­lamnak azt, ami jár neki.” — hangsúlyozza a választási felhí­vás. A községi tanács fokozott gondot fordít a beadás teljesí­tésére, az élenjárók népszerűsí­tésére. A versenytáblák, a han­­goshíradók nap mint nap hirde­tik a jól teljesítők neveit, de a népnevelők is népszerűsítik az élenjárókat. Püspöki János agi­­tációja során ellátogatott Kato­na János dolgozó paraszthoz is. Elmondotta, hogy ezekben a na­pokban a falu minden gazdája jó munkával készül a választá­sokra. Példának hozta fel Csor­dás András hat holdas dolgozó parasztot, aki a félévi tojás- és baromfibeadásának teljesít­és­é­vel köszönte meg állam­unknak azt, hogy a fiából katonatisztet nevelt. Katona elvtárs elhatá­rozta­, hogy ő sem marad le Csordás András mögött, páros­versenyre hívta Zsíros Ferencet s az elsők között teljesítette fél­évi tojás- és baromfibeadását Püspöki elvtárs népnevelő munkája során felhasználja a helyi érveket is. Elmondja, hogy az elmúlt nyolc esztendő alatt milyen hatalmasat változott a község. Kétszázötven­ székes mo­zit kaptak, 65.000 forintos beru­házással, új híd épült a Zagyva folyón, villanyt kaptak a Sport és Honvéd utca lakói, s meg­épült a dolgozó parasztok régi vágya, az egészségház. A község fejlődésével párhu­zamosan gyökeresen megválto­zott a falu lakóinak élete is. Ma már 24 dolgozó paraszt fia ka­tonatiszt. 35-nek fia különböző főiskolákon tanul. Nem elérhe­tetlen vágy a motor, a kerékpár, a rádió sem: 960 kerékpár, 14 motor, 380 rádió van ma a köz­ségben, s 120 dolgozó paraszt épített házat magának. Megváltozott életüket­ jó mun­kával hálálják meg a falu lakói. Április 18-án például 120 kiló tojást és 64 kiló baromfit adtak be a dolgozó parasztok. A Bé­ke tszcs vállalta, hogy május 17-re teljesíti félévi hízott sertés beadását, a 10 sertés már ké­szen vár a beszállításra. A dolgozó parasztok verse­nyében a­ kommunisták, a ta­nácstagok járnak az élen. Püs­pöki János l­ holdas dolgozó paraszt, a népfront bizottság tagja, az elsők között teljesítet­te félévi beadását, Fülöp János egész évi előírásának tett ele­get. Most a párt vezetésével a község dolgozói a járás első községe címért indultak harcba, s minden esélyük megvan e megtisztelő cím elnyerésére. Endrész Sándor Szovjet módszerek­ eredményei Hatvan-vasútállomáson (Tudósítónktól). Fla­tvan állomás dolgozói első negyedévi tervüket március 27-én, határidő előtt befejezték, s a gurító-dombos állomások közötti munkaversenyben az első helyet érték el. A terv si­keres teljesítésében felbecsül­hetetlen segítséget nyújtottak a szovjet vastasok kiváló mód­szerei. A 2000 tonnás mozgal­mat 160,8 százalékban teljesí­tették, felszabadulási héten 204 százalék volt az eredmény, s ezzel 676.540 forintot takarítot­tak meg. A fasiszták és nyilasok által szétrombolt kocsikat a meglé­vőkkel kell pótolni, minimumra kell tehát csökkenteni, az állást. A javítást igénylő kocsikat Sceblikin szovjet vasutas mód­szerével a hatvani­­ rendezőpá­lyaudvaron tartózkodási idő alatt hozzák rendbe; az év első három hónapjában 1515 kocsi kijavításával, 581.760 forint megtakarítást ének el. A rakva­­rakott mozgalom segítségével 113.152, míg a síktolatási mód­szerrel 23.256 forintos megtaka­rítást értek el a dolgozók. Igen szép eredményeket ér­tek még el a Nazarova-mozga­­lom segítségével a távirdagé­­pek és váltó tisztántartásában, a Vorosin-mozgalom segítségé­vel a romos állomásépület, va­lamint a szolgálati őrhelyek tisztántartásában és parkosítá­sában. Május 7 és 10 között tartják az Első Békekölcsön negyedik sorsolását Győrött Márciusban és áprilisban le­s­zaj­ott államkölcsön sorsolások után májusban ismét sorsolnak: az Első Békekölcsön negyedik sorsolását május 7, 8, 9 és 10-én Győrött a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának kultúrtermében tartják meg. Május 7, 8 és 9-én délután 4-­kor kezdődik a sor­solás, május 10-én (vasárnap) pedig délelőtt kezdődik a sor­solás. Az 1950 őszén kibocsátott Első Békekölcsönnek ez lesz a negyedik nyeremény, és harma­dik törlesztéses sorsolásai. Ez alkalommal a nyereménytör­vé­nyek közül 95.200 darabot nye­reménnyel, 66.400 darabot pedig névért­ékben visszafizetésre sor­solnak ki. A nyeremények és tör­lesztések összege meghaladja­ az 52 millió forintot. Egyidejűleg törlesztéses húzásokat tartanak az Első Békekölcsön kamatozó kötvényeire 160.000 forint érték­ben. A nyeremények megoszlása a következő: 1 darab 100.000 fo­­rintos főnyeremény, 18 darab 50.000, 39 darab 25.000, 95 da­rab 10.000 és 283 darab 5000 forintos nagy nyeremény, 4700 darab 1000, 14.000 darab 500 és 75.964 darab 300 forintos nye­remény. Ez lesz az államkölcsönök 12. sorsolása, amellyel együtt csak­nem 700 millió forintra növek­szik az az összeg, amelyet álla­munk nyereményekben és tör­lesztésekben kifizetett a kölcsön­­jegyzőknek. A magyar katolikus püspöki kar pásztorlevele a választásokkal kapcsolatban a katolikus papokhoz és hívekhez A Magyar Kurie — a római katolikus egyház félhivatalos kőnyomatosa — április 27-i szá­mában közölte a püspöki kar pásztorlevelét. A katolikus püspöki kar fel­szólítja az egyház papjait és híveit, hogy az országgyűlési választásokkal kapcsolatban teljesítsék állampolgári köteles­ségeiket. Felhívja a figyelmet azokra a tervekre, amelyeket a képviselőjelöltek a nemzet elé terjesztenek. Végül a püspöki kar isten áldását kéri nemze­tünk vezetőinek a béke fenntar­tására és a jólét emelésére irá­nyuló törekvéseire. A pásztorlevelet a püspöki kar valamennyi tagja a áírta, élén dr. Czapik Gyula egri ér­­sekkel, a püspöki kar ezidő sze­rinti elnökével. (MTI) Kizavarták az ellenséget a kerecsendi Béke termelőcsoportból Viharos volt a legutóbbi ta­nácsülés Kerecsenden. A tanács­ülésen rész­tvetve közel 300 dol­gozó paraszt, egyéni gazda, tszcs-tag leleplezte a falu egy­ségének megbontóit, népünk el­lenségeit. Mészáros István, a Béke term­előcsoport tagja ko­­holt, hamis vádakkal, névtelen feljelentéseket küldött a község: tanács elnöke ellen fenyegette, ijesztgette a fa­lu dolgozóit, rom­bolta a­­ termelőcsoport belső rendjét. Mészáros István a múltban önként beállt Horthy zsoldoshadseregébe, s mint toborzó 30 pengőért szervezte a zsoldossereg új katonáit. Méltó társa volt Semperger­­­ István, a termelőcsoport elnöke VB-tag, aki megszegve hivata­los esküjét, a VB-üléseken hal­lottakat rendszeresen elmon­dotta Mészáros Istvánnak, hogy az felhasználhassa piszkos üze­­meiben. Szépvölgyi István­­né, a banda harmadik tagja, a klérus hű szekértolója, rend­szeresen izgatott néni rendsze­rünk ellen. Amerika Hangja adásait hallgatta és rémhíre­ket terjesztett a faluban. A tanácsülés, a jelenlévő fej­­tagok elhatározták, h­ogy Sem­perger Istvánt visszahívják a végrehajtó-bizottságból és két társával együtt kizárják a csö­möriből. I A szőlő mélykapálását végzi a gyöngyöshalászi Kossuth tsz (Tudósítónktól.) A gyöngyöshalászi Kossuth termelőcsoport tagjai az­­ idei esztendőben élenjártak a tava­szi mezőgazdasági munkák el­végzésében. Felszabadulásunk ünnepére vállalták, hogy 53 hold szőlőjüket határidő előtt megmetszik és a kukorica kivé­telével a tavasziak vetését el­végzik. Vállalásuknak becsület­­tel eleget tettek. A felszabadu­lási hét lendülete azonban még jobb munkára serkentette a szorgalmas szövetkezeti tagokat és a választások tiszteletére arra tettek ígéretet, hogy ku­koricájukat a határidő előtt öt nappal négyzetesen elvetik, az 53 hold szőlő mélykapál­ását pe­dig határidő előtt tíz nappal be­fejezik. Eddig már elvégezték a cukorrépa első darabolását és most azért folyik a harc, hogy pontosan teljesítsék a szőlő ka­pálását is. A tavaszi munk­a lelkes verse­nyéből becsülettel kiveszik ré­szüket a csoport­ asszonyai is. Míg a múlt esztendőben csak az ételt hordták ki a földre, ma már egy sem akar kimaradni a közös munkából. Hornyák Lász­­lónénak például négy apró gyer­meke van, mégis mindennap megjelenik a csoport földjén és lelkiismeretesen elvégzi a reá bízott feladatokat. Az asszo­nyok tudják, ha jól dolgoznak gazdag jövedelemben lesz ré­szük és gyarapíthatják a közös vagyont is. Ármány Istvánná például amióta­­ szövetkezeti tag már kétszobás lakást építtetett magának. Komjáti Józsefné pe­dig családi házat vett. A csoport tagjai a közelmúlt­ban kapták meg kormányza­­tünktól az ország második leg­­jobb szőlőtermelő szövetkezete címet és ez további jó munkára lelkesíti őket. Elárasztotta a rizst a pélyi Rákosi termelőszövetkezet A kiskörei állami gazdaság­ban 1000, a­ termelőszövetkeze­tekben 500 holdon termelnek rizst ebben az esztendőben. Minden telepen megfeszített munka­ folyik, felépültek a rizs­­gátak, a tarnaszentmiklósi, ti­­szanánai termelőszövetkezetek főcsatornáit szinte pillanatok alatt építette meg a Sztalinyec­­traktor. A pélyi Rákos­ terme­lőszövetkezet, mivel már a talaj és a Tiszából a többkilométeres főcsatornán folyó víz 12 fokra­ felmelegedett, már el árasztotta a szakszerűen elvetett rizst. Az élenjáró szovjet rizstermelők módszereivel farovizáltan vetett rrizs, több és biztosabb termést ad. A szövetkezetek, az állami gazdaságok rizstermelői elhatá­rozták, hogy jóval 14 mázsán fe­lüli átlagtermést érnek el ebben az esztendőben. ♦ I i­­ Ki lesz a sívortes? i : : ♦ Május I. a nemzetközi ♦ ♦ munkásmozgalom nagy ün­ | έnepe új lendületet adott | t megyénk két kiváló vására | Î versenyének. Biró­n István | ♦ U, sztahanovista levélben | ! jelentette szerkesztőségünk­ | | nek, hogy április havi ter- | ♦ vét átlagosan 285 százalék­ | ♦ ban teljesítette, volt olyan ♦ ♦ nap, amikor a 340­ száza­­­­­­lékot is elérte. Biró elvtárs J­­­­únius első napjainál tart­­ a terve teljesítésével.­­­­ Herceg Lajos petőfibá­­­­­­nyai sztahanovista április ♦ ♦ 24-én 210, április 27-én $ ♦ már 229 százalékot telje­­­ ♦­sített, de 166 százalékos | } havi átlagával ismét a má­­­­­­sodik helyre szorult nagy I ♦ vetélytársa­ mögött A harc » ♦ tovább folyik, kíváncsian t Î várjuk, ki lesz a győztes i ♦ t

Next