Népújság, 1956. április (27-34. szám)

1956-04-04 / 27. szám

NÉPÚJSÁG ÇJsz £.mgjj 194iek között Látogassuk meg most a tizenegyéveseket, akik együtt születtek a szabadsággal, együtt tették meg első, botladozó, tétovázó léptei­ket, hogy azután annál izmosabbra, erősebb­re, nagyobbá növekedhessenek. Három vajaskirti Matematika óra az V-ös számú iskola V. leányosztályában. Érdemes végignézni a padsorokat, hogy az ember szíve elteljen örömmel, melegséggel. Mind erősek, pirosak ezek a lány­ok, szemük csillog a várakozás­­tól, a figyelemtől. A fiatal tanárnőt megza­varom és a négyzetek és téglalapok magya­rázata helyett most beszélgetünk a lányok­kal. Beszélgetünk a szabadságról, amellyel együtt toppantak a világra, a sok örömről, vidám életről, a jelenről. — Ki született április 4-én? — kérdem, hátha van olyan szerencsés, aki a legna­gyobb nemzeti ünnepen érkezett, aki mögött már ott maradt a halálfélelem, a zsarnok­ság, a sötétség. Három kéz emelkedik a ma­gasba. Igaz, egy se negyediki. Bóta Márta elsején, Kelemen Vera nyolcadikén, Fodor Erzsi huszadikán született. A többiek egy ki­csit csalódottan sóhajtoznak, miért­ nem szü­lethettek ők is áprilisban. Bóta Mártával beszélgetünk először. Kis kerekarcú, mosolygó szemű, szapora beszédű. Egy kérdésre ötöt-hatot is válaszol. Egy szuszra meséli el, hogy nagyon sze­ret úszni, már három úszóversenyen is részt vett, és nagyon-nagyon szeret izgalmasat ol­vasni. Közbeszólok. — Mit nevezel izgalmas­nak? — Hát az állatmeséket. A sok leányto­rokból most előtör a kuncogás, nevetnek azon, hogy Márta az állatmeséket izgalmas­nak tartja. — Igenis — fordul harciasan az osztály felé, — a Dzsungel könyve izgalmas — Olvastál-e a felszabadulásról? — Tu­dod-e, mi volt azelőtt, mielőtt megszülettél? — Félrebillenti a fejét, ez nála a gondolko­dás jele. A többi figyelő nem bírja a csen­det, Nagy Vali kétszer is belekottyant, súg­nak is. (amit pedig még órán sem szabad) — Anyukám mesélt már — kezdi bizonytala­nul, mintha félne, nem erre vagyok kíváncsi. Biztatom, s most már szaporán beszél. — Hát nagyon rossz volt, anyukám sem járt iskolába. Még kenyeret is alig tudtak venni maguknak — szögezi le, mint legszo­morúbb tényt. — Hát te mit hoztál ma uzsonnára — vetem közbe. — Vajaskiflit, hármat! — és már kotorássza is kis táská­ját, de én tovább kérdem. — Mit mesélt még anyuka? — Hát, mikor még nem szület­tem meg, akkor bombáztak. — Tudod-e, mi az a bomba? A kislány vállat vont. — Lát­tam már képen atomot. Bóta Márta, aki tanítónéninek készül, a bombákat már csak meséből, vagy képről is­meri. Sok­at-sokat olvas, ha lehet, hát úszó­bajnoknő lesz, rendszerint három vajas kiflit hoz uzsonnára és igen öntudatosan felel a kérdésekre, pedig, mindössze csak tizenegy­esztendős. A színésznő­jelölt Vera Szívalakú arcából csak úgy világítanak szép szemei. Magabiztos, a válaszai szabato­sak és komolyak. Nemrég került Pestről Egerbe. Legkedvesebb emléke az az április 4-ike, amikor nyakába kötötték a piros út­törő nyakkendőt. Aztán elmeséli, nagyon sze­rette volna már látni Egert. — Tetszik tudni, olvastam Bornemissza Gergelyről, aki mikor olyan „nagy” volt, mint én, már hős volt. — Tudod-e, mi a hős? — Hát Zó­ja. — jön a gyors felelet, — meg Vologya. Olvastam ám. Nagyon szere­tem a történelmet, az érdekel legjobban. — Biztos történelem­tanár leszel — mon­dom egy kicsit felnőttes fölénnyel. — Nem, — jön a meglepő válasz. — Szí­nésznő leszek. Ezt a többiek megint nem bír­ják hang nélkül, s legalább tíz leány csivitel bele egymást túlharsogva, én is, én is, én is.. A fiatal tanárnő nevet. — Hát igen sokat járnak színházba, s Iluska nagyon meghatot­ta őket. Vera közbeszól. — Meg balettszak­körbe is járok, meg zongorázok is — mondja egy kicsit hencegve. Belenézek a naplóba. Az apja foglalkozása: üzemi munkás. Apu­kájáról beszélgetünk, s Vera elmeséli, hogy apukája csak két iskolát járt. — Tetszik tud­ni — magyarázza a kislány —, akkor még nem lehetett mindenkinek tanulni. Nem bizony, Vera! Sok mindent nem le­hetett, különösen egy gyári munkás lányá­nak nem lehetett balettezni, zongorázni. An­­golkórusnak, tüdőbajosnak, vagy tizenegy­éves korban a Cséri úti szeméttelepről enni­valót kotorászni, esetleg szenet lopni a sínek mellől, — ezt lehetett. És a többiek ? A harmadik áprilisi kislány Fodor Erzsi. Nem szívesen válaszolgat. Piruló, félénk kis­lány, sokan kisegítik. Az első padban ülő Miklós Marika, aki különben is nagyon sze­retett volna áprilisban születni, Örsi Ágnes, aki tengerészkapitány lesz és szép verseket ír, Fodor Irma, akinek ,,A Balkezes újonc” a kedves filmje, a jó húsban levő Havasi, aki gyermekorvosnak készül, Kelemen Éva, aki már megjárta a Csillebérci tábort is, és a többiek mind, mind, akiknek már élményeik vannak és a mosolygó jelenben élnek. Ettől a szóáradattól Fodor Erzsinek is megjön a kedve. A balatoni naplementéről beszél és a sok finom ennivalóról, amit Füreden kaptak. A napköziről, ahol sok lekváros tésztát esz­nek, és még s­ok mindenről beszélne, ha köz­be nem csilingelne a csengő. Búcsúzom, hogy átmenjek az ötödikes fiúk közé. Petőfiről Bejönnek a fiúk. Arcuk még piros a szü­net­­ izgalmától, hajuk kócos, szemükbe hull, s amúgy fiú módra, öt újjal igazítják helyre. Magyar órát tart a fiatal Szabó Zoltánné. A Nemzeti Dalról beszélnek, — a szabadság­ról. Itt megszakítom az órát. — No, fiúk, mit is tudtok a szabadságról? Láncot hordunk még mi? Egészséges, jóízű nevetés a válasz. Úgy látszik, azt hiszik, tréfálok. Felugrik egy kisfiú, olyan mindenlében kanál. — Mi sza­badok vagyunk — kiáltja. Hát hogy is tör­tént ez? — kérdem. A sok szovjet katona szabadított fel bennünket — kiáltják kórus­ban. . — Ismeritek a szovjet hősöket? — Meg­bomlik a rend, egymás szavába kiabálnak: Matrozov, — Mareszjev, — Turbanov, — igen, ő­t is említik,, aki 1956-ban, 11 évvel a felszabadulás után mentett meg gyerekeket, asszonyokat az árvíztől. A fiúk kiabálnak: — Pirk Jóska pont április 4-én született. Jóska nagyon emlékeztet a „Szakadék”-beli Bakos Jóskára. Kenderkóc haja a szemébe hull, fe­jét éppúgy szegi le, mikor felel. És ha nem jött volna a felszabadulás, talán ő is Bakos Jóska korsóra jut. Most elárulja szégyenlő­sen: a zenéért rajong, a népdalokat, s Pucci­nit szereti. Határozottan állítja: zeneszerző lesz. Elmeséli, hogy az édesapja a fronton halt meg, anyukája meg takarítani járt az urakhoz.­­ Ezekkel a szavakkal mondja: „urakhoz”. Tovább folyik az óra, így módomban áll hallani a szabatos szép feleleteket, ahogy az ötödikesek Petőfit méltatják, ahogy a szerke­zetről, a párosrímről magyaráznak. Nem is csoda, hogy már két kis költő is van az osz­tályban: Krupa János és Rapi Tamás. Felol­vassák a tavaszról szóló verseket, dolgozato­kat. Csupa öröm az egész. Hogyne lenne öröm nekik a tavasz, mikor nagyokat rúg­hatnak a labdába, vagy birkózhatnak csak úgy tréfából, hogy a télen megrekedt erejü­ket fitogtathassák. Aztán ők is mesélnek könyvekről, sokat a moziról, itt nincs szí­­nészláz, orvosnak, mérnöknek, vagy vasutas­nak készülnek s ki tudja, nem nekem ju­tott-e az a szerencse, hogy a jövő József At­tiláival, Kodályaival beszélgethettem. TOROS KÁROLYNÉ — Április 6-án, pénteken es­te a Szovjetunió iskolapolitiká­járól tart előadást Kocsis Sán­dor, a Heves megyei pártbizott­ság munkatársa, a TTIT értel­miségi klubjában. — Szovjet munkamódszer átadást és tapasztalatcserét tar­tottak pénteken délelőtt a Gyöngyösi MÁV Kitérőgyár Üzemi Vállalatnál. Dier­es Jó­zsef esztergályos, az Egri Autó­javító Vállalat dolgozója több kitérőgyári esztergályosnak mu­tatta be a Bikov-féle gyorsvá­gást, s a Koleszov szélesvágás munkafolyamatait.­­ A művészi fényképezésről tart előadást április 9-én Adler Miklós főiskolai tanár. Az elő­adás hétfőn délelőtt fél 6-kor a Pedagógiai Főiskola fizikai előadójában lesz. — A Gyöngyösi XII-es akna, „ ezzel együtt a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt március 30-án délelőttig teljesítették el­ső negyedéves tervüket. — A szűcsi bányász DISZ fiatalok március 25-én nagy si­kerrel bemutatták Szigligeti Ede: A cigány című népszínmű­vét. A darabot Tolmácsi János rendezte. A szűcsi MNDSZ áp­rilis elsején a Ludas Matyi cí­mű színdarabot mutatta be.­­ A PÉTERVÁSÁRAI Ve­gyes KTSZ március 27-én tar­totta közgyűlését. A közgyűlé­sen a szövetkezeti múlt évi munkájának eredményeit is­mertették. Ezután sor került a több mint 80 ezer forint nye­reség felosztására. A NAGYTELJESÍTMÉNYŰ légszárító gép prototípusának gyártását kezdték meg az Egri Lakatosárugyárban. A hat mé­­­ter hosszú, két méter magas berendezés két óra alatt három­ köbméter fa szárítását teszi le­­­hetővé.­­ A HATVANI Bajza Jó­­­­zsef gimnáziumban diákotthoni napot rendeztek. Ezen a napon a tanulók szülei is részt vehet­tek. A színvonalas műsorban legnagyobb tetszést Déry Ti­bor: Talpsimogató című egyfel­­vonásos színdarabja aratta. Segítünk az árvízkárosultakon • Megyénk fö­ldművesszövet­­kezetei, a Járási Központok é­s Megyei Központ dolgozói az árvízkárosultak megsegítésére 135.300 forintot ajánlottak fel Frecskó Sándor r.agyrédei szeszfőzde vezető 400, a gyön­gyöspatai Földművesszövetkezet elnöke 200 forinttal járult hoz­zá megsegítésükhöz. (Molnár F.) — Az egri Dobó István Gim­názium tanulói, tanárai is ki­vették részüket az árvízkáro­sultak megsegítéséből. A tanu­lók 580 forintot, a tanárok pe­dig fizetésük 2—3 százalékát, vagyis 1200 forintot ajánlottak fel. — Az Egri Mezőgazdasági Technikum szervezete 300, a nevelők személyenként 60 fo­rintot, a technikai személyzet egyenként 20 forintot, az osztá­lyok pedig összesen 100 forintot küldtek az árvízkárosultaknak. (Daragó István) — A tá­r n­ászt irt mik­l­ós­i gép­állomás dolgozói egyöntetűen kéthavi fizetésük 5—5 százalé­kát ajánlották fel. Garamvöl­­gyi Dezső, Besenyei Sándor és Molnár János elvtársak három havi fizetésük 5—5 százalékát adják. (Ambrus L. párttitkár.) — A 235 forint háztáji gaz­daságból gyűjtött pénz mellett a jenki Béke Tsz tagjai kukori­cát, árpát és különféle termé­nyeket is küldenek az árvízká­rosultaknak. A helyi úttörők is­­ csatlakoztak az egyforintos­ mozgalomhoz és 104 forintot gyűjtöttek. (Tóth Etelka.) — Az árvízkárosultak meg­segítésére indított akcióban a nagyrédei úttörők 1381 forin­­­tot gyűjtöttek. Legszebb ered­­­ményt a hetedik leányosztályo­­sok érték el. (Erdei Gyuláné) — A Káli Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc úttörő csapatai nevében jelentjük, hogy az ár­vízkárosultak megsegítésére is­kolánk 947 forint készpénzt és 3500 forint értékű ruhaneműt gyűjtött és továbbított az ár­­­vízkárosultaknak. Pénzgyűjtés­­ben a hatodik­ A osztály jár az élen. (Bársony Ferenc csa­patvezető.) — Az Egri Tüzép dolgozói 6331 forintot ajánlottak fel az árvízkárosultak részére. (Párt­titkár.) — A Vörösmajori MTH 215- ös számú, .­.Március 15. ipari tanuló intézet DISZ szervezete az árvízkárosu­ltaknak ezidáig 1500 forint értékű munkát vég­zett. A nevelők felajánlását is hozzászámítva, kb. 5—6 ezer forinttal tudnak hozzájárulni az árvízkárosultak segítéséhez. (Kovács L. int. DISZ titkár.) — A hatvani II-es számúi Általános Iskola úttörő csapa­­­ta 100 forintot gyűjtött az árvíz­i károsultak javára. Nagy Sá­­­­dor VII/A osztályos pajtás 60 Juhász Éva VII/B osztállyos ta­nuló 20 forintot adott. (Molná Vera.) — A siroki Általános Iskolá­ban 592 forint pénz és kisebb­ csomagokban ruhanemű gyű.­ össze. Mindezt a bogyiszlói paj­tások címére küldték. (Iskola igazgatósága.) • A Parád község dolgozói 5555 forint készpénzzel, külön­féle terményekkel és 10—12 ezer forint értékű ruhanemű­vel támogatják a károsultakat Osztaffi Sándor 78 éves, akinek­ havi jövedelme 300 forint, 100 forinttal Tóth Pálné 600 forint­ értékű ruhával sietett segítsé­­­gükre. (Mata Pál.) — A Rákosi vándorzászlós verpeléti úttörőcsapat 1700 fo­­­rintot, a gyöngyösi Városi Ta­nács kórháza egy műsoros tea-­ est tiszta bevételét, 1u00 forin­tot és a Siketnémák Állami Tanintézete 182 forintot aján­lott fel. 1956 április 4. szerda VITA Merre tart ifjúságunk? Felelősek vagyunk a fiatalokért Érdeklődéssel olvastam a Népújságban megjelent „Mer­re tart ifjúságunk” cikket. Ná­lunk, a Szerszám- és Készü­lékgyárban az itt dolgozók legnagyobb része fiatal, a kor­ban is, szakmában is. Sokat foglalkozom velük, sokat vitat­kozunk s bizony nem egyszer bennem is felötlött az a gon­dolat, hogy merre is tartanak ezek a fiatalok. Valamelyik nap az egyik gép mellett nem találtam meg az ott dolgozó fiatal munkást. Az üzem má­sik részében fecsegett egy ba­rátjával. Amikor szóltam érte, visszafeleselt, hogy nem kell azért ugrálni. Egy példa ez csak, de sajnos, elég általános. Azt szoktam ilyenkor monda­ni, hogy mit szólnának ahhoz, ha nekik mondanák ezt majd, amikor ők lesznek a műveze­tők, s ők felelnek az emberért, munkáért. Nem egyszer csak vállrándítás a válasz. Az a véleményem, hogy a mai fiatalság magatartásáért együttesen vagyunk felelősek. Többet, sokkal többet kell be­­­szélnünk saját küzdelmes­,ifjú­­­­ságunkról. Én nem egyszer el­­­­mondom, hogy van itt olyan fiatal szalm­unkás, aki egy éve sincs itt és már motorkerék­párt vásárolt, én meg a múlt­ban hosszú évek munkája után tudtam egy olyan kerékpárt vásárolni, amelyet többet ci­peltem én, mint ő engem. Jó dolguk van a mai fiataloknak, biztos a jövőj­jük, s ez így a he­lyes, — de ez az egyik oka vé­leményem­ szerint túlzott, szin­te már nyegleségig­­ menő ma­gabiztosságuknak. Persze, ez ezért nem általános. Vannak, s egyre többen, akik nemcsak a munkában, de az idősebbek­kel szemben tanúsított maga­tartásukban, fegyelmükben is példát mutatnak. Ha ezeket is segítségül hívjuk a nevelésben, közös erővel egészen biztos so­kat érünk el szerszámgyári viszonylatban is a fiatalok ne­velésében,­ magatartásának megváltoztatásában. Szarka László, főművezető, Gyöngyösi Szer­szám és Készülékgyár Színházi hírek • A Gárdonyi Géza Színház igazgatóságához többször érke­zett panasz a közönség részé­ről, hogy a szélső helyekről nem lehet jól látni az előadást. A panasz most orvoslást nyert azzal, hogy az igazgatóság az színházban a középjáratot meg­szüntette, s mindkét oldalb­ól a székeket középre tömörítette.­­ Az Egri Gárdonyi Géza Színház hétfőn este az árvíz­­károsultak javára mutatta be Jacobi: Leányvásár című nagy­operettjét. A színészek, a hét­fői szabadnapjukat áldozták fel, hogy seítségére siethessenek az árvízkárosultaknak. A MOZIK MŰSORA : Egri Vörös Csillag. Április 4: Budapesti tavasz (ma­gyar). (Csak egy napig.) Április 5—11: Vízkereszt, vagy amit­ akartok (szovjet),. Április 4-én délelőtt matiné­ ,Örs a hegyekben (Szovjet). Egri Bródy Sándor: Április 4: Római lányok (olasz). Április 5—11: Tiltott játékok (francia). Gyöngyösi Puskin: Áprils 4: Különös ismertetőjel (magyar). Április 6—9: A hegyi tó titka (szovjet). Április 4-én délelőtt matiné: Luxustutajon (szovjet). Gyöngyösi Szabadság: Április 4.: Befejezetlen elbeszélés (szovjet). Április 5—11: Menekülés Francia­­országba (olasz). Április 4-é­n délelőtt matiné:­­ Rákóczi hadnagya (magyar). Hatvan: Április 4: Körhinta (magyar). Április 5—9: Mary hercegnő (szovjet). •Április 4-én , délelőtt matinén Napoleon ellen (szovjet). Büzes­abony : Április 4—5: Liliomfi (magyar). 1945 tavasza. Németország. W...1 arbeitálnak a magyar ha­difoglyok, takarítják a romot. De szívesen teszik, mert kint vannak a „szabadban/1. Halálo­san unja már mindenki a lá­gert, a gemüzét, a padlón fek­vést, a drótkerítést — úgy, ahogy van, az egész mindensé­­get. Idegesség, érzékenység, honvágy, félelem — minderre balzsamként hat a munka. Hajolgatnak az emberek, rak­ják a téglát a teherautókra. Van közöttük gyerek is, öreg is. Ruhájukról ítélve, minden­féle nációhoz tartozhatnának. Fekete nadrág, magyar keki, német szürke zubbony, zöld olasz nadrág, — keverve. De a pofacsontok, a bajuszok, s a beszéd magyar! S némelyike olyan jóízű Heves megyei pa­­lócsággal ejti a szót, hogy az ember azt hihetné, otthon van. De nem, ez csak egy pillanatig. S úgy délfelé, mikor a derék már fájni kezd, s a gyomor ko­rogni, az emberek az otthoni harangszóra, meg párolgó pap­rikáskrumpli szagára gondol­nak, s kenyérre. Jó nagy darab házikenyérre. Nem rántotthús­ra, nem töltött káposztára. Oh, itt a vágyak nem járnak felle­gekben. Csak szép szerényen: paprikáskrumpli­ és kenyér, de abból aztán sokat, amennyit meg tud enni az emberfia- De ez is csak álom. Jó volna egy féligszívott cigaretta is, erős és büdös, hogy marja a gyomrot, elüsse az éhséget! S még ez tűnik a legreáli­sabbnak, hiszen itt szívja az angol őr a cigarettáját, ez csik­landozza az emberek orrát, meg a fantázia. Morognak is, muto­gatnak is hogy jó volna egy kis „smoking“, vagy cigarettes" vagy mi a csudának hívják ezek a dohányt! Adjál már békás, mert kiüt­jük a szádból — de ezt illem­­tudó arckifejezéssel mondják. A brit hatalom alattvalója észreveszi a kérést, kifejezéste­len arcával a semmibe bámul és eregeti a füstkarikákat. Jó nagyokat szív, azután vagy­ öt­méterre fricskázza a körmére égett csikket. Senki sem mozdul — értik a választ. De nem. egy Katonák 17 éves forma kamasz nekiló­dul — egy é­tetem, egy halálom — s már fel is kapta a ciga­rettavéget. A többiek morog­nak, szidják az anyja istenét, de ő szívja, s boldog. Az ér int. A fiú odamegy. Egymásra néznek. Az angol re­kedten kiabál, a magyar hall­gat. Szégyeli magát. Társai megvetik. Ez meg itt — érti ő, ha nem is tud angolul, — fele­­lősségre vonja. Nem szabad e­l­­hagyni a munkahelyet, ezt minden reggel kihirdetik. Aki elhagyja, sötétzárkát kap, s megvonják tőle az ebédet, meg a napi kenyéradagot. Az öregek többet is értenek. Ez a disznó azért fricskázta el a cigarettát, mert ez volt a csa­li. A gyerek bekapta, s most ráfizet. Hej, drága Magyarország, de messze elkerültünk tőled, de semmivé válik az ember, ha otthagyja hazáját. 1946. Tavasz. Magyarország. Süt a nap, mintha július volna, pedig csak május egynéhánya­­dika van. Vasárnap, de a stran­don még nincs egy árva lélek sem. Azaz, hogy csak az első pillantásra. Mert a homokba te­metkezve három fiú fekszik a napon. Számukra most megállt a világ, egyikőjük még horkol is. De a Nap, az aranyos na­pocska delelőjére érve, ugyan­csak rajtuk felejtette a szemét, hogy felültek és az evésről,­­ mint életük legnagyobb problé­májáról kezdtek tanakodni. Az egyiknél volt vagy 30 deka sza­lonna, rettenetes nagy kincs, de kenyér egy falat sem. S ami még nagyobb baj, otthon se sok. Nehéz napok, nehéz na­pok. De a húszévesek gyomra cseppet sem belátó, korog, szin­te gúnyolva gazdája eszét, szí­vét. De ahol nincs, onnan az éhe­sek gyomra se vesz. Elindultak a nap elől, fürödni a vízbe. Csukafejes, szaltó, úszóverseny — ahogy ugrálnak, a meden­ce melletti tízméteres tűzfal kicsi ablakán, ott ahol a zuha­nyozó van (vagy volt), megjele­nik egy kopaszra nyírt fej, egy fiatal vigyorgó arc. — Ártyiszti!? Ártyiszti? — kiabálja, s­ lágy orosz nyelven hátraszól valakinek. Megjele­nik még egy fej, de azon, fehér péksapka van. Különben ő is széles arccal nevet, biztatja a fürdőzőket. Amazoknak nem tetszik valami, éhesek is, dü­hösek is és gúnynak veszik a biztatást. Évődni, kötekedni kezdenek. Felkiáltanak, hogy Szlusáj, továris, s utána fenékkel jön­nek fel a vízből. Ők meg ká­romkodnak, de még mindig ne­vető arccal. így megy ez vagy félóráig, míg végre teljes a harag. Ismét a homokban ülnek, s már egymást szidják. — De nagy hülyék vagyunk, elrontottunk mindent. Ezek pé­kek. Az itt állomásozó szovjet katonaság számára sütnek. Ha szebben szólunk, először talán adtak volna... Gyorsan, egymás szavába vágva beszélnek. De ha adunk a szalonnából, akkor az nem kérés, hanem csere. — No, próbáld meg! — Csak együtt, fiúk! — Gyerünk! Odaérnek az ablakhoz, mely most üres. Bekiált az egyik. — Tovaris, klebá, jeszty sza­lonna. — Megjelenik­­ a­ fiatal arc, de most nemi nevet. Nézi hallgatja őket, azután, dühösen int, s visszahúzza a fejét. — Az anyád... akarják mon­dani, de az ablakban most két pirosra.',ült , szögletes kait mke­nyér mosolyog, s háttérben az orosz fiú arca. Ledobja a ke­nyeret. Elkapják, s nyújtogat­ják a szalonnát. Az meg fel­emeli­­ a csajkáját, hogy nem kell, ő már evett. Mutatják, hogy késük sincs. Ledobja a zsebkését, széles vigyorgó arc­cal szalutál: doszvidám­ja. Nem szónak egy szót sem, csak esznek... SUHA ANDOR

Next