Népújság, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-01 / 204. szám
4 NÉPÚJSÁG Néhány szó az udvariasságról Sifi MÜbXka tapasztalat? Egy beszélgetés, amikor a kalauz azzal zárta le a kérdezősködések számára közömbös sorát, hogy legyintett és azt mondta: — Hiába panaszkodnak, kérem az utasok, mi mindig úgy bánunk velük, ahogy ők a kocsik személyzetével. Ennyi volt csupán a meggondolt alak éppen nem mondható felelet, s ez elég szomorú. Az illető már esztendők óta járja a vidéket kalauzi minőségben, s ez éppen elegendő idő ahhoz, hogy akár egy kis tanulmányt is összeállíthasson az utasok lélektanáról. Hányféle típus van közöttük, hányféle idegzetű, akikhez meg lehet találni az utat egy-két megnyugtató, magyarázó szóval, sokszor csak a segítő szándék megmutatásával is. Van, akit a tömötten közeledő kocsi láttán hihetetlen idegesség fog el, hátha lemarad, s nem tudja elintézni esetleg sürgős, fontos dolgát, más ember már a várakozás alatt kezd türelmetlenkedni, arra gondolva, hátha valami műszaki hiba miatt nem is érkezik meg a busz, s elkésik munkahelyéről, a harmadikat csomagjai elhelyezésének gondja aggasztja, a negyedik kisgyermekkel utazna, s számítgatja, vajon kap-e ülőhelyet, ha felszáll a kocsira. Nemcsak szolgálati, de emberi kötelességük lenne hát a kalauzoknak — akik végeredményben nem holt anyagot, hanem mindenre reagáló embereket szállítanak — az olyan magatartás, ami nem adna panaszra okot, legtöbb esetben nagyon is jogosan. ITT VANNAK mindjárt a példák. A levelek hosszú sora, amelyek nem névtelenül, csak úgy a nagyvilágba, felelőtlenül, áskálódva érkeznek nap mint nap. Panaszokkal vannak teli az autóbuszok kalauzainak gorombaságáról beszélve. Egy utas az ostorosd járat vezetőjének erősen kifogásolható viselkedéséről ír. „Pénteken reggel,negyed hét órakor, amikor beérkezett az ostorosi busz, ott voltam a megállónál’ — hangzik a többi között a panasz. — „Rengeteg felszállni szándékozó utas volt. Közöttük egy olyan asszony is, akinek nemrégen eltörött mindkét lába, bottal jár, s nagyon nehezen. Amikor a busz megállt, a vezető kiszállt és kijelentette, hogy a kocsi nagyon zsúfolt, nem tud senkit sem felvenni. Indult is tovább, otthagyva a fájós lábú öreg nénit, aki hiába könyörgött, hogy nem tud gyalogolni, s nagyon fontos dolga van. Néhány lépéssel távolabb azért mégis megállt ismét a busz, s a vezető felvett egy utast, egy fiatal lányt, valami ismerősét. Számára ő fontosabb volt, mint az öreg, beteg ember.” Ez tulajdonképpen nem is annyira udvariatlanság az idősebb, s ráadásul beteg lábú emberrel szemben, hanem egyenesen embertelenség. DE MIT MOND a másik levél, amely a Szücsin át közlekedő buszkalauzról szól ? Ezt: „A menetrend szerint Gyöngyösről délután négy órakor induló autóbusz egy órai késéssel érkezett meg Szűcsibe. Négy utas várakozott már türelmetlenül a községben, a megállónál, s amikor a kocsi megállt, megdöbbenve látták mindannyian a percek alatt lejátszódó, a kalauz végtelen udvariatlanságáról tanúskodó jelenetet. Egy ötven év körüli nő akart ugyanis leszállni ennél a megállónál a buszról, a kalauz azonban nem engedte csupán azzal az indokkal, hogy a következő megállóig váltott jegyet, utazzék hát addig. De ha mindezt szép szóval tette volna! Lefogta mindkét kezével a nő karjait, s egy szolgálaton kívüli társával durván visszalökdöste a nőt a kocsi belsejébe, hiába bizonygatta az, hogy a családja itt várja, jegye is idáig szól, s nem akar három kilométert visszagyalogolni." Erről jó lett volna bővebbet is megtudni, vajon, hogy vélekednek a 34-es AKÖV-nél a kalauz viselkedéséről, ám lassan egy hónapja, hogy a vizsgálatot kérő levélre még egy sor válasz sem érkezett. Ezek szerint elmarad a goromba kalauzok felelősségrevonása a következő két esetben is: AZ EGYIK a Gyöngyös— Heves között közlekedő buszon történt. Egy pedagógusnő igyekezett volna ezen a napon Boconádra, s a felszállásnál magával sodorta a tömeg, így jutott fel a kocsira. „Pali bácsi", a busz vezetője, ezekkel a szavakkal fogadta, mikor meglátta: — Szemtelen tolakodó majd megismerem én még magát! — pedig tolakodásról szó sem volt a szinte fellökött asszony részéről, hanem inkább egy óriási adag modortalanságról „Pali bácsitól”. A másik sajátos eset emléke néhány zenész — akik társadalmi munkában járnak műsorokat adni a gyöngyösi XII- es aknától, — szája ízét keserítette meg a mátraszentimrei járaton. A zenekar egyik tagja tangóharmónikájával együtt akart felszállni a buszra, miután a nagy és kisdobot már elhelyezték a csomagtartóban. Egy tangóharmónka értéke: 4600 forint, s ráadásul könnyen tönkre is megy. Rongálódásának kijavítása ugyancsak nem fillérekbe kerül. Érthető hát az utas kívánsága, s érthetetlen volt az a goromba visszautasítás, amellyel kérésének előadása után találkozott a busz vezetőjének részéről. „Nem bánom én, ha 20 000 forintba is kerül a harmónika, a kocsiba akkor sem viszi be” — mondta, s nem látta be, hogy a kocsiban már több olyan terjedelmű csomag is van, mint amekkora a harmónika volt. A hangszer nagysága ellen tehát már ezért sem lehetett kifogása. A harmonikás utas nem vitatkozott tovább. A kalauz azonban megdühödve — ki tudja miért, — a dobfelszerelést is kiszórta (szabályosan) a csomagtartóból, úgy, hogy a kisdob egyik bőre nagy helyen be is szakadt. MEDDIG TART ez így? Felvetődhet jogosan ez a kérdés, mert amenyire megbecsülést kívánnak az autóbuszkalauzok és vezetők az utasok részéről maguknak, annyira nem adják meg ők azt másoknak. Pedig, ha még szigorúbban vizsgáljuk ezeket az eseteket, azt is hozzá kell tenni, hogy végeredményben ki kiért van? Az autóbusz az utasokért, vagy fordítva. — ger. Pier UK Vadtotír 1959. szeptember 1., kedd 1919. Megalakult az Amerikai Kommunista Párt. 1939. A fasiszta Németország megtámadja Lengyelországot, ezzel megkezdődött a második világháború. 1920 Libanon önállóságának proklamálása. O Névnap ~ Ne feledjük: szerdán: ISTVÁN — 159-CEL TÖBB erőgép kezdi meg az őszi munkákat a megye gépállomásain az ősszel, mint az elmúlt évben. A gépállomások gépparkja általában megfelelő, jó állapotban van. — KÖZEL 100 EZER forintot kapott dinnyéből a nagyfügedi Dózsa Tsz. Az idén 12 holdon termeltek dinnyét és különösen a görögdinnye sikerült jól. — 1000 HEKTOLITER mustra szerződött a napokban az abasári Új Élet Termelőszövetkezet. Idei termésük megközelíti a tavalyit. — HARMINCKÉT törzskönyvezett, vemhes üszőt vásárol a maklári Béke Termelőszövetkezet. Az állatok a jövő héten érkeznek meg. A GYÖNGYÖSI borkóstolóban az árváltozást követő második napon a szokásosnál háromszor több bor fogyott el, napi forgalmuk meghaladta a 4000 forintot. A borárak csökkenése után egész megyében megnőtt a borforgalom. j-mut Mozik műsora: EGRI VÖRÖS CSILLAG Szerelem csütörtök EGRI BRÓDY: Szigetlakók EGRI KERTMOZI Megtört a jég GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Odüsszeusz GYÖNGYÖSI PUSKIN Rendkívüli történet, I—II. rész GYÖNGYÖSI MÁTRA KERTMOZI Az utolsó paradicsomi HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Hajdúk esküje HATVANI KOSSUTH tájfun Nagaszaki felett HEVES Nincs előadás PÉTERVÁSÁRA Gitáros lány FÜZESABONY’ Régi idők mozija 1959. szeptember 1., kéé# Az első csengetés... AZ ISKOLA SZÉLES, hűvös folyosói kihaltak, néptelenek voltak. És üresek az iskolapadok a tantermekben. Nem hallatszott a csengőszó sem. A harsány, szapora áramütések nem jelezték a szüneteket, az újabb órák kezdeteit. Csak a tanárok, a pedagógusok ültek le nap mint nap a tanári szoba asztalai mellé. Számítgattak, tervezgettek, az új iskolai év tanterveit, tanmenetét állították össze. S ma ismét katedrára állnak a tanárok, megtelnek újra a barna padok. Nagy Sándor, a Pedagógiai Főiskola gyakorló, általános iskolájának fiatal, magyar—orosz szakos tanára először áll diákjai elé. Először lép fel a tanári dobogóra. Huszonhárom éves, magas sötétbarna hajú, mindig mosolygó fiatalember. Diplomáján még fel sem száradt a tinta... Most az idén fejezte be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán, magyar—orosz szakon. Utolsó vizsgája június 7-én volt. Pedagógiából államvizsgázott. 1958-ban végezte el a Pedagógiai Főiskolát. Diplomát kapott. De több és tökéletesebb tudásra vágyott: különbözeti vizsgákat tett be és beiratkozott a Tudományegyetem bölcsészkarára, negyedéves magyar-orosz szakos hallgatónak. Egy évig volt egyetemista Pesten. NEHÉZ VOLT a búcsú. Nehéz volt megválni az egyetem padjaitól, évfolyamtársaitól, akikkel együtt koptatta az egyetem lépcsőit, az egyetem padjait. Nehéz volt búcsút venni a fővárostól, a Ménesi úti Eötvös Kollégiumtól, az ismert, kedves helyektől. Hány és hány feledhetetlen emlék szálai fűzték már ide. S ezek az emlékek még nagyon frissek, nagyon elevenek benne. Lágymányos... Móricz Zsigmond körtér... Mennyire megszerette ezt a kamaszodó új városrészt. Ménesi út... platánok, jegenyék, akácok, olajfák. Sehol másutt nem szebb a tavasz, sehol másutt nem illatosabbak a kertek. Kollégium... mennyi átvirrasztott és mennyi áttanult éjszaka. 'íársai már rég aludni tértek, ő mégg ott maradt könyvei, jegyzetei fölé hajolva és tanult. Tanult erős akarattal. Tudta, hogy miért. Hivatásának választotta a pedagógus pályát, az értelem, a tudás hirdetését a gyermeki lelkek formálását. Szülővárosában, Egerben kapott tanári állást. Fizetése nem sok. 1300 forint, plusz e gyakorló működési díj: 250 forint. Szülővárosában tanít. Ott, ahol maga is tanult, ahol felnőtt, leérettségizett és főiskolai diplomát szerzett. SOKSZOR ELGONDOLTA már az első tanítási napot, az első órát, amikor fellép a tanári dobogóra. Leül a tanári asztal mellé. Szemben vele, a padokban — tanítványai. És ő beszél, beszél, tanítja majd a fiatal gyerekeket a magyar és az orosz nyelv ismeretére. Furcsa és jóleső érzés. Kicsit fél is tőle — hátha nem sikerül a kezdeti bemutatkozás. Állt már diákok előtt a Tudományegyetem gyakorló iskolájában, a hospitálási órákon. Valahogyan más volt az. gyakorlati vizsga. Tanárai, a gyakorló iskola pedagógusai figyelték akkor minden szavát, mozdulatát: megállja-e majd a helyét egyedül is a tanári asztal mellett? Most az élet, diákjai vizsgáztatják majd — valóságosabban. Ezt a vizsgaeredményt már nem írják be az indexébe, nem adnak róla semmi okmányt. Diákjainak félévi, évvégi eredményei mondják majd el: milyen tanár válik belőle, hogyan tudja tovább adni azt az ismeretanyagot, amit az egyetem padjaiban szívott magába éveken át. És ez a bizonyság lesz az egyedüli mérvadó, az egyedüli útjelző, ami irányt szab elkövetkező éveinek. NÉHÁNY NAP MÉG... És kitárulnak a tantermek ajtajai, a folyosók zsongó, zsivajgó lármájába beleharsan a csengőszó. Tanulni hív minden diákot! S az első csengetés őt. Nagy Sándort is hívja majd a tanári dobogóra, felelősséggel, lelkiismerettel — egy teljes emberi életre. (pataky) 49. — Csak egészen nyugodtan, itt a mi körünkben úgy érezheti magát, mintha a gyóntató székben ülne. Amit nekünk elmond, azt soha nem fogja megtudni senki se. Férfi van a dologban? Az aggszűz rikácsolni kezdett: — Kikérem magamnak ezeket a gyanúsításokat! Én tiszteséges nő vagyok! Soltésznak erélyesen kellett fellépnie, hogy elejét vegye a kitörni készülő rohamnak: — Figyelmeztetem, hogy a Keresztény Front politikai igazgatóságának vezetőjével áll szemben. Ha nem férfi, hát nem férfi, nem kell mindjárt patáliát csapni. A szomszédok biztosan meghallották a hangját, olyan vékonyak ezek a pesti házfalak ... Kemenes Erzsébet felsikoltott: — Te jó isten, még hírbe hozza."k! Soltésznak erőt kellett vennie magán, hogy ne dobja ki a honleányt s ebben nem annyira a keresztényi szeretet, mint az a gondolat segítette, hogy végeredményben a jó Erzsébet havi s sáz forintot ad a Keresztény Front szent céljaira, helyesebben mondva a Soltészkonyn.t.-a. — No, miről van szó, Erzsébetem? — Csak azt szeretném megkérdezni, hogy az „előtt”-öt egy t-vel írják-e vagy kettővel. Soltész csak nehezen fojtotta el mosolyát, Hontvári Miklós, a volt jezsuita páter pedig sürgősen szája elé emelte zsebkendőjét, de egy pillanatra hallatszott kuncogása. Soltész komolyan mondta: — Két t-vel testvérem. Nagyon helyes, ha ilyen gondosan folytatja tanulmányait, hiszen a feladat, a „Magyar nők tükre” című lapunk szerkesztése, amelyet magára bíztunk, nem lesz könnyű. No lássuk, mit írt? Kemenes Erzsébet büszkén olvasta: — Felötlött bennem a gondolat, hogy a Gellérthegy tetején levő Szabadság-szobrot nem nézem meg közvetlen közelről. Valahogy ránehezedett az egész városra ez a kőtömeg ... — Kitűnő — mondta Hontvári Miklós, akinek a betűszolgálatosok között a legnagyobb feladatot szánták. Őt bízták meg a Keresztény Front majdani politikai napilapjának szerkesztésével, s ráadásul még a „Keresztény Front Országos Propaganda Központjának” vezetésével is. — Kitűnő bizony — mondta Soltész —, nemde, uraim? —, nézett kérdőn Mesikre és Geborára, úgyis, mint majdani főszerkesztőkre. Mesik az „Új Rend”, Gebora pedig a „Verőfény” című lap próbaszámait „főszerkesztette”. Mesik és Gebora is bólintott: nagyszerű, micsoda hasonlat! — No jó, akkor nézzük csak egy kicsit aprólékosabban. A főszerkesztő testvérnő hány t-vel írta azt, hogy „ránehezedett”? — Kettővel. — Nagyszerű. És miért? — Azért, mert ha az „előtt”-et két t-vel kell írni, akkor azt is, hogy ,,ránehezedett” ... — És miről szándékozik legközelebb írni? — Egy nagyszerű ötletem van. Arról szeretnék írni, hogy van egy becsületes kiskereskedő ismerősöm, aki most a KÖZÉRT-nél dolgozik. Ez a derék magyar ember, ahol csak lehet, megkárosítja a KÖZÉRT-et. S teszi ezt a mi szent célunk érdekében ... — Hát ez is kitűnő — fejezte ki elégedettségét az Előkészülők Táborának vezére, Soltész. — A mi Erzsébetünk kitűnően halad a sajtótudományok elsajátításában. És páter Hontvári miről szándékozik írni gyakorlásképpen? Én megírom lapunk majdani vezércikkét arra a napra, amikor a választásokon már győzött a Keresztény Front és sor kerülhet a népi demokrácia vezetőinek felelősségre vonására, bíróság elé állítására, kemény megbüntetésére. — Egyetértek. És van már a cikknek címe? — Van: „A nagy per margójára.” — Kitűnő önöknek is tetszik, uraim? Gebora és Mesik erre is bólintott. — Hát akkor befejeztük mai összejövetelünket. Énekeljük el a Keresztény Front indulóját! Elénekelték. Az összejövetelek rendezése addig tartott, míg egy szép napon le nem fülelték az egész társaságot. 1956 nyarán valamennyien börtönbe kerültek, folyt a vizsgálat az ügyükben. A börtönben hallották meg az októberi ellenforradalom hírét. — Nemsokára szabadok leszünk — mondta Soltész cellatársának. — Eljött a mi időnk, nemsokára megvalósíthatjuk a Keresztény Front államát. Másnap valamennyien kiszabadultak, s még aznap találkoztak. Az 1956. november 2-i lapok közölték a következő „örvendetes” hírt: Megalakult a Keresztény Front az összes keresztény politikai csoportosulásokat és pártokat egységesítő szándékkal. A Keresztény Front ideiglenes vezetősége tíz évi illegális munkája után pénteken tartja első ülését. Ez az ülés rövid volt, s meglehetően viharos. Soltész keserűen panaszolta, hogy annyi már a keresztény párt, mint az égen a csillag, s kemény küzdelmet kell majd vívniok, hogy elismerjék elsőbbségüket, s uralkodásukat. Jenőfi sokkal jobbkedvű volt: — Az a fő, hogy vége a népi demokráciának! A többi már jön magától, kedves bátyám! Erre Soltész arca is felderült: — Igazad van, testvérem. Ami a szemünk előtt végbemegy, az valóságos csoda. Bizonyos vagyok abban, hogy a magyar nép követ majd bennünket most, hogy legálisan léphetünk fel. Nos, uraim, ne is vesztegessük sokáig az időt, siessünk eminenciás urunkhoz, Mindszenty hercegprímásunkhoz budai palotájába és üdvözöljük, annál is inkább, mert elképzelhetőnek tartom, hogy majd őt választjuk királynak. Soltész méltatlankodott, mert a hercegprímás nem ért rá őt fogadni. De kiüzent, hogy minden rokonszenve a Keresztény Fronté, s hétfőn várja őt palotájában, akkor majd hosszasabban beszélgetnek. Soltész nagy bánatára hétfőn már nem látogathatott el a budai várba, Mindszenty hercegprímáshoz. Mindszenty ekkor már az amerikai követségen volt. A történelem szele kisöpörte budai rezidenciájából, ahol mindössze két és fél napig trónolt, abban a balga hitben ringatva magát, hogy elérkezett az ő ideje. A Keresztény Front azonban a továbbiakban is ragaszkodott a hercegprímáshoz. Az ellenforradalom leverése után is sűrűn találkozott az Előkészülők Tábora: vitatkozgattak, töprengtek, hogy mit kellene tenni. Szó, ami szó, nem voltak megelégedve Mindszenty rádióbeszédével. Nagyon drasztikusnak tartották. Lám, milyen jó lett volna, ha a hercegprímás úr tudomására hozhatták volna a Keresztény Front politikai elképzeléseit, amelyben mégiscsak sztaniolpapírba van csomagolva a lényeg, ami túlságosan durván tűnt elő Mindszenty beszédéből, ellenszenvet váltva ki sok emberből, akiket „megfertőzött a kommunista propaganda”. — Nem baj, majd a legközelebbi rádióbeszédben kivívja a rokonszenvet a hercegprímás úr — biztatta társait Soltész. — Ez bizonyára így lesz — csatlakozott Soltész véleményéhez dr. Kováts Tibor. —S éppen ezért javaslom, hogy most forduljunk eminenciás urunkhoz, hogy még kényszerű magányában olvashassa levelünket. Tudja meg, ho y mi mellette állunk és legyen tisztában elképzeléseinkkel. 1956 karácsonyán fogtak hozzá a levél megírásához. Hárman írták: Soltész Jenő, Szigeti Imre és dr. Kováts Tibor. Alaposan beleizzadtak, amíg elkészítették. (Folytatjuk)