Népújság, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-01 / 51. szám
1960. március 1., kedd népújság Asszonyok gondja • • • Úgy hiszem, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy nálunk nem mindenki ismeri jól a nőtanácsokat, a nőtanácsok munkáját. A napokban egy fiatal parasztasszonnyal beszélgettem az egyik kis faluban, aki — nem lévén tagja a nőtanácsnak — Valahogy úgy vélekedett, hogy a nőtanács szervezeteiben csak azok az asszonyok dolgoznak, akik „ráérnek”, s otthoni tennivalójuk mellett bőven jut idejük a szervezeti tevékenységre is. Ha jól értettem szavait, akkor tulajdonképpen az volt a véleménye, hogy a nőtanács inkább valamiféle szórakoztató szerv, ahol időnként teadélutánokat, találkozókat, egy-egy előadást rendeznek, aztán ezzel be is fejeződött minden további tevékenységük. Ezek a gondolatok jutottak eszembe akkor is, amikor csupán néhány nappal később, a Hatvan város, illetve a hatvani járás nőtanácsának titkárával, Chikán Melithonnéval beszélgettem. Szerettem volna, ha ezen a beszélgetésen részt vett volna az előbb említett fiatalasszony is, akinek bizony nagyon furcsa és ferde nézete van a nőtanácsokra vonatkozóan. Miről is beszélgettünk tulajdonképpen? A nőtanácsok munkás hétköznapjairól, azokról a sokakat érintő problémákról, amelyeknek egész sorát oldják meg ma már nőtanácsaink. Arról esett szó ezen a beszélgetésen, hogy a hatvani járás asszonyai a lőrinci gyermekotthont patronálják és sokan az asszonyok közül „pótmamaságot” vállalnak a gyermekek fölött, vasárnaponként, jelesebb ünnepekkor hazaviszik őket családi otthonukba. Azt is megtudtam, hogy a pótmamák rendbeszedik a gyerekek ruháit, pótolják a hiányokat, tanítják, nevelik őket és a szó legszorosabb értelmében pótolni kívánják a mulasztottakat. Elmesélte a nőtanács titkára, hogy volt idő, amikor a nőtanács asszonyai kilátogattak a gyermekotthonba, ott nagytakarítást végeztek, s így mindent rendbetéve, mentek csak haza. Noteszomba nevek is kerültek, amelyeket most örömmel írok ide. Katona Mihályné Petőfibányáról, Tobakos Istvánná, az apci Fémtermiálból, Zarát Gézáné, a Mátravidéki Erőműből, Serlegi Jánosáé ... és a többiek, akik már számtalan esetben bizonyították be, hogy a nőtanácsot nem valami szórakoztató szervnek tekintik, hanem ismerik, igazán tudják annak igazi szerepét. Vagy említsem meg külön Zárai Gézánét, akinek még arra is volt ideje, hogy pótszülő minőségében megkeresse annak a fiúnak az édesanyját, aki fölött mamaságot vállal? Együtt mentek el a gyerekkel, együtt találták meg betegen, az egyik kórházban aztán együtt beszélték meg a közös tennivalókat. De szólni lehetne arról is, hogy a járás elaggot, idős asszonyait, öregjeit sem felejtik el a nőtanácsok tagjai és a lehetőséghez mérten segítenek rajtuk, könnyítenek helyzetükön. Még ma is sokan emlékeznek meg kedvesen és szeretettel arról a Családias kis ünnepségről, amelyet egy boldogi népi századik születésnapján rendezett a nőtanács, az artképekt nem kis örömére. Nem sorolom tovább a példákat, de egy azért még ide kívánkozik. Hatvanban, az egyik új lakóházban él két kis gyerek, akiknek özvegy édesanyja kórházban fekszik betegén. Nagy volt a gondja, aggodalma, mielőtt kórházba került, hogy mi lesz a két Iris aprósággal. És most is, mint mindig, ahol baj van, a nőtanács sietett segítségére és Vladár Mihályné a szervezője annak a kis, de igen sokat mondó mozgalomnak, amelynek eredményeképpen a két gyermeknek naponta van ebédje, reggelije, vacsorája, tiszta szobában játszhatnak, felügyelet mellett. Édesanyjuk nyugodtan felehet, mert biztosan tudja, hogy szerető, gondos kezek vigyáznak otthon a két kicsire. És most a példák után legyen szabad visszatérni az említett falusi aszonyka szavaihoz, aki még nem érti eléggé a nőtanácsok szerepét, feladatát, hivatását. Aki még nem tudja, hogy a nőtanács amellett, hogy igyekszik vidám órákat szerezni tagjainak, igen komoly munkát végez, szerteágazó feladatot lát el. Bizony, sokan nem tudnak még eleget a nőtanácsok dolgos hétköznapjairól, munkájukról. És ezek az asszonyok, akikről a példákat felsoroltam, egyike sem valamiféle „ráérő”, egyedülálló nő, hanem dolgos, nemegyszer többgyermekes családanya, akiknek az otthoni munkájuk mellett kell időt szakítaniuk arra, hogy azokra is gondoljanak, azokért is tegyenek valamit, akiknek erre legjobban szükségük van. Nem kétséges, hogy a nőtanácsok munkája ezzel a feladattal még nincs kimerítve, hiszen a nőknek, a nőtanácsoknak ma már egyre nagyobb szerep jut a munkában éppúgy, mint a közügyek intézése terén. Közeledik március 8-a, a nemzetközi nőnap ünnepe. E nap világszerte reprezentatív seregszemléje lesz a világ asszonyainak. A magyar asszonyok ma már zárt sorokban, szervezetten, a jól végzett munka tudatával, állnak oda az alá a zászló alá, amely alatt annyi millió asszony küzd és harcol a szebb, a boldogabb holnapért, a jobb életért, a békéért. Szalay István Israeli tudósok jelentős felfedezése Három izraeli orvosnak hosszas kutatómunka alapján sikerült megállapítania, hogy a magzatelvesztést, különösen, ha ismételten fordul elő, egy „lisztTs” nevű bacilus váltja ki. Ezt a kórokozót 27 féle állat hordja magában a föld 25 országában. A bacilus, amely többek között tehenek, kecskék, bárányok, lovak, disznók és más állatok testében él, megtámadja az embert is és súlyos betegségeket okozhat, mint agyhártyagyulladást, szívburok- és tüdőgyulladást. Az izraeli kutatók mintegy 200 esetben állapították meg, hogy ez a bacilus a születendő magzat halálát okozta. 1 gyanakvó csemete Egy tízéves kisfiú a következő hirdetést tette közzé az angliai Lancashire egyik napilapjában: „Szeretnek kapcsolást találni olyan utakkal, akik 1923- ban ötödik osztályosok ioltak és egy iskolába jártak apámmal. Szeretném megtudn , valóban olyan jó tanuló élt-e, mint mondja..." Téli vitaminbiztosítás Élelmiszereink többféle vitamint tartalmaznak, amelyeket az emberi szervezet részben elraktároz. A legismertebbet, a C vitamint azonban nem tudja elraktározni, tehát azt naponta kell biztosítanunk. Nyáron a zöldhagyma, retek, zöldpaprika, nyers paradicsom, különböző friss, nyers gyümölcsök fogyasztása bőségesen biztosítja vitaminszükségletünket, de télen látszólag nagyobb gondot okoz pótlása. Sokan azt gondolják, hogy csak a citrom, narancs, alma tartalmazza és elkeseredetten legyintenek: drága, nem tudjuk megvenni. Kis ügyességgel, szerető gondoskodással minden édesanya és háziasszony biztosíthatja családtagjainak a vitaminszükségletet. A citrom csakugyan drága, ha naponta rendszeresen, nagyobb mennyiségben fagyasztjuk, de ha lereszelt, megcukrozott nyers sárgarépára cseppentünk néhány cseppet, az egész család szükségletét fedezi heti napi fél citrom, a sárgarépa vitaminjával együtt. A nyáron eltett savanyú uborka, savanyú paprika, nyers savanyú káposzta igazán nem elérhetetlenek. Igen sok C vitamint tartalmaz a csipkebogyó, amit teának készítve, szívesen fogyaszt gyermek, felnőtt és öreg egyaránt. Persze forralni nem szabad! Egy-egy csésze teához három evőkanál megmosott csipkebogyót este beáztatunk kb három dl vízbe és reggel, fogyasztáskor felmelegítjük, hogy gyöngyözzék, de ne forraljuk. Szűrve, cukorral édesítve fogyasztjuk. A hagymasaláta, felszeletelt, sózott fekete retek mindenki számára biztosítható, nem drága vitaminforrás. Ha már ősszel gondolnak a télre, néhány kiló alma is juthat minden gyereknek. A sütőtök sok D vitamint, az élesztő pedig B vitamint tartalmaz. Egy-egy csipetet adhatunk belőle. A hatvaniak „Érdekházassága“ (Folytatás az 1. oldalról) Misi — Halmos Tibor felteszi a nagy kérdést: Sógórok leszünk, vagy sem? Dr. Szilágyi Feri — Tóth János —, várakozva tekint Évára — Szűcsi Mária —, mintha onnan várná a választ, Éva pedig mosolyog. A mosoly szerint: sógórok lesznek... És az érdekházasság másik szerelmes párocskája: Ilonka és Szabó — Gyarmati Jánosné és Asztalos László. A jelek szerint, amelyről e fénykép is tanúskodik, náluk is minden a legjobb rendben megy. Ez a szerelem is házassággal végződik. Bizony, annyira komoly az ügy. Nem hiszik? Akkor cak nézzék meg jól a képet... A SZÉL FEL-FEL JAJDUL, eszeveszetten száguld végig a sokszínű házikók között, hajlongásra kényszeríti maga előtt a fák élettelennek látszó, még csupasz ágait, meg-megrázza az ablaktáblákat, mintha figyelmeztetni akarná a bentlévőket, hogy még nincs itt a tavasz, még ő az úr. Utolsó erőfeszítések ezek. Az ablakon beömlő napfény nemcsak a kellemesen berendezett szobákat teszi még barátságosabbakká, hanem az öregek és fiatalok szívében egyaránt a közeli tavasz ébredését kelti. A hosszú, sokszor zimankós, hideg tél után mindenki vágyódik a kellemes, derűs napfényt hozó tavasz után. Mindenki és ebbe beletartoznak az andornaktályai szociális otthon idős, beteg lakói is. E kellemes február végi napon, egy teljes délutánt töltöttem közöttük, otthonukban és ezalatt megismertem mostani életüket és néhányuknak, beszélgetés útján, a fiatalságuk történetét, de mondhatnám úgy is, hogy tragédiáját, mert hisz egyikmásikra alkalmasabb jelzőt találni nehéz lenne. L. Lajos bácsival az ebédlőben találkoztam. Beszélgetésünk olyan közvetlenül, olyan barátian indult, mintha nem is néhány perccel ezelőtt kötöttünk volna ismeretséget. Inas, csontos keze, sápadt, ráncos arca, meggörnyedt tartása beszélt maga helyett arról, hogy a maga mögött hagyott hét évtized alatt kevés küzdelem nélküli nap múlott el felette. A mindennapi, emberfeletti robot úgy szívta ki vérét, fiatal izmaiból az erőt, mint valami élősködő féreg. ELEINTE TOMPÁN, nehezen buggyantak elő szájából a szavak, de később egyre jobban belelendült. Megismertem fiatal éveit, melyből aránylag jobbak csak a katonaévek voltak, azok is csak azért, mert tengerészként bejárhatta a félviilágot. Leszerelése után elvált asszonnyal kötött házasságot. Tizenhét évig minden hétfőn vállára vette szegényes batyuját, és egész heti munka után, csak szombaton vagy vasárnap tért ismét vissza otthonába. Megvont magától mindent, még a legolcsóbb pipadohányt is, csak azért, hogy egy kis földecskét szerezzenek. Kuporgatott, éhezett nagyon sokat, de lett egy kis föld, ház és némi pénzecske is. Mindent, amit szerzett — felesége iránt érzett őszinte szeretetétől vezérelve — az asszony hevére íratott, aki azonban örökké elégedetlenkedett, többre vágyott, és egy szép szomorkás őszi napon elhagyta férjét. Egy heti fárasztó munka után, amikor Lajos bácsi hazaérkezett, csak az üres házat találta otthon és ekkor döbbent rá, hogy mindene elveszett. Ettől kezdve cselédként tengődött egészen a felszabadulásig. Munkaadója súlyos betegen, hosszú, becsületes szolgálata után az utcára dobta, mondván: nem kórház az ő háza, pedig nem is a ház, hanem az istálló volt a lakosztálya. A régi, keserű emlékek hatása alatt hangja elcsuklik, a visszafojtott belső zokogás meg-megrázza és két kövér könnycsepp jelenik meg szemében, amely végigszántja ráncos, fakó arcát. Nem is próbáltam vigasztalni. Jobb ez így ilyenkor. — Amióta itt élek, azóta érzem, hogy ember vagyok — folytatja, egész eddigi életem alatt nem kaptam ennyi kedvességet, nem éreztem ennyi törődést, mint itt és ez mindennél jobban esik. Nincsenek már terveim, mint valamikor — pedig a tervek adják az éltetőerőt az embernek —, mégis vágyom élni, mert ez az élet egészen más, mint valaha. AHOGY HALLGATTAM beszédét, hirtelen az jutott eszembe, hogy vajon, ha régen jut erre a sorsra, akkor mi történt volna vele? Az éhség, a betegség nagyon rövidre szabta volna öreg napjait. Törődött is akkor valaki az elesett öregekkel? N. Béla nyugalmazott tanítót a betegágyában találtam. Éveinek száma meghaladta ugyan a nyolcvanat, de kedélyes beszédén ez észre sem vehető. Van már három éve is talán, hogy izületi megbetegedése az ágyhoz köti. Rengeteget olvas, most is tele van könyvekkel az éjjeliszekrénye, de kiterjed figyelme a napi sajtóra is. Beszélgetés közben megismerem az ő életét is. Nőtlenként érte el ezt a tekintélyes életkort és amikor megkérdeztem tőle, hogy nem érezte-e néha a gondos feleség, a gyermek, az unoka, egyszóval a család hiányát, — ő kurta nemmel adott választ, de hangja nagyon idegenül csengett, tekintete a napfényben úszó ablakon át elmerengve, a végtelenbe tekintett, és én úgy éreztem, hogy erről a témáról több szót nem szabad ejtenem. Rövid szünet után ismét megtörte a csendet: — Úgy várom a természet ébredését, várom, hogy virágruhájukat oltsák magukra a fák, ilyenkor még öregen, betegen is szeretem az életet. Hajnalonként, amikor a nap pírja megvilágítja az ablakodat, szeretnék kimenni a szabadba, ahol teli tüdővel szívnám magadba az éltető levegőt, de sajnos, lábam miatt az ágyhoz, a tolókocsihoz vagyok láncolva. Hányszor próbáltam már — amikor más nem látta — saját erőmből felkelni és menni, de sokszori eredménytelen próbálkozás után beláttam, hogy erről örökre le kell mondanom. Élnek itt szép számmal olyan embereik is, akiknek vannak hozzátartozóik és mégis, anélkül múlik el egyik hónap a másik után, hogy találkoznának egymással. Sz. János bácsinak öt élő gyermeke van, akiknek anyagi körülményei lehetővé te rínék — ha mást nem is — édesapjuk meglátogatását és mégsem teszik. Akinek van valakije és látogatóként várhatja, mint a gyermek a játékbolt kirakatában elhelyezett és kívánt babára, vagy mackóra, oly kitartóan függesztik tekintetüket az otthon szép kis parkját kettészelő járdára, ahol a várt jövevénynek érkeznie kell és milyen nagy csalódás, ha a várt vendég elmaradt. SOKSZOR ESIK SZÓ különböző helyeken a szülők gyermekeik nevelésével, gondozásával kapcsolatos felelősségéről, és most, jónéhány emberélet megismerésével úgy érzem, a szülők felelőssége mellett jó lenne az eddiginél valamivel többet foglalkozni a gyermek, szüleivel szembeni felelősségéről. Az andornaktályai szociális otthonban elhelyezett hatvan — többségében beteg — idős ember valóban igazi otthonra talált. A szobák ragyogóan tiázták, a szépen gondozott padlón szőnyegek futnak minden irányban, a hófehér tisztaságú ágykuzatók azt bizonyítják, hogy szeretettel foglalkoznak a ház lakóival. Az egyik összekötőajtón a következő feíratot láttam: „Ezt a szobát a verpeléti nőtanács patronálja". Megkérdeztem ezzel kapcsolatban az otthon gondnokát, a népszerű „gondnok nénit” — aki mellesleg évei alapján a „néni” jelzőt nem érdemelte ki — és ő mondotta el, hogy a verpeléti nőtanácson kívül a maklári, egerszalóki, felsőtárkányi, szilvásváradi, bekölcei, andornaktályai és a nagytályai nőtanács vesz részt a patronálási mozgalomban, ami kezdetben jól indult és később fokozatosan alábbhagyott. Elmondotta azt is, hogy nem kívánják ők a nőtanácsok anyagi támogatását, mivel a szociális otthon majd egymilliós költségvetése biztosítja szükségleteiket, azonban annak nagyon örülnének, ha alkalomadtán meglátogatnák az öregeket. Az érintett nőtanácsok, amikor a patronálást vállalták, biztosan annak tudatában tették, hogy vállalásuk ilyennel is jár, eleinte adták is ennek tanújelét és reméljük, hogy nemes vállalásuk a közeljövőben ismét újabb lendületet vesz. MINDENKI SEGÍT, akit csak megkérnek. Az egercsehi bányászok nemrégen terven felüli termelésükből négy vagon szenet küldtek, a helyi tsz parkjukat teszi még szebbé, a KISZ-szervezet fiataljai a kertet ássák fel, és így tovább... Mindezt azért teszik, mert tisztelettel, megbecsüléssel tartoznak azoknak az embereknek, akik egy hosszú, küzdelmes élet után, különböző okoknál fogva, államunk gondozására szorultak. És erre a segítségre a válaszunk egyöntetű, amely hallható is szavaikból, látható szemeikből, érezhető szíveik dobogásából: köszönjük néked, társadalom, köszönjük nektek, embereik. Varjú Vilmos Eletek, sorsok... Látogatás az andornaktályai szociális Otthonban s — A GYÖNGYÖSI IV. SZ. általános iskolában megbeszélést tartottak a végző nyolcadikosokkal Bata József városi KISZ-titkár és Kiss Gábor, a XII-es akna titkára, megbeszélték a fiatalokkal a továbbtanulás lehetőségeit. 4 Szovjetunió tovább növeli nemzetközi légiforgalmát Az „Aeroflot” szovjet légiforgalmi társaságnak 29 külföldi légiforgalmi társasággal vannak szerződései, köztük a „Pan American” és az angol „Boac” társasággal. Ezenkívül 17 légiforgalmi társasággal folynak a tárgyalások és a szerződések megkötése küszöbön áll. Szovjet repülőgépek jelenleg 23 ország repülőterein szállnak le rendszeresen. Moszkva és 12 ország fővárosa — többek között London, Párizs, Kairó, Peking és Új-Delhi — között közlekednek TU—104. típusú lökhajtásos repülőgépek. Más vonalakon IL-18 típusú turbolégcsavaros szovjet gépekkel bonyolítják le a forgalmat. 1959-ben kétszer annyi külföldi turista látogatott el a Szovjetunióba repülőgépen, mint 1958-ban.