Népújság, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

8 NfiPÜJSA © A diplomás ember Tavaly május elsején találkoztunk. Pontosabban a felvonulás után, amikor betértem egy pohár sörre a közeli vendéglőbe. Jóízűen kortyolgattam a sörömet, amikor olyan érzésem támadt, hogy valaki figyel. Körülnéztem és a szomszédos asztalnál megpillantottam egy fiatalembert, aki tényleg engem nézett és csak akkor kapta el ez tekintetét, amikor feléje fordultam. — Ki lehet ez? — tűnődtem és emlékeim között keresgélve hirtelen úgy tűnt, mintha ezt az arcot már láttam volna valahol. Igen. A szeme... A szeme, a nézése határozottan ismerős — törtem a fejem tovább, majd a szája is ismerősnek tűnt, ahogy egy kicsit idegesen félrerántotta, ahogy odaszólt a pincérnek. — Kérek egy pohár sört. Úgy tettem, mintha nem érdekelne az ügy és kifelé bámészkodtam az ablakon, de néhány pillanat múlva újból éreztem magamon a tekintetét, majd hallottam, hogy a pincértől suttogva kérdez valamit. — Megbocsásson... — állt elém váratlanul. Felálltam, bemutatkoztam és bevallom, egy kicsit zavarban voltam, amikor két kézzel szorította meg tenyeremet és mosolyogva kérdezte: — Ugye nem ismer meg? És ekkor, ebben a pillanatban, amikor a mosolyra húzódó arc egyik szögletében észrevettem egy vékonyka, bújkáló kis forradást, akkor jutott eszembe a neve. — Kerekes Jancsi vagy Kiss Kerekes Jancsi a falumból. Ott ültél az utolsó padban, az ablak mellett... láttam arcán, hogy örül, *-* jólesik neki, hogy megismertem. — Mondja meg igaz lelkére, miről ismert meg — nézett rám nagy barna szemeivel. — Hát a forradás a képeden! Az, az volt az árulód. — Jót nevettünk, majd odahozta a poharát és letelepedett mellém. — Hol dolgozol, milyen munkás vagy? — Mérnök vagyok. — Lehet, hogy észrevette csodálkozásomat, mert komolyan ismételte. — Mérnök, gépészmérnök vagyok, pedig... no, ugye, nem gondolta volna senki, amikor kimaradtam a hatodikból. — Egy kevés időre megszakadt a beszélgetés, koccintottunk, majd az én Jancsim tovább mesélt. — Úgy kerültem el negyvenötben hazulról, mint egy kivert kutya. A mostohaapám galléron fogott, megmutatta a tornyot, aztán kipenderített az ajtón. Búcsúzóul csak ennyit kiáltott utánam: Csak mindenütt toronyirányt, gyerek! Aztán többet ne is lássalak! Hát így búcsúztam el a falumtól. Ismert jól gyerekkoromban, tudja, rossz, rakoncátlan fiú voltam. Anyám beteges volt, mostohaapámnak, terhére voltam, aztán az igazat megvallva, kevés jót vittem a házhoz, így korán útilaput kötöttek a talpam alá. Talán visszaemlékszik, hogy már gyerekkoromban is nagy volt bennem a „virtus”, aztán ha valamit elértem, azt is csak azért, hogy „én megmutassam a világnak”, de ez is csak afféle szalmaláng volt bennem, semminek sok, valaminek kevés. Pestre kerültem. Nem tudnám most megmondani, miért éppen oda, hiszen nem hívott, nem várt senki, se ott, se másutt. Ösztönöm diktálta az utat, szerencsém könnyítette az utazást. Szekér, vonat, autó, gyalog, mikor hogy sikerült, de talán egy hétbe is be-betelt, amig végre megpillantottam a nagy pesti házakat. Megálltam a golyószaggatta, aknatépett házak között és úgy bámultam tátott szájjal a várost, amely még így, golyóverten is hatalmas volt és gyönyörű a mi kis falucskánkhoz képest... Nem tudom, meddig bolyongtam korgó gyomorral a pesti utcákon, csak egyszer arra lettem figyelmes, hogy egy nagy fekete, komor épület előtt valaki megszólít. — Kit keresel, fiacskám? Meglepődtem, csodálkoztam is, hiszen én senkit sem ismertem itt, és csupán a bámészkodó, kíváncsiskodó gyermek érdektelenségével jártam a várost. — Szüleid, apád? — szegezte nekem a kérdést. — Meghalt — és lesütöttem szemem, mintha az eltitkolt mostohaapámat szégyellném. — Van földetek? — Nincs — válaszoltam halkan. — Szóval, proligyerek vagy? — Rábiccentettem, bár nem értettem mi az, hogy „proligyerek”. Az estét már a bácsiéknál töltöttem. Enni kaptam és el kellett mesélnem életem sorát. Amikor befejeztem a szót, a bácsi felesége sírni kezdett, megsimogatta fejem, majd még egy darab zsíros kenyeret tett le elém az asztalra. És attól a naptól kezdve úgy éreztem, hogy tartozom valahová, egy emberhez, egy nagyon jó emberhez, akit úgy szólítottam: Béni bácsi. TVéhány nap múlva Béni •*” bácsi bevitt a gyárba maga mellé. Ő művezető volt, én takarító, olyan szaladj ide, szaladj oda-fele. Az öreg folyton rajtam tartotta a szemét, aztán ha valamit nem jól csináltam, türelemmel oktatott. — Azt akarom, hogy ember legyen belőled — tette mindig hozzá intő, oktató szavaihoz, de később, amikor már kezdett a szemem kinyílni, alaposan meg is dorgált haszontalanságaim miatt — Tanulnod kell — állt elém egy szép napon Béni bácsi. — Nem nőhetsz fel úgy, mint a gomba. Aztán örökké kifutó se lehetsz, szakmát kell tanulnod, ha már egyszer otthagytad a falu tornyát. — A torony szóra rossz emlékek jutottak eszembe: az a nap, amikor mostohaapám toronyirányt nekiküldött a világnak. Egy év múlva inas lettem Ott kvártélyoztam Béni bácsiéknál, aki olyan volt hozzám, mint egy harapás kenyér, akárcsak a tulajdon édesapám. Ám pajkos, szertelen természetem, ahogy nőttem, egyre inkább kiütközött rajtam s Béni bácsinak sok gondot okoztam akkoriban. — Mit küszködsz azzal fattyúval — vágta oda neki egyik barátja, amikor egyik este végre hazakerültem a városból. — Proligyerek, aztán ... segít az ember, ha tud, különben mi is lehetne belőle... dörmögte az öreg és ettől a naptól kezdve esténkint mindig mesélt nekem az életéről. Elsorolta az inasidőket, a régi[ sztrájkokat, erdők mélyén, sziklák rengetegében tartott] gyűléseket, beszélt a régi május] elsejékről, amikor még — mint ő mondta — „hallgass volt a neve a magunkfajtának”.Teltek, múltak az évek, el A végeztem a nyolc osztályt, aztán kinőttem az inaskorból is. Segéd lettem, igazi kamasz. Szerelmes voltam és ebben az időben baj volt a munkámmal is. Béni bácsi homlokán mélyebbek lettek a ráncok, amikor kérdőrevonó, jóra intő szavaira kamaszos öntudattal feleseltem vissza. — Azértis embert faragok belőle — hallgattam ki egyszer őket, amint Franciska nénivel, a feleségével beszélgettek a szobában. Ha már egyszer nekünk nincs gyerekünk, hát ebből legyen legalább valami. Elgondolkodtam Béni bácsi szavain, de különösen akkor döbbentem rá, hogy mi ő igazán nekem, amikor táviratot kaptam otthonról, hogy meghalt az anyám. Kevesen voltunk a temetésén. Mostohaapám rég otthagyta már, csak anyám testvérei sírtak a koporsó körül. —Most már aztán igazán egyedül vagyok — szakadt rám a magány, amint a mély gödör fölött megvetették a sírhantot. Még az este visszautaztam Pestre Béni bácsiékhoz. Örömmel vártak vissza és Franciska néni jó vacsorát főzött a tiszteletemre. A következő hónapokban megint sok baj volt velem. Inni kezdtem, rossz barátokra leltem. Már-már ott tartottam, hogy az igazgató, meg a párttitkár elé kerülök hanyag munkám miatt. És ekkor megint csak Béni bácsi segített rajtam, aki már úgy ismert, akár a tenyerét. Egy magamkorú fiatalembert hozott mellém az üzembe, aztán bemutatásul csak ennyit mondott: — ö lesz a szaktársad — mondta — példát vehetsz róla, aztán ha két héten belül nem éred utol, nem nézlek többé embernek. — Szinte mellbevágtak a szavak. Feltámadt bennem megint a virtus és úgy Istenigazából munkához láttam. Béni bácsi arca nap mint nap derűsebb lett, majd egy hét után büszkén a vállamra ütött. — Na! Látom, hogy mégiscsak lesz belőled valami. Újabb két év múlva szak munkás lettem és Béni bácsi biztatására beiratkoztam a technikumba. — Tanulj fiam, most mehetsz, nektek áll a világ — így mondta, aztán attól kezdve szorgalmasan eljártam iskolába, egész az érettségiig. Büszkék voltak rám mindnyájan, az egész gyár, amikor a jeles bizonyítvány után igazgatóm beíratott az egyetemre is. Amikor a gépészmérnöki diplomával hazatértem, Béni bácsi bort hozatott és megünnepeltük a nagy napot. Én akkor egy kicsit elérzékenyültem és arra kértem őt, fogadjon igazi fiává, és engedje meg, hogy apámnak szólítsam. Az öreg rám nézett, megölelt, aztán egy nagy könnycsepp gördült végig az arcán ... És most ott, abban a gyárban vagyok mérnök, ahol tizennégy évvel ezelőtt úgy kerültem be, mint kifutófiú. Szeretnek, úgy szólítanak csak: Jancsi. Jancsi fiam, éppen úgy, mint annak idején, ott a kis falusi iskolában. Ő éni bécsi meg, az én drága jó apám, olyan büszke rám, mintha csak ő maga szerezte volna meg, deresedés fejjel, a mérnöki diplomát. Szalay István Elkészült az amerikai katonai költségvetés-tervezet WASHINGTON (AP). Az amerikai képviselőház megajánlási bizottsága Eisenhower elnök költségvetési javaslatát több helyen módosítva elkészítette az 1961-es pénzügyi évre szóló katonai költségvetés tervezetét és annak összegét 39 337 867 000 dollárban állapította meg. A bizottság egyes költségvetési tételekből lefaragott, másokat megnövelt és végeredményben 129 167 000 dollárral többet javasolt katonai kiadásokra, mint amennyit Eisenhower elnök a márciusban előterjesztett módosított költségvetési programban kért. (MTI) A dél-koreai kormány homályos ígéretekkel igyekszik lecsillapítani a tömegeket PHENJAN (MTI): A dél-koreai eseményekhez fűzött kommentárjában a TASZKÉ rámutat arra, hogy a dél-koreai államtanács (ideiglenes kormány), amelynek kezében van a hatalom, homályos ígéretekkel igyekszik lecsillapítani a tömegeket és elterelni a tömegek felháborodását a közelmúltban lejátszódott véres eseményekért valóban felelős személyekről. A szöuli rádió jelentése szerint az államtanács tagjai közös nyilatkozatot adtak ki amely szerint „igyekeznek majd úgy munkálkodni, hogy ne kerüljenek ellentétbe a nép reményeivel” és „szilárdan e vannak szánva arra, hogy biztosítják a népnek a szabadságot és a demokráciát”. Minden képmutatásuk azonban nyilvánvalóvá válik a nyilatkozat további részében, amelyben azt állítják, hogy az országot „közvetlen kommunista támadás veszélye fenyegeti”. A Li Szín Man-féle véres rendszer ellen kitört népi felkelést pedig „kommunista kémek” bujtogatása eredményének tüntetik fel. A liszinmani rendszer mélységes romlottságát egyes személyek visszaéléseivel próbálják magyarázni. Szöulban — a Reuter jelentése szerint — a kijárási tilalom még fennáll, de az élet kezd visszatérni rendes medrébe. A több mint egy hétig tartó zavargásokban a legfrissebb jelentések szerint 17 f személy vesztette életét, 128 sebesült, meg, ezek közül 650 még kórházi ápolásban részesül. Szintén a Reuter jelentése szerint az Egyesült Államok gazdasági missziója együttesen bejelentette, hogy a zavargások miatt ezelőtt felfüggesztett amerikai „segélyprogramot” azonnal folytatják. (MTI) A magyar p< Belarus MINSZK (TASZSZ): a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely két napot töltött Bresztben, pénteken reggel visszatért Minszkbe, a Belorusz SZSZK fővárosába, Kállai Gyula és a küldöttség többi tagja ellátogatott a minszki autógyárba. Az üzem dolgozói szívélyesen fogadták a magyar vendégeket. Kállai Gyula rövid beszédben megköszönte a meleg vendégszeretetet és hangoztatta, hogy a küldöttség látogatásai, találkozásai a belorusz néppel, méginkább megszilár ált küldöttség sziában bítják a magyar—szovjet barátságot. A gyárlátogatás után a küldöttség a Szmolevics-kerület, Zaracsje-szovbozba indult, ami a magyar vendégek megtekintették a gazdaságot. (MTI) Pakisztánban szige a sajtósz KARACSI (Új Kína): Ajuh Khán, pakisztáni elnök utasítására pénteken rendelet jelent meg Karacsiban rúan megnyirbálták sbadságot amely szigorú ellenőrzés alá helyezi az ország minden lapkiadó vállalatát és nyomdáját. A rendelet felhatalmazza a pakisztáni rendőrség valamennyi tisztjét, hogy külön parancs nélkül bárhol házkutatást tartson és lefoglalja a véleménye szerint kifogásolható kiadványokat. (MTI) Korzika lakó PÁRIZS (MTI): Korzika szigetének lakói egyre tiltakoznak a kormány ama terve ellen, hogy atomkísérleti központot szándékozik létesíteni a sziget északnyugati részén. Csütörtökön a calvi lakói néma tüntetést rendeztek. A korzikai városok polgármesterei, akik a napokban táviratot küldtek Debré miniszterlenöknek, most választ kaptak, de a miniszterelnök levele távolról sem nyugtatta meg a sziget lakóit. Debré vá r í tiltakoznak faszában kijelenti: az atomkísérletek semmiféle veszélynem jelentenek az élőlényekre nyomukban nem jár a levegő vagy a vizek radioaktív fertőzése. Végül a miniszterelnök megígéri, hogy a föld alatti kísérleti robbantásokra, amelyet egyébként igen kis erejűek lesznek, csak minden év november elseje és április elseje között kerül sor, így tehát nem veszélyeztetik a sziget idegenforgalmát. (MTI) 1960. máj 1., vasárnap Időjárás jelentés Várható időjárás vasárnap estig. Változó felhőzet, néhány helyen esővel. Mérsékelt szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 12—16 fok között, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—7 fok között. (MTI) Az ország legnagyobb utazócirkusza, a Budapest Nagycirkusz, négynapos tartózkodásra Egerbe érkezett és pénteken este tartotta díszelőadását a Népkert mögötti téren, a Spartacus-sportpályán. Mindenekelőtt hadd mondjam meg: a műsor jó volt, sőt még ennél is több, meglepően jó! Tudomásom szerint nagyrészt ugyanazokkal a számokkal szerepeltek, amelyekkel a legutóbbi külföldi, törökországi turnéjukon léptek fel. A műsoruk színes, érdekes és nem fárasztó, mert hiányzanak az ostoba és már ezerszer megunt bohóctréfák, amelyek hovatovább már inkább a fájdalom könnyeit fakasztják, mint nevetést. Helyette ötleteket vittek a porondra és nevettették, jókedvre hangolták a kezdetben meglehetősen fagyos nézőteret. Meglepően jó volt tehát a műsor és most hadd jegyezzem meg: a közönség csupán nagyon gyér számban igyekezett megtölteni a cirkuszi sátor hatalmas belsejét, amely több ezer főnyi közönség befogadására alkalmas. Talán néhány százan, de ezernél minden bizonnyal jóval kevesebben gyűltek össze. És most még valamit az artisták dicséretére kell írni: a közönség kis száma sem vette el kedvüket, szemlátomást szíves-lélekkel, hogy úgy mondjam: teljes erőbedobással dolgoztak. Már a kezdet kellemes meglepetéssel szolgált. A prológ: Metroff István bevezetője, látványos bevonulása, megteremtette a cirkusz különös hangulatát, jellegzetes varázsát. A prológ játékos meseszerűsége megfogta és a továbbiakban a következő műsorszámoknak már könnyebb volt hatásuk alatt tartani a közönséget. Engedelmet érte, hogy nem minden számról és főleg nem a műsor szerinti sorrendben teszek néhány megjegyzést az előadás egyes mozzanataihoz, de végeredményében ez a beszámoló amúgy sem valamiféle kritika akar lenni, nem a teljesség igényével íródik. Most, hogy láttam a bemutató előadást, nemcsak hiszem, de érzem, tudom, hogy megérdemelten áll a nyugatnémet Bunte kapitány a Budapest Nagycirkusz műsorát hirdető plakátok élén. Csimpánzaival olyan produkciókat végez, amelyeket látva, szinte nem is akar hinni szemének az ember. És most nem a kerékpározásra gondolok, hisz azt, s a többi hozzá hasonló számot igazán nem lehet az újdonságok, érdekességek között említeni. Mást, többet nyújtottak Bunte kapitány csimpánzai. És tetszett a román vendégművészek produkciója is: a 2 Dumitrescu egyensúlyozása a létrán. Feltétlenül nehéz és mutatós, de korántsem új a műsorszám. A szokásosnál csak éppen egy kevéssel több a Czimberley zsonglőrök száma. Az tagadhatatlan, hogy ügyesek, de a közönség valami többet, újabbat várt volna. Egészen más már a helyzet a két Metroff, az „ügyes ügyetlenek” műsorszámával. Valósággal felvillanyozták a közönséget, és ahogy mondani szokás: az emberek szinte dőltek a nevetéstől. Az elmúlt évek során igen sok bűvész — jók és rosszak — fellépését néztem meg és, kis kivétellel, csaknem mind hajszálra azonos trükkökkel szórakoztatták közönségüket. Legfeljebb más volt a körítés, de az el- és elővarázsolt nyúl, a színét és alakját változtató sál marad ugyanaz. Kuti Irma, a Budapest Nagycirkusz műsorában fellépő művész új és kitűnő ötletekkel állt közönsége elé. Vastaps jutalmazta a három Bárczy és a 3 Sylving ügyességét, és hasonlóan sikeres volt a három Garai vidám tánctriója. A két Orlóczy talán a legsokoldalúbb művészek közé tartozik. Egyensúlyozok, s ugyanekkor egyikük énekelt, a partnere pedig pisztonon játszott. Igaz ugyan, hogy hangversenydobogón nemigen állnák meg helyüket, de a cirkusz porondján nagyon tetszenek. A két Kerekes produkciója is elismerést váltott ki. A műsor csattanós zárószáma: a bolondos taxi volt. Könnyed, kellemes, s nevetést fakasztó tréfáikkal e produkciók szereplői is megnyerték a közönség tetszését. Szántó István 'pörő 11 (ifi üj'áilí