Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-25 / 278. szám
4 Íííais Alom Ma éjjel az ifjúsági büféről álmodtam. Nagyon szép volt! Köröskörül cigarettafüstbe burkolózva üldögéltek VI-os osztálytársaim, verték a kártyát, iszogattak, énekelgettek. Ott üldögéltem az egyik asztalnál szőke Sárával, aki ötödikes ugyan, de már elég jó nő... Pincérek sürögtek körülöttünk... S a falon egy nagybetűs tábla: iskolaigazgatóknak, tanároknak és szülőknek ezen helyiségben tartózkodni szigorúan tilos!___ _____ (G) FIGYELEM! Elveszett Egerben egy értékes jelvény. Kérjük a megtalálót, a megyei tanács művelődésügyi osztelén adja le — jutalomban részesül. — A MEGYEI Könyvtár olvasószolgálati csoportja a nyár folyamán felmérte Eger üzemeinek, vállalatainak, intézményeinek és iskoláinak bevonásával a város folyóirat állományát. A városban fellelhető folyóiratokról központi katalógust készítettek el. .A katalógus 626 féle folyóiratot tart nyilván, amely könnyebbé teszi az érdeklődő kutatók munkáját. — AZ EGRI Dobó István Vármúzeum népművészeti kiállítása részére anyaggyűjtő körúton vettek részt Egerbocson a Pedagógia Főiskola Népművelési Szakkollégiumának tagjai, Bakó Ferenc múzeumigazgató vezetésével. A körúton mintegy háromezer forint értékben vásároltak anyagokat, amelyeket a múzeum népművészeti kiállításán mutatnak majd be. A MA ELTE nyolc órai kezdettel rendezi meg nagyszabású Katalin-bálját a Szövetkezeti Bizottság a ktsz-ek dolgozói részére az Egri Kisipari Termelőszövetkezetek Ady Endre Kultúrotthonában műsora ■ Bátorban este 7 órakor: Montmartrei ibolya N ÉPÜJS A G vifi . Egy katona meg egy fél Olasz filmvígjáték Másfél óra nevetés. Hol harsányabb, hol szolidabb, de szinte egy pillanatra sem szakad meg. Helyzetkomikumok halmaza ez a film, azok kiapadhatatlan tárháza. Hőse, Nicola Carletti (Renato Rascel) Amerikából visszatért olasz, aki hazájában akarja megcsinálni szerencséjét, itt próbál érvényesülni új gyógyszerével, a Dieger-Fritz-el. De pechje van, mert behívják tényleges szolgálatra, s a mundér miatt — úgy látszik — fel kell adni terveit is. Ámde Carletti nem hagyja magát, s apró ravaszkodásokkal, kisebb-nagyobb csalások segítségével próbálja összeegyeztetni a katonaéletet üzleti ügyeivel, addig is, míg megjön a felmentés... Talán a nevetőrohamok miatt az ember minden pillanatban érzi, hogy vígjátékot, s nem valódi történetet lát, nem izgul a szereplők sorsáért, meg van győződve róla, hogy úgy is minden a happy end kötelező szabályai szerint végződik, minden rend bejön. Az előbb Carlottiről beszéltem, mint főhősről. Valójában zavarban vagyunk, ha az igazi főhőst keressük, legalább annyira, mintha a Láthatatlan, emberbőlvalójának felteszik a szokásos kérdést: „ki is az a láthatatlan ember?” Itt is többféle válasz kínálkozik: Carletti mellett még Rossi őrmester (Aldo Fabrizi) lányával és lánya vőlegényével együtt, de ugyanígy fontos szerepet játszik Harrison és Giorgo hadnagy is, valamint Carletti lánya. De akkor ki a központi hős? Ha egy kicsit a Gárdonyi-regénnyel kapcsolatban feltett kérdés stílusában akarunk válaszolni, csak azt mondhatjuk: a Dieger-Fritz, az új gyógyszer, a legtökéletesebb gyomorégés elleni tabletta. A Dieger-Fritz a történet motorja. Ez készteti Carlettit, ezt a született „antikatonát” a szolgálati szabályzat kijátszására,ez inspirálja ártatlan flörtre Carletti lányát Giorgo hadnaggyal (amelyből természetesen házasság lesz), ez borítja fel Rossi őrmester hagyományos nyugalmát és kaszárnyapedantériáját. Ez vezeti napról napra új utakra Harrison gyönyörű külföldi kocsiját is. Fontoskodók lennénk, ha azt állítanánk: Steno filmje a humor eszközeivel leplezi le az olasz kaszárnyákban uralkodó légkört, a katonai kiképzést. Pacifista kicsengésű befejezése ellenére sem lehet így jellemezni a filmet. A helyzetkomikum hajszolása, gyakori alkalmazása arra elég,, hogy a szerzők karikírozzák az élet furcsa oldalait, de ilyen leleplezéshez kevésnek bizonyulnak. A filmet Aldo Fabrizi ötletéből írták, aki nemcsak Rossi főtörzsét alakítja, a forgatókönyv megalkotásában is részt vett. Ő kapta a „legtesthezállóbb” szerepet: terepszínű egyenruhába bújtatott mázsányi teste, minden külön humorizálás nélkül is nevettetett. Vicky Lodovisi, Virna Lisi, Robert Alda, Mary, Anita és Mister Harrison szerepében, Mario Girottival (Giorgo hadnagy) együtt nem vígjátéki figurák, ők a humoros történet lírai, szerelmi pólusai. Tino Santoni operatőri munkája jól szolgálta a rendezők elgondolását, s kihasználta a színes technika lehetőségeit. Armando Trovaioli zenéje teljesen eggyéolvad a képi eszközökkel, a mozgással, a történéssel, olyannyira, hogy az egész filmélmény is együtt jelentkezik, a zenére szinte fel sem figyel a néző. K. I. Gergely Pál akvarelljei az egri TIT-klubban Gergely Pál egri festőművész tizennyolc akvarelljét állította ki a TIT egri klubjában. Gergely Pál munkái kiegyensúlyozott, érett művészt mutatnak be ez alkalommal is. Most nem látunk tőle gondos és elmélyült olajfestményeket, mint az őszi tárlaton, amelyet a Heves megyei képzőművészek rendeztek, de itt is, ebben a megnyilatkozási formában is érett egyéniség alkotásaiban gyönyörködhetünk. „Az élet útjának felén” túl, egy viharos történelmi és emberi korszakban, a szellemi ráhatások sokoldalú tüzében érlelődnek ma a művészegyéniségek. A különböző divatok és áramlatok között sok útvesztő is akad. Gergely Pál érdeme éppen az, hogy a sokszor hóbortig fajuló pózolás és mázolás sznobjai között saját egyéniségét megőrizte és kifejezési eszközei, alkotásainak szellemi „hangzatai” őszinték és igazak. A tizennyolc akvarell tájakat mutat be, a balatoni élet egy-egy átgondolt és a pillanat hangulatában jól rögzített részletét (Közeledő vihar, Hajnal), de megihlette a festőt a szilvásváradi falusi táj, a Szalajka-völgy, a tó. Egerből, a bükki városból is inkább a városszéli részek frissesége, újsága és elevensége fogja meg Gergely Pált és az alkotások lehelik felénk azt az érzést, amellyel szereti és tiszteli környezetét a festő. Gergely minden alkotása lezárt, kiérett munka. Nyoma sincs sehol a kapkodásnak, az elnagyoltságnak, az ingadozásnak, a pózolásnak. Ez a világ az, ami: a mindennapi élet, a parasztudvar a csikóval a kocsideréknál, az Árnyékszala, a Szilvási házak — de hozzáadva a művész higgadt látását, derűjét és megfontolt életszeretetét. Valami hiányérzetünk mégis Van. Gergely Pál talált már mondanivalót az emberről is, hiszen nem egy kiállításon érdekes portrékkal lepett meg bennünket. Jó lenne, hogyha kiérett egyéniségével közelebb fordulna a ma emberéhez, a tudatában folyton alakuló és fejlődő emberhez. Nem a pózoló és hatást kereső könnyelműek nagyképűségével, hanem éppen kiérett művészetével. Nem kívánunk ott forradalmiságot, ahol nincs, de a művész szólaltassa meg azokat az embereket, és azt a világot — a maga módján —, amely őt körülveszi. A TIT egri vezetőségének külön is gratulálunk a gondolathoz, hogy az egri művészeket saját otthonában tárlathoz segíti. Még az hiányzik, hogy ehhez a nemes indításhoz jó értelemben vett, eredményes propagandát is szervezzen a művészek erkölcsi és anyagi támogatásának eléréséhez. Farkas András 1961. november 25., szombat 1961. NOVEMBER 25., SZOMBAT: KATALIN 90 évvel ezelőtt, 1871 novemberében született ALEKSZANDR SZPENDIAROV szovjet-örmény zeneszerző és karmester, Moszkvában, Pétervárott, a Krímben és 1924-től kezdve Jerevánban dolgozott. Zenekari művei mintegy nyomon követik életútját (Krimi vázlatok, Jereváni etűdök), orosz és örmény nyelvű balladákat dolgozott fel és mint a jereváni konzervatórium tanára, nevéhez fűződik az örmény nemzeti opera megteremtése (1928). 655 évvel ezelőtt, 1306-ban e napon halt meg JACOPONE DA TODI olasz költő, őt tartják a Stabat Mater szerzőjének. 105 évvel ezelőtt, 1856-ban született GEORGIJ PLEHANOV orosz marxista filozófus. 1883-ban külföldön megszervezte a Munka felszabadítása nevű marxista csoportot, 1900-ban az ISZKRA szerkesztője lett, ez időből származnak fontos művei: A szocializmus és a politikai harc, Nézeteltéréseink, A materialista történelemfelfogás. Élete utolsó részében, 1903-tól kezdve a mensevikek vezére lett és elárulta a forradalmat. Tévedései ellenére nagy szerepe volt a marxista elvek elterjedésében. 105 évvel ezelőtt, 1856-ban született SZERGEJ TANEJEV orosz zeneszerző, a moszkvai konzervatórium igazgatója. Orestela című opera-trilógiájával a nyugati irányzatú orosz iskola megalapítója. 75 évvel ezelőtt, 1886-ban született BALASSA IMRE író. Művei közül életrajzi regényei emelkednek ki Mozartról, Petőfiről és Kossuthról. 50 évvel ezelőtt, 1911. november 25-én halt meg PAUL LAFARGUE francia szocialista író, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. 1866-ban az I. Internacionálé részvevője, a párizsi kommün idején Bordeauxban tevékenykedett, 1880-ban az első francia munkáspárt egyik alapítója, majd Guesde-del a franciaországi marxisták vezére. Jelentősek ateista szellemben írt elméleti munkái. FILM: Esterina Egy hívatlan útitárs kalandjáról szól az olasz—francia film, amelyet az egri Bródy Filmszínház mutat be november 24—25-én és 28—29-én. Mozik műsora EGRI VÖRÖS CSILLAG Egy katona, meg egy fa EGRI BRÓDY Esterina GYÖNGYÖSI PUSKIN Tiszta égbolt GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A szerlem és a másodpilóta HATVANI VÖRÖS CSILLAG Két aet (I.—n. rész) HATVANI KOSSUTH Szerencsés Tóni FÜZESABONY Rocco és fivérei HEVES A legénylakás PÉTERVASÁRA A riksakuH UkNAAAAAAAAAAAAAAAAA^SAAA^e^A^V\AAAA^AAANA^NV\AAAAAAAAANAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA>VSAA^XNA^O^A^OAA/VAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAANNAAAAAA>SAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAA^VVNAAAAA/VSAA^^AAAAAA. 6. Gazsó hozzásietett. — Szervusz. Gazsó vagyok. Mikor jöttél ki? — A leventékkel hoztak ki három éve. Azóta hányódom ide-oda. Soha sem fogom az itteni életet megszokni. S majdnem elsírta magát. Gazsó részvéttel nézett rá. Hol van ebből a fiúból a könyörtelenség, amelyről annak idején Vörös beszélt. Mi lesz ezzel a fiúval? Szőke hajú fiú furakodott melléjük. Sprechen sie deutsch? — Egy nagyon keveset — válaszolta Gazsó magyarul. — Én ... jugo — mutatkozott be a zömök fekete is —, jugo ... értem? — Értem, jugoszláv vagy. Szervusz. A hatodik társuk mozdulatlanul ült ágya szélén. Fejét tenyerébe hajtotta. Csendesen mormogott valamit. A többiek már valamennyien őt figyelték. De ő nem mozdult. S egyszerre fájdalmasan, hangosan ezt kiáltotta: — Légió! Légió! A többiekben meghűlt a vér. Légió! Úgy hatott rájuk ez a szó, mint a hideg zuhany, hiszen valamennyien karrierről, fényes jövőről álmodoztak. Légió! Elhessegették maguktól a gondolatot. Nem, ez nem lehet. De a reggeli valahogy mégsem ízlett. Egyszerre Vörös felordított. — Eh, marhaságot beszélsz!. De a másik tovább hajtogatta: — Légió! Vörös felugrott: — Elhallgass, te, mert... Gazsó és Lovász lefogták. A nagy darab legény izgatottan, nyugtalanul szürcsölte kávéját, szemmel tartva a még mindig ágya szélén ülő hatodik társukat. — Milyen nemzetiségű vagy, fattyú? — kérdezte. Az meg sem mozdult az ágy szélén. — Lengyel — felelte helyette Lovász. Ő ismerte. Az elmúlt napokban együtt bolyongtak. A katona lépett be. — Szedjék össze holmijaikat és jöjjenek velem. Összekapkodták szegényes cókmókjaikat, s perceken belül útra készen álltak. A katona a már ismert földszintes helyiség felé vezette őket. Állj! Egyenként mennek majd be! Álljanak sorba! Az egykedvű, szótlan lengyelt tuszkolták a sor elejére, mögéje a német állt, majd a jugoszláv. A három magyar a sor végére húzódott. Nyílt az ajtó, s a lengyel belépett. Jó negyedóra múlva a németet hívták. A sor egyre fogyott, már csak Gazsó volt, hátra. De, érdekes, kifelé senki sem jött. Mi ez a titokzatosság már megint? Az ajtóban egy szemet mosolygós arcú francia jelent meg. A, a tegnapi ismerős! Gazsó szinte megörült neki. A szobában rajta kívül senki sem tartózkodott. De hová lettek a többiek? A francia egy székre mutatott. — Kedves barátom — mondotta, miután Gazsó leült — önök két órán belül elhagyják Bécset. A nemzetközi gyorshoz egy külön kocsi lesz csatolva, a francia szabadságos katonák részére. Abban utaznak önök is. De az út veszélyes. Az a kérésem, feltétlenül tartsák be utasításainkat, különben a zónahatárnál , baj lehet. Azt hiszem, önnek sem kell bővebben magyaráznom, milyen sors vár arra, akit az oroszok elkapnak, ön a vasfüggöny mögül jött, bizonyára hallott már a szibériai ólombányákról ... Nos, azért mondom. 1. Tehát, még ma Franciaországban lesznek, amely befogadja önöket, kenyeret, otthont biztosít számukra... — Csak egy szót, Monsieur — vágott közbe Gazsó, — valaki reggel ezt mondta: légió. — Ugyan — nevetett amaz. — önök Franciaországba mennek, ott pedig saját maguk döntik majd el, hogy dolgozzanak-e, vagy beállnak katonának. Gazsót nem annyira a szavak, hanem inkább a rokonszenves arc, a nyílt tekintet nyugtatta meg valamennyire. A francia folytatta: — Itt van a személyazonossági igazolványa. Mondanom sem kell, hamis, ön eszerint egy süketnéma osztrák állampolgár. Érti? Egy süketnéma osztrák: Heinz Bohman. A fénykép valamennyire hasonlít önre, de azért jobb, ha nem kerül sor igazoltatásra. Ért engem? Tessék, itt az igazolványa! Sok szerencsét az úthoz és az új hazához. Gazsó maga sem tudta, hogyan került ki a szobából. A szívet maga sem tudta miért — hangosan kalimpált. Az a katona vezette tovább, amelyik lekísérte őket a hálószobából. Egy szűk folyosón mentek keresztül, s benyitottak egy ajtón. A szűk, eléggé sötét helyiségben a többiek már ott voltak. Gazsó Vöröst kereste tekintetével, de az lesütötte szemét. Közben nagy robajjal két légiós katona lépett a szobába. — Indulás — szólt az egyik. — Én elől megyek, vezetem a sort, a barátom meg a végén. Szökni nem ajánlatos. Mindketten csőre töltötték pisztolyukat. VI. Gazsót újból megszállta a bizonytalanság. Mi ez? Miért légiósok kísérete mellett mennek a pályaudvarra? S egyáltalán, mi történik itt? Szeme előtt ott kavargott a mosolygós arcú monsieur, a tömött pénztárcájú Bőgős, a süketnéma Bohman, meg a légiós, amint csőre tölti fegyverét... Káosz .. .A feje zúg, így berúgott volna tegnap este?... Lopva Vörösre, majd Lovászra pillantott. A nagydarab legény egykedvűen ballagott előtte, a vézna fiú arca bizakodást árult el. Lovász boldogságra vágyik. Reméli, hogy annyi hányódtatás után végre talán eléri. Ó, te gyerek! A pályaudvaron a légiósok beterelték őket az utolsó kocsiba. Elhelyezkedtek egy fülkében, kísérőik pedig közvetlenül az ajtó előtt foglaltak helyet. A Bulmann-kocsi néhány percen belül megrándult, a vonat elindult. A fülkében a német a kapott csomagot bontogatta. Vörös cigarettára gyújtott. Lovász ábrándosan nézett ki az ablakon. Gazsó Vörös mellé húzódott, s halkan megkérdezte: — Neked mit mondott a francia? — Hogy Franciaországba megyünk, ahol saját magunk döntünk sorsunkról. — És te ezt elhiszed? — Hát... nem is tudom ... De mindegy! Vigyenek át csak Franciaországba. Tudod, itt még vörös övezetben vagyunk ... A vonat sebesen szágulodtt Linz irányába. Gazsó hátradűlt az ülésen, aludni próbált. Nem tudta, mennyi ideig szunyókált. Arra ébredt, hogy kinyílt az ajtó, a az egyik légiós lépett be. — A szovjet—amerikai határ előtti utolsó állomáson áll vonatunk — mondotta —, el kell hagyniuk a katonakocsit. Helyezkedjenek el szétszóródva a civil utasok között. Ha átérünk az amerikaiakhoz, ugyanitt találkozunk ... Nos, induljanak. Eddig mi vigyáztunk magukra, most maguk vigyázzanak saját magukra. Az igazoltatásnál vigyázzanak. Ne felejtsék el: vagy az ígéret földje, vagy Szibéria... A jugoszláv kezet nyújtott, sorban mindenkinek. A német vidáman integetett feléjük A lengyel csendben készülődött. — Együtt megyünk — súgta Gazsó Vörösnek. Az bólintott. — Nem mehetnék én is veletek? — kérdezte Lovász. — Hárman sokan lennénk. A vézna fiú csalódottan nézett rájuk. Elindultak. A német egészen a kocsisor elejéig futott. Lovász egy jó darabon ment vele. Gazsó és Vörös a szerelvény közepetáján szállt fel. A kocsiban sokan voltak. Valahogy mégis sikerült helyet kapniok, egymással szemben. Gazsó mellett egy termetes, bőbeszédű aszonyság ült, aki hamarosan új szomszédja felé fordult. — Meszire utaznak? — kérdezte Gazsótól. (Foktatjuk)